Délmagyarország, 2001. november (91. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-10 / 262. szám
SZOMBAT, 2001. NOVEMBER 10. NAPOS OLDAL II. Nézzük a tévét A képpel nagyon kell vigyázni. Igy egyszerűsíthető le Szabó István filmrendező figyelmeztetése. A nagyvilágban is nagy tekintélynek örvendő Oscar-díjas rendezőelmesélte Juszt Lászlónak egyik élményét. Külföldön forgatott a balkáni háború idején, este bekapcsolta a szállodában a tévét és látta a szörnyű híradóképeket, amint az élelemért sorban álló szarajevóiak közé lőnek. Szerbek lőttek a bosnyákokra, mondta a szpíker. A rendező lement egy órácskára sétálni, s amikor visszatéri a szobájába, megint bekapcsolta a tévét. Egy másik csatorna másik híradójában ugyanazt a szörnyű képsort látta mint az imént. A bosnyákok lőttek a szerbekre, mondta a szpíker. A rendező azt mondta, az emberek azt hiszik, hogy a felvevőgép az igazságot és csakis az igazságot mutatja, hiszen arról van tapasztalatuk, hogy elmennek kirándulni, lefényképezik a családot, majd a fotót nézegetve azt látják, hogy az kétségkívül a családjukat mutatja, abban a ruhában, amelyben kirándultak, ott, ahova kirándullak, a Pisti mellett a Józsi áll a képen is, mint a valóságban. Az emberek nem tudják, hogy az igazság gyakran egészen távol van a valóságtól, mondta Szabó István. Hogy a modern technika MINDENRE képes. A képen olyan helyen tudja mutatni a Józsit, ahol ő sohasem járt, olyanok társaságában, akikkel sohasem találkozott. Az embereknek meg kell tanulni a képeket nézni, úgy, ahogyan megtanultak a sorok között olvasni. Lehet tudni, hogy a filmrendezőnek igaza van. Es ez nagyon szomorú. Alig van már olyasmi a világon, ami ellen ne kellene védekeznünk. Sündisznóállásban élünk. Van egy vitaféle kibontakozóban, hogy a médiának miként kellene védekezni a gyűlöletbeszéd ellen. Az egyik oldal azt mondja, nem szabad teret, képet, szót kapni a gyűlölködőknek, ebben (is) áll az újságírók felelőssége. (Milyen újságírók? Mintha bizony ebben a szakmában nem lennének jelen a gyűlöletbe szélők!) A másik vélemény szerint MINDENKIÉ a szólás szabadsága, csak arra kell vigyázni, hogy ne legyen végzetes keveredés, olyan képfolyam, amelynek elemei egyként valósághű képeknek látszanak, ezért azt lehet hinni, hogy a képen beszélők egyként az igazságot mondják. Teszem, az egyik csatornán ne lehessen összekeverni mondjuk Mészáros Tamást Lakatos Pállal, Franka Tibort Juszt Lászlóval, ifj. Hegedűst a szintén ifjú Rogáitnal (bocsánat!). Hogy csúcspéldát is mondjak: Szabó Istvánt Fásy Ádámmal (ezer bocsánat!). \J etn tudom. Mármint azt, hogy mit kellene tenni. Az 1Y ember nézi az egyiket és azt hallja, hogy a szerbek lőttek. A másikat, és azt hallja, a bosnyákok lőttek. Az ember belövi magát, hogy az egyik ilyen, a másik az olyan. De - tényleg! - mit is gondoljunk, ha egyugyanazon a helyen, egyszerre mondják: bosnyákok-szerbek. Nem hallunk semmit. Sose tudjuk meg, ki lőtt, kire. Igaz, amúgy sem. Ez van. Dévai Nagy Kamilla a növendékeiről\ a csúcsokról és a lepratelepről Fődíj az Aftának Fődíjat nyert Mundruczó Kornél Afta című alkotása a rövid játékfilm kategóriában a Cottbusban megrendezett kelet-európai filmfesztiválon. A film, amely egy tinédzser egy napját követi végig, már több nemzetközi elismerésben is részesült: az oberhaun Pertuban vagyok az Istennel" Dévai Nagy Kamilla előadóművész nemrég Szegeden lépett fel az öt éve alapított Krónikásének Zeneiskola növendékeivel. A művésznő és a diákok programja igen sűrű, sokat hívják őket szerepelni: Székelyudvarhelyre, majd Uzonra, Sepsiszentgyörgyre, Ártándra, Nagyváradra és Biharszentjánosra várják a csoportot a közeljövőben. Az iskola jelenlegi ötvenkét növendékéből hárman születtek Magyarországon, a többiek határontúliak, felvidéki, kárpátaljai és ukrajnai magyar családok gyermekei. Az iskola nélkül közülük többen elkallódtak volna, néhányukat ez a lehetőség mentette meg például a drogozástól. A turnék során javarészt hazautaznak a kis „krónikások" és bemutatják szüleiknek és barátaiknak, hogy szakmailag mennyit fejlődtek az iskolában. Dévai Nagy Kamilla azért alapította az intézményt, hogy a növendékek tanulmányaik befejeztével hazavigyék azt a zenei és költészeti hagyományt, amit itt sikerült elsajátítaniuk. A tanári gárda neves szakemberekből áll, az előadó-művésznő mellett Huzella Péter, Vikidál Gyula. Mádi Szabó Katalin, Vacha Imre és Stoller Katalin tanítja őket a helyes beszédre, a hangképzésre, a szolfézsra, a zenetörténetre, az éneklésre és a gitározásra. A hallgatók a négyéves képzés befejezése után hivatalos előadó-művészi oklevelet kapnak, ami az egész világon érvéDévai Nagy Kamilla: a Krónikásének Zeneiskolára tettem fel az életemet. (Fotó: Miskolczi Róbert) nyes. - A Krónikás valóban az élet iskolája - hangsúlyozza a művésznő. Dévai Nagy Kamilla nagy szakmai múlttal és tapasztalattal rendelkezik, ugyanis több szempontból csúcstartó: pályája során fellépett egész Európában, énekelt Ecuadorban, Koreában, Libanonban, Szíriában, Venezuelában, Kínában és Észak-Amerikában, az országban műfajában egyetlenként mindegyik földrészen színpadra állhatott. Csúcstartó, mert a világon ő énekel a legtöbb nyelven, még ugyan huszonkilenccel szerepel a rekordok könyvében, de mára harmincnégyre növelte ezt a számot. És csúcstartó, mert három éve a világon egyetlenként énekelt a calcuttai lepratelepen. A csúcsokat és rekordokat találkozásunk alkalmával ő hangsúlyozza, hiszen fontosnak tartja, hogy magyarként bejárhatta az egész földgolyót, és a magyar zenei irodalom szólistájaként más kultúrákban népszerűsíthette a pannon dallamokat. Legutóbbi lemezén a néhány éve Indiában elhunyt Teréz anya emlékének szentelt egy dalt, melyhez akkoriban klipet szerettek volna forgatni a helyszínen. A produkciónak magas árat szabott a Szeretet Missziójának vezetője: egy árvaházban, a haldoklók házában és a lepratelepen kellett énekelnie. Dévai Nagy Kamilla élete egyik legnagyobb élményének tartja a pár napos fellépést, komoly lelki próba elé állította a felszólítás, a kezdeti szorongást és félelmeket azonban sikerült legyőznie, és egy szál gitárral a kezében több száz leprásnak énekelt. Erre a helyre mindezidáig más előadóművész nem tette be a lábát. - Pertuban vagyok a jó Istennel, vigyáz rám gyerekkorom óta - meséli a művésznő. Hozzáteszi: nem jár templomba, hiszen Isten benne rejlik a virágokban, a levegőben, a madarak dalában, de még az édesanyja hajfürtjében is. A hitét és erejét részben ebből meríti. - Tudom, hogy éneklésre születtem, ez a dolgom világban - teszi hozzá. Az iskoláért cserébe otthagyta a lakását és a tanítványaihoz költözött. - A színpad varázsa hatalom, amivel manapság sokan visszaélnek. Én szeretetből énekelek, és a példámmal erre buzdítom mindazokat, akik eljönnek hozzám - teszi hozzá zárásul a diákok fogadott mamájaként Dévai Nagy Kamilla. Lévay Gizella Márton lúdja, Erzsébet pendelye, András pogácsája November csúf ember seni fesztiválon elnyerte az ARTE-díjat, illetve az ökumenikus zsűri oklevelét, a krakkói filmfesztiválon Ezüst Sárkány-díjjal jutalmazták, a szentpétervári Message to Man elnevezésű fesztiválon pedig megkapta a zsűri diplomáját. Télelő jellege miatt a november a csúf jelzőt kapta a népi mondásban, bár reménykedtek itt-ott, hogy a hónap közepén még lehet „Szent Márton nyara", vagyis néhány napsütéses, szép nap - bár az hideg telet jelez. Miként jóslási alap Erzsébet, Katalin, András neve napja is, és nem csak az időjárásra. Termésvarázslás, időrámutatás, férjjósló és férjszerző praktikák kapcsolódnak a „csúf ember"hez. Márton napján, november 11 -én, a téli évnegyed kezdőnapján, Szent Márton püspök névünnepén régen sokféle szokás, jóslat, praktika dívott. Bérlet- és bérfizető határnap volt már az Árpád-korban is, később e napon a bérért legeltető pásztorok „varázsvesszőt" vittek a termékenység érdekében a gazdáknak, amiért „bélesadót", süteményt, meg bort kaptak. Újbort, merthogy annak „Márton a bírája", ekkor kell megkóstolni. Miként e napon volt szokás régen levágni az első hízott libát is, és illett belőle vinni a papnak (a püspökfalatját). Egész nap sokat kellett enni, hogy a jövő esztendőben mindig legyen majd bőven étel-ital, erő, egészség. A Márton-napi libakultuszt jelezte például, hogy már Bornemissza Anna fejedelemasszony szakácskönyve is 29-féle leírást, receptet adott „az szelíd lúd" elkészítéséhez. A liba mellcsontjának színéről az időjárásra jósoltak, ha fehér, akkor havas, enyhe tél jön, ha vörösesbarna, akkor nagyon hideg lesz. Erzsébet névünnepét (nov. 19.) ugyancsak az időjóslással kapcsolták össze, rámutatónapnak tartották, mondván:„Szent Erzsébet napja tél erejét szabja", s ha esik, lágy tél következik. Ha e napon havazott, azt mondták „Erzsébet megrázta a pendelyét". Katalin (nov. 25.), a lányok védőszentje ugyancsak az időjárással hozatott hírbe, úgy vélték, „Ha Katalin kopog. Karácsonyliocsog". Rámutató jellege mellett dologtiltó nap is volt, például nem szabadott kenyeret sütni. Sokfelé e napon az összes kerekek leálltak, még a kocsikba sem fogtak be, emlékezvén arra, hogy Szent Katalint kerékbe törték, a malmosok templomba mentek. Volt, ahol ezen a leánynapon a fiúk böjtöltek, hogy meglássák a jövendőbelijüket. Más vidékeken a lányok tartottak leendő párjuk látása végett böjtöt, András (nov. 30.) napján. Általánosan elterjedt volt ezen a napon a szilvásgombóc főzése, a tésztába kis cédulán férfinevet gyúrtak, s amelyik először feljött a forró víz tetejére, az hozta a jövendőbelit. Párjóslásra sokhelyütt az András-pogácsát készítették, ólomöntéssel pedig a férjjelölt foglalkozását próbálták kitudni. E napon készült időjósló hagymakalendárium is. András névúnnepe termékenységi nap is volt, ekkor ültettek kotlóst, fát, párosítottak disznókat. S öltek is disznókat, sokfelé ez volt a vágószezon kezdete. Es ez volt a „mulatságölő" nap is, ekkor beszüntették a zenés, táncos összejöveteleket. „András zárja a hegedűt", elkezdődik a csend ideje, az advent, amit a régi szögediek böjttel is megszenteltek, s amit az öreg tápaiak ma is úgy emlegetnek, hogy adventbűt. Szabó Magdolna Podmaniczky Szilárd Vénusz a Rózsadombon Jó napot", mondtam szelíden a nőnek, aki valahogy a csésze és a kiöntő közé zsugorodott, és meleg, de metsző tekintetével úgy nézett rám, hogy nem állhattam, inkább megkapaszkodtam a fonott fotel karfájában és körülnéztem az udvaron, mint akinek más dolga sincs. A nő mögötti ház sárga falait fehér fakeret ölelte körül, az ablakokban tulipánok lógtak, vagyis inkább mintha az ablakokra festették volna. A ház mellett közvetlenül ugyanolyan sárgafehér, de kisebb házikó állt, épp úgy nézett ki a.két építmény, mint nagyobb és kisebb testvér, akik a kellemes, napfényes időben napoznak a tisztáson. Mert az udvar valójában tisztásként feküdt a balról gesztenyéssel, jobbról vadtölggyel határolt térben. Figyeltem, hátha meglátom valahol azokat a kamerákat, amikről a férfi beszélt, de nyilván butaság, ha egyszer láthatatlanok, miért pont valamelyik fa ágához kötöznék őket. A férfi viszont szabályosan eltűnt, most már biztosan ő sem láthatatlan. A nő hátradőlt a kerti fotelben, bordó és arany gallérját fölhúzta a vállán, narancsos szipkát vett elő a zsebéből, beleszívott, a szipka vége fölparázslott. „Nyugodtan leveheted a ruhád, mondta, itt kint vagy a kameraövezetből." „Hány óra van, tessék mondani!?" A nő felhúzta szemöldökét, még a fülei is megmozdultak, ajkait összepréselte, el ne nevesse magát. „Nincs nálam óra", válaszolta. Ebben a pillanatban halk zene szólalt meg, jött mindenhonnan, a házból, a fákról, a földből, még az égből is. A nő kissé hátravetette a fejét, túlságosan nem zavarta a jelenlétem. És furcsa, mintha a zenének az illatát is érezném, nagyon pici, és tényleg halványan érezhető illatkülönbséggel követte a zenét a levegő áramlása, vagy inkább az illatáram. „Mi ez?", kérdeztem, a tálcáról leemeltem egy csészét, és a kiöntőből forró csokihoz hasonló csokit locsoltam bele. Visszaültem, belekortyoltam az italba, amely egyből szilárd tömbbé ugrott össze a számban, de amint erre is rákérdezhettem volna, már olvadt is tovább. „Ez, kérlek szépen, ez a szférák zenéje." „Hogy tetszik ezt érteni, miféle szféráé?" „Három nagy űrteleszkópot küldtünk szét a világűrben, valahogy úgy, mintha a merőleges koordinátarendszer szárai mentén haladnának. Persze, a merőleges egy kicsit másként veszi ki magát a görbült téridőben, és éppen ezért a viszonylagos pályaeltolódás miatti differencia észlelés-eltolódást is ad. A három űrteleszkópot elég széles sugárzásspektrumra állítottuk, és a beérkező jeleket itt a földön dekódolja és illeszti össze egy kis lézermasina. Minden egyes sugárhullámnak megfelel egy hang, illetve az intenzitásnak és eltolódásnak a hangszín és a hangerő. Ez a lézerfej aztán térben szórja szét a hanghuliámmá alakított rezgést, és tulajdonképpen hangszóró nélkül, a levegő besűrűsödő molekuláit használva membránnak, totális térkompozíciót ad." „Aha, köszönöm. És ez a szag? Ez a szférák szaga? „Nem, a szipkám, de a rezgéshullám-változás eltolja az érzékelést." „Itt minden el van tolva?" „Hogyhogy itt? Mindenütt." „Ja, persze." „Kedveském, az érzékelés funkciói évezredeken keresztül összekeveredtek a túlélés funkcióival, ami az akkori viszonyokhoz képest érthető is, de rá kellett jönnünk, hogy a szexuális örömforrás csak egy pici része mindannak, amit az emberi szervezet fölvenni képes, illetve a szexnek egészen más távlatai nyíltak, ha érted." Ezt akkor még nem igazán értettem, de olyan folyékonyan beszélt ez az idősödő hölgy, hogy nem akartam megakasztani az eszmefuttatását, úgyhogy csak néztem rá az összes értelmem fényével, mint aki oly természetesnek veszi a sorozatos igen válaszokat, hogy inkább meg se szólal. „Ma már biztos képletek vannak - folytatta - a szexuális öröm és örömforrás vegyi úton történő előidézésére, s ha ezt összekapcsoljuk a hagyományosnak nevezhető és bevált szexuális gyakorlattal, akkor olyan távlatok nyílnak meg az örömérzésben és -szerzésben, ami régen legfeljebb viccnek számított, mint például a több órás orgazmus. Az ember fizikai és vegyi felépítésében olyan rejtett tartalékok vannak, amelyek összhangban állnak a normális lehetőségekkel, de a megfelelő ingeregyüttes hiánya nélkül elvesznek, pontosabban régebben elvesztek a számunkra. Most min csodálkozol annyira?" „Hogy ezt elmondja nekem." „Szerintem nem baj, ha tudsz róla, az pedig főleg nem, ha mindenki tudni fogja. A tudás természete hamarosan még jobban átértékelődik: a tudás és az öröm soha ilyen közel nem került még egymáshoz, igaz, voltak kultúrák, melyek ösztönösen ráéreztek a kapcsolatra, de aztán valahogy kimúltak ezek az érzelmi gyakorlatok. Hogy miért? Talán a hímdominancia folyamatos aktualitásától." Kortyolt egyet a forró csokijából, aztán széles mozdulatokkal jelezte: „Tudom, honnan és miből jöttél. Menj és nézz körül!" (folyt, köv.)