Délmagyarország, 2001. szeptember (91. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-03 / 205. szám
HÉTFŐ, 2001. SZEPTEMBER 3. KAPCSOLATOK 7 CSÖRÖG a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Timár Kriszta újságíróval oszthatják meg, aki 9 és 13 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. lekedés -fel ügye lettel, hogy mégis valami megoldást lehessen találni. Hajléktalanok. Több panasz is érkezett az utcákon „csövező" hajléktalanokra. Csáki László az Oskola utca 18. szám alá befészkelt új „szomszédaira" panaszkodott. Domonkos Andrásné pedig azt sérelmezte, hogy a Szilléri sugárúton az ablaka alá végzik a két ház közé beköltözött emberek a dolgukat, így lassan már szellőztetni sem tud. Négyökrű Dezső, a közterület-felügyelet vezetője megkeresésünkkor már mindkét esetről tudott. A Szilléri sugárúton kérte a kht.-t, hogy takarítsák el a nyomokat, a hajléktalanokkal viszont nem tudnak mit kezdeni, hiszen állampolgári joguk ott tartózkodni, ahol akarnak, legalább is addig, amíg nem követnek el szabálysértést. Az Oskola utcában viszont, mivel a belső udvar félig magánterület, megpróbálják felszámolni a „fészket". Buli hajnalig. Az augusztus 25-i, hajnalig tartó makkosházi családi játszónappal kapcsolatban küldött faxot Frányóné Szűcs Erika rendezvényszervező. Úgy gondolja, egy évben egyszer az ilyen rendezvény elviselhető lenne, főleg azért, mert akik ott voltak, nagyon jól érezték magukat. Bocsánatot kér mindenkitől, akit zavart a rendezvény. Ugyanakkor hozzátette: jövőre is megtartják a családi napot, hiszen fontosnak tartja, hogy az emberek jó környezetben jól érezhessék magukat. Nincs pad. Gerebitzné az illetékeseknek szeretné jelezni, hogy a Bérkert és a Marostői utca sarkán a buszmegállóban nincs pad. A kht. illetékese elmondta, azért kellett elvinni az ülőalkalmatosságot, mert az útszakasz olyan keskeny, hogy már balesetveszélyes volt a padot kerülgetniük a gyalogosoknak. Mivel azonban tényleg sokan vennék igénybe az ülőbútort, tárgyalnak az önkormányzattal és a köznsassama Szolidaritási nyilatkozat A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban működő pedagógus szakszervezeti alapszervezet tagjaj szolidaritásunkról biztosítjuk a Tabán Általános Iskola pedagógusait. Megértjük és mélyen átérezzük, hogy milyen feszültségben telt az elmúlt tanév, melyet megelőzően az önkormányzat - élve törvény adta lehetőségével - olyan igazgatót nevezett ki az intézmény élére, akit a nevelőtestület döntő többsége nem tartott alkalmasnak az iskola vezetésére. A pedagógus hivatástudatától hajtva igyekszik ezeket a mélyreható feszültségeket úgy kezelni, hogy a diákok, szülők minél kevesebbet észleljenek az iskolavezetés és a nevelőtestület közötti alapvető nézeteltérésekből. így még inkább figyelemreméltó a Délmagyarországban megjelent cikk, ami - úgy érezzük egy lehetetlen helyzetbe taszított iskola segélykiáltása. Kézzelfogható támogatást mi nem nyújthatunk, de fontosnak tartjuk együttérzésünkről tájékoztatni az érintetteket. Szeged, 2001. augusztus 30. Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium PSZ Alapszervezete Megkérdettük az olvasót: Honnan szerzi a híreket? SMS-ÜZENETEK Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk a levelek, a telefonhívások mellett szívesen fogadja a 0630/218-11 -11 -es számra az SMS-üzeneteket is! Észrevételeiket, véleményeiket köszönjük! Kutya. Kóbor németjuhász keverék szuka kutya keresi az utcán gazdiját. Nagyon sok a kóbor állat, kellene a sintértelep mellett állatmenhely is. (20/995-9409) Fűnyírás. A Zsitva soron, A Budapesti Fesztiválzenekar a vidéki közönségre is gondol. A 2001-2002-es évadtól olyan, öt koncertből álló bérletsorozat programját állították össze, amelyet az esti visszautazási gondok megoldására vasárnap délutánonként három órától a zeneakadémia nagytermében tartanak - tudtuk meg Váradi Júliától. Az együttes kommunikációs menedzsere elmondta, hogy a műsort a szezon legaz óvoda és a játszótér környékén régóta várjuk a parlagfű nyírását. (30/368-0216) A kht. illetékesétől megtudtuk, a jövő hét végéig ott is lenyírják a gazt. Traffipaxot! Sokan országúti tempóval száguldanak a Makai úti 30-as táblánál. Autók, kamionok, sőt távolsági buszok és rendőrautók is. Traffipaxot ide! (30/249-8527) üieslel a Kapcsolat izgalmasabbnak ígérkező koncertjeiből válogatták össze. Az első, szeptember 23-i hangverseny anyagát Verdi-áriák - Cheryl Studer vendégszereplésével -, illetve Mendelssohn Szentivánéji álom című művének nyitánya alkotja. A zenekart Fischer Iván karnagy vezényli. A következő alkalommal, október 21-én Górecki-, Kilar-, Mendelssohnés Beethoven-darabokkal várják a közönséget. ZongoTóth Kovács László nyugdíjas: - Elsősorban a televízióból, híradót nézek mindennap. Emellett az önök lapjának és a Magyar Hírlapnak az előfizetője is vagyok. Reggelenként Kossuth-rádióból a híreket szoktam meghallgatni. Úgy gondolom, az írott sajtó általában tárgyilagosabban tájékoztat az aktualitásokról. Házasságot kötött Dobó Ferdinánd és Csongrádi Emese, Szabó Csaba és Varga Zsuzsanna, Kulik Róbert Lajos és Oláh Ildikó, Kiss Zoltán és Pálfai Melinda Hedvig, Róth József Károly és Takács Györgyi Julianna, Rozsnyai Gábor Jenő és Tanács Angéla, Toldi Tamás Sándor és Tábith Erzsébet, dr. Szabó Endre és Dancsik Edit Tünde, Bus László György és Németh Andrea Ibolya, Hódi Mihály és Kovács Mónika Andrea, Bódi Csaba Pál és Kovács Szilvia, Fazakas Sándor János és Borbély Ramóna Mónika, Oltványi Róbert és Pauncz Anett Karolina, Varga Zoltán és Kurucsai Anita. Született Posta Mártonnak és Tasnadi Rozáliának Edina Rozália, Csiszár Zoltánnak és Balla Mariannának Zoltán, Kormányos Tibornak és Nagy Erikának Patrik, Gyömbér Rudolfnak és Kovács Kornéliának Mihály, Magasházy Ferencnek és Pesti Mária Ilonának Ferenc, Mihalik Dezső Bélának és Praefort Veronika Borbálának Eszter, Papp Zoltánnak és Laki Andreának Zsófia, dr. Császár Attilának és Laborczy Juditnak Gellért, Kocsör Andrásnak és Sebő Mariannának Dániel, Mukucz Tibornak és Gyuricza Veronikának Martin, Kocsis Gábor Balázsnak és Németh Katalinnak Kolos Gábor, Szabó Attila Ferencnek és Balázs Arankának Munkatársunktól Szeptember l-jétől (szombattól) több autóbuszjárat menetrendje változott tájékoztatta lapunkat a Tisza Volán Rt. A módosítás helyi, helyközi és távolsági járatokat is érint. A Szegedről induló buszok közül a Zalaegerszeg, Sándorfalva, Algyő, Hódmezővásárhely, Csongrád, Röszke, Mórahalom, Üllés. Domaszék, Pusztamérges, Kiskunhalas, Zsombó, Baks állomásokra tartó járatok közlekednek a korábbiaktól eltérő időpontban. Ugyancsak változott a Szentes-Csongrád, Szenrán közreműködik Jean-Yves Thibeudet, dirigens Antoni Wit. November 25-én Dvorák és Schubert alkotásai szerepelnek a műsorban. A jövő esztendő áprilisában Bizet-, Debussy- és Ravel-, májusban pedig Bartók- és Bruckner-műveket hallgathat a közönség. Az első kategóriás bérletek ára 16 ezer 800, a második kategóriásoké 11 ezer 300, a harmadik kategóriásoké pedig 8600 forint. VáAleksza Tímea egyetemi hallgató: - Mivel kommunikáció szakos hallgató vagyok, ezért számomra fontos az információ. Leginkább híradókat nézek, a kereskedelmi televíziókon és közszolgálatin is megnézem. Az internettel mostanában kezdtem el ismerkedni, így onnan is sok hasznos dolgot tudok meg. Lili, Nagy Károlynak és Miklós Ildikónak Piroska, Hegedűs Kálmán Andrásnak és Sebők Andrea Izabellának Dániel Krisztián, Rakonczai Attila Istvánnak és Karai Szilviának Anasztázia Szilvia, Cseszkó Róbert Rolandnak és Tábit Nórának Anna, Krisztin-Németh Andrásnak és Milasin Ibolyának Terézia Viktória, Kószó Lajos Tibornak és Ramasz Katalinnak Kata, Németh Mihálynak és Lőkös Ágnes Saroltának Mihály, Bosnyák Attila Lászlónak és Gábor Györgyinek Bence, Bartos Kornélnak és Bakó Katalin Emőkének Dávid, Molnár Csabának és Csala Gabriellának Márton, Lovászi Péternek és Juhász-Gőz Szilviának Zsuzsanna, Valkár Attilának és Lukács Andreának Anna, Tóth Károlynak és Kubai Arankának Andrea, Kiss Árpádnak és Bodó Bernadett Editnek Ferenc Mátyás, Kosztolányi Sándornak és Kovács Ilona Annának Máté, Dorn Istvánnak és Herédi Gabriellának Csanád, Tombácz Károlynak és Trényi Zsuzsannának Ildikó, Simola Jánosnak és Konkoly Dórának Tamás, Szloboda Antalnak és Papp Brigitta Anettnak Kristóf, Károly Lászlónak és Lakatos Andreának Péter, Vigh Józsefnek és Zsuppán Andreának Vanessza, Kis Sándornak és Szűcs Editnek Karina Alexandra, Kis Zoltán Józsefnak és Papdi Edina Rózsának András Ádám, Ábel Tibornak és Papp Antes-Kecskemét, Makó-Királyhegyes-Makó-Rákos járatok menetrendje is. Meghosszabbították a mezőhegyesi autóbusz menetvonalát: a járat szeptembertől Mezőkovácsháza, Medgyesegyháza, Csabaszabadi, Békéscsaba, Gyula érintésével közlekedik. Hódmezővásárhely, Szentes és Csongrád városok helyi buszközlekedésének menetrendje is módosult. A változásokról tájékoztató szórólapok az autóbuszállomásokon és a Tisza Volán Rt. közönségkapcsolati irodáiban szerezhetők be. radi Júlia elmondta: a Budapesti Fesztiválzenekar egyik támogatója kedvező lehetőségként felajánlotta lapunk érdeklődő olvasóinak, hogy a bérletek árának csupán kétharmadát kell fizetniük, illetve, ha harminc vagy annál több komolyzene-kedvelő jelentkezik, a busz költségeit is téríti. Az érdeklődők szeptember 5-éig jelentkezhetnek a Délmagyarország Kft. 62/567872-es telefonszámán. Csikesz Lajosné nyugdíjas: - Nagyon drágák a különböző napi-, hetilapok, én pedig sajnos egyedül élek, így már nem telik újságra. A híradóból, valamint a Kossuth-rádióból szerzek tudomást a legújabb hírekről. Talán, ha kormány jobban támogatná az egyedül élő nyugdíjasokat, akkor én is tudnék újságot olvasni. na Gyöngyinek Tibor, Annus Gábornak és Nagy Rózsának Endre, Vörös Andrásnak és Vámos Hajnalka Tündének Adél Rózsa, Bali Zoltánnak és Kósa Zita Beátának Roxána, Szabó Sándornak és Tóth Bernadettnek Balázs, Rutai Zoltánnak és Börcsök Rita Júliának Richárd Zoltán, Herbacsek Gábornak és Bányai Rózsának Réka, Matuska Zoltannak és Zudor Ágota Gabriellának Borbála Ágnes és Zsófia Mária, Medgyes Attilának és Míg Andrea Matildnak Atina, Kmetykó Gábor Péternek és Gönczi Anikónak Péter Márk, Mágocsi Gábornak és Bende Katalinnak Gergő, Vincze Attila Jánosnak és Berecz Mónika Évának Bálint Viktor, Fodor Gábor Andrásnak és Molnár Andreának Bence, Zsikai Mihálynak és Király Erikának Alexandra, Kazi Ferenc Mátyásnak és Füzesi Eleonórának Bence, Juhász Csabának és Somodi Beatrixnek Evelin, Sáfár Imrének és dr. Molnár Mónika Máriának Szintia Fanni, Kovács István Sándornak és Rózsa Szilvia Krisztinának Márk, Bódi Istvánnak és Savanya Zsuzsannának Roland István, Szöllősi Vid Bálintnak és Kurtucz Orsolyának Anna Edit, Pataki Zsolt Gábornak és Varró Mária Editnek Nóra Zsanett, Kiss Ferencnek és Szegedi Erikának Rebeka, Takács Róbertnek és Kovács Anikó Mariannak Noémi Züia utónevű gyermeke. SZEGED Király Diána Augusztus 29., 17 óra 15 perc, 3280 g. Sz.: Gera Margit és Király Tibor (Balástya). Pigniczki Sára Augusztus 31., 11 óra 30 perc, 2980 g. Sz.: Ábrahám Bernadett és Pigniczki Péter (Szeged). Bálint A bel Augusztus 30., 6 óra 45 perc, 3850 g. Sz.: Kovács Erika és Bálint Ferenc (Szeged). Mészáros Máté Augusztus 31., 18 óra 50 perc, 3770 g. Sz.: Rácz Erika és Mészáros Ferenc (Deszk). Késmárki Boglárka Augusztus 31., 20 óra 15 perc, 3330 g. Sz.: Zsadányi Katalin és Késmárki Kálmán (Hódmezővásárhely). Nagy Gergő Szeptember 1., 10 óra 25 perc, 3450 g. Sz.: Isaszegi Dóra és Nagy Endre (Szeged). Nacsa Petra Szeptember 2., 9 óra 00 perc, 3300 g. Sz.: Rácz Krisztina és Nacsa Norbert (Szeged). Motzwickler Marcell Szeptember 2., 12 óra 15 perc, 3230 g. Sz.: Dorogi Krisztina és Motzwickler Róbert (Szeged). Zsótér Kata Augusztus 25., 8 óra 30 perc, 4330 g. Sz.: Csitkovics Zita és Zsótér Mihály (Szeged). Kecskés Erika Augusztus 29., 10 óra 55 perc, 3340 g. Sz.: Rakonczai Erika és Kecskés László (Szeged). Kócsó Petra Augusztus 29., 12 óra 10 Hídvégi Krisztina cipőfelsőrész-készítő: - A lapjuknak rendszeres olvasója vagyok, így onnan és az egyik helyi kereskedelmi rádióból szerzek tudomást a történésekről, hírekről. Különben pedig általában a kereskedelmi televíziók híradóit nézem szívesebben, mert azok érdeken és frissen tálalják az eseményeket. Meghalt Dr. Bóna Endréné Domonkos Rozália, Kecskeméti József, Virág Béla, Mészáros Istvánné Fekete Ilona, Csordás Etelka, Visnyei József, Mészáros Andrásné Derék Etelka, Nagy Jánosné Borka Etelka, Hevesi Dezső, Paragi András, Dobó Antalné Ábrahám-Furus Mária, Makra László, Bánhidi Tibomé Kobela Edit, Kövér-Kiss Katalin Anna, Jójárt Ferenc, Péter Antal János, Kolompár Pál, dr. Pákh Csaba Róbert, Mészáros Gábomé Faragó-Szuhay Éva Ilona, Farkas Józsefné Szokol Rozália, Hriagyel Mihályné Nyolcas Róza, Szélpál Antal, Szeri Istvánné Borka Mária, Sándor Vilmosné Bíró Mária, Ruppert József Sándorné Sóki Piroska, Sándor Jánosné Fábián Anna Aranka, Hodonicki Szabolcs, Bunkóczi Bertalanná Tombácz Hermina, Furák János, dr. Tarnai Károly, Cseh Ferenc, Erdélyi Zoltánná Csenki Anna Mária, Tilinkó Gáspár, Madácsi István, Szemerédi Józsefné Rácz Mária Magdolna, Szabó István, Tóth Antalné Polyák Katalin, Hepp István, Komáromy Edéné Süveg Rozália, Tóth István, Lovászi Lászlóné Tóth Piroska, Kovács András, Nógrádi Imre, Kocsis-Péter Zoltán János, Hevesi Sándor, Olasz Józsefné Kovács Mária, Köves Zoltánná Deutsch Margit, Zsóri Lajosné Prunyek Piroska. perc, 3670 g. Sz.: Kónya Mónika és Kócsó János (Szeged). Répássy Krisztina Augusztus ?9., 15 óra 25 perc, 3960 g. Sz.: Huszár Judit és Répássy Tamás (Üllés). Szelte Borbála Anna Augusztus 30., 9 óra 47 perc, 2980 g. Sz: Katkó Krisztina és Szelle Sándor (Szeged). VÁSÁRHELY Mika Lili Barbara Szeptember 1., 10 óra 05 perc, 3550 g. Sz.: Stercz Éva és Mika László (Hódmezővásárhely). Szemerédi Korinna Anikó Szeptember 1., 13 óra 30 perc, 3200 g. Sz.: Tolnai Anikó és Szemerédi Csaba (Hódmezővásárhely). Sós Norbert Szeptember 1., 22 óra 40 perc, 3250 g. Sz.: Nagy Margit és Sós Tamás (Hódmezővásárhely). Ferenczi Botond Álmos Szeptember 2., 1 óra 10 perc, 4200 g. Sz.: Csepella Ibolya és Ferenczi Sándor (Földeák). Che Arvid Szeptember 2., 9 óra 40 perc, 3550 g. Sz.: Retkovszki Ilona és Che Fan (Hódmezővásárhely). MAKÓ Oláh Balázs Szeptember 2., 1 I óra 45 perc, 2950 g. Sz.: Dómján Andrea és Oláh László (Makó). Gratulálunk! HOROSZKÓP KOS: Ragyogó egyéniségének köszönhetően számos új barátot szerzett már magának, de nehezen tudja eldönteni róluk, melyikük az igazi. "5jn BIKA: Ha megteheti, Jt-I ma vegyen ki néhány nap szabadságot, s tegyen egy rövid balatoni körutazást. A kora ősz gyönyörű, a munka pedig megvárja. flAllKREK: Annak elle—nére, hogy semmiféle kiugró teljesítményt nem produkál, ön teljesen elégedett a világ folyásával. A békés egyensúlyra törekszik. RÁK: Kemény munká^ val elérheti azt a sikert, amelyre régóta vágyik. Persze csak akkor, ha igazán tesz is valamit álmai megvalósításáért. "agOROSZLÁN: Szinte még önmaga is megriad attól a hatalmas szenvedélytől, amely időnként kitör önből. Szerencsére megvan a képessége arra, hogy megszelídítse. IAISZŰZ: Olyan üzleti partnerre akad, aki Önt tökéletesen kiegészíti. Ez az új partnerkapcsolat nagyon előnyös is lehet, ám sokkal több mint üzlet. MÉRLEG: Kerülje a hatalmi harcokat. Ne akarja elfojtani legmélyebb érzelmeit, ha nem engedi szabadjára őket, minden egyes kitörés hatalmas tűzijátéknak tűnhet. S " SKORPIÓ: Valakitől - szerelmes levelet kap, s ez emeli a nap fényét. Próbáljon javítani álláshelyzetén. Egy személyes meghívás némi utánajárást igényel. NYILAS: Felvirradt az ön napja, legalább is anyagi értelemben. Nem jön rosszkor a pénz, hiszen el tudja költeni, ha szeretné megvalósítani vágyait. BAK: Ma kisebb veszekedések tarkítják unalmasnak amúgy sem nevezhető életét. Legalább kiadja a mérgét, s nyugodtan mehet a barátnőjéhez. VÍZÖNTŐ: Érzelgős hangulatba kergeti magát, s aztán már nem is tudja kitől és mitől hatódott meg ennyire. Szüksége lesz egykét vigasztaló szóra. •< HALAK: Ma nem csak költekezés kedvében van, munkája is megengedi, hogy sétálgasson a városban. MIRŐL ÍRTUNK? Vállalkozó üzletasszonyok Kétezerre felbillen a menedzserarány az Államokban, közölte egy kutatóintézet. Míg 1970 előtt alig ötszázalékos volt a hölgyek aránya a gazdaságirányításban, 1985-ben már 29 százalékban ők diktáltak. Az ezredfordulóra az USA gazdasági vezető pozícióinak több mint felét töltik be üzletasszonyok. Magyarország 14 vállalkozókat tömörítő klubját hermetikusan elzárják a nők elől. Csakhogy a gyengébb nem kivált, ha vállalkozófajta - nem hagyja ennyiben. A közel félszáz előzetesen megkeresett üzletasszony boldogan mondott igent, s a Virág Cukrászda zöld szalonjában megtartotta alakuló ülését a vállalkozó asszonyok klubja. (1991) „Elérhető" a Budapesti Fesztiválzenekar Hangversenyek, kedvezménnyel CSALÁDI ESEMÉNYEK Buszmenetrendváltozások MEGJÖTTÜNK