Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-01 / 280. szám

SZOMBAT, 2001. DECEMBERI. • KAPCSOLATOK" 17 CSÖRÖG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket tapasz­talataikat Arany T. János újságíróval oszthatják meg, aki vasárnap 13 és 16 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándé­kozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. MEGKERDEZTUK AZ OLVASOT Bízik a bíróságban i MÁR MEGINT CSATORNA Mikor állítják vissza a szerződés­ben vállalt, eredeti állapotot a kecs­késtelepi csatornázok? Elviselhetet­len a sár; hatalmasak a kátyúk - pa­naszolta K. B. a 30328-3208-as mobilról. Nóvák Gyula, a Szegedi Víziközmű és Működtető Rt. igaz­gatója elmondta: december 15-éig helyreállítják az eredeti állapotot, majd 2002. június 30-ig aszfaltbur­kolatot is kap az emh'tette terület. ÚTBURKOLAT, CSAK JÖVŐRE Kovács Gézáné arról érdeklődött, hogy mikor készül már el végre a Derkovits fasor, valamint mikor állítják helyre a szakemberek a tönkretett kapubeállókat. Nóvák Gyula, a Szegedi Víziközmű és Működtető Rt. igazgatója arról tá­jékoztatta lapunkat, hogy a Derko­vits fasor útburkolata ebben az év­HOROSZKÓP | KOS: Határozottságának köszön­TL. 1 hetően ma nincs az az akadály, amit ne tudna leküzdeni. Otthonában összetűzésbe keveredik egyik rokonával. j IKREK: Úgy látja túl nagyok az ott­** j honi kiadásai, ezért átnézi a kimu­tatásait. Állandóan az anyagiak foglalkoztat­ják, szereti a pénzt gyűjtögetni. | RÁK: Az ősz nem tartozik a könnyen • 1 elviselhető évszakok közé. Olyan el­foglaltságokat keressen, melyeket szívesen végez, hogy a hangulata jó maradjon. | OROSZLÁN: Teljesen elkápráztatja * I szerelme, csodálatos programot szervez önöknek. Hagyja magát kényeztetni, s ne emlegesse, hogy mennyi dolga lenne. I SZŰZ: Szeretné meglepni kedvesét, 1 kisebb bulit szervez, melyre csak az ő ismerőseit hívja meg. Az este remek han­gulatban telik, az ötlet remek volt. Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk a le­velek. a telefonhívások mellett szívesen fo­gadja a 06-30218-llTl-es számra az SMS-üzeneteket is! Észrevételeiket, véle­ményeiket köszönjük! CSATORNA A Szabadkai úti csatomázás utá­ni sártenger vezet Európába? Mi­ért nem álbtják helyre rendesen az utat? - tette fel a kérdést egyik olvasónk a 30310-2417-es mobil­ról. Nóvák Gyula, a Szegedi Vízi­közmű és Működtető Rt. igazgató­ja elmondta: december 15-éig el­készülnek a helyreállítási munká­latokkal. JAVASLAT A Tfescónak javasoljuk, hogy a hát­só bejáratnál lévő pénztáraknál is be lehessen menni az üzletbe. így nem kellene kerülni azoknak, akik AJÁNLÓ A MÓRA FERENC MÚZEUMBAN De. 10 órától matiné gyermekek­nek: lennél-e gladiátor az ókori Rómában? Történeti foglalkozás Korom Anita vezetésével. Ugyan­itt megtekinthető Vinkler László festőművész emlékkiállítása; Rát­kai Sándor szegedi papucsosmes­ter remekeiből kamarakiállítás. AZ ALSÓVÁROSI KULTÚRHÁZBAN (Rákóczi u. 1.) 15 órakor adventi ben már nem készül el. Amint az időjárás engedi, hozzákezdenek a munkálatokhoz. A beállókat pedig az út helyreállítása miatt egyelőre csak ideiglenesen állítják helyre. HYPÓS A VÍZ? A dorozsmaiak nevében kérde­zem, miért hypó szagú a vezetékes víz? Felfordul az ember gyomra, ha kinyitja a vízcsapot. Kevesebb fer­tőtlenítőt tegyenek vízbe! - kérte egyik olvasónk a 3(1985-1800-as mobilról. Nóvák Gyula, a Szegedi Víziközmű és Működtető Rt. igaz­gatója elmondta: mivel a csatorná­zási munkálatok alatt megsérült az ivóvízvezeték, ezért az ÁNTSZ előírta a rendszer fertőtlenítését. PANNON ÖSM azt a bejáratot használják. (30943­4439) KANÁL MEDÁL Hétfő délután elvesztettem a Kő­rösy József Szakközépiskolában ezüstkanál medálomat. Kérem a megtalálót jelentkezzen a 30850­7003-as mobiltelefonszámon. MATEMATIKA Hogy lehet 6-8 százalékos nyugdíj­és béremeléssel reálérték növeke­dést elérni, ha a kormány által el­ismert infláció magasabb 10 szá­zaléknál? - kérdezte egyik olva­sónk a 30228-2168-as mobilról. üJesiel a Kapcsolat koszorú készítés a ferences plébá­nia szervezésében. A SZEGED PLAZÁBAN ma 9 órától, holnap 15 órától „Jön a Mikulás" játszóház. A BÁLINT SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZBAN (Temesvári krt. 42.) megnyílt dr. Somogyi Károlyné fotókiállítása. Megtekinthető 10-től 18 óráig. A VÁRMÚZEUMBAN megnyílt Pataki Ferenc festőmű­vész jubileumi kiállítása. Megte­kinthető: 10-től 17 óráig. VAVRA IMRE kárszakértő: - Bízok is benne, meg nem is. Ez az ítéletektől függ. Azt gondolom, a politika beleszól az igazságszol­gáltatásba, főleg a politikusok ügyei­vel kapcsolatosan. A hétköznapi emberek kisebb horderejű ügyeit nem hiszem, hogy befolyásolják, de Schlecht Csabáét biztosan. MEGJÖTTÜNK SZEGED TRÁSER NÁNDOR ZOLTÁN November 26., 5 óra 18 perc, 2400 S-& , , , TRASER MIKLÓS LASZLO November 26., 5 óra 19 perc, 2350 g. Sz.: Oláh Zsuzsanna és Tráser Ferenc (Szeged). VASS VIKTÓRIA November 26., 6 óra 40 perc, 3340 g. Sz.: Gyuris Márta és Vass Péter (Üllés). KOVÁCS REGINA November 29., 12 óra 15 perc, 3120 g. Sz.: Erdős Anna Erzsébet és Kovács Mihály (Hódmezővá­sárhely). NAGYPÁL LILI November 29., 2 óra 10 perc, 3000 g. Sz.: Rácz Hajnalka és Nagypál Csaba (Szeged). BLAZOVICH PÉTER ÁRPÁD November 29., 23 óra 25 perc, 3260 g. Sz.: Risztov Szilvia és Bla­zovich Péter (Szeged). SZALAI GRÉTA REBEKA November 30., 1 óra, 4360 g. Sz.: Korely Szilvia és Szalai László (Sze­ged). MARTONOSI ALEXA ESZTER November 30., 5 óra 10 perc, 4000 g. Sz.: Fodor Marianna és Marto­nosi László (Makó). ATESÁN DÓRA VIVIEN November 26., 11 óra 46 perc, 2930 g. Sz.: Csíkos Ildikó és Ate­sán Sándor (Sándorfalva). R. Zs.-né olvasónk kérdésére vála­szolva: „...Idős házaspár vagyunk, 20 évvel ezelőtt építettünk a régi ház helyett egy újat, mert a belvíz a ré­git nagyon megrongálta. Van két családunk. Az egyik az alaptól a te­tőig felépítette, a másik egy téglát sem segített az építkezésben. Azt szeretném tudni, ha meghalunk, ugyanúgy részesül-e a házból ő is, mint aki felépítette. Milyen lehető­ség van rá, hogy ne élvezhesse azt, amit a másik megcsinált..." Tisztelt Olvasó! A rendelkezé­semre bocsátott információk alap­ján kérdésére az alábbi választ tu­dom adni: Az Önök halála után gyermekeik fele-fele részben örök­lik az ingó és ingatlan vagyont. Ter­mészetesen a hatályos jogszabály le­MIRŐL IRTUNK? BAKOS NAGY MÁRTA pedagógus: - Amióta az Orbán-kormány van hatalmon, kételyeim vannak a bí­rói és ügyészi függetlenségről, an­nak ellenére, hogy nem látok bele a kártyákba. Egyre furcsábbak pél­dául az olajper fejleményei. Véle­ményem szerint az utca embere nem tudja ezt a kérdést megítélni. FORGÓ DÁNIEL November 29., 8 óra 20 perc, 3200 g. Sz.: Rácz Éva és Forgó Róbert (Kistelek). SEBESVÁRI ESZTER November 29., 11 óra 9 perc, 3390 g. Sz.: Schlesinger Edina és Sebes­vári Attila (Szeged). LUKÁCS LILI November 29., 12 óra 15 perc, 2690 g. Sz.: Matuszka Gyöngyi és Lukács Miklós (Dóc). FEJES REGINA November 29., 13 óra 15 perc, 3430 g. Sz.: Vörös Márta és Fejes Zsolt (Szeged). MAKÓ HORTI ÁGNES ANNA November 29., 13 óra 44 perc, 2900 g. Sz.: Dobos Ágnes és Hor­ti Gábor (Szeged). SZENTES BEDEANDRÁS November 27., 14 óra 10 perc, 3820 g. Sz.: Újvári Gyöngyi és Be­de András (Szentes). GOMBÁR GYÖRGY November 29., 13 óra 22 perc, 3260 g. Sz.: Szilágyi Ildikó és Gom­bár György (Szarvas). KOVÁCS MATÉ CSABA November 29., 14 óra 29 perc, 3330 g. Sz.: Malkócs Ibolya és Ko­vács Csaba (Szentes). HERVAY REBEKA November 29., 21 óra 5 perc, 3020 g. Sz.: Fodor Rita és Hervay Nor­bert (Nagymágocs). Gratulálunk! hetőséget biztosít arra, hogy Önök a házukat és egyéb meglévő vagyo­nukat csak az egyik gyermekükre hagyják haláluk esetére. A legegy­szerűbb megoldás az, ha mindket­ten végrendelkeznek vagyonukról. A végrendeletükben meghagyják, hogy a házukat csak az egyik gyer­mekük örökölje. Ebben az esetben tulajdonossá csak ez a gyermek vá­lik, de figyelembe kell venni azt is, hogy a másik gyermek az úgyneve­zett kötelesrészre igényt tarthat, amely kötelesrész az örökség jogsza­bályban meghatározott hányada. IFJ. DR. KÖNCZÖL LÁSZLÓ Leveleket „A jog asztala" Délma­gyarország Szerkesztősége 6740 Sze­ged, Stefánia 10. címre kérjük kül­deni. HORVÁTH ANDREA kereskedelmi vezető: - Nem. Aki figyeli a híreket és az aktuális eseményeket, az tisztán láthatja, hogy a korrupció min­denhová beférkőzött. A politikába, a gazdaságba, sőt még az igazság­szolgáltatásba is. Szerintem, itt és most csak annak van igazsága, aki­nek pénze is van. Már harmadik alkalommal jöt­tünk össze, makói római katoli­kus papok és hívek, hogy közösen imádkozzunk hazánkért. Novem­ber 23-án, este öt órakor a Csanád vezér téri kápolnában találkoz­tunk. December 4-én ünnepélye­sebb lesz a Makó-belvárosi temp­lomban ez az imádság, mert a püspöki helynök, Kiss Imre, Tö­rök József professzor úr és több paptestvér lesz együtt az imádsá­gon. A következő évben a Makó­újvárosi és a maroslelei templom­ban is találkozunk ilyen céllal. Kell-e? Ha kell, miért kell a ha­záért imádkozni? Isten a teremtéssel nemcsak elindította a világot, hanem prog­ramot is adott. Feladatot szánt ebben a világban az embernek is. Ez a program jó, hiszen a világ al­kotója készítette. Az embernek mint értelemmel felruházott teremtménynek ah­hoz, hogy Isten munkatársa lehes­sen, meg kell ismernie és meg FÖLDESI KÁROLY piackutató: - Nem bízom a magyar igazság­szolgáltatásban. Ezt az alapján mon­dom, amit nap mint nap látok a te­levízióban, illetve olvasok az újság­ban. Szerintem egyáltalán nem igaz­ságos a mai igazságszolgáltatás. Ezt a saját tapasztalataim alapján is meggyőződéssel állíthatom. kell próbálnia megvalósítani ezt a programot. Erre a munkára a II. vatikáni zsinat legfontosabb doku­mentuma, a Gaudium et spes costitutio így biztat. Ismernünk kell hazánkat, tö­rekvéseit, és segíteni abban, hogy az Istentől kapott programot meg­valósíthassa, minden embernek megfelelő otthont adjon. Ehhez kérjük közös imádkozásaink al­kalmából Isten segítségét. A december 4-i imaalkalom rendhagyó lesz, mert tudományos ülésen az egyházi iskola díszter­mében fél 4 órától két nagy püs­pökre emlékezünk, akik sokat tet­tek hazánkért. Glattfelder Gyulá­ra mint Klebelsberg Kunó munka­társára és Udvardy József püspök úrra mint aki a leghatározottab­ban állt ki az egyház jogaiért a diktatúra idején. Ezután öt órakor Kiss Imre helynök úr vezetésével mondjuk az ünnepi szentmisét magyar hazánkért. KATONA PÁL ESPERES • A JOG ASZTALA Kizárható-e az örökösi A KOZONSEGHEZ A jövő év január elsejével új előfizetést nyit a Délmagyarország és min­dazoknak, akik legalább egy negyedévre előfizetnek, a kiadóhivatal azt a kedvezményt nyújtja, hogy egész decemberben díjtalanul küldi a la­pot. A szerkesztőség energiájával és a kiadóhivatal áldozatkészségével sikerült a legszilárdabbul megalapozni az új lapot, amely igazolni tud­ta a közönség előlegezett szeretetét és bizalmát. (1912) A gabonafélék vegyszeres gyomirtása Egyes gyomfajok elszaporodásában nagy szerepet játszott az egyol­dalú vegyszerhasználat. Az úgynevezett hormonbázisú gabonagyomir­tó szerek (MCPA, 2,4 D) széleskörű alkalmazása a ragadós galaj, pi­pitér és szikfűfélék elszaporodását tették lehetővé. Mindezen gyom­problémák mellett az utóbbi évek fő gondjává egy agresszív kétszi­kű gyomnövény, a mezei acat lépett elő. A nehezen irtható gyomok terjedése a gyomirtószer-fejlesztés terén is újabb lépéseket tett szük­ségessé, új speciális hatóanyagok jöttek létre (pl.: Ecopart, Solar) és melléjük kombinációs partnerként visszakerültek a hormonok. A tavaszi posztemergens gyomirtásnak megvannak az alapszabá­lyai, melyeket be kell tartani: 1. Az alkalmazandó készítményt a gyo­mirtandó gabonatábla gyomfajainak, és a fertőzés mértékének függ­vényében kell megválasztani. 2. Egyedi esetektől eltekintve a kalá­szos gabonafélék a bokrosodás kezdetétől a szárba indulás kezdeté­ig kezelhetők gyomirtó szerekkel. 3. Hormonhatású készítmények szelektivitása csak a gabona bokrosodási időszakában megfelelő. 4. Hormonhatású gyomirtó szer nem alkalmazható +5°C léghőmér­séklet alatt, illetve ha a kezelést megelőző napon éjszakai fagy volt. 5. Kelő vagy az 1 -3 leveles állomány a herbicidekre fokozottan érzékeny! A következőkben a teljesség igénye nélkül felsorolunk néhány ta­vaszi gyomirtásra alkalmazható készítményt. Hormontípusú készít­mények: Jambol, Mecomom, Dezormon, Duplosan, Banvel 480, Tomigan. Szulfonilkarbamidok: Granstar, Huszár, Grodyl. Protox-gát­lók: Ecopart, Solar, Aurora. Kombinált hatóanyagúak: Ecopart Dup­lo, Lintur, Sekator, Musztáng. A széles gyomirtó hatás érdekében gyá­ri kombinációk jöttek létre. Kiválóan alkalmazhatók összetett gyom­problémák, illetve egyes szerek, például az Ecopart Duplo, megcsú­szott kezelések esetén is. Speciális gyomproblémákra pl. az erős ga­lajfertőzés a Tomigan 250 EC, erős mezei acat esetén a Optika Trio nyújt megfelelő megoldást. Az aktuális növényvédelmi problémák a következők. Térségünk­ben a mezei pocok elszaporodását észleltük. Táplálék után kutat­va az ígéretesebb területekre gyorsan áttelepszik, a tél előtt töme­gesen vonul az őszi gabonákba, repcékbe, ahol már kis pocoknépes­ség is súlyos károkat okozhat, mert télen is táplálkozik. Védekezé­si céllal a Redentin 75 használható fel, a vadvédelmi előírások be­tartása mellett. A bőséges nyári-őszi csapadék hatására az őszi ka­lászosokban ismét számítani kell a gabonafutrinka-lárvák jelentős kártételére. MILE-MÁNDOKI-PEREI NÖVÉNYVÉDELMI TÁRSASÁG | BIKA: Egyszerre csak egy feladatra M I képes koncentrálni, különben tel­jesen szétszórt lesz. A jövőjét illetően túlsá­gosan földhözragadt terveket készít. a i MÉRLEG: Ne halogassa a rutin 1 munkákat, próbáljon mielőbb túl lenni rajtuk, hogy végre azzal tölthesse az ide­jét, amivel igazán szeretné. w | SKORPIÓ: Szeretne útnak indulni, Y | de most nem hagyhatja ott munka­helyét. Jelenléte elengedhetetlen feltétel a saját jövője és mások szempontjából. t | NYILAS: Befektetési ügyei nem a ** I tervei szerint alakulnak, és nem tudja, hogyan változtasson rajtuk. Fiatal ro­kona izgalmas üzleti tervet dolgozott ki. BAK: Ez a nap nem alkalmas arra, hogy átgondolja karrierje folytatását, és új üzleti célokat tűzzön ki magának. Kö­zeli barátja hívhatja telefonon. a. I VÍZÖNTŐ: Szívesen vásárolna vala­* 1 milyen műszaki cikket, a legfonto­sabb, hogy az ára kedvező legyen. Komoly ku­tatómunkát fejt ki ez ügyben. w i Halak: Egyik ismerőse révén meg­t ismerkedhet egy vonzó személlyel. Még nem döntötte el, hogy milyen lesz a kö­zeljövő az ön számára. HETI HOROSZKÓP 06-90/413-321 la 240 Ft + áfa+ kapca. TD Hl <70-110! j SMS-UZENETEK • POSTABONTÁS Imádkozzunk hazánkért!

Next

/
Oldalképek
Tartalom