Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-21 / 194. szám

KEDD, 2001. AUGUSZTUS 21. AKTUÁLIS 3 Ópusztaszeren szelíd jövőről beszélt Szili Katalin Zenés ünnep, politikával Mint minden eszten­dőben, az idén is Opusz­taszerre hívta ünnepelni régiónk lakosait a Csong­rád Megyei Közgyűlés. A nemzeti történeti emlék­parkban Szili Katalin, az országgyűlés alelnöke mondott beszédet, átad­ták az Alkotói Dijakat, szobrot avattak, s termé­szetesen nem maradt el a zenés, táncos vigadalom Kánikulát, egész napra szó­ló forróságot ígért a meteoro­lógia, ám ez sem tudta elriasz­tani az ünneplőket. Tegnap reg­gel már pár perccel 9 óra után százak és százak sétáltak, au­tóikat a parkolókban hagyva az Ópusztaszeri Nemzeti Tör­téneti Emlékparkhoz vezető úton. S bár a kapun belépve számtalan látványosság csalo­gatta a vendégeket, nagyon so­kan döntöttek úgy, előbb az ünnepség szónokait hallgatják meg, s csak azután következ­zék a skanzenlátogatás, a népművészek sátorutcája, a kolbászsütő pavilon. Igy aztán megteltek a széksorok az Ar­pád-emlékmű előtt, amikor az Erdő templomában megtartott ökomenikus istentiszteit után. a Himnusz hangjait követően Frank József köszöntötte a parkba kilátogatókat. A Csongrád Megyei Köz­gyűlés elnöke államalapító Szent István királyunk hatal­mas művét méltatta, - kiemel­ve: az okos ember bátorsága volt az övé -, s párhuzamot vont az ezer esztendővel ezelőtti valamint a mai idők sorsfordító változásai között. Akkor is, ma is gyötrelmes, kudarcokkal kikövezett úton indult el a magyarság, de mi­ként tíz évszázada, úgy ma is bízhatunk tehetségünkben, szolgalmunkban - fogalmazott Frank József. Ezer esztendő történéseit te­kintette át ünnepi beszédében Szili Katalin, az országgyűlés Szeri István Frank Józseftől veszi át kitüntetését. Jobbra Szili Katalin és Makra József, Ópusztaszer polgármestere. (Fotó: Miskolczi Róbert) alelnöke is. Szólt arról, hogy miközben népünk megőrizte sajátos hagyományainak je­lentős részét, nyitottak voltunk minden szellemi értékre. Ezt bizonyítja történelmünk 1100 esztendeje, s az a tény, hogy a világ minden fontosabb esz­mei, kulturális áramlatát képe­sek voltunk befogadni a ke­reszténység felvételétől napja­inkig. Az előttünk álló esz­tendőkről pedig így beszélt Szi­li Katalin: - A szelíd jövőt mi az euró­pai közösségben reméljük fel­lelni. Teljesítményeink alap­ján jó esélyünk van arra. hogy biztosan horgonyozzuk le or­szágunk hajóját kontinensünk boldogabbik felén, s ne komp­országként hánykolódjunk Eu­rópa perifériáján. Bizonyos va­gyok benne, hogy hagyomá­nyainkhoz való hűségünk ré­vén nem fogjuk elveszíteni ar­cunkat, megőrizzük magyar­ságunkat az egységesülő Euró­pában is - mondta dr. Szili Ka­talin. Az országgyűlés alelnöké­nek beszédét követően a Csongrád Megyei Közgyűlés által alapított kitüntetések át­adására került sor. Egyéni Al­kotói Díjat vehetett át prof. Bla­zovich László, a Csongrád Me­gyei Levéltár igazgatója, Ma­gyar Istvánná mórahalmi népművelő és Szeri István, a Tisza Volán Rt. vezérigazga­tója, a Csongrád Megyei Ke­reskedelmi és Ipakamara elnö­ke. Közösségi Alkotói Díjat kapott a Szegvári Alapfokú Művészeti Iskola keretén belül működő Néptánccsoportok együttese, a Szentesi Fotókör, míg a külföldön élők Alkotói Díját Dieter Schadnak, a né­metországi Königstein ASB szamaritánus szervezet ve­zetőjének ítélték oda. Távol­létében a kitüntetést Simicz Jó­zsef, Deszk polgármestere vet­te át. A sok éves hagyományok­hoz híven megköszönték az aratók munkáját is. Makra Jó­zsef, Ópusztaszer polgármes­tere szegte meg az újbúzából sütött kenyeret. Szoboravatás is emlékezetessé tette a tegnapi ópusztaszeri ünnepet - Trog­mayer Ottó, nyugalmazott mú­zeumigazgató ajánlotta a nagy­közönség figyelmébe Mészá­ros Mihály Munkácsy-díjas szobrászművész Anonymus szobrát. Még le sem hullott a lepel a magyarok krónikására emlé­kező műalkotásról, amikor pár száz méterrel arrébb már Tor­gyán József, a független kis­gazdapárt elnöke ostorozta szenvedélyes hangú, számta­lan történelmi párhuzammal színesített beszédében minda­zokat, akik szerinte ki akarják árusítani a magyar földet. Tor­gyán doktor „Látja, elnök úr, a legnagyobb sátor, miénk lesz a legnagyobb párt is a parlament­ben!" - felkiáltással köszön­tötte az arra sétáló Kovács Lászlót, az MSZP elnökét. S bár e kijelentés ürügyén hosszasabb vita nem bontako­zott ki, azért az ópusztaszeri ünnepen nagyon sok szó esett a politikáról. Mi másért is ál­lítottak volna sátrat a külön­böző pártok a rekkenő hőség­ben. Bátyi Zoltán Augusztus 20-i kitüntetések Budapest (MTI) A Magyar Köztársaság el­nöke, a miniszterelnök előterjesztésére augusztus 20-a - államalapító Szent István király ünnepe - alkal­mából A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta - többek kö­zött - a gyermekgyógyászat terén elért nemzetközileg is elismert eredményeiért, kü­lönös tekintettel a folyadék­és elektrolitzavarok, a he­veny anyagcserezavarok ke­zelési módjára és a veleszü­letett szívhibák tanulmányo­zására dr. Boda Domokos Széchenyi-díjas orvosnak, az orvostudomány doktorá­nak, professzor emeritusnak. a Szegedi Tudományegye­tem Gyermekgyógyászati Klinika nyugalmazott tan­székvezető egyetemi tanárá­nak; A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta a mikrobioló­gia terén végzett tudomá­nyos tevékenységéért, ade­novírus és interferon-kutatá­saiért, továbbá iskolateremtő oktatói munkásságért dr. Oláhné dr. Béládi Ilonának. az orvostudomány doktorá­nak, a Szegedi Tudománye­gyetem Orvosi Mikrobioló­giai Intézet tanszékvezető egyetemi tanárának: Példaértékű, több évtize­des gyógyító tevékenységé­ért, továbbá oktató-nevelő munkássága elismeréseként dr. Scultéty Sándor pro­fesszor emeritusnak, a Sze­gedi Tudományegyetem Urológiai Tanszék nyugal­mazott tanszékvezető egye­temi tanárának. A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta kiemelkedő irodalomtörténészi munkás­ságáért, különös tekintettel a lexikográfiái kutatások koor­dinálására dr. Péter László irodalomtörténésznek, az irodalomtudomány doktorá­nak, a Szegedi Egyetem nyugalmazott egyetemi taná­rának; a millennium jegyé­ben vállalt és világra szóló sikerrel teljesített futásáért Sipos István maratoni távfu­tónak; a természetes alap­anyagú gyógyszerek, vala­mint a szintetikus és termé­szetes pszichoaktív drogok és prekurzoraik kutatásában és elemzésében végzett út­törő jelentőségű, nemzetkö­zileg is elismert tudományos munkásságáért prof. dr. Szendrei Kálmán professzor emeritusnak. a Szegedi Tu­dományegyetem Szent­Györgyi Albert Orvostudo­mányi és Gyógyszertudomá­nyi Centrum Farmakognózi­ai Intézet nyugalmazott pro­fesszorának. Üvegzsebüek lesznek a köztisztviselők A magyar köztisztvi­selői kar egy részének már postázták a július el­sején hatályba lépett tör­vény alapján kötelezően kitöltendő vagyonnyilat­kozat! íveket, melyeket október végéig kell visszajuttatni a Közszol­gálati Ellenőrzési Hivatal­hoz. Hogy az országban, azon belül Csongrád me­gyében mennyi az érin­tett, azt a most zajló jo­gállás-rendezések és a családtagok ismeretlen száma miatt még megbe­csülni is nehéz. Egyéb­ként a vagyonnyilatko­zat még számos kelle­metlenséget okozhat az érintettek egy részének. A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szak­szervezetének főtitkára, Fe­hér József elmondta, hogy alapvetően egyetértenek a törvény céljával. „Más orszá­gokban a vagyonnyilatkozat­adási kötelezettség azonban nem vonatkozik a közvetetten érintett családtagokra, ami felvethet adatvédelmi és sze­mélyiségi jogi kérdéseket is." A főtitkár szerint kifogá­solható. hogy a törvény „le­hetetlen" helyzeteket is te­remthet. Példaként említette, hogy az a köztisztviselő önhi­báján kívül elveszítheti állá­sát, akinek élettársa, felnőtt gyermeke nem hatalmazza fel a nyilatkozatadásra kötelezet­tet arra, hogy az ő vagyoni helyzetükről is tájékoztatást adjon. Ez előfordulhat akkor is - említette a főtitkár -, ha egy ügyvédi irodát vezető férj üzlettársa nem egyezik bele a nyilatkozattételbe, ekkor a köztisztviselő a felesége a há­zastársa és saját hibáján kívül válik munkanélkülivé. Kasza Ferenc, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyette­se lapunknak elmondta: a bírói testületekre vonatkozóan az Országos Igazságszolgáltatási Tanács fogja szabályozni a tör­vény végrehajtását, ám egyelőre csak a végrehajtásra vonatkozó szabálytervezet ké­szült el. Megközelítőleg 160 főt érint majd a kötelezettség, többek között bírákat, titkáro­kat, bírósági és végrehajtási ügyintézőket, hivatásos pártfo­gókat. Lacsán István, a Csong­rád Megyei Főügyészség főügyészhelyettese lapunknak nyilatkozva kijelentette: a tes­tület tudomásul veszi és a me­gadott határidőig végrehajtja a rendelkezést, most mérik fel, hogy pontosan hány főt érint a határozat. Kellemetlenséget még a bíróságok és ügyészségek tagjainak is okozhatnak név­vel érkezett bejelentések jog­talannak vélt vagyongyarapo­dásról. hisz az ellenőrzési el­járás megindításával az igaz­ságszolgáltatásban dolgozók munkáját hátráltathatják. Parkhang De hiszen ez nagyon gyönyörű­mosolygott rám a csíkszeredai asszony. Mire megkérdezhettem volna, vajon az ópusztaszeri em­lékpark mely szeglete nyerte el leg­inkább tetszéséi, már Feszty Árpád körképéről beszélt, a skanzen há­zairól, malomról, féltő gonddal ápol! pázsitról, és a királyok szob­rairól. „Messze esik tőlünk a ma­gyarság zarándokhelye, de nem volt fárasztó az út, ho­gyan is lett volna" - köszöni el az erdélyi vendég teg­nap tőlem. En pedig nagykanizsai családra emlékeztem, uno­kájának kezét szorongató nagymamára, aki tavaly lépett ki meghatottan a körkép épületéből. És eszem­be jutottak azok a vajdasági diákok is, akik jaj de nagyon szerették volna felkarcolni nevüket egy házfa­lára. Csak hogy tudja a világ - ők bizony itt jártak. Most kellene hát leírnom: az Ópusztaszeri Nemze­ti Történeti Emlékpark hazánk megbecsüli kincse lett. A baj csupán az. hogy ezt politikai elitünk nem érzi át igazán. Válthatott rendszert ez az ország, ke­rülhetett hatalomra emdéefes, szocialista, fideszes kormány, az emlékpark nem kapta meg a rangjához illő támogatást. No, nem a forintokra gondolok, mert hát Ópusztaszer parkjába beépíttetett több milliárdos érték is az elmúlt évtizedek alatt. Sokkal inkább az fájhat a parkot létrehozóknak, az azt gondozóknak, hogy amíg Csíkszeredáról nézve Ópusztaszer a magya­rok zarándokhelye, addig a millenniumi rendezvény­sorozatba nem sikerült beilleszteni fontos helyszínként ezt a pusztát. Dehogy irigyli el a Csongrád megyei polgár Buda­pesttől a tűzijátékot, mint ahogy a vidéki ünnepi hely­színek is kedvesek a Tisza mellett élőknek. Mindössze ajánlanánk Ópusztaszeri pártvillongásokban megfá­radt politikusoknak. Oly régen volt kort fölemleget­ve, amikor Árpád vezérei vitatkoztak egymással arról, mégis milyen jövőt szánjanak a magyarságnak. Gya­nítom, azok a tárgyalások sem teltek el hangos szó­párbajok nélkül nélkül. De végül is megegyezés szü­letett. Van hát szentebb hely ahhoz, hogy a XXI. szá­zadba hol acsarkodva, hol vicsorogva érkezett mai ve­zérek megleljék egymással a közös hangot? ! SOFA AJTÓK, ABLAKOK HŐSZIGETELŐVAKOLAT-RENDSZER MODUL BAU 15-35% kedvezménnyel! Szeged, Csongrádi sgt. 31. T.: 491422; Szeged, Tüzettó e. 4. T.: 444-481 mert a munkáltatónak köte­lessége a beérkezett informá­ciót ellenőrizni. A feljelentő pedig a nyilvánvaló elfogult­ság okán a bíró vagy az ügyész eljárásból való kizárá­sát kérheti. A megyei közgyűlés főjegyzője, Huber Bertalan szerint sok plusz munkát je­lent majd, de természetesen végrehajtják a rendelkezést. A köponti államigazgatási szervekhez képest az önkor­mányzat időhátrányban van, hiszen majd a szeptemberi első közgyűlésen határozzák meg pontosan, hogy kire vo­natkozik a nyilatkozatkitölté­si kötelezettség, ami várható­an nyolcvan főt érinthet. A gyakorlatban várhatóan prob­lémák lesznek - fejtette ki a főjegyző -, kérdéses az egy fedél alatt élő, ám önállóan gazdálkodó gyermek megíté­lése, valamint az, hogy az esetleges jogtalan vagyonnö­vekedést vizsgáló eljárás so­rán az egyéb törvényes jöve­delem nem tartozik-e az adó­titkok közé. Mezey Róbert, a városi önkormányzat jegy­zője szerint egyelőre a köz­szolgálati jogviszonyok tisz­tázásával foglalkoznak a vá­rosházán, ahol hetven fő vá­lik egyszerű munkavállalóvá köztisztviselőből, s ezáltal mentesül a vagyonnyilatko­zat kitöltésének kötelezettsé­gétől. Wagner Anikó Lottó-Szám-Mágia Új kaparós sorsjegyet hozott nemrégiben forgalomba a Szerencsejáték Rt. Az „ÁLLATKÖLYKÖK" nemcsak a kedvező nyerési esélyek miatt vált máris rendkívül népszerűvé. A sorsjegyek egy-egy bájos állatkölyök képét is tartalmazzák az állatokról szóló legfontosabb tudnivalókkal együtt. P&jllHPE'l'I^B Továbbra sincs telitalálatos az ötös lottón, ezen a héten több, mint negyed milliárd forint vár a legszerencsésebb lottózóra. És ehhez „csak" azt a bizonyos öt számot kell egyetlen szelvényre beikszelni. De melyik ötöt? A „négyzetszámok", és az „egyjegyűek" már közel másfél hónapja minden sorsoláson szerepelnek. Vajon meddig bírják még? A l-re és 8-ra végződök viszont már négy hete nem tudtak nyerőszámot adni. Az utolsó két sorra (61-75 és 76-90) is érdemes lehet figyelni, mert az utolsó négy sorsoláson csak egy-egy szám pottyant ki közülük. f^^W^BSB Nem volt telitalálat a hatoson sem, de ikáMMMttl nem igazán bánkódhat az egyedüli 5+1­es, mert a nyereménye közel 21 és fél millió forint. Még mindig nincs 6-ra végződő nyerőszám, mint ahogy az „egyjegyűek" szereplése is igen gyászos (a héten a legkisebb nyerőszám a 17-es volt). A legnagyobb kilenc szám (37-45) viszont már negyedik hete két-két számmal szerepel a nyerők között. A JOKER-en sem volt telitalálat, a főnyeremény már közel húszmillió forint lesz. Három nulla is volt a hat számjegy között, ezzel az utolsó öt hét harminc JOKER számjegyében már nyolcra emelkedett a számuk. 6-osból és 8-asból ezalatt viszont csak egyet-egyet húztak. .mp mmpHnip. Több, mint 195 millió forintot ér az egyedüli i 1? ÜJOFITL Cí hetes a skandináv lottón. Volt „négyzetszám" is a nyertesek között, reméljük olvasóinknak is szerencsét hoztak. A szelvény ötödik (21-25) és hetedik (31-35) sora az elmúlt négy sorsoláson csak két-két számmal jeleskedett, míg a negyedik sor (16-20) éppen hétszer volt sikeres. Talán most Sfordul a kocka. ^ I' Szerencsejáték Rt. Szegedi Területi Igazgatóság VÁR Mfl11 .%«!« DÉLMAGYARORSZÁG •ItSSa*- TOWLMSTAPÉRMILTOJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom