Délmagyarország, 2001. november (91. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-07 / 259. szám
SZERDA, 2001. NOVEMBER 7. MEGYEI TÜKÖR 7 A Gábor Dénes Gimnázium és Szakközépiskola diákjai két hónapja vehették birtokukba az intézmény 610 millió forintért felújított épületegyüttesét. A renoválási munkálatokra szinte az első pillanatoktól fogva Ludányi István, az iskola nyugdíj előtt álló tanára felügyelt. - Milyen körülmények között vágtak bele ebbe a hatalmas munkába? Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre? - Ez egy nagyon régi történet, 1985-ig kell visszamennünk az időben. Mindenekelőtt tisztázni kellett az épületegyüttes tulajdoni viszonyait, mert e nélkül a rekonstrukció tervezési szakaszát sem tudtuk elkezdeni. Kiderült, hogy az egész a Magyar Néphadsereg kezelésében van, ugyanis ezek az épületek régen laktanyaként szolgáltak. A telekkönyvben az szerepelt, hogy szükség esetén 48 órán belül, eredeti állapotában vissza kell adni. Szerencsére ezt a kötöttséget sikerült megszüntetni. Ezután lehetett elkészíteni a fejlesztési terveket. Elsőként a kollégiumot adtuk át 1989-ben. Sajnos, időközben az épület meglehetősen viharvert állapotba került, ennek egyrészt a silány kivitelezés, másrészt az igénybevétel az oka. - Azt gondolnánk, hogy a rendszerváltás után felgyorsult a felújítás üteme. Igy történt? - A „buldózer" csak 1995ben lendült be ismét, amikor Szeged 610 millió forintot nyert a célzott önkormányzati támogatásokra kiírt pályázaton, azzal a feltétellel, hogy biztosítja a kötelező önrészt, 180 millió forintot. A következő ütemben a D, majd az A épület került sorra, amely 1999-re, illetve 2000-re készült el. A Nagykörűt felé eső épület renoválását idén nyáron fejeztük be. Névjegy Ludányi István 1937hen született Szegeden. Altalános iskolai tanulmányait követően a Radnóti gimnáziumba kerül, majd 1961-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán szerez diplomát. Tizenöt éven át vasúti távközlési technikával foglalkozik a MAV-nál, ezzel párhuzamosan tanít: a később Győrbe költöztetett főiskola közlekedésautomatikai karán másodállásban tanszékvezető. 1974 óta igazgatóhelyettes, előbb a Bebrits Lajos, majd a jogutód Gábor Dénes szakközépiskolában. - Milyen problémákkal szembesültek az évek során? - Kisebb-nagyobb akadályokat folyamatosan le kellett küzdenünk. A legnagyobb sajtóvisszhangot az váltotta ki, amikor a B épület felújításakor leomlott az utca felőli homlokzat egy darabja. Szerencsére, a baleset húsz perccel becsöngetés után történt, így senki sem sérült meg. Emiatt alaposan meg kellett erősíteni a homlokzatot, ami természetesen pluszköltségekkel járt, ezenkívül lehetetlenné tette az eredeti határidő betartását. - Mindent összevetve elégedett a kész munkával? - Ha eltekintünk attól, hogy még mennyi minden szorulna felújításra, azt kell mondjam, mindenképpen elégedett vagyok, hiszen ritkaság, hogy egy oktatási intézmény több mint félmilliárd forintot fordíthat ilyen célra. Sz. B. F. Rendőrségi hírek Vásárhelyen és Mártélyon Szerencsétlen Munkatársunktól A vásárhelyi Róka utca egyik házának padlásán kötéllel vetett véget életének az ingatlanban élő férfi a hét elején. Az egyik, Mártély közelében álló tanyában javították a szenesszín tetejét, mikor szerencsétlenül járt egy 55 éves vásárhelyi kőműves: rossz palára lépett, és az betört alatta. A férfi mintegy 5 méteres magasságból zuhant a földre, és a helyszínen életét vesztette. E-s rendszámú gépkocsival közlekedett egy 31 esztendős orosházi fiatalember egészen Vásárhelyig, ahol a rendőrjárőr igazoltatta. Kiderült, a külföldről behozott, ideiglenes rendszámú autó forgalmi engedélye már lejárt. Az ügyet a vámhivatal munkatársai vizsgálják. Hamis kulccsal nyitotta ki egy ismeretlen a napokban a vásárhelyi Ág utcán álló személygépkocsit, és elvitte belőle azt a kézitáskát, mely személyi iratokat, valamint 10 ezer forint készpénzt rejtett. Tizenhat évig tartó renoválás Felújítás után, nyugdíj előtt Gyermekotthonból érkezett a telepre Árva leány hozománya a kisbaba A Humboldt Alapítvány ösztöndíjasa Munkatársunktól Szegedi kitüntetettje is van az első ízben meghirdetett Wolfgang Paul Preisnak: Nagy Ferenc molekuláris biológus 2001 és 2003 között a freiburgi egyetem biológiai intézetében végezheti kutatásait. Az Alexander von Humboldt Alapítvány által létesített, összesen 50,5 millió márkával támogatott díjban hat ország 14 kutatója részesült. Nagy Ferenc a Szegedi Biológiai Központ Növénybiológiai Intézetében a Foto- és Kronobiológiai csoport vezetője, valamint a gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont főigazgatója. Ez utóbbi intézményben az ő vezetésével kezdték el a búza, lucerna és paprika genetikai feltérképezését. Fő kutatási területe a fény és a biológiai óra által szabályozott ritmikus génkifejeződés molekuláris szintű vizsgálata. Ösztöndíjasként már több országban dolgozott, amikor 1996-ban visszatért Magyarországra. A Mars tér átépítéséről Milyen legyen a piac? Munkatársunktól Szeged város önkormányzata ezen a héten dönt arról, hogyan építsék át Szeged legforgalmasabb területét, a Mars teret. A közgyűlési vitát megelőzve a Szegedért Egyesület lakossági fórumot rendez ma este 6 órától Szegeden, az MTESZ Kígyó utca 4. szám alatti székházában. A tanácskozás egyetlen témája a Mars téri rekonstrukció lesz. A rendezők meghívták a vitára Bartha Lászlót, Szeged polgármesterét, Nóvák István városi főépítészt. Mécs Lászlót, a terület városházi képviselőjét, Kerekes Pétert, az IKV Rt. vezérigazgatóját, Pusztai Lajost, a Szegedi Vásár és Piac Kft. igazgatóját, valamint Szeged országgyűlési képviselőit, önkormányzati szenátorait. Ludányi István a kezdetektől fogva jelen volt az iskola felújításánál. (Fotó: Karnok Csaba) Lavotta utca 28., Szentes. A telepnek ez a háza esik legközelebb a város határához. Csengő nincsen, bekiáltok a kerítésen. Az udvarról telt hangú férfi kiált vissza, kopogjak be a házba bátran. Ahol általában olyan alacsony az életszínvonal, mint a telepen, alacsony az átlagéletkor is. Ezért esik olyan jól ránézni az idős asszonyra, aki kijön a konyhából. Aztán a ház háta mögé megy, hogy előhívja Anitát. Hovorka Istvánné, született Kenesei Anita éppen tanácsadásra indul, elkísérem. Kérdezem: messzire kell menni? „Á, dehogy - feleli csak az Ady Endre útra. A telep és a rendelő között alig négy kilométer az út, babakocsival." A szembejövők mind „belekíváncsiskodnak" a kocsiba, alszik-e a baba, és hogy van a fiatal anyuka. Anita patyolatfehér tréningruhájában, üde, tiszta arcával elüt a környezetétől. A baba jól fejlődik, szépen szopik és sokat alszik. Ebben a korban egy gyereknek átlagosnak kell lennie. Hovorka István Norbert császármetszéssel született, anyja még emlékszik a fájdalomra, mert csillapítót nem kapott a kórházban. Mindjárt két hónapA fiatal anya a kórházból egyenesen a gyermekotthonba ment, hogy megmutassa kisbabáját. Kenesei Anita mellett egykori nevelője, Sztankovics Gáborné és a gyermekotthon két kis lakója. (Fotó: Tésik Attila) ja, hogy világra jött a gyermek. Az ifjú férj, István, úgy emlékszik, hogy egy május elsején egyenesen vörös rózsával közelített Anitához, aki szemérmes volt. Ez csak természetes, látott elég példát a nevelőotthonban arra, hogy a fiatal lányok „úgy" maradnak, aztán se otthon, se társ, se semmi. Anita árva leány, édesanyja meghalt, az apját nem ismerte. Amikor Norbert megszületett, először a nevelőotthonba ment, hogy megmutassa a jövevényt, aki egyelőre hallgat, de egyetlen mozdulatával többet mond, mint három brazil sorozat. Az évek folyamán összegyúlt családi pótlékot, a körülbelül nyolcszázezer forintot kapta meg tizennyolc évesen Anita. Vásárolt babakocsit, meg kiságyat, de azt is minek, a gyerek folyton köztük alszik. Tudja, lesz ennek még böjtje, de mit leh?t tenni. A fürdőszobában pedig csak a legfinomabb tusfürdőket tartja, mert a fiatal anyuka nagy igényű, és a pelenka is olyan nagyon drága. Szóval, folyószámlán van a pénz. Hovorka Istvánnak van munkája, a Hungeritnél dolgozik. Anitát volt osztályfőnöke biztatja, hogy a nyolc általános után tanuljon tovább. De hogyan járhatna el a gyerek mellől iskolába ? Talán később. Azt már a Tavernánál mesélte el, hogy a gyermekotthonbéli barátnői sokszor kérlelték már, hagyja egyszer benn egy szombat éjszakára a gyereket, hadd babusgassák. De ezt nem lehet. Mert tápszert még csak tudnának neki adni cumisüvégből. De hogy néz az ki, hogy az anyja a telepen, a kicsi meg a gyermekotthonban? Anita nem engedi - rázza fejét, háttal a napnak, de így is látszik, hogy a hűvös levegőtől és a hosszú sétától kipirult az arca. Mosolyog. B. G. Adományozókat keres a gyermekjóléti szolgálat Rászorulók karácsonya Nehéz sorsú gyermekek karácsonyi megajándékozásához kér segitséget a szegedi gyermekjóléti szolgálat. A rossz családi körülmények között élő, alultáplált, fizikai vagy lelki terrort elszenvedő gyerekeknek szánt ajándékokat csak támogatók hozzájárulásával vásárolhatják meg. A legveszélyeztetettebb gyermekek karácsonyi megajándékozásához vár segítséget a szegedi Humán Szolgáltató Központ Gyermekjóléti Szolgálata-tájékoztatta lapunkat Ferenczi Zsuzsanna, a szolgálat vezetője. A városi önkormányzat gyermekjóléti szolgálata 1997. november 1. óta működik, s eddig három karácsonyi ünnepség megszervezésére nyílott lehetőségük. Az intézmény munkatársai azoknak a gyermekeknek segítenek, akik nélkülözik a családi otthon melegét: szegények, alultápláltak, gyakran még megfelelő ruhájuk sincs. Akadnak, akiket veréssel vagy lelki terrorral félemlítenek meg, sokan közülük magatartás- és beilleszkedési zavarral küszködnek. A védelemre szoruló gyerekeket sokirányú jelzőrendszer segítségével találják meg. A gyámhatóság, rendőrség és bíróság, a közoktatási intézmények és az egészségügyi hálózat munkatársai hívják föl a szolgálat figyelmét a veszélyeztetett gyerekekre. A gyermekjóléti szolgálat munkatársai között csecsemőgondozó és -ápoló, védőnő, pedagógus-etnográfus, óvoda- és szociológus-pedagógus, pszichológus, szociális asszisztens, művelődésszervező dolgoznak a rászoruló gyerekek helyzetének javításán. A karácsonyi ünnepséget december 14-én tartják meg. A szolgálat mintegy félezer gyermekről gondoskodik, s közülük kétszázan férnek be a Humán Szolgáltató Központ Sás utcai központjának nagytermébe. Az ajándékokat természetesen a többiek is megkapják majd. A már hagyományosnak tekinthető ünnepen ingyen lépnek föl a műsor résztvevői: bohóc, táncosok, színjátszók szórakoztatják majd a gyerekeket. Az ajándékozás és vendéglátás költségeit részben fedezi az önkormányzattól kapott külön támogatás: az ünnepen kiosztandó Mikulás-csomagok összeállításáról a polgármesteri hivatal gondoskodik, az uzsonnára kínált üdítők a Humán Szolgáltató Központ jóvoltából kerülnek az asztalra. Az ajándékok, édességek tekintélyes részét azonban ebben az évben is csak támogatók segítségével vásárolhatják meg. A korábbi karácsonyokon játékokat, süteményt, könyveket, babaápolási cikkeket kaptak a gyerekek. Cukrászdák, gazdasági társaságok, intézmények, magánszemélyek adományaiból gyúlt össze az ajándékokra való pénz. Ferenczi Zsuzsanna elmondta, hogy idén is nagy szükségük lenne a legelesettebb gyermekek sorsát szívükön viselők támogatására. December 14-én így szerezhetnének örömöt azoknak, akik közül sokan csupán a gyermekjóléti szolgálat rendezvényén ünnepelhetik a karácsonyt. Nyilas Péter Majd hatvanezren pályáztak a negyedmillióra Szentesre kerül a főnyeremény Munkatársunktól Szentesi olvasónk nyerte meg októberi nyereményjátékunk fődíját, a Media Markt áruház 250 ezer forint értékű háztartásigép-csomagját. Aki a lapunk oldalain mindennap megjelenő esernyőképek közül hármat kivágott és levelezőlapra ragasztva beküldött az újság postacímére, részt vehetett a sorsoláson. A beküldött levelek közül október 31 -éig minden munkanap kisorsoltunk egy Pannon Praktikum csomagot Siemens c35i típusú készülékkel. Összesen húsz olvasónk gazdagodhatott így mobiltelefonnal. A fődíjsorsolásig csaknem 60 ezer boríték érkezett a szerkesztőségünkbe. Ez a levélhegy várta hétfő délután 16 órakor a Sajtóház aulájában a sorsolásra érkező olvasóinkat. A közönség soraiból önként jelentkező ifjú olvasónk közjegyző jelenlétében húzta ki a nyertes, Mucsi Judit szentesi olvasónk által beküldött borítékot. Több ezer levélből kellett kihúzni a szerencsés nyertes nevét. (Fotó: Karnok Csaba)