Délmagyarország, 2001. november (91. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-21 / 271. szám
dl [bdiOQűlGfdl^ Összejövünk valamelyik ismerősünknél, iszunk egy keveset, de inkább sokat és aztán elindulunk bele az éjszakába hangzik az általános válasz. Manapság - mint az egyik szegedi diszkóstól megtudtuk - egyre később érnek le a szórakozóhelyre a táncos lábú, vidám fiatalok. A tapasztalatok szerint évente egy órával csúszik a csúcs. Ez ma fél kettő felé van. Ezt már a vendéglátó-ipari egységek üzemeltetői is tudják és ki is használják, lalán ezért is érnek le egyre később a fiatalok. Es hogy ez a folyamat meddig folytatódhat? Peti Először is összejövünk a haverokkal. Majd erősen beitalozunk. Némi rövidet és bort szoktunk fogyasztani. A csapat létszáma változó, többnyire tízen vagyunk. Ezután beülünk egy kocsmába még egy utolsó pohárkára, majd éjfél, fél egy felé jöhet az igazi buli, ami általában kifulladásig szokott tartani. Timi En nem iszom a buli előtt. Mi, lányok négyen-öten összejövünk ilyenkor, majd alaposan megbeszéljük, megvitatjuk, ki milyen ruhát vegyen föl aznap este, kinek, mi áll a legjobban. Ezzel a művelettel elég gyorsan, általában két-három óra alatt végzünk is. Majd találkozunk a fiúkkal, és együtt elmegyünk valahová. Attila Mivel kollégisták vagyunk, ott találkozunk a többiekkel, aztán vodká/.unk egyet. Ezt valamelyik nagyáruházba vásároljuk, persze nem a „gazdaságos" fajtát. Az öltözködés nálunk egyszerű, farmert és egy jobb inget, vagy pólót húzunk. Majd az utolsó villamossal, tíz negyvenkor vagy gyalog elindulunk. Eszter Először is felhívjuk egymást, hogy kik jönnek este. Kiválasztjuk a megfelelő ruhát, ez nem nehéz, mivel nem járunk llancos helyekre. Nem szoktunk hivalkodóan öltözni. Elkészítjük a sminkünket, ami attól függ, milyen kedvünk van. Ezek után iszogatunk még valahol, majd irány az éjszaka. Péter Koleszos vagyok, ott eleve sok az. ember. Kezdésnek iszunk valamit, ezt alapozásnak hívják, de én nem szeretem ezt a kifejezést. Később kitaláljuk, hová menjünk. Csoporttársaimmal inkább sorozni megyünk, ha pedig csajok is vannak, akkor a zenés-táncos szórakozóhelyek jönnek szóba. A Délmagyarország és a Délvilág melléklete fiataloknak • Szerkeszti: Kormos Tamás KISZ-engedéllyel lett az asztalosműhelyből klub CScIiQaiSOaa Elvtársam, tisztelt K1SZfőtitkár! Ezennel szeretnénk engedélyt kérni egy zenéstáncos szórakozóhely létrehozására. Valahogy így kezdődött a Szote-klub története 1978 őszén. Ma pedig... Este tíz órakor még elég kihaltnak tűnt a Szote-klub, hiszen a buli csak éjfél felé indult be. Ennek ellenére az igazi nagy pörgés elótt is akad munka bőven. Azoknak, akik a több száz ember szórakozásán dolgoznak, már korábban elkezdődik az éjszaka. A ruhatáros fiúk, a biztonságiak, a pultos lányok már este kilenctől készülnek a rohamra. Nem beszélve az italok és a váltópénz beszerzéséről, valamint az előző buli utáni takarításról. Még csak tizenegy műit pár perccel, de az elsó vendégek megérkeztek. A biztonságiaknak már háromnegyed tízre bent kell lenniük. - Fő a pontosság, időben itt kell lennünk - mesélte Papp Tibor rendező. A biztonságiak ilyenkor közösen megbeszélik, ki hol fog állni. Mivel az ajtóban ilyenkor már meglehetősen hideg van, ezért folyamatosan váltják egymást. - Szükség esetén átvizsgáljuk a vendégek ruházatát, senki nem vihet be italt, vagy veszélyes tárgyat. Aki a ház. szabályait nem képes betartani, azt nem engedjük be, ilyen például az, aki tök részeg - mondta Tibor. Az a biztonsági, aki bent van, mindig olyan helyen áll, ahonnan jól belátható az egész tér. - Sötétben elég nehéz, észrevenni, ha van valami, de amikor felvillannak a fények, feltűnik, ha hirtelen nagy hely lesz az. amúgy zsúfolt tánctéren. - Annak, aki zaklatja a lányokat. kötözködik, először Nők a pult mögött, technikus a létrán Hogy beinduljon q bqnzai.ee csak szólunk, de ha nem hagyja abba, kikísérjük. Előfordult már, hogy belénk kötöttek, de megoldottuk a feladatot, hisz ez a munkánk. Ha valaki már bejutott, a ruhatár felé veszi az irányt. Elekes Zsolt alkalmazott fizikus egy éve ruhatáros. Mivel a ruhatári biléták csak százig vannak sorszámozva, ezért a buli előtt írják rá a többi számot. Hogy ne lehessen hamisítani a ruhatári jegyeket, ezért a bélyegzőn lévő dátumot mindig a buli elótt találják ki (2005. november 7.). - A műszakot délután egy hatalmas alvással kezdjük, majd evéssel folytatjuk. Reggel ötig nincs sok időnk enni. Feltankolunk a szükséges „gyorsítókból" is: kávé, cigi, kóla. Másképp nem lehet kibírni. A másik ruhatárosnak, Pesztránszki Gábornak nincs szüksége ilyen pótszerekre. - Lelkileg is fel kell készülnünk az előttünk álló estére. Sokan jönnek ide, akik már alkoholos befolyásoltság alatt állnak, azt hiszik, nekik mindent lehet. Mi úgy állunk a vendéghez, ahogy ó mihozzánk. néha nekünk is bunkónak kell lennünk... - fogalmaz Gábor. Sajnos kevesebb a jópofa részeg, mint a tuskó, sót a részeg nőkkel még több a baj, mint a fiúkkal. Volt, hogy egy lány a saját kabátját nem ismerte meg... Az egész klubban akkor is nekünk van a legjobb munkánk: mi vagyunk azok a férfiak, akik előtt minden nő levetkőzik, sót még fizetnek is érte. A pohárszedők már nincsenek ilyen szerencsés helyzetben. Oli társával megállás nélkül dolgozik. Papp Mónika egy éve pultoskodik. - Ha ismerős, rokon jön rendelni, nem szolgáljuk ki hamarabb, ha viszont valaki hangoskodik, kötekedik, inkább kiszolgáljuk, csak minél hamarabb távozzon. Előfordult már, hogy behajítottak egy poharat a pult mögé, akkor szóltunk a kidobóknak, akik kikísérték a vendéget. Az ilyen helyzetektől eltekintve, mindig a vendégnek van igaza - tette hozzá Mónika. Angyal Zoltán marketingasszisztenstől tudtuk meg, hogy a klub története 1978-ig, a KISZ-es időszakig vezethető vissza. - Most találtunk olyan megsárgult dokumentumokat, melyben a KISZ főtitkárától kértek engedélyt az akkori egyetemisták egy zenés-táncos szórakozóhely létrehozására. Régebben a szabadtérinek volt itt asztalos műhelye, akkor még az Apáthy-koleszban működött a klub, később költözött mostani helyére. A. T. J. nók lesznek. Fellépni a barátaimat hívom majd meg és azokat, akiket valami miatt tisztelek. Hajói sikerül, talán egy változatát vidékre is elviszem, de erre a napra nagyon szeretném, ha inkább hozzám jönnének „vendégségbe" azok, akik szeretnének egy hangulatos bulin részt venni. T. K. QAJZSIQLQAIJCSXAQCG 3 ami igazán az enyém és a barátaimé. Tavasszal olyan koncertre készülök, ami ez idáig még nem volt. Magyarország legnagyobb nőnapi buliját szeretném megtartani Budapesten, élő zenekarral és show-val, ahol természetesen a nézők egytől egyig Énekes is, színész is, műsorvezető is, akit az ország a Família Kft. Picijeként ismerhetett meg. Szegeden láthattuk már a Csókos asszonyban és több szabadtéri fellépésen is. Mint mondta, szereti a várost, és gyakran látogat ide, hiszen a nővére és családja itt él. Csonka András Már három lemezem van. sze rengeteg fellépésem volt önálló koncertet azonban már, de mindig is vágytam még soha nem adtam. Per- egy igazi, egész estés bulira. Randizok figyelmébe! Mint látjátok, szerdánként találhatjátok meg a közkedvelt RANDI-rovatot lapunk Tisza-party című mellékletében. Továbbra is ugyanúgy hirdethettek, mint eddig: vágjátok ki a mellékelt ábrát, és ragasszátok a beküldendő üzenet borítékjára. Névvel, címmel ellátott leveleiteket ingyen közöljük, i (Zl/Z. l-i de értük felelőséget nem vállalunk. Címünk: Délmagyarország/Délvilág Szerkesztősége, 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. A borítékra írjátok rá: RANDI-rovat! RANDI-rovat A „Capuccino" jeligéjű lánynak üzenem: Nagyon megtetszett, amit írtál magadról. Én egy 22 éves, szegedi srác vagyok. Szintén tartós kapcsolatra vágyom. Imádom a romantikus dolgokat, szeretek moziba jámi, biliárdozni és jókat bulizni. Szeretek este sétálni a holdfényben. Ha szeretnél megismerkedni velem mint én veled, akkor írj üzenetet! Szia! Kedves „Skorpió" jeligéjű lány! Örömmel olvastam a soraidat. Bízom benne, hogy személyesen is gratulálhatok közelgő szülinapod alkalmából. Amennyiben kíváncsiságod továbbra is változatlan, akkor találkozzunk az üzenet megjelenése utáni pénteken, este 7-kor a PMK előtt! Nálam lesz egy ilyen újság, nálad is legyen! Ha nem jó az időpont, akkor írj a „Vidámság" jeligére! 24386 független srác vagyok, gimnáziumban érettségiztem testnevelés szakon, jelenleg diszpécserként és biztonsági őrként dolgozom. Humán beállítottságú vagyok. Szeretek rejtvényt fejteni, olvasni, zenét hallgatni, sportolni. Számomra is nagyon fontos az őszinteség, a bizalom. Sajnos, kevés szabadidővel rendelkezem, de úgy gondolom, hogy azt az időt nagyon kellemesen el lehet tölteni, ha egymásra találunk. Ha szegedi lány vagy, és úgy gondolod, hogy szeretnél velem megismerkedni, akkor írj az „Ötórai tea" jeligére! 24 éves, 195 cm magas srác vagyok. Szeretnék megismerkedni egy tartós kapcsolatra vágyó, korban és magasságban hozzám illó, vásárhelyi lánnyal. Ha hirdetésem felkeltette az érdeklődésedet, várom a válaszod „Őszinte szerelem" jeligére! A „Capuccino" jeligéjű lánynak: Szia „Capuccino!" 22 éves, szegedi srác vagyok. A leveled mintha rólam szólna, vidámság, talpraesettség, őszinteség, s persze komoly kapcsolat. Szerintem mindenképp találkoznunk kellene. Ha te is úgy gondolod, légy nov. 24én, du. 3-kor a Belvárosi mozi előtt, és legyen nálad egy ilyen újság. Ha nem felejtem el, nálam is lesz. Ha az időpont nem jó, írj a „Szintén tartós" jeligére! 22 éves, szegedi srác vagyok, és szeretnék megismerkedni egy korban hozzám illő lánnyal, aki szereti a gyengédséget, a romantikát, aki természetes, életvidám és felnőtt egy tartós kapcsolathoz. Ha felkeltettem az érdeklődésed, akkor írj vissza, „Egy pár" jeligére! 27 éves, rövid barna hajú, zöld szemű, vásárhelyi lány vagyok. Szeretek kirándulni, sportolni, horgászni. Szeretem a jó zenét és a jó filmeket. Természetem alapvetően vidám, szeretek hülyéskedni. Szeretem a romantikát. Ha a hirdetésem megtetszett, írj „Tengerparti naplemente" jeligére. A .„Skorpió" jeligéjű lánynak üzenem: Szia! Szeretnélek közelebbről megismerni, ezért találkozzunk holnap este 7-kor, a Kossuth-szobor előtt. Fekete baseballsapka lesz rajtam. Jeligém továbbra is „Vidámság". Az „Acapulco-öböl" jeligéjű, kedves lánynak üzenem: Szia! Nekem nagyon szimpatikus volt a válaszod, ezért szeretnék veled megismerkedni. Találkozzunk szombaton, du. 4-kor a vásárhelyi PMK előtt. Legyen a kezedben egy ilyen újság. Az enyémben is lesz. Ha véletlenül nem jó az időpont és a hely, írj másikat, jelige: „Magányos szívek". A „Hiányzó láncszem" jeligéjű srácnak: Szia! 15 éves, 178 cm magas, szegedi lány vagyok. Nagyon tetszett a bemutatkozásod. Én is imádok sportolni (főleg focizni, kosárlabdázni és pingpongozni), moziba jámi, és sétálgatni a városban. Ha szeretnél találkozni velem, írj helyet és időpontot az „Őszirózsa" jeligére! Sziasztok, lányok! 178 cm magas, 22 éves vásárhelyi fiú vagyok. Szeretnék megismerkedni korban hozzám illó lánnyal, tartós kapcsolat reményében. Szeretek sétálni, kirándulni, moziba jámi, szeretem a jó bulikat, de a diszkó nem igazán az én világom. Ha felkeltettem az érdeklődésedet, és szeretnél velem megismerkedni, írj a „Black" jeligére! A „Hiányzó láncszem" jeligére: Szia! Hirdetésed felkeltette az érdeklődésemet, szeretnék veled találkozni. 17 éves, vásárhelyi, gimnazista lány vagyok. Kérlek, legyél a hirdetés megjelenését követő napon, fél 3-kor a vásárhelyi strandnál. Én ott leszek! Lesz nálam egy ilyen újság! Ha nem jó az időpont, írj „Szállj el, kismadár" jeligére! A „Rocember" jeligére: Sajnálom, hogy nem tudtam elmenni a találkozóra. Én vásárhelyi lány vagyok. Nem tudom, hogy szoktál-e Vásárhelyen járni? Ha igen, akkor találkozzunk szombaton a Kossuth téren, délután I -kor. Ha nem jó az időpont, vagy nem tudsz eljönni, akkor írj a „Szükségem van rád" jeligére. A hátamon piros táska lesz, a hajam gesztenyebarna, kékesfekete tincsekkel. 21 éves, szegedi, tanuló, dolgozó srác vagyok. Szeretnék megismerkedni olyan lány(ok) kai, akik nem vetik meg a hétvégi bulikat, és a diszkótól sem idegenkednek. írj „Szórakozás" jeligére! 21 éves, 178 cm magas, barna, göndör hajú lány vagyok. Hobbim: például a kirándulás, a gitározás, a mozi stb. Nagyon érdekel az afrikai kultúra, ezért szívesen megismerkednék egy afrikai országból származó fiúval, aki nagyon romantikus. Jelige: „Mesebeli Afrika".