Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-13 / 290. szám

CSÜTÖRTÖK, 2001. DECEMBER 13. • AKTUÁLIS" 7 Mindnyájunk érdeke a fásítás Marton Imre erdésztechnikus negyven éve áll az erdészet szolgá­latában, és a minap Alföldi Erdőkért Emlékérem kitüntetés­ben részesült. Mint szakember, úgy látja, mind több az erdőkre kedvezőtlenül ható környezeti té­nyező - ám a fásítást nem föladni kell, hanem még intenzívebben folytatni. Jelentős szerepet kaphat a tölgy, a szürkenyár, az újonnan behozott fafajok közül a kínai pusz­taszillel kísérleteznék. A területtu­lajdonosok rövid távú érdekei nem használnak az erdősítéseknek. A dél-alföldi erdők meglehetősen rossz állapotban vannak - jelentet­te ki Marton Imre. Ezért is jött létre a Dél-alföldi Erdőkért Egyesü­let, amely a fásítás, erdősítés le­hetőségeit vizsgálja. Gondot az erdők folyamatos egészségromlása jelent. Már a feketefenyő is pusz­tul, helyenként nagy foltokban, holott ennek korábban nem volt semmiféle különleges károsítója. Hódmezővásárhely környékén ­szerinte - a legnagyobb gondot a ERDESZELETUT Marton Imre erdésztechni­kust - a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola szakoktatója, vállalkozóként a Hód-Mezőgazda Rt. erdé­sze - az rt. javasolta az Alföl­di Erdőkért Emlékérem ki­tüntetésre. Az elismerést Bon­dor Antaltól, az Alföldi Erdőkért Egyesület elnökétől vette át a minap, Budapes­ten. Negyven éve áll az erdé­szet szolgálatában: 1961 -ben, fizikai dolgozóként kezdte Mindszenten, részt vett erdőtelepítésekben, erdőne­velésben. Később erdész-va­dász képesítést szerzett, a het­venes évek elején a Dél-alföl­di Erdő- és Fafeldolgozó Gaz­daság szegedi erdészetének állományába került mint er­dész. Még később erdészeti szakoktató lett, 1985-től az akkori vásárhelyi tangazda­ság, a majdani Hód-Mezőgaz­da Rt. erdésztechnikusa. Részt vállal a Vásárhely tér­ségi erdősávrendszer előter­vezésében, telepítésében, az addig veszteséges erdészeti ágazatot nyereséges helyzetbe hozta. Ezek után visszahívták az erdészeti szakközépisko­lához: tizenhét év oktatómun­ka után eddig csaknem ezer diákkal ismertette meg a szakma minden tudnivaló­ját, folyamatosan részt vesz a tanulók országos szakmai ver­senyekre való fölkészítésében. Ezerkilencszázkilencvennégy­ben az oktatási munka mel­lett lehetősége nyílt vállalko­zásra is, ilyen minőségében több (köztük magán)-erdőgaz­daságban végez szakmai irá­nyítást, erdőfelújítást, erdőne­velést. tölgyesek pusztulása jelenti. A tölgy nyolcvan év alatt éri el a vágásérett­séget, ugyanakkor harminc-negy­ven éves tölgyek pusztulnak. Az erdők megbetegedését, pusz­tulását összetett hatássorozat okoz­za, a savas jellegű esőktől a talaj­vízszint nagymértékű csökkené­sén át a légszennyezésekig sok minden belejátszhat. Léteznek ha­tások, amelyeket mi itt nem befo­lyásolhatunk - hangsúlyozta a szakember -, de amit tehetünk a fásítások életképességének meg­őrzéséért, azt meg kell tennünk. Erdőtelepítés előtt el kell végezni a talajvizsgálatot, hogy a termő­helynek megfelelő fafajok kerülje­nek a területre. Másféle fákat „bír el" például a szikes, és megint mást a jó minőségű mezőségi talaj. Mar­ton Imre szerint nem szabad föl­adni a tölgytelepítést. Az, hogy a tölgy lassan nő, és csak a következő generációknak hozhat közvetlenül mérhető hasznot, nem csökkent­heti e fa jelentőségét. Szintén je­lentős szerepet kaphat a szürke­nyár, jól bírja a kedvezőtlen körül­ményeket, bár faanyaga nem a leg­jobb. A szakember kiemelte az akác jelentőségét: fölhasználható­sága rendkívül sokoldalú, s a nem túl jó viszonyokhoz is alkalmazko­dik. A máshonnan behozott, ked­vezőtlen hatások között is jól tel­jesítő fafajok közül megemh'tette a nálunk tizenéve megjelenő, Kíná­ból származó pusztaszilt. Ennek egyelőre kísérleti stádiumban van a meghonosítása, és még nem tud­ni, miként váltja be a hozzá fűzött reményeket. Az bizonyos, tűri a szélsőséges körülményeket, a szá­razságot, de a nedvességet is. Fája viszont nem kifejezetten jó minőségű, igaz, tűzifának kiváló. A Hód-Mezőgazda Rt.-nél épp ta­valy hoztak létre vegyes szürke­nyár-pusztaszil fásítást, a hígtrá­gya-elhelyezés, hasznosítás kap­csán. Ám évekbe telik, mire kide­rül, a telepítés hogyan „üzemel". Az Alföldnek óriási szüksége len­ne minél több erdőre, fára. A jelen­legi földtulajdonosok nem nagyon preferálják az erdőtelepítést. A szakember is úgy véb: a mostani mértékű állami támogatás mellett alig-alig éri meg erdőt telepíteni. Egyébként csak három hektárnál nagyobb területre kapható állami támogatás, kisebbre nem. Ahhoz pedig, hogy valaki jelentős önerőt fordítson erdőtelepítésre, túl so­kára térül meg, legalábbis akkor, ha valaki csak a saját anyagi előnye­it tartja szem előtt. Az erdőtelepítésnek az EU-csat­lakozás vélhetően használna, hi­szen további területeket kell ki­vonni az intenzív mezőgazdasági művelés alól. Az erdész tapaszta­lata, hogy rengeteg a művelés alól kivont terület, ezeken azonban leg­följebb parlagfű terem. Meg kelle­ne vizsgálni, miért maradtak par­lagon ezek a területek, milyen aka­dályai vannak az erdősítésnek, és akár állami eszközökkel is elő kel­lene segíteni az erdősítést. FARKAS CSABA - rió&wflflph HEyt trWH Ü KB v BBS r 1 i 1 A parlagon maradt földterületeket erdőként kellene hasznosítani ­mondja Marton Imre erdésztechnikus. Fotó: Tésik Attila Igény szerint: hotel, diszkó vagy kultúrház A pezsgő mindenhol jár A bőség zavarába eshet az, aki olyan szórakozóhelyet keres, ahol az idei szilvesztert eltöltheti. A Csongrád megyei kínálatra pil­lantva bizonyos, hogy mindenki megtalálhatja a saját igényeinek, valamint pénztárcájának megfe­lelő rendezvényt. De nem mind­egy, mennyire nyílhat ki a buk­Az év legbulizósabb napján is a diszkókat választja a fiatalabb kor­osztály. Az üzemeltetők nem is okoznak csalódást, hiszen az összes diszkó tárt kapukkal fogad­ja a szórakozni vágyókat szilvesz­terkor is. Az igényesebb szórakozásra vá­gyók is szép számmal talál(hat)nak olyan szállodákat, éttermeket, pu­bokat, ahol családi vagy baráti kör­ben ünnepelhetik meg az évfordu­lót. Mindenhol élőzenével várják a vendégeket, és ahol lehetőség van rá, egy intézményen belül több­féle zenei stílus közül is választhat­nak a mulatozni vágyok. Vacsorát már 2700 forintért is lehet kapni, de találtunk olyan szállodát is, ahol 14000 forint a belépő. Az árak skálája széles választékot ta­kar, de megállapítható: megyénk városai közül Szegeden a legdrá­gább a szilveszter. Az éjfélkor szinte kötelező pezs­gő majdnem mindenhol megvan, de sok helyen az ár tartalmaz egy beköszönő koktélt, illetve egy rö­A szilveszteri bulin fontos kellék a jó társaság. viditalt is. A hagyományos ma­lacsültön túl szinte a magyar gasztronómia minden fogása meg­található az étlapokon. A desszer­tekben is igen nagy a választék: kezdve a piskótatekercstől a cso­kis szerencsepatkóig. Éjfélkor a hagyományos virsli mellett meg­található például a sült csirke­comb, a párolt káposzta, a kor­helyleves. A fenti összeg csak nagyon kevés helyen tartalmazza a műsort, de ha valaki úgy gondolja, választhat a táncbemutató, a hastánc vagy akár egy könnyűzenei koncert közül is. Az eddigi költséget jelentősen megemel(het)i az italfogyasztás Fotó: Tésik Attila összege. S akkor még nem beszél­tünk a ruhavásárlásról, valamint ­főleg a hölgyek esetében - a fod­rásznál és kozmetikusnál ottha­gyott ezresekről. Ha valaki úgy dönt, hogy nem saját városában szilveszterezik, az utazási költség is tovább terheb a családi kasszát. SEBESI RITA Szilveszteri bulikavalkád Aki úgy dönt, hogy nem házibu­lin, vagy tévé előtt ücsörögve, hanem egy szórakozóhelyen, esetleg utcabálon búcsúztatja az óévet, bőven válogathat a kíná­latból a megye szinte minden te­lepülésén. Leginkább a pénztár­cánk vastagsága határozza meg, hogy elegáns hotel partiján, vagy szerényebb belépőjeggyel kecseg­tető bulin lépünk át 2002-be. Elsősorban a pénztárcánk vastag­ságától és a vérmérsékletünktől függ, hogy otthon csendesen, vagy egy baráti társasággal házibulizva, esetleg egy étterem, kultúrház vagy hotel partiján várjuk, hogy átlép­hessünk XXI. század második esz­tendejébe. A szegedi diszkók tulaj­donosai szerint a fiatalok jó része a zenés bulik mellett dönt. Az óévet minden diszkó külön­leges, emelt árú partival búcsúztat­ja. Az egyetemi klubokban pezsgő és szendvics is benne foglaltatik a belépő árában, már amíg az el nem fogy. A JATE-klub szervezői ezt csak este 10-ig garantálták, de aki erről lemarad, az az éjfél utáni tombolán még reménykedhet a főnyereményben: egy római uta­zásban. A SZOTE-klub forralt bort is ígér, itt Dj. Harmath és Dj. Vá­ri fogja keverni a lemezeket egész éjjel. A Sing Sing üzletvezetője min­denkit megnyugtat: a belépő nem lesz drágább, mint a legutóbbi szil­veszteri partin. Most a Crystallal, Sterbinszkyvel és Tommyboyjal bulizhatnak, akik a Mars téri disz­kót választják. MIT, HOL, MENNYIERT? Ahány ház, annyi szokás. Igaz ez a szilveszteri kínálatra is. Az ün­nepi készülődést is segítheti, hogy fölmértük: Csongrád megye né­hány városában átlagosan mennyibe kerül egy szilveszter esti prog­ram, s az adott összegért mire számíthat - a kedves óévbúcsúzta­tó-újévköszöntő vendég. CSONGRÁD Belépőjegy: 4500 forint. Ital: féldeci rövid, kávé, egy pohár pezsgő. Vacsora: vegyes tál, haltál, pacal, ropogós malacsült. Éjfélkor: sült csirkecomb, párolt káposzta. Zenekar: van. SZEGED Belépőjegy: 6500 forint. Ital: Vilmos körte, unikum, pezsgő. Vacsora: mandulás harcsa - előétel, kolbásszal töltött malac, sült hbacomb, köret, csokis szerencsepatkó. Éjfélkor: töltött káposzta. Zenekar: van. SZENTES Belépőjegy: 5000 forint. Ital: egy pohár pezsgő Vacsora: Újházy-tyúkleves, sajtos-sonkás pulykamell, roston sült ser­tésoldalas, birkapörkölt, párolt gyümölcs, köret, somlói galuska. Éjfélkor: malacsült, kolbász. Zenekar: nincs, nosztalgiadiszkó. VÁSÁRHELY Belépőjegy: 6600 forint. Ital: aperitif. Vacsora: hbamájjal töltött örmény sült alma - előétel, vegyes tál fősza­kács módra, piskóta tekercs. Éjfélkor: virsli. Zenekar: van. Nem maradnak kínálat nélkül azok sem, akik kevésbé féktelen, ám tartalmas bubt terveztek a je­les éjszakára. Az önkormányza­tok többsége gondolt a polgárokra. Szegeden a Dugonics téren áll majd a nagyszínpad, amely köré - az el­múlt két esztendő tapasztalatait figyelembe véve - több mint tíz­ezer embert várnak a szervezők. Az idei buli koncepciója ugyan­az, mint a tavalyi, Dóm térre szer­vezett rendezvényé volt - mondta Lóczy Tibor az önkormányzat kul­turáhs referense. A Volvox, a Uni­ted dalain, sőt még egy kongapar­tin is szórakozhatnak az utcán szilveszterezők. Senkit se rettent­sen vissza a hideg, a szervezők ugyanis a Somogyi utca karácsonyi vásárának sátrait a melegedők szá­mára fogják fenntartani. Természetesen nem csupán Sze­geden várja tartalmas buli a Csong­rád megyeieket. A pusztamérgesi művelődési ház dolgozói szó sze­rint világraszóló, igazi internacio­nális éjszakát szerveznek, hiszen előzetes jelentkezések alapján né­met, osztrák, jugoszláv és román vendégekre is számítanak. A svéd­asztalos vacsora, a páronként egy üveg pezsgő és az élő malacos főnyereménnyel kecsegtető tomJjo­la 3 ezer 500 forintjába kerül a kultúrházi parti mellett voksolók­nak. A pécsi Vivát Bacchus Ének­együttes, valamint Tan József és ze­nekarának előadása, vacsora, pezsgő és sütemény vár azokra, akik a kisteleki közösségi ház bu­liját választják. Itt 4 ezer 500 fo­rintba kerül a belépő. Aki úgy érzi, hogy 2002 megér egy igazán elegáns partit, egy kü­lönleges szilveszteri menüvel tar­kított óévbúcsúztatóra számíthat a Novotel Hotelben. Persze ezen csak az vehet részt, aki legkevesebb 14 ezer forintot szán az éjszakára. Aki csak 11 ezer forintért akar a Novotelbcn szilveszterezni, annak le kell mondania az éjfél után fel­szolgált menüről. ILLYÉS SZABOLCS Megjelent a felvételi tájékoztató Megjelent és hétfőtől már minden középisko­lában és könyvesboltban megtalálható lesz az oktatási tárca hivatalos felsőoktatási tájékoz­tatója - jelentette be Pálinkás József oktatási mi­niszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: az egyre bővülő piacon ez az egyetlen hiteles forrása annak, hogy az egyes egyetemek és főiskolák milyen szakon, képzé­si formában, tagozaton hirdetnek képzéseket jövőre. Újdonság, hogy idén a Felsőoktatási Felvéte­li Tájékoztató 2002 CD-ROM formában is megjelenik, amelynek keresőprogramjai nagy­ban megkönnyítik a jelentkezők eligazodását, és amelynek tartalma, gyakorlatilag azonos formában, a www.felvi.hu internetes címen is elérhető lesz. A 110 ezer példányban megjelenő tájékozta­tó 995 forintba kerül, míg a CD-ROM válto­zathoz, amelyet minden középiskolába eljuttat a tárca, 1400 forintos áron juthatnak hozzá a diákok. A felvételi eljárás díja az idén 2800 fo­rint lesz. Pálinkás József felhívta a figyelmet ar­ra: a felvételi tájékoztatóban az Országgyűlés keddi döntése értelmében 2001. január 1 - jétől egyetemi rangra emelkedő győri Széchenyi Ist­ván Főiskola már mint egyetem szerepel. A szakminiszter rámutatott: 2002-ben össze­sen 58.500 diákot vehetnek fel a felsőoktatá­si intézmények államilag finanszírozott képzés­re, 3.500-zal többet, mint tavaly. Hozzátette: 2001-l>en 149 ezren jelentkeztek és hasonló érdeklődésre számítanak az idén is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom