Délmagyarország, 2001. szeptember (91. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-29 / 228. szám

22 SPORT SZOMBAT, 2001. SZEPTEMBER 29. Olimpiai bajnoki vizit a Magyarok Világparkjában Sportpanteon, tölgyből Mintegy 5 kilométerre az Ópusztaszeri Nemzeti Törté­neti Emlékparktól újabb za­rándokhely van kialakulóban, a Magyarok Világparkja. Ez a létesítmény majd - a tulaj­donosok szerint erre még leg­alább négy évet kell várni ­egy üdülőközpont lesz, pan­zióval vagy szállodával, kempinggel és a diákok szá­mára táborozási lehelőséggel. Pillanatnyilag az ún. boglya­motel „szénakvártélyai", egy kis tó és a folyamatosan fejlődő liget, park uralja a közel százhetven hektáros te­rület központját. Az Olimpiák Ligetében eddig huszonkét híresség ül­tetett fát - az időspirál men­tén haladva, az ötkarikás já­tékok kronológiai sorrendjé­ben állítva ezzel is emléket önmagának. Tegnap ez szinte erdővé terebélyesedett, hi­szen újabb harmincnégy cse­metét ültettek el az olimpiák magyar hősei. Balczó András és neje Császár Mónika, Je­ney László, Palotai Károly, Rejtő Ildikó, Lemhényi Dezső és leánya, Tass Csilla, Bu­zánszky Jenő (s még hosszan folytathatnánk a sort) tették Rangadók a ligeti uszodában VÍZILABDA Munkatársunktól Rangadót játszik vasárnap délelőtt 11 órakor a Carnex­Szentesi VK vízilabdacsapata a női OB I-ben. A Kurca-par­tiak a ligeti uszodai otthonuk­ban a nagy vetélytárs BVSC­TBESZ együttesét fogadják. A fővárosiak első helyezett­ként látogatnak a harmadik helyen álló szentesiekhez. - Az utóbbi két fordulóban könnyed győzelmeket arat­tunk, most jóval nehezebb dolgunk lesz - mondta Szremkó Krisztina, a hazai gárda játékos-edzője. - A vendégeket három Európa­bajnok (Dancsa, Rédei, Győ­ré) erősíti, de azért mi sem vagyunk gyengék. Természe­tesen látok esélyt a két pont megszerzésére, de ahhoz rendkívül fegyelmezetten kell védekezni (ezzel nem is volt gond, eddig ők kapták a leg­kevesebb találatot, a szerk.), és a gólhelyzeteinket jó szá­zalékban kihasználni. Lelkes közönségünk sokat segíthet csapatunknak. A férfi OB I nyitányán a Tabán Trafik Szeged ma, 11 órakor a SZUE-ban a Kecs­kemétet látja vendégül, míg a Kontavill-Szentesi VK este háromnegyed 8-kor Budapes­ten, a Hajós Alfréd uszodá­ban az OSC-vel mérkőzik. • A férfi OB I/B-ben mind­két Csongrád megyei gárda hazai környezetben száll víz­be a második fordulóban. A legutóbbi bajnokság aranyér­mese, a Bertók SC Szentes az OB l-es szereplést hozzá ha­sonlóan nem vállaló Cegléd­del vív minden bizonnyal nagy csatát 12 órakor a ligeti uszodában. A rajton idegen­ben nyertes Hódmezővásár­helyi VSC a Nagykanizsa el­len otthon, a városi strand­fürdőben 16 órakor megsze­rezheti a második szezonbeli győzelmét. Menetelnek az éllovasok Rejtő Ildikóra (a kép előterében) és olimpiai bajnok társaira az elültetett fák is emlékeztetnek. (Fotó: Karnok Csaba) tiszteletüket. A rövid kö­szöntó és ismertető után kö­vetkezett a fizikai munka, melyre a 84 éves Lemhényi „Butykó" - ezúttal is nagy mókamesternek bizonyult ­kedvesen invitálta lányát: „Gyere már Csilla, ásd el az anyukád fáját!" Miután minden tölgycse­mete a helyére került, stíl­szerűen a magyarság leg­szentebb énekével, a Him­nusszal búcsúztak a parktól az olimpikonok. Ezt kö­vetően ellátogattak Ópuszta­szerre. I. P. /. Villbek-kupa Százhúsz pár a Deákban TÁNC Munkatársunktól Holnap 10 órakor meg­kezdődik Szegeden, a Deák Gimnáziumban a Villbek­kupa országos pontszerző táncverseny. Móczó János, a Szegedi TSK vezetője, a főszervező az előkészüle­tekről nyilatkozott: - Eddig az ország húsz egyesületéből százhúsz pár jelentkezett előzetesen a vi­adalra. Igaz, vannak még olyan klubok, amelyek a helyszínen is jelentkeznek. A latin-amerikai táncokra nyolcvan, míg a standardra közel ötven duó adta le a nevezését. A legkisebbektől a felnőttekig lépnek parkettre majd a táncosok. A legnépe­sebb mezőny a junior I. kor­osztályban jött össze. Ez ör­vendetes, hiszen ez a köz­vetlen utánpótlást jelenti. Itt alakulhat ki a legnagyobb küzdelem is, hiszen öt-hat pár is esélyes az elsőségre. A szegedi és a megyei egye­sületek közül majdnem mind képviselteti magát a Villbek-kupán. A program­ban először a legfiatalabbak kezdik meg a versenyt, majd a legidősebbek zárják a küzdelmet. LABDARÚGÓ MEGYEI III. 0. A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban, az A csoport rangadóján kétgó­los hátrányból fordított a Rendőr TE az IKV-Alsóvá­ros ellen. A forráskútiak hiá­ba vezettek kétszer is, meg kellett elégedniük az egy ponttal a pusztamérgesiek­kel szemben. A B csoport­ban a listavezetők ezúttal sem hibáztak, a Makói Spar­tacus Marosleléről, a Szen­tesi Kinizsi pedig Székku­tasról tért haza három pont­tal. Eredmények, A csoport: Rendőr TE-IKV-Alsóváros 5-3 (2-3), gólszerzők: Far­kas Cs. (2), Tari (2), Zsikó T„ ill. Rabi (2), Török, kiál­lítva: Bondár (IKV). Röszke II.-Domaszék 4-1 (l-l), g.: Babarczi (2), Kovács G., Kisistók, ill. Valkai, k.: Do­bó (Domaszék). Károlyi DSE- Csengele 0-0, Öttö­Miiimr ""iHar Délmagyarország - a szürkeség más lapra tartozik! I jr* szakorvosi szolgóltatások, menedzser-szűrés, "üzemorvosi" ellátás TELJESKÖRŰ EGÉSZSÉG időveszteség nélkül S5S2* MEDICENTER http://www.medtteam.hu SZAKORVOSI INTÉZET PUTRAPE CENTER A DUNAFERR Csoport taqja ACELTERMEKEK SZÉLES VÁLASZTÉKÁVAL VÁRJUK ÖNÖKET! Termékeink kizárólag I. osztályúak és a gyártóművek által csatolt műbizonylattal rendelkeznek. MŰANYAGBEVONATOS TRAPÉZELEMEK AKCIÓJA 2001. október 31-ig, a készlet mértékéig. Típusa: TR 35/207 Mérete: 0,63x1035x3100 többféle színben DUTRADE CENTER DUAG Acélkereskedő és Szolgáltató Kft. 6728 Szeged. Napos út 8, Tel./fax: 62-551-640. Nyitva tartás: H.-P.: 6.50-15.50 óráig. 5600 Békéscsaba. Ipari út 13, Tcl./fax: 66+54-524, Nyitva tartás: H.-Cs.: 7.00-15.30 óráig. P.: 7.00-13.00 óráig mös-Zákányszék 0-0, Ru­zsa-Ópusztaszer 3-1 (2-1), g.: Szűcs, Székesi (öngól), Godó (öngól), ill. Szalai. Forráskút- Pusztamérges 2-2 (0-0), g.: Bárkai, Tóth, ill. Kispál, Csányi. Tempó taxi-Baktó SC- Balástya II. 2-2 (2-1), g.: György, Sza­lai, ill. Hegedús, Kis. Pázsit SE- Mórahalom II. 3-2 (2-1), g.: Török Zs. (2), Szokol. ill. Balogh. Széli. 1. Rendőr TK 2. IKV-Alsóvárvs 3. Csengele 4. Pázsit SF. 5. Rúzsa 6. Opus/taszer 7. károlyi DSE 8. Halasi) a II. 9. Domaszék 10. Pusztamérges 11. Forráskút 12. Mórahalom II. 13.T. I.-Haklo 14. Rószke II. 15. Zákányszék 16. Óttómos A bajnokság állasa: 21-9 18 24-8 14 11-9 13 21-13 12 19-17 12 13-12 II 12-4 10 19-16 10 16-13 10 11-13 10-12 12-23 15-19 10-15 6- 18 4-23 Kovács Zs. Sándorfalva II.-Ferencszállás 8-1 (6-0), g.: Vas (4), Török, Gerecz, Tá­borosi, Kanász-Nagy, ill. Szi­lágyi. Maroslele-Makói Spar­tacus 2-6 (1-4), g.: Németh, Mihály, ill. Patkós (3), Zádori, Szilvási, Imre. Földeák-Algyő II. 5-1 (1-0), g.: Kopunovics (3), Katkó (2), ill. Andracsek. Székkutas-Szentesi Kinizsi 1-4 (l-l), g.: Horváth, ill. Tóth I. (2). Balogh, Nagy. Zsombó-Derekegyház 1-2 (1-0), g.: Stefkovics, ill. Dé­kány (2). A bajnokság állása: B csoport: H. Astra-Amb­rózfalva 1-0 (1-0), g.: He­gedús. Szőreg II.-Mártély 1-3 (0-0), g.: Kéri, ill. Tóth E. (2), Makói S. Szentesi K. Derekeg)ha/ Mariéit Fiádeak H. Astra Sándorfalva II. Pitvaros Szőreg II. Zsombó Maroslele Algyő II. Ambrózfalva kübekháza Ferencszállas Székkutas 7 ­7 ­39-8 21 23- 4 21 5 2 - 20-5 17 4 2 1 16-11 14 3 4 - 21-9 13 4 1 2 17-14 13 4 - 3 29-10 12 3 2 2 24-13 3-4 13-13 2 2 3 17-18 5 5 2 2 2 - 5 1 1 5 9-20 12-24 7-36 7-21 7 8-32 8-32 11 9 8 6 6 6 4 . - 7 Bokor Béla 1 A PÉNZ NIM f HIT AKADÁLY] TELJES KORÚ HITELÜGYINTÉZÉS! (lakai-, ifjúsági, jelzálog- és személyi hitelek) akár jövedelem- j igazolás nélkül is, az Ön lehetőségeihez igazítva. TERRAKOTTA csennpecenmjnn I „Az új stílus!" AKCIÓ Szezon végi kiárusítás a Terrakotta Csempecentrumban! KÜLTÉRI GRES PORCELANLAP KÓMINTÁS KÜLTÉRI GRES PORCELÁNLAP RUSZTIKUS GRES PORCELÁNLAP 2500 H/nm 1990 Ft/nm 11790 Et/nm 2390 Ft/nm 2790 H/nm 2390 Et/nm SZÁMÍTÓGÉPES LÁTVÁNYTERVEZÉS! Szeged, Bérkert u. 129. Tel.: 62/555-781 Nyitva: H.-P.: 8.00-17.30. Szo.: 8-12-ig ••I Dunaferr Lux-N radiátorok engedménnyel Áraink a készlet erejéig: érvényesek. DUNAFERR ÉPÜLETGÉPÉSZETI ÁRUHÁZ •Pl D-EG Thermo-Star Kft. 6722 Szeged, Kálvária sgt. 48. Tel.: (62) 444-488. Fax.: (62) 442-899 degtst@tiszanet.hu Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30-16.30 sziombat: 8-12 óráig EGY BARÁTSÁGOS AJÁNLAT ÉPÍTKEZŐKNEK: BERETTA D-ÉG KOLIBRI HŐKÖZPONT (24 kW kazán + 120 indirekt .,( ^ J víztároló + progr. szobatermosziát) BIRITTA-COLIBRI 24 kW IONIZÁCIÓS KOMBIKAZÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom