Délmagyarország, 2001. július (91. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-02 / 152. szám

HÉTFŐ, 2001. JÚLIUS 2. AKTUÁLIS 5 Nyolvcankét orvosban nem oszlottak el a kételyek Levél az egészségügyről Bartha László június 22-én levelet irt a szegedi kórházak és rendelőintézet egészségügyi dolgozóinak, amit négy nappal később - természetesen változtatás nélkül - közöltünk. A polgármester szándéka az volt, hogy a szegedi egészségügyi rendszer átalakitásával kapcsolatos kételyeket eloszlassa és megnyugtassa az érintetteket. A nyolcvankét járóbeteg-ellátást végző szegedi orvosból álló közhasznú társaság válaszolt Bartha László polgármesternek. Levelüket ugyancsak változtatás nélkül közöljük. Tisztelt Bartha Polgármester Úr! Megkaptuk és áttanulmányoztuk 2001. június 22-én kelt levelét, amely június 26án a Délmagyarországban is megjelent, és amelyet június 27-én személyesen is átvehettünk. A levél nem szüntette meg betegeink ellátása miatt érzett felelősségünk melletti kételyeinket azzal a tervvel kapcsolatban, mely Szeged és környéke lakossága egészségügyi ellátásának szervezetét kívánná átalakítani. A másfél oldalnyi levél néhány információtöredéket és ígéreteket tartalmaz, bár az üzleti titokként kezelt átalakítási terv 194 oldal hosszú. A levél úgy kezdődik, hogy „az a munka, amely a szegedi egészségügyi rendszer átalakítását határozta el, a nyilvánosság előtt kezdődött el kb. másfél évvel ezelőtt". Lehet, hogy a munka úgy kezdődött, de a biztonságot jelentő nyilvánosság és az orvosszakma kizárásával akar befejeződni. A június 15-ei közgyűlés zárt ülésen hozott határozatot a témával kapcsolatban. A munka folyamán, 2000 áprilisa és 2001. február között az illetékes, vagyis a Szegedi Orvosi Kamara nélkül zajlott a munka. A Szegedi Orvosi Kamara elnökségi, testületi nyilvánossága számára a mai napig nem adta át az átalakítási anyagot Szeged önkormányzata. A „Befektetés az új évezredbe" című kiadványban, melyet a Miniszterelnöki Hivatal jelentetett meg 2000-ben (felelős kiadó: Borókai Gábor kormányszóvivő), a következők állnak az „Egészség érték, személyes és egyben össznemzeti kincs" című fejezetben, a 29. oldalon: „Az a feladatunk, hogy módot teremtsünk arra, hogy azok, akik igazán értenek hozzá, az egészségügyben dolgozók átgondolhassák és újrateremthessék a gyógyítás szervezetét. A kormány és az országgyűlés már megtette az első lépéseket. A családorvosok már saját kezükbe vehetik munkájuk megszervezését. A következő lépés, hogy megteremthessük a magánosítás lehetőségét a szakorvosi hálózatban dolgozó orvosok számára is." Mi, a 82 járóbeteg-ellátó szakorvos, akik közhasznú társaságot hoztunk létre Szeged önkormányzata felhívására, nem akarunk mást itt Szegeden magunk és a többi szakorvos számára, mint amit a Miniszterelnöki Hivatal feladatként deklarál: mi, akik benne dolgozunk és igazán értünk hozzá, mi akarjuk újrateremteni a gyógyítás szervezetét, saját kezünkbe akarjuk venni munkánk megszervezését a betegek jobb és megelégedettebb ellátása érdekében. Szeged, 2001. 06. 29. Üdvözlettel: A 82 járóbeteg-ellátást végző szegedi orvosból álló kht. ügyvezetése Dr. Kálmán Tibor -Dr. Haraszti Gábor Bérgy i I kosokat keresett Munkatársunktól Felesége és lánya megölésére bérelt fel több személyt a 63 éves G. J., akit emberölés bűntettének előkészülete miatt őrizetbe vett a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi egyébként egy Szeged környéki településen él, az idén szabadult a börtönből, ahol emberölés miatt töltötte húszéves büntetését. A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre sem a lehetséges indítékot nem közölte, sem más részletet nem hoz nyilvánosságra. Harmincéves fia után is fizette a gyerektartást Apasági per Kéve István harminc év után úgy gondolja, a fia nem a fia. (Fotó: Schmidt Andrea) Fizetés előtt kevés a vevő Vásárnap volt Kisteleken Munkatársunktál Gyenge volt a kisteleki vásár - állapította meg a bejárati büfénél az elárusítók pakoló csapata. Pedig nép volt annyi, mint a jó vásáron. A kocsisorok a vasútállomástól a templomig értek. Az árusok sora a sarki bolttól az állatvásár helyéig telve volt. A vásári üzletemberek utánfutókkal, kisteherautókkal hozták a népnek való legkiválóbb kelméket, kötőket, szoknyákat; ágyba való tölteléket, kádat-locsolót-gumicsövet, s minden mást, amire csak gondolhat a vásárra járó. S mint tegnap, kora délután tapasztalhattuk: a vásár végeztével legtöbben szomorúan szedték a sátorfájukat. Majdnem annyit vittek, mint amennyit hoztak, és így az állapítható meg: nem kellett a népnek semmi, ami hasznos, de még az se, ami szükséges. Sebaj - mondják erre a reménykedők -, máskor és máshol is így történik, ha a vásár a fizetés előtti napra esik. Mert Kisteleken a júliusi épp arra esett. Mivel, ha esik, ha fúj, a hónap első vasárnapja a kisvárosban mindig a vásár napja. Rózsafesztivál: sziromesőt szórtak Szőregen Illatfelhő az utcákon Makó Mária fölvirágoztatott kerékpárja is beállt a sorba a szőregi rózsafesztivál színpompás fölvonulásán. (Fotó: Schmidt Andrea) Szatymazi fiáker vezette a szőregi virágmenetet a hétvégi rózsafesztiválon. Vass Ferenc Tiszaszigetről hozta a sárga kocsit, az acélabroncsos fiákért, eléje kötve a nagymama Dámát, a lánya Donnát és az onoka Dorkát. A fölvirágoztatott mezei hintó lovai, két sötét pej és a kiscsikó úgy tartották a lépést, hogy a többi kocsi lovai, a traktorok, az autók, a lovas betyárok kényelmesen követhették. Vass gazda maga mögé ültette barátja kisonokáját, Kónya Katát, s a két vezetőlóra piros csipkés fejfedőt tett. Nem véletlen tán, hogy a főszervező Ilike, Godzsák Zoltánná is erre a kocsira kérte magát. Miután a folyamatos díszítés és rendezkedés miatt két tévészereplésről is lemaradt, legalább a szőregiek lássák, amit amúgy jól tudnak: ki a legény a gáton! A fölvonuló kocsikat az áfész udvarában díszítették, ehhez több százezer rózsaszálat használtak fel. Otthon virágozta traktorját Tóth Ferenc; lovas kocsiját Sarnyai Józsefné, Baráth Györgyné és Lengyel Lajos. Barna Lajos Mónit, a pónit fogta Sanyi mellé a fémrúdhoz, maga mögé ültette a nászékat, Szűcs Istvánékat, a dorozsmai Ocskó família fölvonulásra jelentkező tagjait, és majdhogynem a saroglyába került Erdős Beáta, a szegedi bíróság szőregi dolgozója, aki a szintén vendég Németh Zsuzsával elegánsan szórta a bámész népre az illatos rózsaszirmokat. Deák Jenő most is kapott szép rózsacsokrot, akár tavaly, amikor a Magyar utcai orvoslakás előtt haladt el a virágos menet. Negyvenkét éve orvosa a falunak, azt mondta, hogy rózsát eddig nem orvosolt, annál inkább annak minden gondozóját. Szórta is a szirmokat, millió és millió rózsaszálat virágos jókedvében szinte mindenki. A mazsorettek sorolásának pedig a szőregi Vajda Emese és a szegedi Tóth Andrea szabta az irányt. Az utcahosszra rúgó kocsisort nádfonatos sátorral ballagó csapat zárta. Laczi Klaudiának, Simon Anitának annyira tetszett ez a szerelvény, hogy nem győzték dicsérni. Még az újságírónak is elmondták, hogy azért tetszik nekik, mert aranyos a kis póni a kocsi előtt, és szerintük a legszebb rózsák is ezen a szekéren vannak. Az iskolás lányok szívből jövő megállapítását az óvodás Laczi lány, Anikó is megerősítette. Sőt az újszegedi Simon Lászlóné nemcsak szülői minőségében „dolgozott rá" a kijelentés állítására, hanem azzal is, amikor elmondta, hogy testvére, a szépet mondó Laczi lányok anyukája Dunaharasztiból jött a szőregi rózsaünnepre. Merthogy családjuk régi, újszegedi rózsáscsalád. Többen úgy tudták, hogy Molnár Róbert országgyűlési képviselő Bodó Ferenc kocsiján utazik majd, a kocsira hajtott boltíves rózsalugas alatt, de a végén a fesztiválozó honatya Tóth Csaba önkormányzati képviselővel párban az első kocsiban ülte végig az utcai ceremóniát. Komoly elismerést kapott a lovas kocsik, traktorok, autók menetében Makó Mária kiszolgált kerékpárja. A művelődési ház szolgálati járműve gyönyörűen földíszítve tette meg a karneváli utat. Irányítója kicsit arra is próbálta irányítani mindnyájunk figyelmét, hogy a színek utcai pompája, az illatos sziromkert azért mindent el nem takarhat. A szőregi művelődési ház olyan, amilyennek látszik. Amilyennek a biciklije mutatja. A pénteken szakmai nappal, kiállításokkal kezdődött rózsafesztivál, amelynek fölvirágoztatott kocsimenete szombaton este Szegeden is tett egy kört, árveréssel ért véget már tegnap délután. M. T. Két szegedi iskola egy balástyai táborban A drogról beszélgettek Munkatársunkról A szegedi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola egészségnevelési és droghasználatot megelőző programot dolgozott ki. Pályázatukkal minisztériumi támogatást nyertek. A szintén pályázati nyertes szegedi Eötvös József Gimnáziummal tábort szerveztek Balástyán. A fiatalok találkoztak a szegedi drogcentrum szakembereivel, önismereti foglalkozásokat, drámapedagógiai játékokat tartottak. Megismerkedtek a keramikus és az üvegfestő munkájával. Túráztak, videóztak és alkalmakként maguknak főztek. A tábor munkáját Papp Zsuzsanna. Szabó Arpádné és Bajuszné Bánszki Szilvia felügyelte. A balástyai táborozás költségeit majdnem teljes egészében a két pályázatot nyert iskola állta. Tervezik, hogy ezután többször találkoznak hasonló rendezvényeken. Harmincéves, eddig sajátjának vélt gyermekéről szeretné Kéve István bebizonyítani, hogy mégsem az ő fia. Pedig a nyugdíjas férfi az elmúlt évtizedek alatt még gyermektartást is fizetett Péter után. Ez utóbbit érezte jogtalannak Kéve István, aki pert indított a fia nagykorúságtól fizetett tartásdíj visszaszerzéséért. Mint arról korábban hírt adtunk, a bíróság márciusi, jogerős ítélete után 12 évre visszamenőleg meg is kapta elveszettnek hitt pénzét. Sikerén felbuzdulva Kéve István újabb pert indított, kérve a bíróságot, állapítsa meg, hogy Péternek nem ő az apja. Kéve István szerint e tényhez aligha férhet kétség. Az idős úr állítja, harminc éve az orvosok hibáztak. Az ítélkezési szünet miatt csak szeptemberben kezdődő perben a nyugdíjas férfi nagy kockázatot vállal. Még ha be is bizonyosodik, hogy Péternek tényleg nem ő az apja, akkor sem biztos, hogy a bíróság elmarasztaló ítéletet hoz. Az igazságügyi orvosszakértői testület vélhetően azt fogja bizonyítani, hogy az akkor ismert orvosi eljárások szerint a lehető legpontosabban határozták meg az apa kilétét. Elutasító ítélet esetén pedig a per minden költségét a szociális otthonban lakó Kéve Istvánnak kell állnia. A férfi vállalja a kockázatot, hiszen most, harminc év után már biztos benne, hogy nem ő az apa. Csik Gergely ly j agyapám sokadjára vette magához a katona1V ládát, s indult vele a frontra. Nem önként ment. Ezúttal is vitték. Az álmos nyírségi faluból akkoriban tömegével hívták be a parasztlegényeket. Azt mondták nekik, térdre kell kényszeríteni az orosz bolsevizmust. Mit tudhattak arról azok a derék, isten háta mögött lakó legények, családapák, hogy a huszadik század egyik legbizarrabb harci tervébe vonják be őket? Mit tudhatták, hogy az orosz földnek se vége, se hossza, a hideg csontig hatol? Mentek, mert menniük kellett. Igy szólt a parancs. Kamaszkoromban nagyanyám megmutatta nagyapám egykori leveleit. íráshoz nem szokott kéz furcsa ákombákomjai voltak. Beregszász, Ökörmező, Kijev - így lépdelt a század a Donig, ahonnan aztán nem jött többé levélNagyanyám évekig, évtizedekig várta haza férjét. Újabb házasságra - mint annyian hűséges sorstársai közül - soha nem gondolt. Istenfélő emberként élt. Emlékeimben úgy marad meg, hogy fehérre meszelt, nyírségi ház udvarán térül-fordul, majd a kapuhoz siet, és reménykedve tekint ki az utcára. Hátha most jön az ura... Felnőtt fej00 Örök várakozás jel vettem észre, hogy a keze már fényesre koptatta a kapufélfa tetején gubbasztó fagömböt. „Meglátjátok, odamaradt" - mondogatta. Hír soha nem jött nagyapámról. Amikor a hatvanas években megvettük életünk első televízióját, esténként a nagyanyámat is a képernyő elé csábítottuk. Akkoriban ontották a szovjet háborús filmeket. Nagyanyám a félhomályban rózsafüzérét morzsolgatta, és csendben könnyezett. Alighanem gyűlölte azokat a szörnyűséges filmeket, mert a bakák vonulása a hófödte mezőkön, az ágyúzások, az öldöklések nagyapám keserű sorsára emlékeztették, de valamiféle keresztényi aszketizmussal kínozta magát a tévé előtt. Kamaszodtam már, amikor fájdalma megsuhintott, és jelenlétében soha többé nem néztem háborús filmeket. Szeretett nagyanyám húsz éve szenderült jobblétre. Kívánsága szerint férje megsárgult fényképét a koporsójába tettük. Peregtek az esztendők. Már nem akadt, aki igazán várta volna vissza nagyapámat. Mígnem a napokban az interneten rátaláltam nagyapám nevére. A bizonyosság szíven ütött. Meglehet, a túlvilágról nagyanyám vezérelte kezem, amikor rákattintottam a www.hadifogoly.adathanvaszat.hu-ra. Az orosz adatok szerint nagyapám 1944-ben esett fogságba, majd 1945. július 2-án az Ural melletti Nyizsnij Tagil-i lágerben elhunyt. Ott is temették el, harmincöt honfitársával együtt. Ötvenhat nyár növesztett dudvát és talán mezei virágot nagyapám sírján. Ki tudja, a szibériai szelekkel meddig dacolhat még omladozó hantja? Nagyapámat nem ismerhettem, de úgy képzelem, hogy ősz hajú nagyanyámmal, a földi életben örök várakozásra kárhoztatott modern Pénelopéval most már boldogan ölelik egymást. Eggyé lettek. Mint majd egyszer nagyapám sírja a végeláthatatlan orosz sztyeppévei... Jurkovics János