Délmagyarország, 2001. július (91. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-30 / 176. szám

2 BELFÖLD - KÜLFÖLD HÉTFŐ, 2001. JÚLIUS 30. Orbán-Nastase-találkozó Marosvásárhelyen Ketten mellette, hárman ellene Medgyessy és a két kamara enyhült a légkör Orbán Viktor és Adrián Nastase a prefektúra épületében tárgyalt. (MTI Telefotó: Kosztiesák Szilárd) RÖVIDEN Budapest (MTI) A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) nem ért egyet Medgyessy Péter­nek, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterel­nök-jelöltjének a kétkamarás parlament visszaállítására irányuló, a hét végén nyilvá­nosságot kapott kezdemé­nyezésével - közölte Fodor Gábor szabad demokrata or­szággyűlési képviselő. - Az SZDSZ továbbra is azt vallja, hogy az érdek­képviseleteket és a politikai képviseleti rendszert külön kell választani. Ilyen kis or­szágban, amely nem tarto­mányi rendszerű, nincs ér­telme megkettőzni a képvi­seleti rendszert - fogalmaz a szabad demokrata hona­tya. - A rendszerváltozás kez­dete óta a kétkamarás parla­ment híve vagyok, ez a véle­mény azonban mindegyik összetételű országgyűlésben kisebbségben volt - reagált Dávid Ibolya Medgyessy Péter kezdeményezésére, aki ez ügyben tárgyalásokat kí­ván folytatni többek között a jelenlegi igazságügy-minisz­terrel is. Dávid Ibolya hang­súlyozta: személyes vélemé­nyét mondja el a témában, és készen áll minden parla­menti demokratikus erővel e kérdést szakmai oldalról, a történelmi hagyományokat is figyelembe véve megvi­tatni. - Az FKGP mindig is tá­mogatta a kétkamarás parla­Varsó (MTI) Az elmúlt napok heves esőzései és az áradások már közel 40 emberéletet követel­tek Lengyelországban. Vasár­napra virradóra négy falut ön­tött el az ár gátszakadás követ­keztében a Visztula menti Gorzyce város közelében. Négyezer embert kellett sür­gősen kitelepíteni otthonából. A San folyó gátja mintegy száz méteres szakaszon adta meg magát a felduzzadt folyó ment létrehozását - közölte Szentgyörgyvölgyi Péter kis­gazda frakcióvezető, emlé­keztetve arra, hogy Magyar­országon korábban mindig kétkamarás parlament volt. A frakcióvezető szavai sze­rint a-mai országgyűlés csak egy részét fedi le a lakosság­nak, és több olyan szervezet marad így képviselet nélkül, amelynek köze kellene, hogy legyen a döntésekhez. Szentgyörgyvölgyi Péter úgy látja azonban, hogy a közel­jövőben kétkamarás parla­mentre vonatkozó elképzelés nem valósulhat meg. - A kisebb parlament gondolatát a Fidesz kor­mányra kerülése után már felvetette, de ennek megva­lósításához semmilyen tá­mogatást nem kapott az el­lenzéktől - reagált Mátrai Márta, a Fidesz frakcióigaz­gatója. A politikus plagizált ötletnek nevezte Medgyessy Péter elgondolását, megje­gyezve: a kétkamarás parla­ment bevezetését eddig az FKGP szorgalmazta. - Gra­tulálok az MSZP-nek, hogy sikerült egy platformra ke­rülnie a kisgazdapárttal ­mondta. Csűr ka István, a MIÉP el­nöke az MSZP választási fo­gásának nevezte Medgyessy Péter kezdeményezését. Hozzáfűzte: a MIÉP állás­pontja szerint nehezen el­képzelhető, hogy meglenne ez ügyben az alkotmány mó­dosításához szükséges két­harmados szavazattöbbség. roppant víztömegének Ra­domysl térségében. Innen 450 családot költöztettek át ideig­lenesen Tarnobrzeg városba. A közép-lengyelországi Ujscie Kamiennej térségében még tartanak a gátak, de az átázott védműveken keresztül így is rengeteg víz jut a termő és lakóterületekre. Hat kilo­méter hosszú, egy kilométer széles területet árasztott el a körzetben a gáton átszivárgó víz. Kissé Marosvásárhely (MTI) Románia lát lehetősé­get arra, hogy szakértői szinten megoldást találja­nak a határon túli ma­gyarokról szóló tőr­vénnyel kapcsolatos kér­désekre - jelentette ki szombaton Adrián Nasta­se román miniszterelnök, Orbán Viktor magyar kormányfővel tartott kö­zös sajtóértekezleten. A két miniszterelnök első alkalommal találkozott egy­mással, és az eredetileg egy órásra tervezett munkameg­beszélés majd két óra hosszat tartott. Napirenden a státus­törvény kérdésén kívül a két­oldalú kapcsolatok áttekinté­se szerepelt. Orbán Viktor ez utóbbival kapcsolatban kö­zölte, hogy öt konkrét javas­latot terjesztett elő. Egyebek között felajánlotta: amennyi­ben a román kormány úgy dönt, hogy a magyar határtól Észak-Erdélyen át vezető út­vonallal épít autópályát Bu­karestig, Magyarország kész annak közös finanszírozására. Felvetette továbbá azt is, hogy a magyar-román köl­csönös munkavállalási szerződésben megállapított évi 8000 fős kvótát emeljék 17 ezer főre. Adrián Nastase hasznos­nak ítélte a magyar javaslato­kat, de a maga részéről elsősorban a státustörvénnyel kapcsolatos román álláspontot ismertette. Leszögezte, Ro­mánia nem a nyelvi, a kultu­rális vagy a vallási, hanem a Budapest (MTI) A Fidesz, az FKGP, az MDF és a MIÉP nem támogat­ja azt a szocialista és szabad demokrata kezdeményezést, hogy augusztus 7-ére hívják össze a parlament rendkívüli ülését - derült ki a megkérde­zett politikusok szavaiból szombaton. Az MSZP és az SZDSZ kö­zös közleménye szerint a kez­deményezés célja, hogy a par­lament hozza létre azokat az ­általuk korábban javasolt ­parlamenti vizsgálóbizottsá­gokat, amelyek Orbán Viktor miniszterelnöknek az FVM­ben Szabadi Béla terhére rótt visszaélésekkel kapcsolatos felelősségét, illetve az Orbán­bányák állami megrendelésű Macedónia Nincs áttörés Szkopje (MTI) A délnyugat-macedóniai Ohridban zárt ajtók mögött tár­gyaltak egymással vasárnap is a macedón és az albán küldött­ség tagjai, de semmiféle áttö­résről nem érkezett hír. A két­két macedón és albán szakértő tanácskozásán jelen volt Ja­mes Pardew amerikai megbí­zott, Francois Léotard, az EU képviselője. A tárgyalásokon Borisz Trajkovszki macedón államfő elnökölt. A július 19-én megszakadt tárgyalásokat szombaton újí­tották fel. Ennek a fórumnak kell előkészítenie a macedóni­ai és az albán vezetők találko­zóját. A tárgyalófelek a megál­lapodás-tervezeten dolgoznak, de nem világos, hogy a doku­mentumot mikor lehet aláírni. Az egyik albán forrás nem zár­ta ki, hogy vasárnap már meg­születhet a megállapodás. szociális és gazdasági jellegű támogatásokat kifogásolja. - Románia biztos abban, hogy az etnikai alapon tör­ténő szociális és gazdasági tá­mogatás a jelenleg érvényben lévő európai normarendszer értelmében diszkriminatívnak számít - szögezte le. A román miniszterelnök szerint azonban a vitatott kér­désekre megoldást lehet talál­ni a román-magyar kormány­közi vegyesbizottság szep­temberben tervezett ülésén. Éppen ezért a mostanit talál­kozón nem vetette fel azt a javaslatot, hogy mindaddig függesszék fel a státustörvény dolomitszállításainak körül­ményeit hivatottak tisztázni. Mátrai Márta, a Fidesz frakcióigazgatója a politikai realitásokat mellőző zavarkel­tésnek tartja a kezdeménye­zést. Emlékeztetett arra: az MSZP az elmúlt időszakban számtalan vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, amelyek minden jogi alapot nélkülöztek, viszont kiválóan alkalmasak voltak a politikai zavarkeltésre. Szentgyörgyvölgyi Péter kisgazda frakcióvezető szavai szerint a kezdeményezésnek végrehajtását, amíg Magyar­ország az Európai Unió tagja nem lesz. Hozzátelte, hogy amennyiben szeptember kö­zepéig szakértői szinten nem születik megnyugtató megol­dás, a státustörvény romániai vonatkozásainak kérdése a román parlament napirendjéé re kerül. A román miniszterelnök azt a korábban többször is megismételt kijelentését, mi­szerint a magyar státustör­vény Románia területén nem alkalmazható, most úgy mó­dosította: ez a törvény Romá­niában nehezen alkalmazható. Orbán Viktor tárgyalásait inkább botránykeltés íze van, mint hogy bárminek a tisztá­zására irányulna. Font Sándor, az MDF frak­cióvezető-helyettese úgy fo­galmazott: mindenkor tiszte­letben tartják a házszabályt, és ha ennek megfelelően össze­hívják az országgyűlés rendkí­vüli ülését, akkor az MDF-es képviselők azon részt vesznek. - Az MSZP és az SZDSZ ál­tal felvetett két téma, amelyek­kel elviekben sem értünk egyet, a választási kampányt szolgálja - fűzte hozzá. Csurka István, a MIÉP el­befejezve Tusnádfűrdőre uta­zott, ahol az ő részvételével tartották a XII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem záró vitafórumát. A magyar mi­niszterelnök előadásában elsősorban az új világrend ki­alakulásának folyamatát ele­mezte. Mint mondta, Ma­gyarországnak már sikerült kirajzolnia a helyét az új vi­szonyrendszerben. Hoz­záfűzte, hogy a térségben ez eddig csak csekély számú ál­lamnak sikerült, s ebből a helyzetből vezette le a hatá­ron túli magyarokról kidolgo­zott törvény elfogadásának szükségességét. nöke hangsúlyozta: a vizsgá­lóbizottságok felállítására vo­natkozó indítványt akkor tud­ják komolyan venni vagy tár­gyalni róla, ha a szocialista és a szabad demokrata képvi­selők leadják vagyonnyilatko­zatukat, és odaállnak az ezzel foglalkozó testület elé, hiszen erre - mint emlékeztetett ­parlamenti határozat is kötele­zi őket. A kormánypártok és a MI­ÉP elutasítása ellenére a rend­kívüli ülést valószínűleg összehívja majd a házelnök, mivel a két kezdeményező parlamenti frakció össze tud­ja gyűjteni a szükséges 78 alá­írást. Az viszont ilyen körül­mények között kérdéses, hogy az ülés határozatképes lesz-e. ÚJ EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLAMTITKÁR. A határo­zottság, a szerénység, a követ­kezetesség, valamint a munka jó minősége jellemzi azt a stí­lust, amellyel egy olyan jól fe­lépített és jól irányított szerve­zetben, mint az egészségügyi tárca, helytállhat egy felelős vezető - nyilatkozta Benyhe István, az Egészségügyi Mi­nisztérium augusztus 1-jei ha­tállyal kinevezett politikai ál­lamtitkára. Elmondta: mint­hogy nem egészségügyi szak­ember, nincsenek szakmai ter­mészetű egyéni tervei. ­Elsősorban a miniszter úr által vezetett egészségpolitikai irányt kell a magam eszközei­vel a kormányzó párt frakció­jánál és a kormányzati mun­kában jól képviselnem - mond­ta Benyhe István. HANGPRÓBA A PEPSI SZIGETEN. Hétfőn este hangpróbát tartanak a Pepsi Sziget III. kerületi helyszínén; az egyhetes kulturális rendez­vény szerdán kezdődik a Hajó­gyári szigeten. A Pepsi Szige­ten használt hangtechnikák összteljesítménye 300 ezer wattot tesz majd ki. RENDKÍVÜLI KÖZ­GYŰLÉS. Az eddigi háromról hat tagúra bővült a Skála-Co­op Rt. igazgatósága a cég szombati, rendkívüli közgyűlé­sének határozata alapján. A rendkívüli közgyűlés összehí­vását a Callum Vagyonkezelő Rt. kezdeményezte, amely 32,62 százalékos tulajdoni aránnyal és 32,99 százalékos szavazati joggal rendelkezik a Skála-Coop Rt.-ben. A Callum júliusban vételi ajánlatot tett a Skála összes szavazati jogot biztosító részvényére. A véte­li ajánlat teljesülése több felté­teltől függ, egyebek közt a Gazdasági Versenyhivatal jóvá­hagyásától. A Callum Rt. kife­jezetten a Skála megvásárlá­sára alakult 2001. február 15­én, 50 millió forintos alaptőké­vel. KÉT KERÉKPÁROS HALÁLA. Egy 19 éves és egy 25 éves kerékpározó fiatalem­bert ütött el személykocsijával egy ittas vezető vasárnapra vir­radó éjszaka Kunsziget térsé­gében, a Győrt Mosonma­gyaróvárral összekötő főúton. A 31 éves öttevényi autós alko­holos állapotban, a megenge­dettnél gyorsabban vezette a kocsiját és elütötte az előtte azonos irányba haladó nagy­marosi, illetve kunszigeti fiata­lembereket. Az egyik fiú a helyszínen életét vesztette, tár­sa a kórházban hunyt el. IZRAELI-PALESZ­TIN ÖSSZECSAPÁ­SOK. Tűzpárbaj volt va­sárnap délelőtt izraeli ka­tonák és palesztin fegyve­resek között a ciszjordáni­ai Rámalláh és a Gázai övezetben fekvő Karni mellett. Két izraeli katona és hat palesztin harcos megsebesült. Palesztinok népes csoportja kövekkel megtámadta vasárnap Je­ruzsálemben a Templom­hegy tövében, a siratófal­nál imádkozó több ezer zsidó hívőt. A rendőrség bénítógránátok és könny­gáz bevetésével rohamot intézett a kődobálók ellen, és szétoszlatta a paleszti­nok tömegét. ELTÁVOLÍTOTTÁK SLOTA HÍVEIT. Eltávo­lították a hét végén a radi­kálisan nacionalista Szlo­vák Nemzeti Párt (SNS) országos vezetőségéből az élesen magyarellenes Jan : : GLÓBUSZ Koros hölgyek - amfetaminnal Kábítószer csempészetének alapos gyanújával vettek őri­zetbe pénteken a cseh-német határon két német nőt. Az idősebb 83 esztendős; a másik - a lánya - 52. A két koros hölgynél 250 gramm amfetamint találtak a Zwickauhoz köze­li Zinnwald-Altenberg határállomáson végrehajtott el­lenőrzés során. A két nő elmondta, hogy sportolók „megren­delésére" szállították a szert. Slota volt pártvezér összes hívét. Az SNS 14 parlamenti képviselője közül nyolcat megfosztottak párttagságától szombaton, a pártvezetőség zólyomi ülésén. E kizárások nyomán nem maradt a ve­zetőségben Slota egyetlen hí­ve sem, de a párt nacionalista irányvonala nem változik. El­távolították az SNS-ből jó né­hány helyi pártszervezet ve­zetőjét is; ezek is Slota kö­vetőinek táborába tartoznak. UTCAI TŰZPÁRBAJ. Vasárnap is zavargások vol­tak az északír főváros, Bel­fast északi, főleg katolikusok lakta térségében, ahol a rendőrség tűzpárbajba is ke­veredett egyelőre ismeretlen fegyveresekkel. A helyi kato­likus és protestáns negyede­ket kordonnal elválasztó rendfenntartó erőkre hajnal­ban automata fegyverrel tüzet nyitottak egy olyan utcából, amelyben elsősorban koro­nahű protestánsok laknak. A karhatalom viszonozta a tü­zet, de senki nem sérült meg. ERDŐTŰZ EGY ATOM­EROMUNEL Erdőtűz volt szombaton a dél­oroszországi Novovoro­nyezs mellett működő ato­merőmű közelében, vesz­élyeztetve az erőmű nukle­áris hulladékának tárolásá­ra használt raktárt. A tűz 23 hektárnyi területen pusztította el a növényze­tet. Maga az erőmű nem került veszélybe, de az erdőtűz sűrű füstje és a hőmérséklet-emelkedés működésbe léptette a biz­tonsági rendszert. FLOTTASZEMLE. A két ország közötti közele­dés jeleként Vlagyimir Pu­tyin orosz és Leonyid Kucs­ma ukrán elnök vasárnap Szevasztopolban együtt je­lent meg az orosz fekete­tengeri flotta parádéján, amelyen 19 orosz és 9 ukrán hadihajó vett részt. A hajók az egykori Szovjetunió, Oroszország és Ukrajna ten­gerészeti lobogóit tűzték ki. DÉLMAGYARORSZÁG DÉLVILÁG Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS. SZÁVAY ISTVÁN. V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (életmód, kultúra, mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotó). OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztőségvezetőt ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged. Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242^119. 6900 Makó, Deák F. u. 6. Tel.: 62/213-391. Tel./fax- 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád. Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010. Hirdetés: Fő u. 20-24. Tel./fax: 63/483-656 • KIADJA A DÉLMAGYARORSZÁG KFT. • Ügyvezető igazgató: RÁSKAI-K1SS ZSOLT. Kiadói titkársági fax: 62/442-958 • Kereskedelmi igazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Hirdetésfelvétel: 62/567-832.62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. • Előfizetésben terjeszti a Délmagyarország Kft. • Előfizetési díj egy hónapra 1059 (Délmagyarország), 940 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kft. a Kisalföld Lapkiadó Társaság tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Lengyelország Pusztító áradat A Jachovka folyó felett átivelő, súlyosan megrongálódott híd Budzowban. (MTI Telefotó/EPA/PAP/Janek Skarzynski) Rendkívüli parlamenti ülés Lesz értelme?

Next

/
Oldalképek
Tartalom