Délmagyarország, 2001. november (91. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-10 / 262. szám

SZOMBAT, 2001. NOVEMBER 10. KAPCSOLATOK, 19 Magyar rekordeső a világbajnokságon Likerecz Gyöngyi: három arany! SÚLYEMELÉS Munkatársunktól Remekül szerepelnek a tö­rökországi Antalyában zajló súlyemelő-világbajnokságon a magyar hölgyek. Az alaphan­got Krutzler Eszter (69 kg) ad­ta meg, aki szakításban (110 kg) ezüst-, lökésben (130 kg) és összetettben (240 kg) pedig bronzérmet szerzett. Tegnap az Európa-bajnok Likerecz Gyöngyi (75 kg) lé­pett dobogóra, s a 18 éves sportolótól a kontinensviada­lon elért eredmények megis­métlését várta a szakma és a közvélemény is. S ó nem akart csalódást okozni! Szakításban 116 kg-os (az összetettben a 2,5 kilós szabály miatt 115 kg szerepel a jegyzőkönyvben) világcsúcs-beállítással szerez­te meg az aranyat. Gyöngyi 112,5 kilón kezdett, ezt két tö­rök vetélytársa, Ozgur és Sah­ban is teljesítette, de a 115-tel már nem boldogultak. A mi lányunk pedig beállította a kí­nai Tang Vej-fang már emlí­tett világcsúcsút, de a 117,5 kg-ot már nem tudta legyőzni. A szakításhoz hasonlóan a má­sodik fogásnemben, a lökés­ben is kivárta, amíg ellenfelei egymással tusakodva eldön­tik a második és harmadik hely sorsát. Első gyakorlatával, a 135 kilóval már bebiztosítot­ta az összetett elsőségét (végül 255 kg-ot teljesített, ez ú j kon­tinenscsúcs!), ami „mellesleg" junior világ- és felnőtt Európa­rekordot jelentett számára. Má­sodik fogásával (140 kg) ezt is felülmúlta, s ezzel magabiz­tosan szerezte meg a súlycso­port mindhárom aranyát. Utol­só, a 142,5 kg-os világcsúcs­beállítást érő kísérletre már nem vállalkozott. - Határtalanul boldog va­gyok! - mondta Likerecz Gyön­gyi. - Egyelőre még fel sem tu­dom fogni, hogy mi történt. Ez hihetetlen! A verseny előtt na­gyon izgultam és egy medállal is elégedeti lettem volna, de ter­mészetesen nem „bánom", hogy több lett belőle. A másik magyar, Dankó Ilo­na szakításban (105 kg) 8. lett, lökésben viszont nem volt érvé­nyes gyakorlata. Kemény meccsek KOSÁRLABDA Ma délután mindkét szege­di A csoportos kosárlabdacsa­pat idegenben lép pályára. A Szeviép-Szeged női gárdája Szolnokon, 17.30-kor, a Na­turtex-Szedeák pedig 18 óra­kor a Nyíregyháza otthonában veszi fel a küzdelmet. Kezdjük a hölgyekkel. Jó hír a Tisza-partiak háza tájáról, hogy a csütörtök esti edzésen, az egymás közötti játékban már ott vitézkedett Veres Mó­nika és Snezana Mirkov is. Mindketten az utóbbi hetekben sérültek voltak, most pedig már teljes intenzitással gya­korolnak. Milyen csapat a Szolnok és kik szerepelnek náluk? - erre a kérdésre a vá­laszt Király Sándor adta meg. -Jól erősített a mostani el­lenfelünk, három idegenlégi­óssal rendelkezik, a jugoszláv Perovics, az új-zélandi Far­mer és az ausztrál Owens ját­szik náluk. Jelenlegi helyze­tünkben csak a szoros ered­mény elérése lehet a célunk, szeretnénk minél jobban meg­nehezíteni a hazaiak dolgát. Mirkov még biztos, hogy nem játszik, a többiek azonban a rendelkezésemre állnak. A Naturtex-Szedeák férfi gárdája már tegnap elutazott, s délután Debrecenben trénin­gezett. Nem lesz könnyű dol­guk a Tisza-partiaknak, hi­szen a Nyíregyháza a hét köz­ben megszerezte elsó győzel­mét. - Nagyon jól játszottak a Debrecen elleni bajnokin ­kezdte a mondandóját Bonifert Domonkos -, elnökünk, Mol­nár Csaba a helyszínen néz­te végig a mérkőzést. Az orosz Jeremenko-Kesztner és az amerikai Ricks volt nagyon ponterős, míg a két volt válo­gatott Mérész és Horváth vé­gig-jól küzdött. Egész héten a hazaiak játékából készültünk, alaposan kielemeztük a takti­kájukat. Bízom benne, hogy mindenki átérzi a mérkőzés fontosságát és kettőzött erővel küzd az első győzelmünk megszerzéséért. S. R. Carnex-Szentesi VK-BVSC-Brendon Az év utolsó mórkőa VÍZILABDA Munkatársunktól A hatodik fordulóban, októ­ber 13-án kellett vo|na fogad­nia a Carnex-Szentesi VK együttesének a BVSC-Bren­don alakulatát a női vízilabda OB I-ben. A juniorválogatott németországi túrája miatt ak­kor ezt nem tehette meg. Va­sárnap délután egy órakor pó­tolják az együttesek a mulasz­tást a ligeti uszodában. - Ebben az esztendőben most szállunk utoljára vízbe bajnokin, természetesen győ­zelemmel szeretnénk zárni az évadot - mondta Szremkó Krisztina, a Kurca-parti gárda játékos-edzője. - Nehéz talál­kozó vár ránk, a Brendon nagyjából hozzánk hasonló já­tékerőt képvisel. Soraikban egykori vasutas, BEAC-os, dunaújvárosi lányok szerepel­nek. A tét nem kicsi, a győztes tagja marad a legjobb négy­nek, a vesztes csak az 5-10. helyért csatázik tovább. Szá­munkra már a döntetlen is elég lenne ahhoz, hogy március­ban a legjobbak között folytas­suk a küzdelmet. Ez termé­szetesen nem azt jelenti, hogy ikszre játszunk majd, nyerni szeretnénk. Az elmúlt héten, Egerben már elég összesze­detten pólóztunk, lényegesen jobb produkciót nyújtottunk, mint a legutóbbi hazai mécs­esünkön, a listavezető BVSC­Satelittel szemben. sport^TKZ'L CSONGRÁD MEGYEI! LEGHAMARABB A mmasmaoBam TÁJÉKOZTAT.' KERESSE A VASARNAP IS NYITVA TARTÓ UiSAGÁRUSOKNÁL, VAGY FIZESSE ELÖ KÉZBESÍTŐJÉNÉL, ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁINKBAN) Ma, 16 órakor: Pick Szeged-Gáldar Erőtartalékoló spanyolok KÉZILABDA Munkatársunktól Talán ma, 16 órakor (a Sport 1 közvetíti) még nagyobb feladat vár a Pick Szeged fér­fi kézilabdásaira, mint a Duna­ferr, vagy a Fotex elleni bajno­ki rangadón. Bajuszék ugyan­is megkezdik szereplésüket az EHF-kupában. A Tisza-parti­ak spanyol ellenfele, a Gáldar megérkezett már Szegedre. Sőt tegnap délben már a mérkőzés helyszínén, a műjég­pályán másfél órás edzést tar­tott. Délután pedig videózás és elméleti képzés szerepelt a programjukban. -Tizenhárom játékossal és hat vezetővel jöttek a kanári szigetiek. Az a hír róluk, hogy szerdán, csakúgy mint mi, ők is bajnoki mérkőzést játszot­tak, s az utolsó helyezett ott­honában 33-25-re kikaptak. Állítólag a kupaszereplés érde­kében feláldozták a bajnoki pontjaikat, mert nem játszatták a sztárjaikat. Egyébként a két orosz játékvezető, Kozlovsz­kij és Zsuravljev pénteken dé­lelőtt, míg a találkozó osztrák ellenőre, Schlick este érkezett meg - tájékoztatta lapunkat Teimel Zoltán, a Pick Szeged szakosztályvezetője. A Pick Szegednek tegnap két edzése volt. De ma délelőtt is tart átmozgató foglalkozást Djukics edző. Egy rossz és egy A Pick Szeged ellenfele már megismerkedett a mai mérkőzés helyszínével. (Fotó: Gyenes Kálmán) jó hírrel is szolgáltak a szege­di klubnál. Laluskánál a tüze­tes orvosi vizsgálat lovaglói­zom-szakadást állapított meg. Tehát rá nem számíthat a csa­pat. Ugyanakkor nem lehetet­len az, hogy az egy hónappal ezelőtt porcleválással meg­műtött Berta Róbert pályára léphet. A pénztárt és a műjégpá­lya kapuit 14 órakor nyitják ki. A B-közép tagjai a Hor­gosi út felőli bejáraton lép­hetnek be. Ma, 16 órakor: rangadó Makón MK: egy igen, egy nem Felemásan szerepeltek a Magyar Kupában a Csongrád megyei kézi­labdacsapatok: a Makó KC idegenben kapott ki ­pedig már kilenc góllal is vezettek Bárány Zsolt edző fiai! - és búcsúzott a további küzdelmektől; míg a Szeged-Kiskundo­rozsma KSE hazai pályán, a bajnokság után a kupá­ban is legyőzte a Kiskun­halast és várhatja a kő­vetkező kör sorsolását. Szeged-Kiskundorozsma KSI -Kiskunhalas 29-25(12-13) Magyar Kupa, női kézilab­da-mérkőzés. Dorozsma, Orczy-sportcsarnok, száz néző. Vezette: Szabó K., Tóth J. SZKKSE: Szűcs - VA­DÁSZY 6, BODÓ 7, Kincses 3, Sastyin 1, LALUSKA 8 (5), Horváth K. 3. Csere: BO­ROSNÉ (kapus), Pusztai, Horváth H. 1. Edző: Prónay Gyula. Hétméteresek: 55, ill. 65. Kiállítások: 4 perc a vendé­geknél. Az első félidőben a halasi­ak játszottak jobban, szinte vé­gig vezettek is a Dorozsma el­len. A folytatásra összeszedte magát a Prónay-csapat és egy­re inkább elhúzott riválisától. A Bács megyeiek több védekezé­si variációt is kipróbáltak, de mindegyik hatástalannak bizo­nyult a dorozsmaiak támadá­saival szemben. A házigazdák erővel is jobban bírták a talál­kozó hajráját. Az SZKKSE ma, 16.30-kor a Mátészalkát fogadja az Orczy-sportcsarnokban az NB TB-s bajnokság keretein belül. Újkígyós-Makó KC 37-32 (16-19) Magyar Kupa, férfi kézilab­da-mérkőzés. Újkígyós, 200 néző. Vezette: Herczeg, Sápi. Makó KC: Nagy Z. - Ma­dár 1, DOMBEGYHÁZI 6, Szabó Tönki 2, MINIK 8, AVAR 12, Szabó P. Csere: Av­ramov, Zsarnóczki (kapusok), Bajorhegyi 2, Jártass 1. Edző: Bárány Zsolt. Nem jó előjelekkel utazott az MK-meccsre a Makó. hi­szen a kettős játékengedéllyel rendelkező Ilyésen és Földin kívül Ignácz és Gera sem tu­dott a csapattal tartani. Ennek dacára, amíg erővel bírták a Maros-partiak, ók irányították a mérkőzést - az elsó félidőben már 9 góllal is vezettek. A vé­gére azonban nagyon elfárad­tak, és lelkes játékkal fordított az Újkígyós. Ma, 16 órakor javíthatnak Bárány Zsolt tanítványai, hi­szen bajnoki rangadón fogad­ják a szintén 7 pontos Abony KC-t. Kiélezett csatára lehet számítani, s csakis a gyózelem az elfogadható eredmény. A Makó KC NB Il-es női csapa­ta pedig vasárnap, 16 órakor fogadja a helyi sportcsarnok­ban a Nagyszénást. I. P. Beszélgetés Szovics Zoltán sportigazgatóval Uszoda csak a sportcsarnokkal együtt A javában zajló bajnoksá­gokon, a hazai és a nemzetkö­zi versenyeken kívül a sport­irányítók sem tétlenkednek. Ez derült ki a Szovics Zoltán­nal, a szegedi városi sport­igazgatóság vezetőjével foly­tatott beszélgetésünkből is. - Legelőször is szeretném tisztázni azt a félreértést, amely a sportuszoda átalakí­tási munkálatai kapcsán ke­letkezett - kezdte a sportve­zető, majd így folytatta: - Le­szögezném, hogy mind a műjégpálya, mind pedig az uszoda megnyitása az újszege­di sportcsarnok elkészültének a függvénye. Amint átadjuk a kibővített fedett csarnokot, máris megnyílik az uszoda a sportolók és az úszni vágyók előtt. - Úgy tudom, hogy a közel­múltban Székesfehérváron járt a megyei jogú városok sporttanácsának ülésén. Milyen hasznosítható is­mereteket szerzett? - A legfontosabb, s ez a mi munkánkat is megkönnyíti, hogy együttműködési megál­lapodást kötött a sporttanács a Magyar Diáksport-szövetség­gel. Eddig az információáram­lásban volt egy közbülső állo­más, a megyei sportigazgató­ság. Ezentúl közvetlenül ka­punk mi is tájékoztatást diák­sport ügyében. Egyébként na­gyon érdekes tájékoztatók hangzottak el. Kiemelném kö­zülük dr. Nádori László pro­fesszor előadását, aki az euró­pai sportchartáról beszélt. Töb­bek között felhívta a figyel­münket az Európa Tanács pá­lyázataira, amelyekre Magyar­országról kevesen pályáztak. - Milyen a kapcsolatuk a közelmúltban megalakult Nemzeti Sportszövetség­gel? - Éppen most voltunk egy tájékoztatón, amelyen ismer­tették a szervezeti felépítésü­ket. A különböző bizottságaik már működnek. Szeged abból profitálhat, hogy minden in­formációt, pályázati lehetősé­get, versenykiírást megkapunk időben. - Tavaly az Ifjúsági és Sportminizstérium által in­ifc*v<nöM iaéfűtgeés gviöiöí lödévném dított Nemzeti Atlétikai Program (NAP) a sport­ágat népszerűsíti. Ez a jövőben is folytatódik? - Természetesen. Kollek Zoltán, a program irodave­zetője által tartott tájékozta­tón arról biztosított bennün­ket, hogy jövőre az iskolák között 90 millió forintot osz­tanak szét erre a célra. Továb­bá a versenyrendszer működ­tetésére pedig 55 millió forin­tot fordítanak. A szakosztályi műhelyeket pedig 41 millióval támogatják. Sőt: létesítmény­fejlesztésre 48 milliót osztanak szét. A helyi koordinátorok­kal közvetlenül tartjuk a kap­csolatot, s reméljük, hogy Sze­gedre is jut pénz. - Nem esett még szó a sza­badidősportról. Ezen a te­rületen milyen változást tervez a minisztérium? -Az ISM legutóbbi igazga­tói értekezletén esett éppen szó a szabadidősportról. Az idén 400-at kapott, míg jövőre 550 millió forint jut erre a te­rületre. Meghirdetik a TOP 25 programot, amely keretében otlé ennyi nagy rendezvény ki­emelt támogatásban részesül. - Egyre több szó esik az utánpótlás-nevelés fontos­ságáról. Az állami vezetés mennyit tervez erre? - A tájékoztató hallottak alapján a következők az in­formációim: az ISM az után­pótlás-nevelésben kiemelkedő eredményeket és munkát végző szakosztályok között 750 milliót osztanak. Tovább­ra is működik a tehetséggon­dozó program, a Héraklész, amely Budapestre koncentrál­ja a legügyesebbeket. Említhe­tem a labdarúgók Bozsik­programját is. Mindezekről szívesen adunk bővebb felvi­lágosítást is az érdeklődőnek. Végezetül még egy dologra hívnám fel a figyelmet. A kö­zelmúltban levelet küldtünk az iskoláknak és az egyesüle­teknek, küldjék el hozzánk a 2002-es évre tervezett rendez­vényeiket. Mivel közeleg az év vége, kérjük, igyekezzenek eljuttatni hozzánk rendezvény­tervüket. Süli József REFLEKTOR CSAÓ, CSANK? A labda­rúgó NB I 17. fordulójának nyitó meccsén a Fradi hazai pályán szenvedett vereséget a Dunaferrtől. A harmadik ven­déggól után a B-közép hátat­fordított a küzdőtérnek. Le­het, hogy Csank János búcsú­ra kényszerül? Eredmény: Fe­rencváros-Dunaferr 0-3 (0-2), gólszerzők: Sowunmi (11., 40.), Penksa (76.). GYEREKBAJNOKSÁG. Vasárnap 10 órától rendezik meg Csongrád megyében a 7-9-11 éves korosztályú lab­darúgócsapatok bajnokságá­nak második fordulóját. A 24 együttes nyolc helyszínen (Szeged-Tápé, Szentes, Ma­kó, Mórahalom, Zákányszék, Tiszasziget, Mindszent, Kiste­lek) mérkőzik meg egymás­sal. MA: SZDRE-SZNRC. Ma 15 órai kezdettel városi rangadó lesz a női röplabda NB I-ben, a Szegedi DRE az SZNRC-t fogadja az Etelka sori munkacsarnokban. SPORTIDŐ. A Magyar Rádió szegedi körzeti stúdió­jának sportrovata a követ­kezőket ajánlja a hallgatók fi­gyelmébe a vasárnap, 15 óra­kor kezdődő Sportidő (93.1 MHz) című műsorából: ki­emelten foglalkozik a Pick­Gáldar nemzetközi férfi kézi­labda-mérkőzéssel; beszámol a Naturtex-Szedeák férfi ko­sárlabdacsapatának nyíregy­házi, illetve a Szeviép-Szeged női együttesének szolnoki ven­dégjátékáról; tudósít a női röp­labda NB I szegedi rangadójá­ról, valamint a GLB SE női tekecsapatának szombati ta­lálkozójáról. A körkapcsolás meccsei: Kiszombor-Kiste­lek, Röszke-Sándorfalva, Ti­sza-Új-Tápé és Kiskundorozs­ma-Szegedi VSE (mindpn megyei I. osztály). SPORTMIX. A Rádió 88 (FM 95,4 MHz) vasárnap, 16 órától ismét jelentkezik a meg­szokott, Sportmix című műso­rával. A programban a fősze­repet a Pick Szeged-Gáldar (spanyol) EHF-kupa férfi ké­zilabda-, valamint a két NB I A csoportos kosárlabda­mérkőzés (férfiak: Nyíregy­háza-Naturtex-Szedeák, nők: Szolnok-Szeviép-Szeged) játssza beszámolókkal, érté­kelésekkel, interjúkkal. A műsorban természetesen tu­dósításokat is hallhatnak a me­gyei I. osztályból Kiszombor­ról, Röszkéről, Újszentiván­ról, Kiskundorozsmáról és Ba­lástyáról. IFIBAJNOkSACOk. tyű ifjúsági labdarúgó. I. Sándorfalva 13 12 0 A megyei I. osztá­bajnokság állása: 2. Szőreg 3. SZVSE 4. Mindszent 5. Dorozsma 6. Mórahalom 7. Tisza-Új X. Tiszasziget 9. Roszke 10. kistelek 11.Deszk 12. Bordány 13. kiszombor 14. Tápé 15. Balástya 16. Csanytelek 13 10 13 9 13 10 13 X 2 4 4 0 2 t 3 0 2 0 0 13 91-8 36 44-21 31 47-15 30 43-21 30 62-37 25 40-33 20 32-2X 19 31-29 19 30-11 IX 25-36 17 X 23-32 15 7 22-3X 12 9 2X-62 12 X 25-45 II II 13-39 6 11-82 0 A megyei II. osztályú ifjúsági labdarúgó-bajnokság állása: 1. (iyálarét 2. Csanádpalota 3. Szatymaz 4. Üllés 5. F.-sebestyén 6. Tömörkény 7. UTC X. Ásotthalom 9. Szikáncs 10. Szegvár 11. Baks 12. komlósi B. 13. Apátfalva 14. S/entmihálv 11 10 11 9 12 5 3 1 69-15 30 2 52-12 27 32-20 22 28-24 22 41-26 19 48-22 IX 26-27 16 21-25 12 5 21-35 12 7 17-34 12 5 28-30 10 6 13-37 10 7 25-71 X 9 22-65 7 ALGYŐI SIKER. Az Algyő NB Il-es női kézilabda­csapata 27-16 (15-6)-ra ver­te a Szentest. A hazaiak közül kiemelkedő Frank és Sólyom hétszer-hétszer, Nagy négy­szer, Arany és Búkor pedig háromszor-háromszor talált be a szentesi kapuba. Ifjúságiak: Algyő-Szentes 37-14 (21-5) - az algyői Arany 15 gólt do­bott!

Next

/
Oldalképek
Tartalom