Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-27 / 199. szám
HÉTFŐ, 2001. AUGUSZTUS 27. MEGYEI TŰKOR 7 CSÖRÖG a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Timár Kriszta újságíróval oszthatják meg. aki 9 és 13 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon. Kiveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Nincs levegő. Egyik olvasónk a 30/278-3494-es számról arról panaszkodott, hogy a Plaza-moziban nem működött a légkondi. Mint elmondta, a több mint háromórás film alatt majdnem megfulladtak. Dienes Athéné mozivezető elismerte: telt házas filmek esetén előfordul, hogy nincs levegő a moziteremben. ez azonban nem az ő hibájuk. A Plaza légkondirendszerével egész nyáron problémák voltak, és ez sajnálatos módon az ő szolgáltatásukat is rontja. Jámbori Sándor, a bevásárlóközpont igazgatója cáfolta ezt az állítást. Mint mondta, néhányszor fordult elő csak kisebb probléma, de azokat is rövid idő alatt megszüntették. Folyamatosan biztosították a levegőt a mozinak, az azonban már az üzemeltetőn múlt, hogy azt hogyan szabályozta. Ha tehát nem működött a légkondicionáló, az a mozi vezetőségének felelőssége volt - mondta az igazgató. Megbüntették. Gligomé azért telefonált szerkesztőségünkbe, mert nem érti, miért büntette meg a Szepark. Elfelejtette kitenni mozgáskorlátozott igazolványát a szélvédőre, ezért meg akarták bírságolni. Tíz percen belül a központban bemutatta a papírt és kérte, hogy nézzék el szétszórtságát, mégis megbüntették. Mint mondta, öt éve van ilyen igazolványa, soha nem szabálytalankodott. Miért kell a nyugdíjas mozgáskorlátozottakat büntetni? - kérdezte elkeseredetten. Intézkedjen a halott? A 20/437-3388-as számról a postai alkalmazottak tapintatlanságára panaszkodtak. Telefonálónk bement a hivatalba, hogy kérje, a továbbiakban ne elhunyt édesanyja nevére küldjék a leveleket, mert ezt nagyon fájdalmas minden alkalommal olvasnia. A postáskisasszony megkérdezte tőle: hogy gondolja, hogy a halott nevében intézkedik? Olvasónk nem érti, akkor ezt vajon kinek kellene megtennie? nsmnn^Tí Megkérdeztük az olvasót: MEGJÖTTÜNK SZEGED Nacsa Imre Augusztus 25., 7 óra 50 perc, 3200 g. Sz.: Tóth Katalin és Nacsa Zoltán (Deszk). Bazsó Anna Virág Augusztus 25., 23 óra 50 perc, 3300 g. Sz.: Bemáth Katalin és Bazsó Árpád (Szeged). Kozma Krenda Lili Augusztus 26., 10 óra 40 perc, 2950 g. Sz.: Szabó Vanessa és Kozma Róbert (Szeged). Szegedi Zsuzsanna Szilvia Augusztus 24., 17 óra 15 perc, 4090g. Sz.: Unyatinszky Krisztina és Szegedi Attila (Szeged). VÁSÁRHELY Németh Mirella Augusztus 24., 21 óra 15 perc, 3070 g. Sz.: Németh Julianna (Bordány). Kotré Zoltán Marcell Augusztus 24.. 18 óra 50 perc, 3480 g. Sz.: Kiss Szilvia és Kotré Zoltán (Hódmezővásárhely). Gratulálunk SMS-UZENETEK Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk a levelek, a telefonhívások mellett szívesen fogadja a 0630/218-11 -11 -es számra az SMS-üzeneteket is! Észrevételeiket, véleményeiket köszönjük! Nincs meleg víz. A Szetáv illetékesétől szeretném többedmagammal megkérdezni, miért zárják el napokra a meleg vizet idén már negyedszer az Ipoly soron? (20/418-7947) Ellenőrizzék. Nagyon sok a gyorshajtó és a szabálytalankodó autós, ezért jó lenne, ha a Rókusi körúton ellenőriznék a gépkocsiforgalmat. Főleg este hajtanak gyorsan az autósok. (30/356-6743) LJesiel a Kapcsolat AJÁNLÓ KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ a Royal Szállóban 18 órakor: „Napos oldalon állunk" - a napenergia hasznosításáról Varga Attilával a Sollar Osztrák-Magyar Alternatív Energiahsznosító Kft. cégvezetőjével Szilágyi Árpádné, a Zöld Föld Környezetvédő Iroda vezetője beszélget. Az est házigazdája: Szilágyi Árpád építész. AZ ÚJ ZS1NAGÓGABAN 19 órakor a „zsidó nyári fesztivál" hangversenye - zenés körséta a zsidó liturgikus zene világában. Közreműködik Izsák Andor (Németország) - orgona. Horgas Eszter (fuvola). Lux Erika (Németország) - zongora. MINDENT EGY HELYEN INTEZHET! SZÁLLÁSFOGLALÁS, REPÜLŐJEGY, BIZTOSÍTÁS, VÍZUM! R-l 294/1995/2001 Görög szigetek repülővel Észak-Görögország busszal Olaszország/Rosolina Mare Costa Brava busz + hotel + fp. Tunézia repülő + hotel*** + fp. Miskolc Hotel Szeleta*** + reggeli 48 900 Ft-tól/fő 17 900 Ft-tól/fő 45 900 Ft-tól/4 fő 54 000 Ft-tól/fő 69 900 Ft-tól/fő 15 900 Ft/fő/3 éj További ajánlataink: horvátországi és belföldi szállások széles választéka, körutazások, nyaralások világszerte! Bővebb információért hívja irodánkat! QUAESTOR TRAVEL, Szeged, Kölcsey u. II., I. em. Tel.: 62/424-565, 62/414-564, 62/424-563 Szllvla.VassQquaestor.hu 00474417 Adna-e vért? Somogyi Györgyné nyugalmazott bedolgozó: - Nem adnék. És még sosem adtam. Sajnos, ennek az az oka, hogy vérszegény vagyok. Egyébként nagyon hasznos és jó dolognak tartom a véradást, a gyerekeimbe is ezt neveltem, a lányom rendszeres véradó. Nincs biztos véleményem azonban a vérkészítmények sorsát illetően, de remélem, jó célokra használják. Ryan Trune egyetemi hallgató: - Még nem adtam vért, de ha egy baleset miatt behívnának, vagy valamelyik rokonomnak szüksége lenne rá, biztos hogy adnék. Hazámban, az Egyesült Államokban sokan adnak vért, és a többség nem is kér érte pénzt. Szerintem nagyon jó dolog, hogy véradást szerveznek, ha kell, Magyarországon is jelentkezni fogok. Kenéz Tünde vállalkozó: - Igen, adtam már, rendszeres véradó vagyok. Nagyon örülök, hogy egy-egy véradónap alkalmával ilyen sokan kötelességüknek érzik, hogy elmenjenek vért adni. Bízom benne, hogy a vérkészítményekkel helyesen bánnak. A közeljövőben megint tervezem, hogy elmegyek. Kiss Melinda tanuló: - Még sajnos nem adhatok, mert fiatal vagyok, de jövőre már biztos, hogy én is a véradók közé fogok tartozni. Az iskolában is szerveznek véradást a nagykorúak részére, és én nagyon jónak és helyesnek tartom. Megbízom a véradó állomásokban, szerintem csak jó célra fordíthatják a vért. Házasságot kötött Szabó Péter Zoltán és Kis-Sebestyén Beatrix, Farkas László és Markovits Ibolya Éva, Dudás István és Kővágó Rita, Kovács Endre és Barna Márta. Tóth Szilárd és Bruscsek Izabella, Zsótér Ferenc és Molnár Márta Zsuzsanna, Tóth Krisztián és Bodnár Kitti, van Straten Wigbertus Antonius Maria és Kertész Anett Gabriella, Markó Zoltán Ferenc és Kis Andrea, Lehmann Gábor János és Kucsai Gabriella, Komáromi József és Naszradi Etelka Edit, dr. Tárkány István Tibor és dr. Vojnár Tímea Dominika. Született Berkes Józsefnek és Hajdú Krisztinának Adél, Rostás Gábornak és Viola Mónikának Kiara Szintia, Tóth Győzőnek és Németi Tünde Évának Simon János, Szalai Tibornak és Hodoniczki Andrea Erzsébetnek Martin Dániel, Forczek Ernő Róbertnek és Lány Tünde Margitnak Zsófi, Bácskai József Dánielnek és BöCSALÁDI ESEMÉNYEK röcz Évának Botond, Karsai Sándor Józsefnek és Kónya Mariannának Richárd, Bakó Zoltánnak és Elek Erzsébetnek András Hunor, Terhes Csabának és Horváth Anita Máriának Tímea Tekla, Sulyok Tibornak és Szécsi Ildikó Katalinnak Martin Gergő, Czirok Sándornak és Csarnai Beatrix Izabellának Dávid Sándor, Balázs Róbertnek és Bullás Mártának Réka, Tápai Csaba Andrásnak és Klajkó Andreának Virág, Kádár Bélának és Károlyi Krisztinának Koméi, Horváth Sándornak és Palásti Tímeának Krisztián Sándor, Muhel Zsoltnak és Hévizi Erika Andreának Roland, Dugolity Jácint Szilveszternek és Borsos Zsuzsannának Noémi Natália, Makra Jánosnak és Ábrahám Ildikónak Zalán, Weisz Györgynek és Csápenszki Katalinnak Viktória Réka és Máté Barnabás, Becskei Lászlónak és Csányi Krisztina Zsuzsannának Áron Kende, Balla Miklósnak és Dakó Eszter Andreának Petra, Oskó László Istvánnak és Tamási Mártának Hunor, Rácz Zoltán Imrének és Kiss Andreának Nikoletta, Németh Miklósnak és Somogyi Dalmának Emma. Bende András Attilának és Posta Szilvia Évának Dorián, Fürdők Lászlónak és Dombi Klárának Lilla, Laukó Józsefnek és Szurmák Tündének József, Lehőcz Róbert Sándornak és Szűcs Katalinnak Levente Márk, Szekeres Csabának és Hebők Ibolyának Zsófia, Kálló Gábornak és Bátorfi Brigittának Domonkos, Botyánszki Ádámnak és Nyelucz Anikónak Anikó, Jakab Lászlónak és Dimovits Csilla Andreának László Krisztofer. Meghalt Molnár Antal, Tóth Istvánná Laczik Hona, Bitó Antal, Miksi Tibor, Vancsó Jánosné Kerekes Margit, Mészáros Sándor, Szabó Antal, Nagy-György József, Bozzai Lajos, dr. Kara Jánosné Löbel Anna, Beleznai Jánosné Gyémánt Erzsébet, Lakos András János, Németh József, Magyar Sándor, Kis Sándor, Török Lőrinc, Török Józsefné Bárdos Mária, Újvári Mátyás, Szántó Sándor, Rutai István, Ambrus Péter Pál, Szalma Simon Ferenc, Papp Péter, Böröcz Sándorné Ferenczi Ilona, Tóth István, Varga Lajos, Seres Mihályné Szűcs Mária, Lados Ferenc György, Sárközi János, Kiss Sándorné Kardos Zsuzsanna, Barna Istvánná Berta Mária, Mihály Mihály Gábor, dr. Rácz Miklósné Erdei Zója, Sipos András, Győrfi András, Kovács Béláné Szögi Jolán, Kérges Albert, Álmosdi Józsefné Palicsák Éva, Bárkányi Mártonná Papdi Ilona. Simon József, Horváth Istvánná Vőneki Veronika, Takács János, Fábián Mihályné Nagy Izabella. Szabó Antal, Vajda Jánosné Szűcs Erzsébet, Szarvas Mihályné Tóth Mária, Török Sándor József, Daróczi Mihály János, Ludányiné Sisák Csilla, Győri Béla, Kószó Ferenc. B. J. szegedi olvasónk kérdésére válaszolva: Lányom az idén végez a főiskola fizetős nappali tagozatán. Elvált ember lévén gyermektartási díjat fizetek utána. Kérdésem az lenne, hogy az első diploma megszerzése után köteles vagyok-e még tovább fizetni? A második diploma megszerzése nappali tagozaton végezhető-e, és ha igen, akkor ennek a költsége kit terhel? Tisztelt Uram! Rendelkezésemre bocsátott információk alapján kérdésére az alábbi választ tudom adni. A hatályos jogszabály kimondja, hogy „tartásra a munkaképes leszármazó is jogosult, ha erre szükséges A JOG ASZTALA Gyermektartásdíj tanulmányai folytatása érdekében rászorul". A szükséges tanulmányok körébe tartozik az életpályára előkészítő, szakképzettség megszerzéséhez szükséges tanfolyamok, valamint a főiskolai és egyetemi tanulmányok végzése is. A gyermek rendszerint gimnáziumban, szakközépiskolában, szakmunkásképzőben folytatja tanulmányait. A középiskolai tanulmányok sikeres elvégzése után azonban sor kerülhet valamely szakképzettség megszerzéséhez szükséges további tanfolyamnak a végzéséhez. mint pl. gyors- és gépíró, stb. tanfolyam, valamint főiskolai, egyetemi tanulmányok folytatására s főiskola, egyetem nappali tagozatán. A jogszabály azt is kimondja, hogy a tartási kötelezettség a nappali tagozaton végzett tanulmányok befejezéséig tart ugyan, viszont a gyermek érdekei nem kerülhetnek háttérbe azáltal, hogy ha ezt követően egy magasabb szintű képzettséget biztosító iskolai képzésben vesz részt. Elviekben tehát a tartási kötelezettség időben túlmutathat a nappali tagozatos első képzésben való tanulmányok befejezését követően is, de csak abban az esetben, ha a másoddiplomás képzés magasabb szintű képesítést biztosít az elsó diplománál. Felsőfokú oktatás esetén a tartásdíj megállapításánál feltétlen figyelembe kell venni a gyermek részére nyújtott juttatásokat, kedvezményeket is. A gyermek pedig köteles maximális képességeinek megfelelően végezni a tanulmányait annak érdekében, hogy kiérdemelje a juttatásokat és kedvezményeket és ezáltal a szülő tartási terheit enyhítse. Leveleket: „A jog asztala" Délmagyarország Szerkesztősége, Szeged, Stefánia 10. címre kérjük küldeni. Ifj. dr. Könczöl László Előhívtuk az igazit: Transporter. Már nettó 3.213.000 Ft-tól. Ahány vállalkozás, annyi Transporter. Most az Ön igényeinek tökéletesen megfelelő Volkswagen Transportert választhat kedvezményes felszereltségi csomaggal: • Transporter Basic már nettó 3 213 000 Ft-tól, változatlanul további 100 000 Ft árelőnnyel • további Transporter modellekre most jelentős árelőny Hívja elő Ön is az igazit márkakereskedésünkben! Árelőny modeltlöl függően. Az ekció a készlet erejéig tart. A képen extrafelszereltségü autó létható. www.vwh.hu Porsche Szeged 6724 Szeged, Sárosi u. 11. Tel.: 62/486-911 Fax: 62/493-368 E-mail: posta@porscheszeged.hu jVÁ VOLKSWAGEN Ay Haszonjárművek HOROSZKÓP nyi KOS: Váratlan kérésLAJsel lepi meg főnöke, melynek teljesítése komoly felelőséggel jár. Szorgalmas munkájának köszönhetően remek állásajánlatot kap. BIKA: Egy otthoni viI * i ta új megvilágításba helyezi legutóbb hozott döntését. Este elmegy szórakozni barátaival, érződik az ősz közelsége. [Sjjl IKREK: Vigyázzon Yljobban értékeire, bár erre nem kell önt figyelmeztetni, hiszen féltve őrzi pénzügyi titkait. Délután összefut régi barátnőjével. RÁK: A múltban néhány apróbb hibát vétett, melyek következményeit még most is hurcolja magával. Legyen nagyvonalúbb először is önmagával szemben. [•51 OROSZLÁN: Ne kergessen vágyálmokat, ha realista marad, sokkal hamarabb megoldódik a problémája. A türelem a másik dolog amire szüksége van. njtTSZÜZ: Fogalmazza I I meg pontosan a gondolatait, mert csak akkor ér el eredményt. Nehezen viseli a mostani helyzetet, de nem panaszkodik. MÉRLEG: Olyan emberrel kell személyesen tárgyalnia, akivel eddig csak telefonon beszélt. Amikor meglátja, elégedetten nyugtázza, hogy nem tévedett. SKORPIO: KockáztasLicJson nyugodtan, a jól bevált dolgok általában kicsit unalmasak, főleg ha egy új kapcsolatról van szó. Legyen hódító és kiszámíthatatlan. •X71 NYILAS: Háztartásába -í=J szeretne néhány új dolgot vásárolni. Tanácsot akar kérni valakitől, de nem jut eszébe, hogy ki is az, aki ebben segíthetne. BAK: Közeli kapcsolatai remekül alakulnak. Elfogadják olyannak amilyen, nem kell szerepet játszania, s ez mindennél fontosabb önnek. VÍZÖNTŐ: Csalódnia LSR-I kellett egyik kollégájában, akivel nem régen hozta össze a sors. Délutánja azonban sokkal kellemesebbnek ígérkezik. HALAK: A rámenősség célravezető tulajdonságnak számít mostanában. Valaki olyan szívességet kér öntől, amivel kockára teheti saját jó hímevét. MIRŐL ÍRTUNK? Az újságírásról Talán az újságírónak van a legnehezebb szerepe a háború alatt. Szegény már maga sem tudja, mit szabad megírnia, mit nem. A publikum egy része haragosan követeli, hogy az újság húzza nyársra, törje karóba, vesse máglyára a termelőket, akik kiuzsorázzák a népet, a suszter a szabó uzsorájáról beszél, a szentimentális aggszűz novellákat követel, mert őtet nem érdekli a háború. A kávéházi sztratéga megharagszik, ha a tárcarovatot látja, szerinte nem szabad az újságnak limonádét csurgatni, amikor a világban vér folyik. Az újságíró néha maga is elhiszi, hogy ő az oka, hogy nincs béke, nincs szenzáció, nincs elég szedő, s ha baj van a papírelőállítás körül. (1916)