Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-08 / 286. szám

18 • MOZAIK SZOMBAT, 2001. DECEMBER 8. Spartacus-elsőségek A szegedi Spartacus Klub bajnoki érmes tékvandósai és az edzőik, balról: Kószó Szilvia, Dallmann Dávid, Kormányos Ilona, Kószó Ádám, Juhász Éva, Tbrnóczky Csaba, Juhász Róbert, a képről hiány­zik: Lestár Ferenc. Fotó: Miskolczi Róbert Meglepetés közelében Gasztány második MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi Full-contact Sportegye­sület profi küzdősportversenyzói Olaszországban tesztelték a tudá­sukat. Gasztány Ferenc Bassanó­ban, a KI viadalon vett részt. Kiss Emil tanítványa 3 ezer nézó előtt az első meccsén pontozással nyert. A következő mérkőzését ugyan nem harcolta végig, kiütéssel diadalmaskodott, de az addig el­szenvedett sérülései miatt a finá­lét a második menetben feladta. Gasztány elszántságát bizonyítja, hogy jövóie újra nekivág a + 86 kg­osok között ennek a versenyfor­mának. A -81 kg-os Németh Ró­bertet a padovai thai-box gálára hívták meg. A Tisza-parti verseny­ző a házigazdák sportolójától szo­ros mérkőzésen 2:l-re kikapott. Kocsmasakk Deszken MUNKATÁRSUNKTÓL Ismét, immár hatodik alkalom­mal rendezik meg (december 16­án, 9 órától) Deszken a kocsmák közötti sakkcsapatbajnokságot, melynek a Rózsafa étterem ad majd otthont. A versenyen amatőrök és profik egyaránt részt vehetnek bármely vendéglátóipari egység képvisele­tében. Három-három fős férfi és női együttesek vetélkednek majd egymással a helyezésekért. A vé­dó a szegedi Sakk Kávéház (férfi­ak) és a makói Sárgacsikó (höl­gyek). Nevezni a szervezőnél, Gyor­gyev Vojiszlávnál lehet a 06­62/271 -218-as telefonszámon, bő­vebb információ is tőle kérhető. TÉKVANDO MUNKATÁRSUNKTÓL A Magyar Hapkido-szövetség ték­vandószakosztálya Salgótarján­ban rendezte meg az országos baj­nokságát. A szegedi Spartacus Klub versenyzői öt éremmel tér­hettek haza a viadalról. A nőknél, kezdő kategóriában, +50 kg-ban MUNKATÁRSUNKTÓL Az Etelka sori munkacsarnokban rendezte meg a Szegedi Tüdomány Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara elsó sportnapját. Az eseményt az intézmény vezérkara és a HÖK (Hallgatói Önkormányzat) is tá­Kormányos Ilona, a haladóknál, +60 kg-ban Kószó Szilvia végzett az első helyen. Bronzérmet szer­zett Juhász Éva (kezdő, +50 kg), Juhász Róbert (kezdő, -54 kg) és Lestár Ferenc (haladók, +70 kg). Horváth Zoltán segítségével a ték­vandósokat Dallmann Dávid, Kó­szó Ádám és Tornóczky Csaba készítette fel. A klub hétfőn és kedden 19 órá­tól a lila Iskolában, csütörtökön mogatta. Előbbit Szabó József, az új egyetemi sportklub vezetője, utóbbit pedig a fancsák Csaba a HÖK elnöke képviselte. A résztve­vők - közel kétszázan voltak - ko­sárlabdában és labdarúgásban mér­hették össze felkészültségüket. A kosárban a Juhász Gyula bizonyult 17 órától pedig a Juhász Gyula I. számú gyakorló általános iskolá­ban, illetve a 06-2&333-9627-es telefonszámon várja a tékvandó iránt érdeldődőket. Az egyesület szervezésében le­hetőség nyílik az ősi koreai harc­művészet, a hapkido gyakorlásá­ra. Az edzések időpontjai, hétfő és kedd, 19 óra, valamint csütörtök, 18.30, Szeged, lila iskola. a legjobbnak, megelőzve a Köz­gázt, a jogi kart és az ÁOK-t; míg a focit tíz gárda közül az FC Parag­rafus nyerte meg. A résztvevők annyira jól érezték magukat, hogy elhatározták: jövőre ismét meg­rendezik a HAS-t (Hallgatói Sport­nap), s már lehet, hogy tavasszal. ASZTALITENISZ Floratom Szeged AC­Postás-Matáv II. 8:10 NB FB-s férfi asztalitenisz-mérkő­zés. A szegedi pontszerzők: Göndös Gábor 3, Sipos Attila 2, Lukács Levente, Szollár Viktor és a Gön­dös-Lukács páros. Idei utolsó bajnoki mérkőzését ját­szotta az újonc Floratom Szeged együttese. Némi közjáték vezette be a meccset, hiszen a vendégek egyórás késéssel érkeztek meg, amely a hazaik számára óvásra adott volna okot. Hosszú huzavo­na után a sportszerű Tisza-parti­ak a játék mellett döntöttek. Reme­kül küzdöttek a hazaiak, a párosok után döntetlen volt az eredmény. Ezután a Bundesligában edződött Katus révén 6:4-re a vendégek el­húztak. Egyenlítettek Göndösék, 7:7 volt az eredmény. A hajrát a fő­városiak bírták jobban, így nagy csatában megszerezték a győzel­met. • A férfi asztalitenisz NB III-ban to­vábbra is menetel a Makói SVSE gárdája. A Maros-partiak most az ATSK Szeged együttesét győzték le idegenben. ATSK Szeged-Orosháza 8:10 A szegedi pontszerzők: Popovics MUNKATÁRSUNKTÓL Szurkolói busz indul a Szeged ét­terem elől január 19-én Rómába, az Olaszország-Magyarország Eu­rópa-bajnoki selejtező férfi kézi­labda-mérkőzésre. A városnézése­ken (Firenze, Róma, Ascoli) és a 4, Gera 2, Iván és a Popovics-Iván páros. SzolnoK­Joker-Totózó Szeged ACII. 7:11 A szegedi pontszerzők: Kószó G., Kószó I. 3-3, dr. Kancsár, Tóth 2-2 és a Kószó G.-Kószó I. páros. Szentesi Kinizsi­Deák Ferenc DSE Szentes 15:3 Pontszerzők: Csúcs, Erdész 4-4, Bunda 3, Zoltai 2 és Csúcs-Bun­da, Zoltai-Erdész párosok, ill. Ta­kács A. 2, Simon. ATSK Szeged- Makói SVSE 4:14 Pontszerzők: Lele, Pósfai, Szelei és a Popovics-Márki R. páros, ill. Csetle, Gazdag, Miskolczi 4-4, Papp és a Gazdag-Miskolczi páros. Ceglédi VSEII.- * Joker-Totózó Szeged AC II. 10:8 A szegedi pontszerzők: dr Kancsár 3, Kószó G., Kószó I. 2-2, Kószó G.-Kószó I. páros. • Az ATSK Szeged újonc versenyzői szép eredménnyel tértek haza Bu­dapestről, az újonc csapatbajnok­ság őszi fordulójáról. A Pósfai Ger­gely, Márki Róbert összetételű gárda az első helyen végzett. Az ATSK II. csapata (Pósfai Lőrinc, Szelei Ákos) a hetedik, az ATSK Szeged III. gárdája (Gergely Pé­ter, Csikós Gergely) a tizenhar­madik lett. már említett találkozón kívül fa­kultatív programként megtekinthe­tő a Fiorentina-Milan bajnoki lab­darúgómeccs. A hatnapos sportos kirándulás­ról bővebb információ Ginál Já­nostól kérhető a 06-309380-980­as telefonszámon. * Most 100 OOOFt-tal - t I íL^^H több jut karácsonyra! 100 OOO Ft a kezdőrészletből, hogy 100 000 Ft-tal több jusson karácsonyra! Ha most vásárol Wagon R+-t vagy Swiftet, a kezdőrészletből 100 000 Ft-ot mi állunk Ön helyett, azaz a Wagon R+-t már 300 000 Ft-tól, a Swiftet pedig 250 000 Ft-tól hazaviheti. így még több ajándék kerülhet a fa alá. Ráadásul az első törlesztő részletet ráér a kezdő­részlet összegétől függően akár 3 hónap múlva kifizetni, hogy az új év is felhőtlenül kezdődjön. Ünnepi ajánlatunk új, limitált modelljeinkre is ér­vényes. A részletekért keresse fel márkakeres­kedőinket, illetve honlapunkat: www.suzuki.hu. Boldog karácsonyt kívánunk! Az akció a 2001. december 31 -ig megkötött adásvételi szerződésekre, a készlet erejéig érvényes. SUZUKI. A mi karácsonyi ajándékunk. Sikeres egyetemi sportnap Szurkolói busz Márkakereskedőink: Hódmezővásárhely, TAKÁCS SÁNDOR Szántó Kovács János u. 108. Tel.: 62-246-199 • Szeged. PÉCSKAI AUTÓHÁZ KFT. Sárosi u. 11/b. Tel.: 62-493-369 • SZENTGYÖRGYI KFT. Dorozsmai út 17-19. Tel.: 62-554-300 • VESZPRÉMI AUTÓSZALON KFT. Algyői út 65. Tel.: 62-473-000 • Szentes, BUDAFER KFT. Vásárhelyi u. 116. Tel.: 63-311-211

Next

/
Oldalképek
Tartalom