Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-07 / 183. szám
14 HIRDETÉS KEDD, 2001. AUGUSZTUS 7. Érem nélküli magyarok Maurice Greene a 100 méteres síkfutás világbajnoka lett Edmontonban. A győztes aranycsákja. (Fotó: MTI/AP/Thomas Kienile) Reménygolyó TLjagyon nem ért az atlétikához, aki Magyarországon így I Y fogalmaz: a kalapácsvetés egy a versenyszámok közül. Hiszen e drótra szerelt kis vasgolyó már évek óta reményeinket testesíti meg. Pályáink nincsenek, a gyerekek közül ezerből ha egy választja a futást, az ugrást vagy a dobást, a magyar atlétika igenis, akkor is létezik. Ezt kellett volna bebizonyítaniuk Gécsekéknek tavaly, a Sydneyben megrendezett olimpián, s „mindössze" ennyit vártunk kalapács vetőinktől a Kanadában most zajló vébén is. Akár három magyar is állhat majd a dobogón - lelkesültünk, ismerve Annus Adrián, Gécsek Tibor és Kiss Balázs idei teljesítményeit. Aztán eljött megint a döntő, és most nyakig ülünk a nagy zavarban. Mert hát nem is olyan könnyű eldönteni, hogy elbuktak, vagy éppenséggel szép sikert érlek el ezek a hatalmas, izomból faragott fickók. Hiszen a világ 12 legjobb kalapácsvetője között három neve mellett is a HUN felirat díszelgett az eredményjelzőn. Viszont amikor a dobogóhoz szólították a legkiválóbbakat, már csak lengyel japán és orosz versenyző integetett mosolyogva a kamerák felé. Annus kilencedik lett, Gécseknek a nyolcadik hely jutott, Kiss Balázs pedig hatodikként fejezte be a küzdelmeket. Érem tehát sehol. S ha diszkoszvetőink nem produkálnak valami fergetegesel Edmontonban (ahova egyébként egyetlen magyar futó sem utazott ki.'), néhány nap múlva újfent felállítható a válságstáb. A magyarázkodás receptjéért nem is kell sokáig kutatni a fiókokban, hiszen a Sydney után írt kifogásokat még be sem lephette a por. Kalapácsvetőink pártfogói pedig bizonygathatnak három szólamban: „A fiúk mindent megtettek, s bár a többi versenyszámba lennénk ilyen jók!" Leginkább csak fanyalgás legyintéssel minősítik a golyópörgetők produktumát a magyar atlétikára figyelők. jjogy ők mégis hányan is lehetnek 2001. nyarán, nem II tudnám kideríteni. Ám, ahogy elnézem a létesítményeinket, s hallom, hány millió jut (vagy nem jut) atléták képzésére, attól félek, pár esztendő múlva egy pörköli illatú bogrács mellett elférnek mindazok, akik így sóhajtanak bele az estébe: volt egyszer nekünk, magyaroknak, atlétikánk is... Bátyi Zoltán Kovacsicson megy a vita Ingyenes különbusz indul ma, 9 órakor a teniszklub elől Hód TC-s csapatbajnoki rajt REFLEKTOR A NÉMETEK KERETE. A jövő szerdai. Népstadionban rendezendő magyar-német barátságos labdarúgómérkőzésre a vendégek szövetségi kapitánya, Rudi Völler kihirdette a huszonhárom fős keretét, amelyben Bajnokok Ligája-győztes játékosokat is találhatunk. A 41 éves szakember elsősorban a rutinos játékosokra számít, a névsorban egyetlen újonc sem található. Kapusok: Kahn (B. München), Lehmann (Dortmund). Védők: Baumann (Bremen), Böhme (Schalke), Kehi (Freiburg). Linké (B. München), Nowotny (Leverkusen). Rehmer (Hertha), Wörns (Dortmund), Ziege (Tottenham Hotspur). Középpályások: Asamoah (Schalke), Ballack (Leverkusen), Bode (Bremen), Deisler( Hertha), Hamann (Liverpool), Scholl (B. München), Heinrich, Ricken (mindkettő Dortmund). Támadók: Bierhoff (Milán), Jancker, Zickler (mindkettő B. München), Klose (Kaiserslautern), Neuville (B. Leverkusen). Bicskei Bertalan, a magyar válogatott szövetségi kapitánya pénteken délelőtt hirdet keretet. A mérkőzésre Érdi Zsolt (telefon: 06-30/9122-957) szervezésében, szerdán, 15 órakor Szegedről, a Szeged étterem elől szurkolói különbusz indul. ELŐDÖNTŐBEN A MAGYAROK. A magyarországi 13. junior női kézilabdavilágbajnokságon a mieink továbbra is szenzációsan szerepelnek. Kovács Péter szövetségi kapitány együttese tegnap a svédeket győzte le 28-17-re. A mai, németek elleni mérkőzéstől függetlenül, lányaink már az elődöntőbe jutottak. BMX-KROSSZ VÁSÁRHELYEN. Augusztus 11-én és 12-én a BMX-krossz országos bajnokság V. és VI. fordulójának ad otthont Hódmezővásárhelyen a városi stadion BMX-pályája. Az egyéni verseny szombaton, 16.30-kor, míg vasárnap 11 -kor, a csapatbajnokság pedig vasárnap 13 órakor kez.dődik. EDZŐMECCSEK. Holnap a bajnoki rajt előtti utolsó edzőmérkőzéseket játsszák a megyei NB-s labdarúgócsapatok. Hódmezővásárhelyre a Mindszent, Szentesre a Szarvas, míg Csongrádra a Kiskunfélegyháza látogat. Mindhárom találkozó 17 órakor kezdődik. EDINA-KUPA. Röszkén első alkalommal rendezték meg az Edina-kupa felkészülési labdarúgótornát. Az elődöntőkben: Gyálarét-Röszke I. 4-2, IKV-AlsóvárosRöszke II. 7-3, a harmadik helyért: Röszke I.-Röszke II. 11-0, a döntőben: Gyálarét-lKV-Alsóváros 4-3. A különdíjasok, a legjobb mezőnyjátékos: Bánti Imre (IKV-AIsóváros), a legjobb kapus: Brunczvik Dániel (Röszke I.), a gólkirály: Zsikó András (Gyálarét). SORSOLTAK AZ EBRE. A kétszeres szenior Világkupa-győztes, világbajnoki bronzérmes Berta Therm Szeged vfzilabdagárdája szeptember 18. és 23. között a klubcsapatok korosztályos Európa-bajnokságán szerepel. A Splitben rendezendő eseményen a Tisza-partiak a +35-ösök között az ukrán Dinamó Kijevvel, a román Dinamó Bucurestivel, valamint a horvát Jug Dubrovnikkai kerültek azonos csoportba. Az első két helyezett az elődöntőben folytatja. ATLÉTIKA Munkatársunktál Hiába vártuk, hogy valamelyik kaiapácsvetőnk révén már az edmontoni atlétikai világbajnokság harmadik napján éremnek örülhet a magyar küldöttség, a siker elmaradt. Kiss Balázs a hatodik, Gécsek Tibor a nyolcadik, míg Annus Adrián a kilencedik helyen fejezte be a küzdelmeket. Jó hír viszont, hogy a távolugró Vaszi Tünde harmadikként került a döntőbe. Kedvező előjelekkel indultak neki a magyarok a kalapácsvetés fináléjának. Kiss a második, Gécsek pedig a harmadik eredménnyel jutott a legjobbak csatájába, és még Annus is megszorongathatta volna a többieket. Ám a verseny végére kiderült: csak nyolcvan méter fölötti teljesítménnyel lehetett érmet szerezni... Az atlantai olimpiai bajnok Kiss a negyedik sorozatban dobta a legjobbját (79,75), ezenkívül pedig kétszer került 79 méter fölé. Az Európa-bajnok Gécsek 78,18cal startolt, a hat kísérlet közül kettő érvénytelen volt, míg az utolsóra 79,34 méterre javított. A világranglista második Annus 78,1 métert ért el, ez azonban kevés volt a nyolcba kerüléshez. Ha az idei, kiemelkedő produkciójuLABDARÚGÁS Munkatársunktól A Vasas labdarúgócsapatánál megelégelték az eredménytelenséget. A bajnokság előtt még nemzetközi kupaszereplésben bizakodó angyalföldiek - mind a négy élvonalbeli meccsüket elveszítve - a sereghajtó, 12. helyen Munkatársunktól Szombaton két találkozóval megkezdődik a labdarúgó NB II keleti csoportjának a küzdelemsorozata. A megyei csapatok egyaránt idegenben startolnak: a Szeged Karcagra, a Makó Tiszaújvárosba látogat. A hazai szurkolók csak szeptember első hét végéjén láthatják a kedvenceiket, hiszen a Makó a pályafelújítása miatt az első három játéknapon idegenben játszik, míg a Szeged a két távoli helyszín kőzött, a második fordulóban szabadnapos lesz. A program. I. forduló, augusztus II. (szombat). 17 óra: Jászberény-Mátészalka, Nyírbátor-Gyula. Augusztus 12. (vasárnap), 17: Demecser-Kazincbarcika. Orosháza-Bőcs, KarcagSzeged, Tiszaújváros-Makó, szabadnapos: Baktalórántháza. 2. forduló, augusztus 17. (péntek), 17: Bőcs-Demecser. Augusztus 18. (szombat). 17: Jászberény-Makó. Augusztus 19. (vasárnap), 17: Kazincbarcika-Karcag, Mátészalka-Orosháza, Gyula-Tiszaújváros. Augusztus 20. (hétfő). 17: Baktalórántháza-Nyírbátor, szabadnapos: Szeged. 3. forduló, augusztus 25. (szombat), 17: JászberényGyula. Augusztus 26. (vasárnap), 17: Demecser-Mátékal nézzük, akkor Annus az első (83,39), Gécsek a harmadik (81,76), míg Kiss a negyedik (81,36) helyen végzett volna. így viszont 83,38 méteres vb-csúccsal győzött a lengyel Ziólkowski. A női távolugró Vaszi Tünde nem kezdett igazán jól. Elsőre 6,36 méterre repült, a második kísérlete viszont egy centiméterrel jobb volt a 6,7 méteres selejtezőszintnél, és harmadikként jutott tovább. Vaszival ellentétben, a német Dreschler nem lesz a szerdán, magyar idő szerint 2 óra 5 szerénykednek. A rosszból is megárt a sok - gondolta a futballcsapatot működtető kft. vezetősége, s a szakmai munkáért felelős horvát edzőt, Szlavko Kovacsicsot menesztette. A testület arról is döntött, hogy a szakmai igazgató, Tóth Bálint készíti fel a jövőben a piros-kékeket. Ez történt délelőtt, majd délután az egész semmissé szalka, Orosháza-Makó, Tiszaújváros-Baktalórántháza, Nyírbátor-Szeged, Kazincbarcika-Bőcs, szabadnapos: Karcag. 4. forduló, szeptember 2. (vasárnap), 16.30: Makó-Demecser, Gyula-Orosháza, Mátészalka-Bőcs, Szeged-Tiszaűjváros, Karcag-Nyírbátor, Baktalórántháza-Jászberény, szabadnapos: Kazincbarcika. 5. forduló, szeptember 8. (szombat). 16.30: Bőcs-Makó, Jászberény-Szeged. Szeptember 9. (vasárnap), 16.30: Demecser-Gyula, Tiszaújváros-Karcag, Orosháza-Baktalórántháza, Kazincbarcika-Mátészalka, szabadnapos: Nyírbátor. 6. forduló, szeptember 15. (szombat). 16.30: Szeged-Orosháza. Szeptember 16. (vasárnap), 16: Nyírbátor-Kazincbarcika, Karcag-Jászberény, Makó-Mátészalka, Gyula-Bőcs, Baktalórántháza-Demecser, szabadnapos: Tiszaújváros. 7. forduló, szeptember 22. (szombat). 16: Bőcs-Baktalórántháza. Szeptember 23. (vasárnap), 16: Kazincbarcika-Makó, Orosháza-Karcag, Mátészalka-Gyula, Tiszaújváros-Nyírbátor, Demecser-Szeged, szabadnapos: Jászberény. 8. forduló, szeptember 30. (szombat), 16: SzegedBőcs, Nyírbátor-Jászberény. Október 1. (vasárnap), 16: Tiszaűjváros-Kazincbarcika, Gyula-Makó, Karcag-Demecser, Baktalórántházaperckor kezdődő finálé résztvevője: az olimpiai bajnok hölgy sérülés miatt feladta a versenyt. Ugyancsak búcsúzott Sydney elsője, a nigériai Ajunwa, valamint az idén 6,86 méterrel rendelkező orosz Rubljova. A kalapácsvetésen kívül három aranyérmet osztottak ki a vb harmadik napján: a női hétpróbát az orosz Prohorova (6694 pont), a súlylökést a fehérorosz Korolcsuk (20,61 m), a férfi százméteres síkfutást pedig az amerikai Maurice Greene (9,82 mp) nyerte. változott, miután a Vasas SC vezetősége hatályon kívül helyezte a labdarúgócsapatot működtető kft. elöljáróinak határozatát. A Sopron elleni, szombati meccsen is Kovacsics foglal helyet a kispadon. Úgy látszik, az angyalföldieknél nem csak a játékosok, a döntéshozók sincsenek formában... Mátészalka, szabadnapos: Orosháza. 9. forduló, október 6. (szombat), 15: Bőcs-Karcag, Jászberény-Tiszaújváros. Október 7. (vasárnap), 15: Orosháza-Nyírbátor, Makó-Baktalórántháza, Mátészalka-Szeged, Kazincbarcika-Gyula, szabadnapos: Demecser. 10. forduló, október 13. (szombat), 15: Szeged-Makó, Jászberény-Kazincbarcika. Október 14. (vasárnap), 15: Nyírbátor-Demecser, Karcag-Mátészalka, Tiszaújváros-Orosháza, Baktalórántháza-Gyula, szabadnapos: Bőcs. //. forduló, október 20. (szombat), 14.30: Bőcs-Nyírbátor. Október 21. (vasárnap). 14.30: Demecser-Tiszaújváros. Orosháza—Jászberény, Gyula-Szeged. Makó-Karcag, Kazincbarcika-Baktalórántháza, szabadnapos: Mátészalka. 12. forduló, október 28. (szombat), 14.30: Jászberény-Demecser, SzegedBaktalórántháza. Október 29. (vasárnap), 13.30: Tiszaújváros-Bőcs, Karcag-Gyula, Nyírbátor-Mátészalka, Orosháza-Kazincbarcika, szabadnapos: Makó. 13. forduló, november 3. (szombat), 13: Bőcs-Jászberény. November 4. (vasárnap), 13: Demecser-Orosháza, Baktalórántháza-Karcag, Makó-Nyírbátor, Mátészalka-Tiszaújváros, Kazincbarcika-Szeged, szabadnapos: Gyula. Donovan Bailey, a 100 méteres síkfutás egykori világcsúcstartója hivatalosan is bejelentette, hogy befejezi a pályafutását. A kanadai sprinter az edmontoni vb elődöntőjében csak a hatodik helyet szerezte meg, így nem lett finalista. - Énnyi volt, nem indulok több viadalon -jelentette ki Bailey. A három magyar diszkoszvető közül csak Varga Rolandnak (63,52 m) sikerült a döntőbe jutás; Kővágó Zoltán és Fazekas Róbert kiesett. TENISZ Ma megkezdik professzionális csapatbajnoki küzdelmeiket a Hód TC férfi teniszezői. A vásárhelyiek már felmérhették csoportbeli riválisaik erejét, hiszen az Idom Team és a Bp. Építők összecsapott. Találkozójuk a papírformának megfelelő eredménnyel végződött: a jobb erőkből álló Idom 8:1re legyőzte az osztály újoncát, az Építőket. A Hód TCsek ma a tavalyi ezüstérmes Idom vendégei lesznek. Az esélyekről dr. Hernádi Gyulát, a vásárhelyi klub elnökségi tagját kérdeztük: - Ötvenszázalékos esélyt adok a csapatunknak az Idom elleni sikerre. Igaz, hogy a vendéglátóink játékosai a sportág hazai ranglistáján tiszteietet parancsoló helyet foglalnak el, de mi sem vagyunk rosszak. Úgy látom, jót tett a srácoknak az edzőtábor. Bizakodóak, elszántak, s ami a legfontosabb: nagy bennük a győzni akarás. - Nem zavarta semmi a felkészülést? - Szathmárinak kisebb könyöksérülése van, de ez nem akadályozta az edzésmunkában. Sajnos, Barátosi csak csütörtökön csatlakozik hozzánk. Számomra érthetetlen, hogy munkaadója, a teniszszövetség miért nem engedte el már a keddi első csapatbajnoki mérkőzésünkre? - A román idegenlégiós tartotta a szavát? - Igen, a megbeszélt napon megérkezett. Sőt: hozta magával az edzőjét is, aki minden lépését és mozdulatát figyeli. Megtudtuk, hogy Victor Hanescu a jelenlegi világranglistán a 250. helyet foglalja el. Nagyon bízunk abban, hogy jó vásárt csináltunk vele. - Mikor kezdődik ma a mérkőzésük? - A csébékiírás szerint a Népligetben most 13 órakor, de csütörtökön, szintén a fővárosban, az Építők vendégeként 11 órakor kezdődik a csapatbajnoki találkozónk. A keddire és a csütörtökire is ingyenes különbuszt szervezünk. A klubszékházunk elől ma 9, míg holnapután 7 órakor indul a jármú a verseny helyszínére. Egyébként itt jegyezném meg, hogy a hét végi 11-12-i vásárhelyi csapatbajnoki döntőre sem kérünk belépő díjat. Nagyon bízom abban, hogy a négyes döntő egyik résztvevői mi leszünk. S. J. Nagy Viktor nem csupán az edzői tisztet látta el, hanem maga is pályára lép a Hód TC-s sikerekért. (Fotó: Tésik Attila) Szeptemberig idegenben a megyei NB ll-esek