Délmagyarország, 2001. szeptember (91. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-15 / 216. szám

SZOMBAT, 2001. SZEPTEMBER 15. NAPOS OLDAL II. Réz András a magyar filmgyártásról, a fikcióról és a valóságról Leselkedő televíziózás Becsületrend Koncz Zsuzsának Az énekesnő a kitüntetéssel. (MTI-fotó: Bruzák Noémi) katasztrófafilmek forgatókönyveit is felülmúló amerikai terrortámadások új korszak kezdetét jelentik - véli kéz András filmesztéta. Szerinte az elmúlt napok iszonyata talán világossá tette mindenki számára, hogy a mozgókép által megmutatható világok között a valóságnak mégis megkülönböztetett szerepe van. A lapunknak nyilatkozó filmes szakember nincs jó véleménnyel azokról a tévés sorozatokról, amelyekben egymással összezárt emberek mindennapjait követhetjük nyomon a képernyőn keresztül. Úgy érzi, ez a műfaj brutálisan sérti az emberi méltóságot. Réz András: A legsúlyosabban elítélendő az az eljárás, hogy a kormány beavatkozik a művészet folyamataiba. (Fotó: Schmidt Andrea) A budapesti francia nagykövetségen szeptember 12-én este egy énekesnőé volt a főszerep. Koncz Zsuzsa ezúttal nem a kedvelt dalaival szórakoztatta a vendégeket és a diplomatákat, hanem a Francia Becsületrend Lovagja kitüntetést vette át Paul Poudade nagykövettől. Ezt a magas elismerést eddig még soha nem kapta meg egyetlen magyar könnyűzenei szereplő sem! Okkal az első, hiszen eddigi művészi tevékenysége tetten érhető a francia kulturális életben is. Több műsorban, fesztiválon vett részt, öt nagylemeze is ott készült. Sokat tett a magyar-francia kulturális kapcsolatok ápolásáért. - Van kedvenc francia énekese? - kérdeztük a Liszt-díjas, érdemes művésztől. - Nehéz megjelölni a sok kitűnő énekes közül valakit, de talán a legtöbbre a már elhunyt Jacques Brellt tartom. - Számított ilyen rangos elismerésre? - Meglepetés volt, hiszen az ember nem igen álmodik kitüntetésekről. Nagy örömet okozott, hiszen a francia kultúrához mindig különös vonzódást éreztem. Nagyon személyes dolog messziről, egy másik országból kapni elismerést. - Pénz is jár vele? - Nem, de nem is ez a fontos. - Talán nem tűnik ünneprontásnak, ha egy hazai, elmaradt kitüntetésre utalok. Bántotta, hogy az Jllés-egyiittessel együtt ön nem kapta meg a Kossuth-díjat? - Őszintén mondom, eszembe sem jutott. Olyan régen volt, amikor együtt léptem fel velük. - Soha nem szerepelt a Dáridóban, nem vett részi semmiféle show-műsorban. Tudatosan távol tartja magát ezektől, vagy nem is hívták? - Is-is. Akik ezeket a műsorokat készítik, tudják rólam, hogy távol áll tőlem a műfaj. Mint azoktól is, akik számomra mérvadó művészek. - Önt a háta mögött sokan a magyar könnyűzene nagyasszonyának nevezik. Mit szól ehhez? - Nem tudok mit kezdeni vele, hogy ki milyen módon aposztrofál. Amennyiben ezt a jelzőt pozitívan értik, akkor természetesen jólesik, örülök neki. - Mire készül? - Toicsvay László hamarosan megjelenő új lemezén egy vadonatúj dalt adok elő. Fontos a számomra, mert régen énekeltem új dalt. Készülök a saját lemezemre is. A harmincegyedikre. Kemény György - A kormánynak sikerült megosztania a filmes szakmát azzal, hogy bizonyos produkciókat és bizonyos kiválasztott alkotókat támogat. Ennek milyen hatása lehet a filmgyártásra? - Az alkotásokat akkor szeretném objektíven értékelni, amikor majd elkészülnek. Hiszen egy film. függetlenül attól, hogy valamilyen politikai támogatás áll a háttérben, autonóm mű. Attól, hogy a kormány vastagon pénzel bizonyos filmeket, azok még lehetnek jók és rosszak is. Mindettói eltekintve viszont az az eljárás, hogy a kormány beavatkozik a művészet folyamataiba, a legsúlyosabban elítélendő. Abban a pillanatban ugyanis, hogy a hatalom megjelenik a művészetben, ha a műveket nem is, a művészek közösségét rombolni fogja. A művészetben - de a gazdaságban is - gyűlölöm az államosítást, amikor olyan hatalmi gócok jönnek létre egy modern társadalomban, amelyek korlátozott kontrollal vagy néha kontroll nélkül beavatkoznak az önmozgó folyamatokba. Ugyanis megzavaiják a versenyt. Azok a rendezők, akik külön állami pénzből dolgoznak, olyan versenyelőnyhöz jutnak, amelyet a szakma nem akar. és nem is fog lenyelni. Teljes joggal mondják, hogy ez az egész a filmszakma szétzilálásához vezet, bizonyos alkotókat arra sarkall, hogy kihallgatásra menjenek politikusokhoz, fölajánlják szolgálataikat, a szakma másik részét pedig arra, hogy mindenféle demonstrációkon hallassák a hangjukat. Azt szeretném, ha az állam a magyar filmre szánt pénzt egy olyan kuratóriumi rendszerben helyezné el, ahol elfogulatlan és pártoktól független szakemberek hoznak döntést ezeknek az összegeknek a felhasználásáról. A hatalom gyakorlásának modem formája az, hogy átengedem azoknak a szakértőknek a döntést, akik valóban alkalmasak a szakmai kérdések megítélésére. - Lát valamilyen elmozdulási irányt a magyar filmgyártásban? - A mozgást olyan filmek jelzik, mint például a Moszkva tér és az I love Budapest, amelyek nem remekművek, de megjelenik bennük egy új generációs szemlélet. Úgy érzem, a magyar film, amely korábban mindig a nyolcvanas évek sikereihez mérte magát, és korábbi nagy alakjait tekintette etalonnak, végre kezd kimozdulni ebből. A fiatal középgeneráció benyomásai döntő módon megváltoztak, nem ragaszkodnak feltétlenül ahhoz, hogy egyetlen filmbe belezsúfolják az egész életüket, a nemzet minden tragédiáját, a történelem összes válságát. Kezdik megérteni, hogy nem terhelhetnek meg egyetlen filmalkotást az összes gondolattal, ami valaha a fejükben megfordult. A magyar filmnek az elmúlt években éppen az volt az egyik tragédiája, hogy nagyon szerény költségvetésből is megpróbáltak történelmi eposzokat készíteni. Egy másik lényeges kérdés, hogy miért kellene minden egyes filmnek a világ végső kérdésére válaszolnia. Szerintem a film akkor találja meg a helyét Magyarországon, ha az egyszerűen elmondott történeteket mindenféle görcs nélkül alkotják meg. A historizáló magyar filmnek végre ki kell másznia abból a helyzetből, hogy kizárólag a második világháború poklában, 1956 golyózáporában, az 184849-es szabadságharc válságában modellezzen emberi helyzeteket. Ez a kádárizmus idején nagyon fontos volt, hiszen a titkos nyelvként is szolgáló történelmi keretek között sok mindent el lehetett mondani, amit a jelenben nem. De ha mindent el lehet mondani a jelenben, akkor miért kell titkos nyelvhez folyamodni? - Manapság a külföldiek mellett magyar tévécsatornák által is nagyon felkapott műfaj az úgynevezett reality show, amelyben egymással összezárt emberek mindennapjait követhetjük nyomon folyamatosan a képernyőn keresztül. Mi áll a műsor népszerűségének hátterében? - Az emberek szeretnek belesni mások hétköznapi életébe. S még csak ki sem kell nyitniuk az ablakot, hogy átnézzenek a szomszéd házba, elég, ha megnyomnak egy gombot. A tévé ma nagy mértékben épít erre a leselkedő effektusra. A népszerűség másik fontos tényezője, hogy az ilyen típusú játékok hősei ugyanolyanok, mint amilyenek mi vagyunk, s nem sztárok, nem a latin szappanoperák hősei. Van még egy vonzása az egésznek: a cirkuszhatás. Ha valaki elmegy a cirkuszba, megfordul a fejében, hogy az lesz az a nap, amikor kivételesen az oroszlán felfalja az idomárt, a légtornász fejjel lefelé lezuhan a trapézról és nem fogja meg a védőháló, az elefántok keresztülgázolnak a bohócon. Vagyis az élet véletlenszerűsége és esetlegessége ott van egy ilyen tévésorozatban. Ezeknek a műsoroknak a sikere azonban valószínűleg időleges, és el fognak kopni. Egyébként nem szeretem a műfajt, mert úgy érzem, hogy az emberi méltóságot brutálisan sérti. Ugyanis jelentós összeg reményében vesznek rá embereket arra, hogy életük intimitásait, görcseit, azokat a pillanatait, amelyeket egyébként nem a nyilvánosságnak szántak, most nyilvánosan mutassák fel. - Az élet pillanatai persze más formában és műfajban is eljutnak hozzánk a tévéképernyőn keresztül. Az utóbbi napokban például élőben követhettük nyomon az Egyesült Államokban történt terrortámadásokat és azok következményeit. A valóság most talán még a katasztrófafilmeket is felülmúlta. Milyen hatással lesz ez a támadás a világra, valóban egy új korszakba léptünk ezzel? - Azt hiszem, igen. Az elmúlt években - döntően a televíziózásban - a valóság és a fikció határai összemosódtak. Ha az ember véletlenszerűen kapcsolja be a televíziót, néha nem könnyű eldöntenie, hogy játékfilmet, dokumentumfilmet, híradót, vagy éppen kamu tényműsort lát-e. A különbség talán csak ott volt eddig megragadható, hogy a játékfilmek, fikciós művek látványa überelte a tényekét. Az elmúlt napok iszonyata azonban talán világossá tette mindenki számára, hogy a mozgókép által megmutatható világok között a valóságnak mégis megkülönböztetett szerepe van. Mert ezek a képek arról szólnak, ami a szappanoperákkal, akciófilmekkel és különféle show-kkal ellentétben kihatással van vagy lehet az életünkre. És ez akkor is fontosabb számunkra, ha nem ír hozzá kísérőzenét az Oscar-díjas zeneszerző, és még a vége sem happy end. Hegedűs Szabolcs Szegedi festőművész ajándéka egy szlovákiai magyar falunak Sonkodi Rita hagyományos olajtechnikával, farostlemezre festette meg a szlovákiai Ajnácskönek szánt ajándékát, egy nagy szárnyasoltárképet. A fiatal szegedi festőművész előbb a tanárképző főiskolán tanult, ahol Lázár Pál volt a mestere, majd 1997-ben a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Dienes Gábor növendékeként szerzett diplomát. A Madonnát őrangyalokkal ábrázoló alkotását az elmúlt hét végén a szlovák államelnök jelenlétében szentelték fel a Kassához közeli kis magyar faluban. - Honnan származott az ötlet, hogy oltárképet ajándékozzon ? - Nóvák István, Szeged Szárnyas oltárkép Ajnácskőnek főépítésze megkeresett: szeretné, ha festenék az általa tervezett ajnácskói templomba egy oltárképet. Kicsit megijedtem, hiszen egy pályakezdő alkotónak nagy kihívás Isten házába festeni. A színmagyar Ajnácskő a határtól nem messzire, Kassa és Fülek között fekszik, csodálatos környezetben szentelték fel ott 1995-ben Nóvák István gyönyörű épületét, ami 75 év után az első új szlovákiai magyar katolikus templomként született meg. Először Keresztelő Szent Jánosról festettem egy képet az egyik mellékhajójába, ami előtt ma már a gyerekeket keresztelik. Különösen kedves számomra, mert a kislányomat is ott tartottuk keresztvíz alá. Sorsszerűnek vélem, hogy épp a második kislányom születésekor bíztak meg egy oltárkép elkéSonkodi Rita kislányával az ajándékba készített festmény előtt szítésével. Ez egy közel két méter magas Madonna-kép, amelynek megfestésekor az anyaság, a szeretet és az összetartozás érzését magam is átélhettem. Az ajnácskőiek annyira megszerették a munkáimat, hogy arra kértek, fessek az altemplomukba is egy szárnyas oltárképet. - Mekkora feladat egy ilyen, több részből álló nagy kompozíció elkészítése? - Két éven át dolgoztam a négy méter hosszú, közel két méter magas, öt táblából álló, hagyományos olajtechnikával készült festményen. Noha szabad kezet adtak az ajnácskőiek, nem volt kérdés, hogy milyen témát válasszak. A kompozíció középpontjában a Madonna áll a kis Jézussal, körülötte pedig a két-két mellékképen órző- és zenélő angyalok. Úgy éreztem, ezt a nagyszerű közösséget, ezeket a melegszívű és őszinte embereket meg kell védenem az ecsetemmel, hogy megmaradjanak ilyeneknek. Amikor zsűrizték a képet, eljött Ajnácskőről a falu küldöttsége: a polgármester, a tanító, az asztalos és a pék. Megálltak előtte az ünnepi fekete öltönyükben némelyiküknek könny is szökött a szemébe -, és csak annyit kérdeztek, mikor vihetik el. A festő magának készíti a képeit, ha talál valakit, akinek tetszik, akkor rácsodálkozik és örül, hogy közös hullámhosszon vannak. Egy oltárkép előtt viszont fontos, hogy az emberek megnyíljanak, mert ha nem tudnak előtte imádkozni, akkor rossz a kép. Amikor az elmúlt héten, Kisboldogasszony napján, felszentelték Ajnácskőn, az alapkőletétel tizedik évfordulójára rendezett ünnepséget megtisztelte jelenlétével Eduárd Kojnok krozsnyói püspök, valamint a szlovák államelnök, Rudolf Schuster is, aki gratulációként csak annyit mondott nekem: szép és finom. Amikor az ünnepség után visszamentem az üres templomba, egy idős néni térdelt az oltárkép előtt és csöndesen imádkozott. Számomra ez jelentette az igazi felszentelést. Megkaptam az élettől a lehető legnagyobb ajándékot: csodálatos szüleim vannak, akik ma is a legjobb barátaim. Nekik köszönhetem, hogy mindig olyan burokban éltem - és élek a mai napig ami erőt ad az ilyen képek festéséhez. - Mi lesz a következő feladata? - November közepén Makón nyílik kiállításom, most arra készülök, azután pedig a Nóvák István által megálmodott brassói templom számára festek egy stációt. Hollősi Zsolt