Délmagyarország, 2001. október (91. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-11 / 238. szám

A nők helyzete Afganisztánban Lépteidet idegen férfi ne hallja! Az afganisztáni tálib rendszer a nőket a legalapvetőbb emberi jogaiktól is megfosztotta. Nem járhatnak iskolába, nem dolgozhatnak és férfi kíséret nélkül nem léphetnek ki az utcára. A szabályok ellen vétőket brutálisan és nyilvánosan megbüntetik. Az állítólagos prostitúció elegendő ok a kivégzésre. Enyhébb büntetésnek számit a verés, a megkövezés, a csonkítás. Afganisztánban a nők életét korábban is a férfiak irányították, a legfontosabb női erénynek mindig a puritánság és a szerénység számított. A 20. század második felében mégis több kísérlet történt a nők helyzetének javítására. Az 1960-as években megszüntették a nők „elzárásának", a fátyol viselésének kötelező jellegét. A nőknek egyenlő jogokat biztosítottak a törvény színe előtt. Az 1978-ban alakult kommunista kormányzat feudálisnak minősítette a nőkkel kapcsolatos addigi szokásokat: az asszonyvásárlást vagy azt, hogy a lányokat akaratuk ellenére férjhez adják. A házasságkötés alsó korhatárát felemelték. Igyekeztek növelni az iskolázottságot a nők köréhen. Ezeket a reformokat azonban nem mindenki nézte jó szemmel. Sokan úgy gondolták, mindez idegen az afgán szokásoktól és az iszlám szellemétől. Káosz és erőszak A szovjetbarát komiányzat bukása utáni káosz és hatalmi harc a nők helyzetében is komoly visszaesést okozott, hiszen országszerte a törvénytelenség lett az úr. 1992 és 95 között nagyon sok nőt - köztük nagy arányban kiskorúakat erőszakoltak meg a katonák. Ez egyrészt a legyőzött lakosság büntetésének, másrészt a katonák jutalmazásának eszköze volt. A megbecstelenített lányokat azután prostituáltként adták el. Sokan öngyilkosságot követtek el, hogy elkerüljék sorsukat, sőt, az Amnesty International jelentése szerint arra is volt példa, hogy egy apa sajátkezúleg ölte meg a lányát, hogy megakadályozza elhurcolását. A hatalmat átmenetileg megragadó Mudzsahedin-rezsini kezdeményezte a nők elÁlom és valóság - afgán asszony Kabulban, 2001 nyarán. (MTI/AP/ Amir Shah) tiltását a házon kívüli munkavégzéstől és kizárásukat az egészségügyi ellátásból, mert, mint mondták, ez ellentétes az iszlámmal. Az igazán drámai változást azonban a nők helyzetében embertelen törvényeivel és fanatikus következetességével a tálib rendszer hozta 1994 végén. Rendelkezéseik a nőket kollektív és egyéni jogaikban, mindennapi életükben korlátozzák. A lányokat eltiltották az iskolától, a nőket a munkavállalástól, és - mivel férfi orvos előtt nem jelenhetnek meg, nők pedig nem dolgozhatnak orvosként - szinte teljesen kizárták őket az egészségügyi ellátásból. Nem véletlen, hogy a halálozási ráta az afgán nők körében világviszonylatban is rendkívül magas, az írástudatlanság pedig elérte a 96 százalékot. A nők eltiltása a munkától az egész ország számára beláthatatlan gazdasági és szociális következményekkel jár. Korábban a tanárok 40 százaléka nő volt - az ő kiesésük a fiúk iskoláztatását is ellehetetlenítette. 1998-ban még a Kabulban szórványosan működő, főleg szóbeli oktatáson alapuló házitanodákat is betiltották, mondván: amit a lányok ott tanulnak, ellentétes az iszlámmal. Erény és bűn Szigorú öltözködési kódexet vezettek be: a nőknek csak tetőtől talpig fátyolban szabad megjelenniük nyilvános helyen, sőt, még lakásuk ablakában is. A földszinti és első emeleti ablakokat el kell takarni, az erkélyre nem léphetnek ki. Akinek az utcán kivillan a bokája, nyilvánosan megverik. A nők közeli férfi rokonuk kísérete nélkül nem mehetnek ki az utcára (a Ramadán idején pedig egyáltalán nem), idegen férfival, akár bolti eladóval nem állhatnak szóba, és olyan halkan kell járniuk, hogy még lépteiket se hallhassák az utcán a férfiak. A rendszabályok megalkotásáért és betarttatásáért az Erény Terjesztésének és a Bún Megelőzésének Minisztériuma felel, ennek katonái járják az utcákat és vadásznak a „szabálysértőkre". A lalibán Shari'a hangja nevű rádiója 1996 decemberében arról számolt be, hogy egyszerre 225 nőt állítottak elő és korbácsoltak meg nyilvánosan Kabulban, szabálytalan öltözékük miatt. Az ennél szigorúbb büntetések is mindennaposak; újra bevezették a csonkítást és a halálra kövezést az állítólagos házasságtörőkkel, prostituáltakal, homoszexuálisokkal szemben. Az állítólagos bűncselekményeket nem kell bizonyítani, a jogban sokszor járatlan bíró azonnali ítélete megfellebbezhetetlen. Törzsi szokásjogok A helyzet iróniája, hogy a tálibok a nők fizikai védelmével és női méltóságuk megőrzésével indokolják a szigorú szabályokat, miközben bármikor, bárhol - otthon, utcán, üzletben, buszmegállóban durván bántalmazhatják őket a szabályok állítólagos be nem tartása miatt. A közhiedelemmel ellentétben a talibán ideológiájának alapja nem a Korán, hanem a pastu törzsi szokásjog, mely a család és a falu becsületét helyezi minden fölé. (A Korán kimondja ugyan, hogy „Asszonyaitok olyanok számotokra, mint a szántóföld, menjetek hát a földetekre, amikor akartok", de azt is előírja, hogy „Az elválasztott nőket is megilleti a szokásos gondoskodás, mert ez az istenfélők kötelessége") Ez az állapot, a bezártság, a kiszolgáltatottság, a testi és szellemi korlátok, a céltalan, megnyomorított élet (a szórakozás minden fajtája tilos és üldözendő) különösen azoknak a nőknek elviselhetetlen, akik a korábbi évtizedekben tanulhattak, dolgozhattak. A tálibok hatalomátvétele előtt 8 ezer nő tanult egyetemen Kabulban. Keczar Gabriella A házasságtörönek kövezés jár? A nyugati világ eddig is tudott a muzulmán nők nehéz helyzetéről, a szigorú törvényekről, szabadságjogaik semmibevételéről, azonban mindez eddig nem kapott kellő nemzetközi nyilvánosságot. Eddig. Hiszen az amerikai katonai ellencsapásnak köszönhetően minden tévéállomás Afganisztánról, az afgán nők életkörülményeiről tudósít. A megkérdezett szegedi urak megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartják a szigorú szokásjogot, a jövőt illetően azonban eltérő a véleményük. Kovács Zoltán bank biztonsági meghízott: Szomorúnak tartom, hogy a 21. században még előfordulhatnak a nők életét ilyen szigorúan meghatározó törvények. Még mindig van ezeket támogató ország és vallás. Megdöbbentő számomra, hogy kisebb, az. európai értékrendszer szerint nem nagy bűnnek tartott cselekedetért például a liázasságtörésért, megkövezéssel vagy csonkítással kell fizetniük az afgán asszonyoknak. Ezt a kegyetlen, fanatista gondolkodásmódot nem lehet megváltoztatni amerikai katonai nyomással. Ha a tálibokat sikerül megbuktatni, nem lehet kizárni, hogy a következő muzulmán vallású politikai vezetés is ehhez hasonló előírások és törvények alapján ítélkezik. Kis Krisztián Bálint egyetemi hallgató: Nagyon megdöbbentem azokon a tévében látott képsorokon, amelyeken az afgán emberek életét, főleg a nőkét és a gyerekekét mutatták be. Számunkra ennek a világnak a szokásjoga szinte felfoghatatlan, az európai kultúrában a középkorra volt jellemző mindaz, ami most Afganisztánban zajlik. Elképesztő az a barbárság, amit a nőkkel szemben elkövetnek. Az afgán hölgyek pedig kénytelenek mindent elviselni, amit az elmúlt években rájuk erőltettek. A változás eredménye attól is függ, hogy a háborús konfliktus hogyan zárul. Sokat várok tőle. Elfogadhatatlannak tartom, hogy mára ekkora társadalmi és életszínvonalbeli különbségek legyenek országok között. A globalizáció hajnalán ezek a jelentős eltérések nagy hangsúlyt kapnak. Sztupkai Mihály metodista lelkész: Európában is érik bizonyos hátrányok a hölgyeket, de ez össze sem hasonlítható azzal az állapottal, amit az iszlám vallás, illetve a tálib rezsim követel a nőktől. Úgy tudom, az afganisztáni helyzet, a szigorú rendszabályok és törvények az iszlám vallásnak csupán fanatista értelmezései. Tudniillik a muzulmánok szent könyve, a Korán alapvetően békét hirdet és nem ilyen harcos, mint ahogyan szélsőséges csoportok magyarázzák. Ha az amerikai katonai beavatkozás után az emberi értékek és jogok terén változások történnek abban az országban, akkor ezek minden bizonnyal az afgán nők életére is kihatnak. Szöveg: Lévay Gizella, fotó: Karnok Csaba yújy űr Riválisok? Minden felnőttkori emberi kapcsolatunkat befolyásolja első kötődésünk, az anya-gyermek viszony. Előfordul, hogy a tudat alatt a magánytól rettegő anya korlátozza a gyerek önállósodási törekvéseit. A leválás nehézségei anyák és fiúk esetében látványosabbak, különösen igaz ez abban az esetben, ha az anya egyedül neveli a fiát. Ekkor ugyanis a fiúnak többféle szerepet kell betöltenie. Anyjának gyermeke, miközben a támasza, védelmezője is. Ebbe nem mindig fér bele új szerepe: a férfié. Amikor megjelenik a Nő, maga is erős kötést akar kialakítani vele, A háromszögben rögtön neve is lesz: a Rivális. Az anyjához és partneréhez egyaránt kötődő fiúra kettős nyomás nehezedik, mindkét nő úgy gondolhatja, hogy ha a fiú az egyik félnek szeretetet ad, a másiktól vesz el. Ez az egész család életét pokollá teheti, és a helyzet csak akkor rendeződhet. ha mindenki megérti: a szeretet nem véges és fel nem osztható. Egy magyar-indiai festönö különös élete A huszadik század első felének különleges tehetségű és sorsú, nálunk alig ismert művésze volt Amrita (Dalma) Sher-Gil, a magyar földön született, de Indiában és Párizsban nevelkedett, majd élete egy részét ismét itthon töltő festőnő. Kalandos életútjáról és művészetéről most két kiállítást is láthatnak az érdeklődők. Amritát a szikhek szent városáról, a pandzsabi Amrisztánról, a halhatatlanság helyéről nevezték el. Magyarul Dalmának szólították. Merthogy a különös tehetségű festő egy középosztálybeli magyar anya és egy szikh nemesi családból való apa gyermekeként született. Amrita Sher-Gil rövid életében egyszerre volt jelentős alakja a harmincas évek magyar és indiai festészetének. Indiában egyenesen az ő munkásságától eredeztetik a nyugati értelemben vett művészetet. Az ő műveivel kezdődik az Új-Delhiben lévő Modem Művészet Nemzeti Galériájának állandó kiállítása. Itthon kevéssé ismerik jellegzetes képeit, amelyekben a keleti és a nyugati művészet szerves szimbiózisban van jelen. Most módunk van ismerkedni velük és alkotójukkal. Az Emst Múzeumban (Bp. VI. Nagymező u. 8.) megnyílt és október 3-áig látogatható az Amrita Sher-Gil indiai festőművész franciamagyar kapcsolatai című kiállítás. A képek zömét a fent említett indiai múzeumból és néhány magyarországi magángyűjteményből kölcsönözték erre az alkalomra. A tárlatot Amrita Sher-Gil francia és magyar kortársainak művei egészítik ki. Azzal a céllal, hogy a hozzájuk tartozása és egyedi volta nyilvánvalóvá váljon. Akár Fényes Adolf, akár Szőnvi István, de még Derkovits Gyula hatása is felfedezhető a képeken. Megannyi magyar táj, magyar típus köszön vissza vásznairól. Igaz is, rövidre szabott életének majd egyharmadát Magyarországon töltötte. Itt tanult meg beszélni, magyarul hallgatta a meséket, népdalokat. Gyerekrajzait nagybátyja, az eredetileg festőnek tanult, később indológus Baktay Ervin „korrigálta", akivel később is szoros szakmai kapcsolatban maradt. Nyolc éves volt, amikor a család Indiába költözött. És tizenhat, amikor a gyerekek művészeti tanulmányai érdekében Párizsban rendezkedtek be. Amrita Sher-Gil tanulmányait a nagyhírű École des BeauxArts-ban folytatta. Sokszáz vázlatot és hatvan kiérlelt olajképet vitt magával, amikor ugyancsak családjával együtt 1934 végén visszatért Indiába. De Párizsból és később Indiából is sokszor visszalátogatott Magyarországra. Innen választott magának férjet, gyerekkori szerelmét, akiért 1938-ban hazajött. Csak a második világháború kitörése előtti pillanatban tértek vissza Indiába, a ma Pakisztánhoz tartozó Lahorba. Lakásukban férje orvosi rendelőt nyitott, ő pedig műtermet rendezett be. 1941 december közepére tervezett nagy kiállítása előtt, ahol szinte témátlan, tiszta-festőiségú műveit mutatta volna be, huszonnyolc éves korában Amrita Sher-Gil váratlanul meghalt. K. M.