Délmagyarország, 2001. október (91. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-20 / 246. szám

Szerkeszti: Hollósi Zsolt Délmagyarország és a Délvilág kulturális magazinja Megemlékezés a forradalomról Szegeden, Melocco Miklós 1956-os szobránál. (Fotó: Miskolczi Róbert) Középiskolások 56-ról, hazáról, hazugságról, Nyilas Misiről és a szabadságról Szerencsétlen országnak vagyon fontos, hogy a fiatalok ébredtek rá arra: tenni kellene valamit a szovjet uralom ellen, ők indították el az eseményeket - mondja Száraz Csaba, a szegedi Móra Ferenc szakközépiskola tanulója. O és három társa, Szél Gábor, Beretka Nikolett és Péli Csaba abban is egyetért, hogy a mai fiatalok nem lennének képesek hasonló helyzetben hasonló fellépésre. Az '56-os események iránt pedig azért közömbösek, mert nem látnak tisztán, nem tudják pontosan, mit is ünneplünk október 23-án, hösök a lakéi Szél Gábor, Péli Csaba, Beretka Nikolett és Száraz Csaba. (Fotó: Karnok Csaba) - Annak alapján, amit tanultatok, mit gondoltok, mi volt az 1956-os forradalom tétje? P. Cs.: - Az ország szabadsága. Felszabadulás a szovjet elnyomás alól. Sz. Cs.: - Nagyon fontos, hogy a fiatalok ébredtek rá arra: tenni kellene valamit a szovjet uralom ellen, és ők indították el az eseményeket. -A mai fiatalok is képesek lennének hasonló helyzetben hasonló fellépésre? B. N.: - Nem hiszem. A mai fiatalok másmilyenek. P. Cs.: - Ma tíz fiatalból jó, ha kettó kiállna valamilyen, az országgal kapcsolatos ügyért. Sz. Cs.: - Ez nem véletlen. A hazaszeretetet tudatosan aláásta a szocialista rendszer. A fiatalok között kisebbségben vannak azok, akikben tényleg olyan erős a hazaszeretet, hogy tennének is valamit egy forradalmi helyzetben. Sz. (J.: - Ebben az is közrejátszik, hogy az emberek el vannak foglalva a saját dolgaikkal: hogyan tudnak megélni, mi van a családban, és kevésbé érdekli őket, hogy mi történik az országgal, a hazájukkal. - Mit jelent nektek a haza? Sz. Cs.: - Nagyon sokat jelent, de nem tudom, mit tehetnék, amiben ez meg is nyilvánulhat. - El tudjátok képzelni, hogy felnőtt korotokban hosszú ideig egy másik országban éljetek? P. Cs.: - Szerintem a legtöbb ember elmenne külföldre ha tehetné, elsősorban anyagi okok miatt, hiszen kint ugyanannyi munkával sokkal többet kereshet. Sz. Cs.: - Nem vagyok biztos abban, hogy tudnék külföldön élni. Régebben úgy gondoltam, hogy ha tehetem, azonnal elmegyek innen, de aztán rájöttem, hogy u honvágy nagy úr. Amikor külföldön nyaraltunk, már egy hét után hiányzott az otthonom. Zavart, hogy nem hallottam magyar szót. - Hogyan jellemeznétek a magyar embereket és Magyarországot? B. N.: - Csupa jó dolog jut eszembe. Barátságosak. Könnyen elfogadják a másik ember véleményét. Sz. G.: - Segítőkészek. Sz. Cs.: - Szerintem ez egyre kevésbé igaz. Falun és vidéken lehet, de a nagyvárosokban már nem. Az viszont igaz, hogy ha munkáról van szó, a magyar ember kitesz magáért. Nem véletlen, hogy külföldön is el tudunk helyezkedni. Magyarországról nekem először az jut eszembe, hogy szerencsétlen. Elég, ha csak a Himnuszra gondolunk: balsors akit régen tép. Ez nagyon igaz. A történelmünk folyamán valahogy soha nem sikerült a szerencsés oldalra állni. - Visszatérve 1956-hoz: mit tudtok a diktatúráról? Sz. Cs.: - Az egész a hazugságról szólt. Az emberek félrevezetéséról. A látszatról. Elhitették az emberekkel, hogy minden jól megy, pedig komoly gazdasági és társadalmi problémák voltak, sőt emberiség elleni bűntetteket követtek el. P. Cs.: - Ez igaz, de nem lehet mindent Rákosi meg Kádár nyakába varrni. Nem arról van szó, hogy szent emberek lettek volna, de egy világrendszer ellen nem lehet mit csinálni. Szerintem méltányolni kell, ha valaki egy háború utáni szétbombázott, tönkretett ország vezetését elvállalja, és megpróbálja így vagy úgy felépíteni. - Otthon szoktatok a szüléitekkel, nagyszüleitekkel ezekről a dolgokról beszélgetni? P. Cs.: - Igen, és amit hallunk, sokszor ellentmond annak, amit történelemből tanulunk. A történelemtanítás még mindig nem csak a tényekról szól. Lehet, hogy nem akarják megváltoztatni a tényeket, de mindenképpen magyarázni akarják valahogy. Úgy érzem, még most is függ a mindenkori kormánytól, hogy mit, hogyan tanulunk. Legalábbis ami a részleteket vagy értelmezéseket illeti. Sz. Cs.: - Nem véletlen, hogy kétévente átdolgozzák a tankönyveket. Ennek az a vége, hogy nem látunk tisztán, és nem tudjuk pontosan, mit is ünneplünk október 23-án. Amit pedig nem értek, azt nem szeretem. Sz. G.: - Szerintem ez az oka annak is, hogy az október 23-i iskolai ünnepségre amit mi szoktunk szervezni - sokkal kevesebb diák jön el, mint a március 15-ire. - Tudjátok, hogy a forradalom sok áldozattaljárt és végül elbukott. Megérte? Sz. G.: - Mindenképpen. Megmutattuk a világnak, hogy nem hagyjuk magunkat. Éppen ez a legfájdalmasabb, hogy külföldről nem kaptunk segítséget. B. N.: - Annak ellenére, hogy a nyugati hatalmak biztattak bennünket, hogy lázadjunk fel. Azután cserben hagytak. - Azok a fiatalok, akik részi vettek a forradalomban, hősnek tekinthetők? P. Cs.: - Részben, mert amikor a tettekre került a sor, visszavonultak, és nem vettek részt a harcokban. Sz. G.: - Az áldozatoknak több mint a fele mégis 18 éven aluli volt. Nem lehet elvárni a fiataloktól, hogy ók vívják meg a csatákat. Sz. Cs.: - Mindenképpen hősök voltak, mert ki mertek állni a saját igazukért, az ország javáért. -A ti szemetekben kik a hősök? Sz. G.: - Mindenki, aki áldozatot hoz a hazájáért. P. Cs.: - Minden ember lehet hós. Különösen egy ilyen országban mint a mienk. Annyiszor voltunk már bajban, és mégis hamarosan EU-tagok leszünk, és sokkal előrébb tartunk a fejlődésben, mint némelyik szomszédunk. Ennek bizonyos mértékig minden ember a részese. - Nem tartjátok ostoba dolognak, ha valaki másokért feláldozza önmagát? Sz. Cs.: - Nem, hiszen lehet, hogy ezzel sok más emberen segít. P. Cs.: - Szerintem is fontosabb a többség, mint az egyén. Az persze lehet, hogy erre nem mindenki képes, sőt az is lehet, hogy éles helyzetben én is inkább magammal törődnék. - Mi lehet az oka annak, hogy egy országos felmérés során a gyerekek azt mondták, hogy Nyilas Misi nem hős, Acs Feri viszont az? Sz. Cs.: - A gyerekek szerintem egyszerűen azt nézték, hogy Ács Feri etős, határozott, izmos, karakteres, vagyis olyan, amilyennek egy hóst elképzelnek. P. Cs.: - A mai eldurvult világban nem szokás kimutatni, mit érzünk, nem szokás a Nyilas Misi-féléket hősnek mondani, de valószínű, hogy belül a legtöbb gyerek mégis annak tartja. Sz. Cs.: - Ez a történet nagyon messze van tőlünk, ezért a gyerekek, akik akciófilmeket néznek, nem tudnak megfelelően gondolkodni a hőseiről. Sz. G.: - Arra vagyok kíváncsi, hogy a mai kisgyerekek, akik a Pokémont nézik, hogyan tudják majd megmondani, ki a hós. - Mit jelent számotokra az, hogy szabad országban éltek? Sz. Cs.: - Ezen lehetne vitatkozni, hogy tényleg szabadok vagyunk-e. Most is függünk más országoktól, és ha csatlakozni akarunk az EU-hoz, egy csomó feltételt teljesítenünk kell, olyanokat is, ami nem biztos, hogy jó nekünk. P. Cs. - Valahol ez is diktatúra, még ha nem is olyan mértékű, mint annak idején a sztálinizmus. -Arra gondoltam, hogy szólásszabadság van, utazhatunk külföldre, nem kell attól tartanunk, hogy bajunk lesz amiatt, amit most beszélünk. Sz. Cs.: - Ez igaz, de sok embernek nincs lehetősége arra, hogy éljen is a szabadsággal. Van például világútlevele, de nincs pénze, hogy utazzon. Lehet, hogy 1020 év múlva más lesz a helyzet, de most még sok ember számára képletes a szabadság. Keczer Gabriella VZ" is ország nagy illúziója volt. Aki ott xY volt, azt hitte, most jött el a mi időnk, és belevágott életre-halálra. Aki ellene támadt, ezt hitte az is, és szintén belevágott életre-halálra. Történészek másként mondták ezt akkor is, másként mondják most is, sokan csak a kocsi rúdját fordítják ellenkező irányba. A magam módján benne voltam, azt gondoltam akkor is, mindenkinek megvolt a maga 56-ja, és ezt gondolom most is. Voltunk, hej, de sokan voltunk, akiknek békés káprázatai voltak, és voltak, hej, de sokan voltak, akiknek odavágós látomásai. Nálunk eddig mindig az odavágósok győztek. Jó tíz évvel ezelőtt kigondoltam, az emlékezés mécseseként minden évben megírom egy-egy napjának általam belátható szegedi históriáját. Mostanában jutnék el a végére. Megírtam az első napot, október 23-át. A következő évben már annyian emlékeztek, és annyifélén, szótalan csönd1956 ben visszavonultam. Az akkorit túléltem, utolsó figyelmeztetéssel, most hagyjam magamat laposra verni? Azóta még több van, még többféle, mert politikai tőkét lehet kovácsolni belőle. Előállott valaki avval, ő szervezte meg Szegeden a MEFESZ-t. Ha létezett volna egyetlen ember, aki ekkora tettet egymagában végrehajt, azt Jóistennek hívnák. Kezdjek vitát vele? Akkor se kezdtünk, legföljebb kinevettük: te marha szájhős! Olyan is volt, hogyne lett volna, aki az első tüntetés csúfondáros szétkergetése után azt mondta, azért nem jött velünk, mert ő szereti Rákosi elvtársat. Vele se ellenkeztünk, csak hangosan kinevettük: akár meg is csókolhatod, ahol legkerekebb. Ők győztek akkor, kölcsönhatalommal, és bőven voltak, akik jogot, sőt kötelességet éreztek a kötélosztásra. Ez tény, ezt ki merem mondani. Hogy ugyanúgy jogot, sőt kötelességet érzett volna-e az, aki saját állítása szerint egyes-egyedül hozta létre azt a bizonyos forradalmi szervezetet, nem tudhatom, de cáfolni se merem. És hányan voltak még! Bízom benne, a történelem büdös üledéke, trágyadombja lett a másikból. Akiknek pedig kiosztották a kötelet, azokat ordenáré módon eltemették. Annak a kornak kegyetlen divatja volt az élve eltemetés is. Sokan itt vannak közöttünk most is, és fájdalmasan emlékeznek, de mások nevében most se beszélhetek. A nagy történelmi illúzió nemesebbnek vélt lángja föllobogni látszott tizenvalahány évvel ezelőtt. Nem győzöm siratni azt se. Százévenként se kínál akkora lehetőséget az élet, amekkora akkor előttünk állott, erőszakos kezek annak is félrecsavarták a szarvát. Vagy az is csak illúzió volt? Horváth Dezső