Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-01 / 280. szám

V. "NAPOS OLDAL SZOMBAT, 2001. DECEMBERI. Színpadon kívül általában viccesebbek a legnépszerűbb humoristák1 A legerősebb fegyver A KÖZÖNSÉG A HOSSZÚ EVEK SORÁN MEGSZOKTA, HOGY MARKOS GYÖRGY ÉS NÁDAS GYÖRGY EGYÜTT SZÓRAKOZTAT. AZONBAN A KÉT NEVETTETŐ MA MÁR NEM JÁR KÖZÖS UTAKON, AMIT A NEMRÉGIBEN SZEGEDEN TARTOTT KABARÉESTEN IS NYILVÁNVALÓVÁ TETTEK: CSUPÁN KÉT JELENETBEN SZEREPELTEK KÖZÖSEN. HARAG AZONBAN NINCS KÖZTÜK-JELENTETTE KI NÁDAS GYÖRGY. EZT A RÉGI BARÁT, SELMECZI TIBOR IS MEGERŐSÍTETTE. - Több mint tíz év után milyen ismét Markos Györggyel dolgozni! Nádas György: - Nem tudom, hiszen minden előadás más. Soha nem tudhatjuk milyen hatása lesz, mi lesz belőle. Olyan ez, mint egy túlélési feladat. - Ha mindig más, akkor biztosan sokat improvizálnak. N. Gy.: - Nem igazán az improvizációról van szó. Mi akár külön, akár együtt, mindig máshogy adjuk elő a jeleneteinket. Viszont, ha egyedül szerepelek a színpadon, akkor az egész produkcióért tudom vállalni a felelősséget. Ha együtt vagyunk, akkor nehéz eldönteni, hogy melyikünk miatt lett valami jó vagy rossz. Azóta, amióta különváltunk, törekedtünk arra, hogy ne nagyon vállaljunk közös fellépést. Volt egy pont, amikor elhatároztuk, hogy • Szegeden is járt Selmeczi, Markos és Nádas. (Fotó: Miskolczi Róbert) egyedül akarunk dolgozni, mert az ember csak abban lehet biztos, amit egyedül csinál. - Nem hiányzott a közös munka1 N. Gy.: - Nem, hiszen azért hagytuk abba, mert már elég volt, és úgy éreztük, hogy már nem tudunk egymásnak többet nyújtani, tehát a közönségnek sem. Ennek ellenére nincs köztünk harag, és találkozgatni is szoktunk. Selmeczi Tibor: - Ezt én is tanúsíthatom. Összejárunk, néha szerepelünk is együtt. Ennek a kabaréestnek is, amit most a József Attila Színházban játszunk, így született az ötlete. Ha csak rövid időre is, de megint összejön a két nagy. A szóbeszéd ellenére ez is azt mutatja, hogy nincs harag. - Hogyan találják ki, hogy miket adnak elő a fellépéseken1 S. T.: - Például a szegedi fellépésünk ötlete egy ebéd közben fogant meg. Nagyon szeretünk ebédelni, és ilyenkor minden szóba kerül. - Evés közben jönnek a legjobb ötletek! S. T.: - Nem, evés közben a legjobb falatok jönnek! De amíg várjuk a második fogást, addig sokat beszélgetünk arról, hogy milyen régi és új számokat adunk majd elő. - A színpadon kívüli életüknek is ilyen szerves része a komikum! S. T.: - Szerintem a magánéletben sokkal jobbak vagyunk, mint a színpadon, mert akkor jobban elereszthetjük magunkat, nem kell tekintettel lenni senkire. Színpadon előfordul, hogy az ember óvatosabban fogalmaz, nem akar megsérteni senkit. - Honnan veszik az ötleteket! N. Gy.: - Általában, ha a munkatársaim úgy találják ki a jeleneteiket, hogy ha jó kedvük van, azt megpróbálják papírra vetni és előadni. Én nem ezt teszem, hanem megpróbálom színpadra vinni azt, ami nekem tetszik, vagy ami idegesít. így talán a közönség is derül rajta, vagy éppen sír, ha úgy hozza kedve. De egy biztos, a ügyeimet mindig fel szeretném hívni valamire, és erre a legerősebb fegyver a humor. S. T.: - Mostanában talán kevésbé foglalkozunk a politikával, inkább a szórakoztató jelleget erősítjük. Ennek egyik jele, hogy a két fiú énekel is. Markos Gyurinak például olyan jó hangja van, hogy a lányom nem is akarta elhinni, hogy ő énekel. PAIARICZA KATA A sárkánygyilkos fejedelem DARVASI LASZLO C

sou fejedelem nem azért rendeztette évente a költők ünnepét Lojang városában, mert annyira kedvelte a verseket. A fejedelem fontosnak tartotta tudni, hogy a birodalmában kik a megbecsült emberek, kikre hallgat a nép, és miféle képességeikkel nyerik el a népszerűség irigylésre méltó adományát. Azokban az időkben sárkányok falták a falvakat fenyegető viharfelhőket, olykor unikornis tévedt az udvarházakba, és a költők is mindenfélék voltak. Némelyik költő borférget tartott a gyomrában, a másik hiú volt, mint Jan-ce, a költőlovag, aki áldozatával előbb megtanította a legszebb énekét, s csak aztán vágta át a szerencsétlen torkát. Az írók irigykedtek egymásra, elárulták és nevetségessé tették a másikat, olykor pedig bölcsességről vagy erényességról tettek bizonyságot. Némelyikük hetente hasalt Csou fejedelem elé, hogy lenyalhassa ihletért az uralkodó lábfejéről az ég fényét. Mindig a Sárkánycsónak ünnepen tartották a költők fesztiválját. Azon a napon úgy esett, mintha ezüstfonalakat feszültek volna égtől a földig. A várudvart lampionokkal díszítették, a gabonaraktárak kapuit szélesre tárták, a téren kardtáncosnők és majomugráltatók szórakoztatták az embereket. Lelkesen ünnepelt a nép, holott aszályos és szegény vidék volt ez, ahol a kacagást gyakran összetévesztették a jajongással. A költők felolvasását éljenzés és taps fogadta, mint minden évben, ugyanúgy. Az utolsó éneket követő fogadáson a fejedelem váratlanul odalépett egy csanganbeli költőhöz, akinek Tan volt a neve, és az ehsmerése jeléül bólintott, majd jellegzetes orrhangján azt mondta, fölöttébb kedvre derítette a fölolvasásának az a sora, amelyben egy kiváló harcos megtanult sárkányt ölni. A költő szerényen elmosolyodott, s miután a fejedelem továbblépett, zavartan megvakarta a homlokát. Nem ő írta a megdicsért sort, nem az ő verséből származott. Valaki más volt a szerzője, habár nem emlékezett rá, melyik társa lehetett, elkerülte a figyelmét, az igazat szólva Tan figyelme más írók előadása alatt gyakran messze kalandozott. Odalépett hát a barátjához, a kunghszienbeli költőhöz, és azt kérdezte, írt-e egy bizonyos sort egy harcosról, aki megtanult sárkányt ölni, csak mert a verssor a fejedelemnek kiváltképp tetszett, ám a kunghszienbeli író meglepetten rázta a fejét, nem ő a gazdája a sornak, talán a Jensiből jött öreg az, ott ül most is a selyemfüggöny árnyékában, és szokásához híven mézbort szopogat, neki állandó témája a sárkány, kérdezzék meg inkább őt. A

z öreg tűnődve ingatta a fejét, nem ő a sor gazdája, sőt ilyen , formában nem is ismerős neki. Ekkor oldalazott hozzájuk a jangcsengbeli költő, egy öntetszelgő figura, aki harsányan kacagott a saját viccein, s aki mindig túlontúl hangosan vagy a kelleténél halkabban olvasott, azt harsogta ez a költő, a tudomására jutott, hogy a fejedelemnek tetszett egy sor, ó, és éppen az ö sora, mire a Jensiből jött öreg illedelmesen elkérte tőle a kéziratát, melyet a jangcsengbeli költő vonakodva bár, de végül átnyújtott. A kéziratban nem szerepelt az a bizonyos sor a sárkányölő harcosról, mire a jangcsangbeh költő pulykavörös képpel azt hebegte, nyilván improvizált, mert ő gyakran a saját gondolataitól kap ihletet, nem úgy, mint egyesek, és ekkor jelentőségteljesen Tanra, a csanganbeli költőre meredt, akik folyton mások dalaival izgatják föl szegényes fantáziájukat, csak hogy kipréselhessenek magukból néhány szánalmas sort esőről, hajnalról, vagy a már ezerszer megénekelt peóniavirágzásról. Kis híja volt, hogy nem tört ki botrány, s tán még ökölre is mentek volna a költők, ha nem kongatnak vacsorára. Ám a rozmaringos sültek, a ropogós kacsák és az egészben föltálalt malacok látványa eltérítette őket az irodalmi élet kérdéseiről, s mindenki degeszre ette magát, igaz, nem is tehetett egyebet, hiszen Csou fejedelem személyes sértésnek vette volna a finnyáskodó tartózkodást. Tan is beivott kissé, s közben mindegyre azon tűnődött, mi lehetett a fejedelem célja az üzenettel. Miért érdekli az urat a sárkány elpusztításának kétes tudománya, amikor a sárkány adja az esőt, őrzi a rontást hozó kincseket, s a jelenléte békét és derűt áraszt?! Nem értette a dolgot, ám egyszeriben úgy érezte, a fejedelem párbajra hívja. T

an, a költő néhány hét múltán bebocsáttatást kért Csou fejedelemnél, s amikor végre letérdelhetett az uralkodó elé, alázatosan megkérdezte, igaz-e, hogy olyasféle régi verseket gyűjt újabban a tiszteletre méltó fejedelem, amelyek arról énekelnek, hogy az ősi királyok sárkányhússal táplálkoztak. A fejedelem teli szájjal kacagott, ó, igen, így is lehetne mondani, ám azokban az írásokban egy ősi fejedelem nemcsak megeszi, hanem meg is lovagolja a zabolátlan sárkányt, s a következő pillanatban a költő nyakába pattanva be is mutatta, mire gondol. A költő a következő napokban nyüzsgő piacokon téblábolt, teaházakba és borkimérésekbe tért be. Figyelte az emberek beszédét. Szerte a birodalomban hónapok óta ködös volt az idő. Mintha valami égi háború piszka telepedett volna az égre. Nyugtalanság és túlfűtött érzelem mérgezte a beszédet. Az emberek emelt hangon és keserű szenvedéllyel szóltak egymáshoz, mintha szakadék szélén toporogtak volna. Úgy mondták ki véleményüket időjárásról, szomszédról, szerelemről, hivatalnoki túlkapásokról, mint valami végső kinyilatkoztatást, mint a végítélet előtti kétségbeejtő bizonyságot. Sokan már csak kiáltozni és fenyegetőzni tudtak. Miután eleget látott és hallott Tan, a háza küszöbe elé fektetett egy démonálarcot, hogy senki se zavarja. Napokon át írta új költeményét a fejedelemről, aki hosszú éveken át annak a feladatnak szentelte az idejét, hogy megtanuljon sárkányt ölni. Miután úgy érezte, nem képes a leírt szavakhoz újabbakat fűzni, s nem képes már elvenni sem belőlük, kertjébe hívta néhány tanítványát, s előadta a költeményt. Majd elszavalta a közeli piacon is, aztán az áldásra gyülekező embereknek a templom előtt, és a temető borostyánnal befuttatott kapujánál, hol előkelő hivatalnok búcsúztatására gyülekeztek a családtagok. Napnyugtakor csillogó ezüsttel álh'tott meg két részegen támolygó tevehajcsárt és nekik is szavalt. Tan költő megcsonkított tetemére a kertjében leltek a döbbenettől borzongó tanítványok. Békés délelőtt volt, virágoztak az első peóniák. A költő szemét sóval maratták ki, a nyelvét lemetszették, a karját kiszakították. M

ég aznap palotalovasok dobogták szerte a hírt, hogy Csou fejedelem megküzdött a Nyugati part sötétségéből előtörő Kéksárkánnyal, és öldöklő küzdelemben legyőzte a szörnyeteget. A hírvivők úgy érkeztek vissza, hogy az országot borító köd szálait maguk után vonták, mintegy lefejtve a piszkos gomofygást az ég tekintete elől. A birodalom újra ragyogó fényben ázott. A sárkány csontjait, saskarmait, bikaszarvát és démonszemeit bizonyságképpen a körbehordozták a birodalomban. Mindhiába tették. Csou fejedelem őrjöngő dühében gyerekmajmokat fojtogatott. Szerte a városokban a nép, kint az utcán, a piacon, a temetőkertekben, s bent a teaházakban egy különös harcosról beszélt, aki bár tudta, hogyan ölheti meg a sárkányt, de mégsem tehette meg soha. A politikai rendőrség története A gondolatokat is figyelték AZALLAMVEDELMI HATOSAG TÖRTÉNETÉT FELDOLGOZÓ TAVALYI MUNKÁJA UTÁN EGY ÉVVEL A KÁDÁR-RENDSZER POLITIKAI RENDŐRSÉGÉNEK MŰKÖDÉSÉT ÉS MÓDSZEREIT TÁRJA AZ OLVASÓ ELÉ KISZELY GÁBOR ÁLLAMBIZTONSÁG CÍMŰ MŰVÉBEN. Kádár János és csoportja 1956. november 4-ét, a forradalom leverését követően egyebek mellett a pohtikai rendőrség felállításával látott hozzá a kommunista diktatúra restaurációjához - írja nemrég megjelent művében Kiszely Gábor, aki az Államvédelmi Hatóság után nem kevésbé kényes témát dolgozott fel. Az ÁVH - egy terrorszervezet története című tavaly megjelent munkáját nagy érdeklődés kísérte, s feltehetőleg mostani, Állambiztonság 1956- 1990 címmel kiadott kötetét is hasonlóképpen fogadják az olvasók. A diktatórikus rendszer fenntartásának érdeke azt kívánta meg, hogy a politikai rendőrség folyamatosan megfigyelje, ellenőrizze az ellenségként, potenciáhs bűnelkövetőként kezelt személyeket, s ezáltal megelőzze „pohtikai bűncselekmények" elkövetését. Mivel a politikai rendőrség még a gondolkodást is a rendszert megdöntő szándék hordozójának tekintette, az értelmiség egyes tagjait is szemmel tartották. A könyv néhányukkal kapcsolatban érdekes és tanulságos információkat közöl: ismerteti Konrád György és Szelényi Iván ügyét, valamint Ilia Mihály, a Szegeden megjelenő folyóirat, a Tiszatáj egykori főszerkesztője, s egyben a szegedi egyetem oktatója 1973-tól 1989-ig tartó megfigyelésének hátterét. Ezzel kapcsolatban Kiszely Gábor úgy véli, hogy Ilia Mihály személye, és a köré kreált koncepciós ügy csupán eszköz volt valaki másnak, a szolgálati szabályzat szerint tabunak számító politikusnak a megfigyelésére, akcióinak és reakcióinak tesztelésére. A gyakran a pártvezetők által irányított politikai rendőrség nem állt mindig a helyzet magaslatán. Működtetőinek és munkatársainak időnként megdöbbentő hozzá nem értése - véli a szerző - választ ad arra a kérdésre, miért bizonyult végül tehetetlennek a rendszer az értelmiség köreiből induló „fellazítással" szemben, akaratlanul is megnyitva az utat a reformokat követelő törekvések előtt. A történeti feldolgozáson túl a kötet értékes része az a több mint száz oldalnyi függelék, amelyben egyebek mellett hálózati személyek beszervezéséhez használt kérdőívet, a megfigyelés tényeit rögzítő kartont és számos eredeti jelentést közöl, például a mai parlamenti pártok rendszerváltás előtti időszakáról, tagjaik 1989-es tevékenységéről. A könyvet december 8-án 11 órától dedikálja a szerző Szegeden, a Tisza Lajos körút 34. szám alatti Fókusz Könyváruházban. (Kiszely Gábor: Állambiztonság 1956-1990, Korona Kiadó, 430 oldal, 2890 forint) HEGEDŰS SZABOLCS KISZELY GÁBOR kOnyvftruhftz Telefon: (+36 62) 420-624 Fax: (+36 62) 424-789 e-mail: foltusz.szeged@lira.hu H-6720 Szeged, Tisza L. krt. 34. www.fokuszonline.hu Könyvtoplista Fókusz Könyváruház (Szeged, Tisza L. krt. 34.) heti sikerlistája 1. Vujity Tvrtko: Újabb pokoli történetek (Alexandra) 2. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (Animus) 3. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly (Animus) 4. Lajos Mari: 99 házi sütemény 33 színes ételfotóval (Aquila) 5. A pszichológia alapjai (Tfertia) 6. Hársing: A filozófiai gondolkodás Thalésztől Gadameríg (Bíbor) 7. Müller Péter: Jóskönyv - Ji-King (Doctor Herz Bt.) 8. Pálfy Katalin: Látnivalók Magyarországon (Well-Press) 9. Zandstra: Tanuljuk meg a PHP4 használatát 24 óra alatt (Kiskapu Kft.) 10. Hetven csoda szerte a világban Hogyan készültek a pompás építmények (Athenaeum 2000)