Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-06 / 182. szám

SZOMBAT, 2001. AUGUSZTUS 4. AKTUÁLIS 5 Száztíz kilométer Csongrád megyében Időutazás és életérzés Szegeden, péntek este kilenckor a távoli robaj hal­latán már senki nem volt biztos abban, hogy a vete­ránjárművek, vagy a Harley Davidsonosok érkeztek meg a Belvárosba. Azok tippeltek jól, akik a legen­dás kétkerekűeket választották. A „veteránok" szombat délután száztiz kilométeres túra után futot­tak be a Széchenyi térre. A hét végi Harley David­son-találkozó résztvevői péntek este a Somogyi utcá­ban támasztották le kétke­rekűiket. - A Harley nem csak egy motor, hanem sok­kal több annál: egy életér­zés, egyfajta esztétikai él­mény és még sok minden más is egyszerre. A szabad­ság szimbóluma. Akik erre a motorra ülnek, nem szágul­doznak. nem rohannak, ha­nem vonulnak az utakon és nagyon jó barátságban van­nak egymással - meséli Do­hai Attila, a Budapest Chap­ter motorosklub elnöke. Heizler Tamás szervező, a Porsche Szeged ügyvezető igazgatója nem tartozik az öreg motorosok közé, még csak egy éve HD-tulajdo­nos. - Tavaly június végén vásároltam meg ezt az 1994­es, Heritage Softail Classic típusú motort. Régóta sze­rettem volna már Harleyt, de soha nem hittem, hogy ne­kem is lehet egy ilyen gé­pem. Tavaly júniusban egy barátom megkért, vigyem le a motorját Alsóőrsre, az ot­tani HD-találkozóra. Ez ak­kora élmény volt, hogy ami­kor hazajöttem, az első ked­vező lehetőséget megragad­va, azonnal megvettem ezt a gépet. Az, hogy a Harley Da­vidson nem csak a férfiak kiváltsága, arra jó példa a szegedi Laudisz Andrea, aki már több mint fél éve egy Sportster tulajdonosa. Andreát férje, aki szintén HD-tulajdonos „fertőzte meg" az amerikai kétkerekű szeretetével. - Külföldön láttam, milyen sok lány mo­torozik, így én is kedvet kaptam - teszi hozzá And­rea. Egy 1930-ban gyártott V30-as típusú Harley Da­vidsont azok is megcsodál­hattak, akik szombat dél­után a veterán járművekre voltak kíváncsiak. A hőség ellenére hatalmas érdek­lődés kísérte a kékes kipu­fogógázba burkolózó vete­ránok érkezését. A nyolc­vankét darab két- és négy­kerekű egy száztíz kilomé­teres Csongrád megyei túra után gördült be a Széchenyi térre. - Amikor az ember beül egy ilyen régi járgány­ba, úgy érzi, visszakerül ab­ba a korba, ahonnan a jármű származik. Az autó hangu­lata, illata, kisugárzása nosztalgikus hatású - fog­lalta össze a régi autók-mo­torok varázsát Rácz Zoltán, a Dél-alföldi Veteránjármű Egyesület tagja. Helmut Zwickl, a 820 ki­lométerre lévő németországi Straubingból érkezett Sze­gedre, egy 1959-es Renault Dauphine Gordini típusú autóval. A férfi nem először jár Szegeden, hiszen felesé­ge vásárhelyi születésű, így évente többször is hazaláto­gatnak. Arany T. János Nyáron a parlagfű miatt telefonálnak az önkormányzatnak Hívják a polgárok a várost Egy éve működik az ön­kormányzat zöldszáma. Az első félévben 413-an hívták a 06-80/820-032 számot, az idei esztendő első hat hónap­jában valamivel kevesebben, 337-en tárcsázták, hogy az önkormányzat illetékeseinek jelezzék észrevételeiket, ja­vaslataikat, panaszaikat. Elsősorban városüzemelte­tési tárgyú bejelentések érkez­nek az önkormányzat zöldszá­mára - tudtuk meg Tóth End­réné főtanácsostól. A polgár­mesteri hivatalban lehallgat­ják az üzenetrögzítőre mon­dott észrevételeket, majd je­leznek az illetékes irodák felé. Ezután pedig - a jegyző utasí­tásának megfelelően - nyolc napon belül minden hívónak visszajeleznek. Tóth Endréné szerint elsősorban olyan infor­mációkat kapnak a telefoná­lóktól, amelyek az önkor­mányzat szakemberei előtt sem ismeretlenek. A legtöb­ben a köztisztasággal kapcso­latban emelik fel a kagylót, észrevételeiket továbbítják a Környezetgazdálkodási Kht.­nak. De sokan hiányolják pél­Halálos Tudósítónktól Egy hétéves földeáki kisfiú tartotta hazafelé pénteken este Szikáncs és Földeák között. A Makót Vásárhellyel összekötő fűútra azonban a kisfiú a ke­rékpárjával megállás nélkül dául a kerékpárutakat - őket csak tájékoztatni tudják az ön­kormányzat kerékpárút-fej­lesztési koncepciójáról. Min­den telefonálót visszahívnak ugyanis, már amennyiben a polgárok meghagyják elér­hetőségüket. Általában „idényjellegű­ek" a hívások, például nyáron megszaporodnak a bejelenté­sek a parlagfűlelőhelyekről. A főtanácsos szerint így a polgárok segíthetik is az ön­kormányzat munkáját a par­lagfűgócokat rejtő gondozat­lan magánterületek felderíté­sében is. Tóth Endréné amellett, hogy kérte a polgárok türel­mét - hiszen nem minden esetben sikerül rövid idő alatt orvosolni a bejelentett problé­mát - felhívta a figyelmet az önkormányzat három élő vonalára. Sokan ugyanis pél­dául útlevélügyben is a zöld­számot hívják, holott ilyen jellegű kérdésekre az 564­311, az 564-168 és az 564 33l-es számokon kaphatnak választ. K. B. gázolás hajtott fel, éppen egy odaér­kező Suzuki elé. Annak vá­sárhelyi vezetője hiába féke­zett, az ütközést már nem tud­ta elkerülni. A gyermek a bal­eset következtében a helyszí­nen az életét vesztette. Szeged az állandóság és a változások városa Miért szeretik a turisták? A nyár talán legfor­róbb hetében is érdemes nekivágni Szeged utcái­nak, s megszakítani a folyóparti vagy meden­ce melletti hűsölést egy városnéző séta kedvéért - az összes megszólított turista így vélekedett, amikor a Belvárosban arról faggattuk őket, tetszik-e Szeged, mit ta­pasztalnak a városban. És az a „próbára tett" szegedi taxis sem akart átverni bennünket, ami­kor arra kértük, gyor­san vigyen „valahová", éhesek vagyunk, halat szeretnénk enni. Szegeden egy kiadós bel­városi sétába sok minden belefér, bár a kiskörúton kí­vül eső nevezetességeket, a zsinagógát vagy akár a Ti­sza-parti halászcsárdákat már kevesebben keresik fel. A legmeglepőbb tapaszta­lat talán az, hogy a Belvá­rosban folyó építkezéseket nem bosszantó kellemetlen­ségként értékelték a megkér­dezettek, hanem a fejlődés, csínosodás örömteli folya­matának szükséges velejáró­jaként. Az ország másik fe­léből, Sopronból érkezett városunkba a háromgyerme­kes Vargha család. - Leg­utóbb négy éve jártunk erre - meséli az anyuka a Kárász utca sarkán -, azóta sokat változott itt minden. Egy száznyolcvanezres városnak igenis szüksége van ilyen elegáns központra, ahol le­het korzózni, találkozni, fagylaltozni. Az új szobrok­ra vagyunk kíváncsiak, mú­zeumba nem nagyon mehe­tünk a gyerekek miatt, ők még nagyon unnák a kiállí­tásokat. És a Tisza-part! Ne­A kánikulai városnézés közben kellemesen hűt a fagyi. (Fotó: Schmidt Andrea) künk fantasztikus látvány, ahogy egy folyó végigka­nyarog a városon, hiszen ná­lunk ez hiányzik - fejezi be. Az ország keleti csücskéből. Nyíregyházáról érkeztek Kertaiék, kisfiúkkal. Az apuka legutóbb kilenc éve járt errefelé, akkor még itt tanuló húgát látogatandó. ­Még most is jól eligazodom a városban. Nagyon tetszik, hogy itt nem változik semmi - kezdi élménybeszámolóját a házak és az utcák szé­pülnek, de újak nem épül­nek, nem úgy, mint nálunk. Aki tíz éve nem járt Nyí­regyházán, az egész bizto­san eltéved, annyi az új épü­let. Mártélyról indulunk mindennap máshová kirán­dulni. - A régi épületek han­gulata varázslatos - veszi át a szót felesége -, a mi lak­helyünk Szegedhez képest fiatal település, s ez sajnos hiányzik. Egy Kaposvár mellől ér­kezett, meglett korú tagok­ból álló csoport épp csak leszállt a buszról, ebéd előtt még annyi idejük maradt, hogy megálljanak a szabad­téri melletti borkimérésnél: ­Meglepő, ahogy az ember a nagy Alföld közepén hirte­len egy ilyen nagy és szép városban találja magát ­mondja a csoportvezető -, kár, hogy nehéz olyan jófajta homoki bort találni, ami fel­vehetné a versenyt a kicsit nyugatabbra termővel..Igéd­re viszont megkóstoljuk a híres szegedi halászlevet. A Felső Tisza-parti halászcsár­dákba már csak azok jutnak el, akik kicsit nagyobb hely­ismerettel rendelkeznek, vagy nem átallnak helyieket megkérdezni. És próbára tett taxisunk ezt a barátságos csárdát ajánlotta, ráadásul nem is kerülőúton közelített felé. - Kérem, ez egész Ma­gyarországon egyedülálló: a Tisza partján, árnyas fák alatt ilyen halászlevet enni! - jelenti ki ellentmondást nem tűrve egy Miskolcról érkezett úriember. A kelle­mes hangulat, ami nem kis részben a szívélyes vendég­látásnak is köszönhető, nem csak őt ragadja el, hiszen a szomszéd asztalnál ebédelő táborozók egyike vidáman kiáltja a pincérnek: - Ötéves elmúltam, sört kérek! W. A. A szilaj vasparipa nyergében... (Fotó: Karnok Csaba) Garázdaság Munkatársunktól Csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos, élet­veszélyt okozó testi sértés alapos gyanúja miatt őrizet­be vett a rendőrség három magyarcsanádi férfit. Ketten 21 évesek, társuk még nem töltötte be huszadik élet­évét. A banda tagjai péntek éjjel Magyarcsanádon, egy szórakozóhely előtt ok nél­kül belekötöttek egy négyta­gú társaságba, és puszta kézzel alaposan helyben hagyták őket. Az egyik áldozat sérülése súlyos, életveszélyes, tár­saié nyolc napon belül gyó­gyuló. Piaci dámák a városháza udvarán Operabohózat - zöldségkörettel Díszletnek használt mű­anyag zöldségesrekeszekkel teremtettek piaci miliőt a sze­gedi városháza neobarokk udvarán. Bárdi Sándor mű­vészeti vezetésével a szegedi kisopera csapata minden nyárra kitalál valami bolond­ságot: pénteken és szomba­ton este a slágergyáros Of­fenbach egyik vígoperáját, a Piaci dámákat vitték színre, hulló káposztalevelekkel, karalábéval, sárgarépával. Az elmúlt években a kö­zönség már megszokhatta, hogy a Muzsikáló udvar programsorozatának opera­bemutatója valóságos káni­kulai „agymenés", ami ab­szurditásban rendre túllép a műfaj keretein, és sugárzik belőle: hallatlanul élvezik, akik csinálják. Idén is To­ronykőy Attila rendezte a Bárdi Sándor által kiválasz­tott Offenbach-darabot, ami ebben a tálalásban közelebb állt a komolyan nem vehető, bármi megengedett benne bohózathoz, mint a klasszi­kus vígoperához. A válogatott szegedi mu­letet adhatna a kínzó kérdés­re, de olvasni legfeljebb a bankókat tudja. A kofák kö­zül ketten is pályáznak az anyai szerepre; felbukkan a szerelmes kukta is - Szonda Éva alakítja törött lábbal, hősiesen kerekesszékben gu­rulva -, akadékoskodik a túl­buzgó piacfelügyelő: a szel­lemes Lőrincz Zoltán kap tapsot a szerepben. A mel­lékszálak elvarrása után vé­gül a karmester oszt igazsá­got: a Levéláriát (Tosca) idéző zenei aláfestésre felol­vassa a mindent eldöntő iro­mányt. Kiderül, hogy az aggszűznek hitt harmadik pi­aci dáma az anya, a kalandor Raflafla ezreddobos - Len­gyel Gábor játssza - pedig a felelősség elől annak idején megszökött apa. Teljes a happy end, jöhet a finálé, hullanak a káposztalevelek, zűg a taps. Offenbach könnyed, fül­bemászó muzsikája és az összeszokott kisoperái gárda önfeledt mókázása ezen a nyáron is sikert aratott. Hollóst Zsolt zsikusokból kifejezetten erre az alkalomra összehozott, muzikálisan játszó Offen­bach Zenekart az emeleti ab­lakból csúszdán érkező Oberfrank Péter zeneigazga­tó stílusos könnyedséggel vezényelte. Három jellegze­tes karaktert formált bővérű humorral a három piaci dá­ma: Piskolti László (Mme Poiretapée), Andrejcsik Ist­ván (Mme Buerrefondue) és Szilágyi Béla (Mme Madou). Hatalmas cekkerekkel érkez­tek meg, amelyekből árukí­nálatukat bemutatva, zöldsé­geket szórtak a színpadra. A cselekményre nem érdemes túl sok szót vesztegetni: Ci­boulette, a gyümölcsáruslány - Vajda Júlia énekelte-ját­szotta, a publikumot közben almával és répával etetve ­rádöbben, hogy nem tudja, kik a szülei. Csecsemőkora óta őriz egy levelet, ami fele­Szilágyi Béla (Mme Madou), Szonda Éva (Croute-au-pot, a kukta) és Andrejcsik István (Mme Buerrefondue). (Fotó: Schmidt Andrea)

Next

/
Oldalképek
Tartalom