Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-10 / 287. szám

8 -KAPCSOLATOK" CSÜTÖRTÖK, 2001. DECEMBER 13. MEGKERDEZTUK AZ OLVASOT Hogyan készül a karácsonyra l KISS ENIKŐ tanuló: - Az ajándékok nagy része már megvan, de éppen most megyek vásárolni. Volt, akitől megkérdez­tem, mit szeretne kapni tőlem, de lesz meglepetés is. Sütni-főzni nem szoktam, inkább anyukám főz, de azért mindig segítek neki. Szentes­tén szúk családi körben ünnepe­lünk, másnap pedig a rokonokhoz megyünk. MATE GYÖNGYI tanár: - írom az ajándéklistát. Vannak ötleteim, de akad olyan ajándék, amit már megvettem. Azt hiszem, azért vagyok könnyebb helyzet­ben, mert 24-e után elutazunk a nagyszülőkhöz: Még nem tudom, hogy mi lesz az ünnepi menü. Egy biztos, beiglit nem sütök, mivel az egész családban csak én szere­tem. PAP JÁNOS üzletkötő: - A karácsony egy bensőséges han­gulatú, családi ünnep, amikor mindannyian együtt vagyunk. Az unokánk hatéves, ezért most ő a legfontosabb. Szép ajándékot kap majd. Természetesen sütünk­főzünk is. A szakácskönyvből ki­választunk valami finomságot, ra­gaszkodva a ha gyományokhoz és azt készítjük el. STEMPELNE MAROSVÖLGYI KATALIN diplomás ápoló: - Nekem munkával telnek majd az ünnepek, ugyanis a bőrklinikán dolgozom, és be vagyok osztva ügyeletre. Természetesen lesz azért szabadidőm is. Akkor Békéscsa­bára megyünk majd a férjemmel a szüleimhez. Az anyósomék viszont itt laknak Szegeden, így szenteste mi látogatjuk meg őket. CSOROG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasz­talataikat Arany T. János újságíróval oszthatják meg, aki 9 és 13 óra között hívhaté a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik kézzé mondandójukat. KUTYA, MACSKA A 30983-7848-as számról telefo­náló olvasónk a közelgő ünnepek­re való tekintettel üzente: a kis ál­latoknak nem csupán karácsony­kor kell gondját viselni. Akik ku­tyájukat, macskájukat magukra hagyják az utcán, ne vegyenek házi kedvencet. A kutyát és a macskát nem lehet eldobni, mint egy meg­unt játékot. MEGJÖTTÜNK Halász Dezső olvasónk kérdezte, hogy a Délmagyarország Megjöt­tünk rovatában miért nem szere­pelt kisunokája, valamint azt, hogy mi történt az anyakönyvi hírekkel. A rovat készítője, Bodó Gabriella elmondta: minden esetben az édesanyának kell bejelentenie, il­letve kérnie még a kórházban, hogy gyermekének neve és adatai szere­peljenek az újságban. Ha kívánja az édesanya, visszamenőleg is le­hetőség van erre, ha jelentkezik az 567-829-es telefonszámon. PANNON «"» Az élvonal. GSM H0R0SZK0P V | KOS: Személyes ügyeinek pontos lebonyolításában segítségére lesz egy régi munkatársa. Nagyon jól esik önnek, hogy számíthat valakire. ai: MERLEG: Magánéletében új embe­rek tűnnek fel, akiknek életstílusuk sokban eltér a szokásostól. Ettől lesz kapcso­latuk izgalmas és különös. MEGJÖTTÜNK SZEGED KOI ZOLTÁN December 07., 10 óra 50 perc, 3550 g. Sz.: Tóth Veronika és Koi Zoltán (Szeged). MOLNÁR CSENGE December 07., 20 óra 55 perc. 3350 g. Sz.: Fazekas Rita és Molnár Sándor (Szeged). MÁRTON RICHÁRD December 08., 19 óra 25 perc, 3300 g. Sz.: Varga Beáta és Márton Csaba (Szeged). BÁLINT ÁDÁM MARTIN December 04.. 23 óra 11 perc, 3410 g. Sz.: Kelsch Anita és Bálint Ádám (Ollós). VÁSÁRHELY NAGY GERGŐ December 08., 13 óra 30 perc, 3800 g. Sz.: Farkas Mária és Nagy István (Hódmező­vásárhely). SZALKA ZOLTÁN December 08., 17 óra 10 perc, 4250 g. Sz.: Pap Mária és Szalka Zoltán Imre (Hódmező­vásárhely). hakq ROSTÁS ALEXANDRA December 08., 21 óra 50 perc, 2450 g. Sz.: Fázsi Erzsébet és Rostás Zoltán (Földeák). NAGY ZSOLT December 08., 22 óra 45 perc, 3850 g. Sz.: Papp Szilvia és Nagy Zsolt (Makó). Gratulálunk! MIR0L IRTUNK? Népgazdasági tervünk Az ötéves terv útján iparosítjuk országunk iparban szegény vidéke­it, s iparosodó városokká változtat­juk Szegedet, Debrecent, Hód­mezővásárhelyt, Békéscsabát, Ma­kót, Szolnokot. Megszüntetjük mezőgazdaságunk elmaradottsá­gát. A kitűzött feladat megvalósí­tásának döntő eszköze egyrészt mezőgazdaságunk nagyfokú gépe­sítése, másrészt ezzel együtt a nagyüzemi, korszerű szocialista gazdálkodás kiterjesztése a mezőgazdaságban. Biztosítjuk a dolgozók kulturáhs felemelkedé­sét. A tervidőszak végére az átla­gos életszínvonal eléri a háború előttinek a 185 százalékát. (1957) w BIKA: Új vállalkozásba kell kezde­JB ! nie, hisz hamarosan itt az új év kez­dete, s ilyenkor talán nagyobb a lehetőség egy más életforma kialakítására. • IKREK: Egy fontos családi beszélge­1 tés szinte az egész napot elfoglal­ja. Nem sajnálják az időt egymásra, mert sok mindent tisztázhatnak így. RÁK: Egy élvezetes randevúra ké­• I szül, s ismét nem jut idő barátnőjé­re. Ha igazi barát megérti, ha nem, akkor pe­dig ne is törődjön a lelkivilágával. fl OROSZLÁN: Rengeteg olyan feladat I halmozódott fel, amikkel nem képes délelőtt végezni, pedig a délutánját a saját cél­jaira szerette volna felhasználni. I SZŰZ: Nézze meg, hogyan működik 1 új elképzelése az életről, hogy biz­tos legyen a dolgában. Délután tegye magát szabaddá, természetesen csak a munkától. 1-et fizet, 2-t kap 3 éves a Bécs/ járat 2001.10.26.-2001.12.28. Kedvezményezett viszonylat: Szeged - Bécs - Szeged Iqénybevehető: 4.500,- Ft felnőtt, 4.050,- Ft életkorhoz kötött, 2.250,- Ft gyermek menettérti jegy elővételben történő vásárlása esetén. Az ajándék menetjegyek bárki által 2002.05.26-ig használhatók fel. Tisza Volán Rt. w SKORPIÓ: Mostanában van elég I ideje, hogy átgondolja mire képes egyáltalán. Egészen szokatlan, de megvaló­sítható gondolatok járnak a fejében. t j NYILAS: Új ismeretségeket szeret­tV l ne kötni, úton-útfélen beszédbe ele­gyedik emberekkel. Nem tudni mi történt, de többen menekülnek ön elől. BAK: Ma olyan a csillagok állása, | hogy szinte mindent elérhet. Szed­je össze a kívánságait és tegye meg a meg­felelő lépéseket a megvalósítás felé. I VÍZÖNTŐ: Nagy terveket forgat a fe­tt I jében, de még nem érkezett el az ideje annak, hogy a megvalósításukhoz hoz­záfogjon. Gyűjti az információkat. W HALAK: Kedvese ügyei egyre zava­1 rosabbak. Persze az önéi sem ütik meg az erkölcsösség szintjét, de arról hajla­mos elfelejtkezni. Megviseltek az idegei. •••••••• Benjámin Brirren-NapoK Szegeden, 2001. december 10-11. A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS ANNAK ANGŐL-AMERIKAI INTÉZETE, A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ, VALAMINT A DÉLMAGYARORSZÁG KLADÓ BENJÁMIN BRITTEN-NAPOKAT RENDEZ A rae European opera cenTre i ilii HESTER) KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL ; Dugonics tér) December 10., hétfő (SZTE központi 15.30 Britten szimpózium (kistanácsterem) Köszöntő': Szó'nyi György Endre (az SZTE Angol-Amerikai Intézetének vezetője) "The Legacy of Benjámin Britten 1 (Donald Mitchell, Anglia) „Britten és Magyarország" (Oberfrank Péter, a Szegedi Nemzeti Színház fo-zeneigazgatója) 17.30 Vidcovetítés Britten Owen Wingrave c. operájának nagy sikerű tévéfilmváltozata (kistanácsterem) 19.30 Kamarazenei és kóruskoncert (aula) Birrren SIMPHONIETTA, CANTICLES; FranK BriDGe.- két kompozíció ELŐADJA A THE EUROPEAN OPERA CENTRE EGYÜTTESE Vivendi Telecom Hungary The British Council LAPCOMH : v, * » * • * » db » * * * ? DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom