Délmagyarország, 2001. november (91. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-16 / 267. szám

Az otthon melléklete a Délmagyarországban és a Délvilágban Szerkeszti: Keczer Gabriella Rácz Rita és a repülő kakaó Toporzékoltam és zokogtam Pipinek szép pongyolája van! Otthon is kiéljük az érzelmeinket A szüleim a tanítómestereim Hároméves koromban ültem be először a színházba. (Fotó: Karnok Csaba) Légfrissítő percek A hideg idő, a fűtési szezon beálltával változnak a szellőztetési szokások, sokaknál rossz irányba. Pedig otthonunkban az oxigéndús, tiszta levegőre talán még nagyobb szükség van, mint nyáron, hiszen most többet tartózkodunk zárt térben. S cseppet sem mellesleg, az áporodott lakás „illata" beleivódik ruhánkba, hajunkba, és a legújabb illatszerek használata ellenére kellemetlen kísérőnk lehet. A naponta többször kitárt ablak, ajtó bebocsátja a friss levegőt, elűzi a szagokat. A szellőztetés egyszerre ne legyen hosszabb 5-10 percnél, mert különben lehűti a falakat. De már ébredés után engedjünk be friss levegőt! S aki az iskolából, munkából elsőként hazaér a családból, az nyissa ki az ablakokat. Nyugovóra térés előtt kötelező a szellőztetés. S persze ajánlott napközben is, főként ahol sütnek-főznek. Tanácsos a vízpárologtatás, hiszen télen a lakás páratartalma a kívánatos 50-60 százalék helyett kb. 10-20 százalék. Ám jó tudni, hogy a párologtatóba tett legeslegjobb illóolaj sem tisztítja úgy a szoba levegőjét, mint a gyakori szellőztetés. „Szagtalanítási kísérlet" gyanánt jó az illóolaj, az illatgyertya, a különféle légfrissítők, de nem pótolják az oxigént, s a WC-illatosító nehezítheti a légzést, a potpourri irritálhatja az allergiásokat. A legjobb illatosító a sűrű szellőztetés és a tisztaság, s persze a személyes higiénia. Utóbbiakhoz nem feltétlenül kellenek drága tisztítószerek és kozmetikumok (a hypo, az ecet, a szappan valóságos csodaszer bír lenni, ha rendszeresen használják). Persze azért olyan praktikákat is jó tudni, hogy pl. a dohányfüstöt valamelyest összeszedi a szekrény tetejére tett nedves szivacs. Esős, csatakos időben különösen ügyelni kell a lábbeli „lekezelésére", mert a vizes, bepállott edzőcipők, hótaposó csizmák képesek pár nap alatt elszagosítani a lakást. A rossz levegőben pedig a kórokozók is hamarabb „lakótársaink" lesznek. Az influenza, a nátha távoltartásának egyik hatékony eszköze otthonunk tiszta levegője. A jó illatú lakás pedig még a lelkünkre is megnyugtató hatással van. Sz. M. A lakberendezés története A szecesszió és az art deco Rácz Rita már kislány korában sem tudta különválasztani a színház világát és az otthon melegét, édesnyja, Fekete Gizi és édesapja Rácz Tibor minden este játszott, ilyenkor gyakorta színésznők és „idegen nénik" vigyáztak rá és öcssére, Mátéra. Rita jelenleg huszonkét éves, és a szegedi Zenekonzervatórium másodéves hallgatójaként a Csárdáskirálynő produkciójában is szüleivel együtt lépett színpadra, már nem először. A színészfamíliában felnövő Rácz Ritát a gyerekkori élményeiről és a müvészcsalád mindennapjairól kérdeztük. - A szülei nagyon sok szerepet eljátszottak, a család kevés iddt tölthetett együtt. Gyerekként ezt hogyan élte meg? - Borzasztóan! Az esténkénti egyedülléteket kislányként nagyon rosszul viseltem, sokat hisztiztem. A szüleim persze sokat szenvedhettek, hogy nem lehetnek eleget velem. Szokásommá vált, hogy odaálltam az ajtó elé és nem akartam őket elengedni. Toporzékoltam, zokogtam és szorítottam a lábukat: Anyukám, apukám, ne hagyjatok itt! - sírtam. Ezt minden este eljátszottam. Később, amikor Máté öcsém megszületett, kicsit megváltozott a helyzet, hiszen vigyáznom kellett rá, és gondoskodtam róla. Ez picit feledtette a szüleim hiányát. Tüdőm, hogy ők is megszenvedték ezt az időszakot. - Ilyenkor kik vigyáztak a gyerekekre? - Időnként édesanyám kolléganői vigyáztak rám. És persze nem úszhattam meg azokat a néniket sem, akik alkalmanként segítettek, és otthon voltak velem. Rájuk sem bírtam nézni, őket is elüldöztem magam mellől. Bevágtam az ajtót, és üvöltöztem, kirúgtam a kezükből a kakaót. Alapvetően nem vagyok ilyen vérmes, csak akkoriban nagyon hiányoztak Csokimúzeum Budapest (MTI) Várhatóan Mikulás ünnepére, de a legkésőbb január első napjaiban megnyílik Magyarország első csokoládémúzeuma, amely vetítéssel, előadásokkal, kóstolókkal és sok meglepetéssel váija majd az ínyenceket a főváros XVI. kerületében, egy hajdani nemesi kúriában. Az édességek királya a csokoládé néven megalakuló Millenniumi Kereskedelemtörténeti Csokoládé Múzeumot a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummal karöllve - a mintegy százötvenféle temiéket, köztük csokoládét is forgalmazó Féda Kft. hozta létre. A cég tájékoztatása szerint a század eleji környezetben a látogatók filmvetítéseken ismerkedhetnek meg a csokoládé történetével, előadásokat hallhatnak a kakaóültetvényekről és magáról az édességről, továbbá láthatnak és kóstolhatnak különleges, régi receptek alapján készült finomságokat. Választ kaphatnak arra is, hogyan készítik a nugátot, illetve mi a különbség a marcipánok között. a szüleim. Hatéves koromban azonban egy olyan néni jött, akit nagyon megszerettünk. - Milyen volt az első találkozása a színházzal nézőként? - Nagyon különös, mert nem éreztem az otthon és a színház közötti különbséget. Hároméves lehettem, amikor a nagymamámmal beültünk egy előadásra. Megismertem a színpadon játszó színészeket, köztük a királyt alakító Gyürki Istvánt, akit meglátva, hatalmasat kiálltottam a színpadra: Nézd, a Pipinek milyen szép pongyolája van! Kitört a nevetés a nézőtéren és a színpadon is, engem pedig gyorsan ki kellett vinni. Ez többször megismétlődött, ha például valamilyen operettet játszottak, felpattantam és táncoltam. Mindenki engem nézett. - Otthon is folytatódott a színház? - Nem, a szüleim mindig igyekeztek a színházban hagyni a problémákat, de én észrevettem, hogy ez nem mindig sikerült nekik. Ezt azért sem lehet megoldani, mert egy színész a főpróba hetében már teljesen a szerepében él, mindig arra gondol. Amikor pedig alkalmi fellépésekre jártak, otthon próbáltak: táncoltak és énekeltek, mindig jött a zongorakísérő és ezeket az estéket megszerettem. Nagyon büszke voltam rajuk. -A színpad mennyiben befolyásolja az otthoni hétköznapokat, a viselkedést? - Ha akarjuk, ha nem, mindent megérzünk, az átlagos embertől eltérően szélsőségesebben éljük meg a napjainkat és a helyzeteket. A szüleim otthon is minden érzelmet kiéltek. A példájukon okulva, én is erre próbálok törekedni és figyelem magam, hogy a későbbiekben fel tudjam használni a színpadon. - A Csárdáskirálynőben ismét együtt léphetnek színpadra. Hogyan segítették egymást a próbaidőszakban? - Ebben már nagy a gyakorlatunk. Rutinosan próbálunk együtt, a próbafolyamat alatt is figyeljük egymást. Óriási segítséget jelent a számomra, hogy bármilyen problémával és kérdéssel fordulhatok hozzájuk. Olyanok, mint a jó tanítómesterek és bennük feltétel nélkül megbízom. Lévoy Gizella Sorozatunkban a lakberendezés történetében egymást követő stílusirányzatokat, azok eredetét, legfontosabb jegyeit és bútordarabjait mutatjuk be a gótikától napjainkig. A szecesszió, más néven Art Nouveau, Jugendstil, Liberty (egy londoni bútorkereskedés után) a századforduló stílusa, melynek országonként más neve volt. A 19. század végére megteremtődött a lehetősége annak, hogy a kor művészei új anyagokkal (öntöttvas, vasbeton, üveg), új formákkal, a gépek adta új technikával valami mást - az eddigi stílusokat nem majmoló - irányzatot hozzanak létre. Maga a név, „szecesszió" is szakítást, különválástjelent. Kialakításuk, külső megjelenésük szerint a bútorokon kétféle formavilággal találkozhatunk. Az egyik igen mozgalmas, szeszélyes vonalvezetésű, míg a másik egyszerű szerkezeti jellegű, egyenes vonalú, világos felépítésű bútor. Ez utóbbi a német és angol munkákra jellemző. Néhány személy azok közül, akik megteremtették ezt a különleges és rendkívül érdekes stílust: Gustav Klimt, Ottó Wagner, Ottó Eckmann, Mackintosh, Ashbee, Van de Velde, Wigand Ede, Kozma Lajos, Lechner Ödön, Kós Károly. Az art deco a húszas, harmincas évek stílusa, mely egyben az utolsó olyan stílus, mely az élet minden területén meghatározó. így nemcsak a bútorokra, hanem a mindennapi használati tárgyakra, a divatra, az építészetre is rányomta bélyegét. Még ma is nagyon kedvelt stílus. (Vége.) K. G. LURKOSAGOK Amerikai kaflyvasz Életmentő eledel, de családmentő találmány is a katyvasz Louis Sachar sikerkönyvében. De nem ez az egyetlen lehetetlenségnek tűnő valóság a Stanley, a szerencse fia című regényben. Hihetetlen, de a történet helyszínén, a Zöldtó Tábor környékén nyoma sincsen semmiféle tónak. Ellenben létezik a Tábor, ahol kamaszokat sanyargatnak felnőttek állítólag azért, hogy a fiatalok jóvá nevelődjenek. De hamar kiderül, hogy Stanley és társai mindössze rosszkor, rossz helyen tartózkodtak, és valójában az úgynevezett nevelők a bűnösök, az elvakultak, a kincsvadászok. A kavarodást csak fokozza, hogy a történet több szálon fut. Egyrészt mozaikkockákból kell összeraknunk, hogy a Lettországban született Elya Yelnetst és utódait miért sújtotta átokkal több mint egy évszázada a sötét bőrű Madame Zeroni; másrészt izgulunk a száz évvel ezelőtti Texas farkastörvényei közepette bolyongó hősökért; harmadrészt szurkolunk a ma Zöldtó táborosainak, főleg a főszereplő Barlanglakónak és Zérónak, hogy visszaváltozhasson Stanleyvé és Hectorrá. A balszerencse-sorozattól sújtott Yelnets családban Stanley lesz a szerencse fia. Maga sem érti, miért. Hiszen „csak" jó - ösztönösen. A fehér kamasz nem csinál semmit, „csak" barátjává fogad egy vert sorsú feketét. Stanley, vagyis Elya Yelnats ükunokája felcipelte Madame Zeroni ükunokáját, vagyis Hectort - a hegyre. Jóvátette ükapja bűnét, megtörte az évszázados átkot, és ezzel helyrebillentette a sarkaiból kifordult világot. Louis Sachar e regényében is jó arányban keveredik a feszültség, a misztikum, a humor. E katyvaszból kikerekedik az amerikai sztori. A Stanley, a szerencse fia az Egyesült Államokban nyolc irodalmi díjat nyert. A Stanleyt falják a magyar gyerekek, de a felnőttek számára is érdekes olvasmány lehet. Mert az úgynevezett ifjúsági író e regényében kicsit és nagyot egyaránt foglalkoztató témát feszeget - tálalva a múlt és a jelen, a bűn és bűnhődés katyvaszát. Újszászi Ilona Kezdőknek Az ifjú feleségek kezdő „konyhatündér" sorsa nem könnyű, s az jár jó! közülük, aki fogékony a régi fortélyokra (is). Nem „elsózható", nem feledhető információ a főzéssel ismerkedők számára, hogy a burgonyát csak akkor kell megsózni, amikor a vize már forrni kezd. Továbbá, hogy a forrásban lévő víz „barátja" a paradicsomnak is: ha belemerítjük, lehúzható róla a héja. A kiforró tej „ellenséges magatartását" viszont úgy lehet elhárítani, ha a főzőlapra azonnal sót szórunk, ami elveszi az égen szagot. A konzervek ízét pedig elveszi, megfrissíti, saját ízlésünknek megfelelővé teszi, ha a melegítéskor kedvelt fűszereinkkel még utóízesítjük. Az ebéd utóján viszont nincs helye a variálásnak, a desszertek sorrendje: tészta, fagyialt (parfé, jégkrém), sajt, gyümölcs (befőtt), kávé vagy tea. A mosogatásnál is az jár jól, aki ügyel a sorrendre, s a mosogatószeres vízbe legelsőként a poharakat, üvegféléket teszi, majd a zsírtalanok után az étkezőedényeket, az. evőeszközöket, végül pedig a főzőszerszámokat és főzőedényeket (persze eltávolítva előbb róluk a zsírt és ételmaradékot). Sz. M.