Délmagyarország, 2001. július (91. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-24 / 171. szám
KEDD, 2001. JÚLIUS 24. SPORT 15 A Risztov Éva boldog is, meg nem is Kovács-bronz Fukuokában A vásárhelyi születésű Risztov Éva a tegnapi világbajnoki döntőben 200 méter pillén a hatodik lett. (Fotó: Gyenes Kálmán) Kokó folytatja! ÖKÖLVÍVÁS Munkatársunktól Kovács István folytatja profi ökölvívó pályafutását. A Boksz Világszervezet (WBO) pehelysúlyú volt világbajnoka a július 16-án elveszített címmérkőzést követő egy hónapos pihenő után jelentette be hivatalosan: nem hagyja abba. - A családommal, a menedzseremmel és a klubommal egyaránt egyeztettem, de befolyással volt a döntésemre a szurkolók biztatása is - mondta Kovács István, aki legközelebb szeptember 15-én, vélhetően Németországban lép kötelek közé, egyelőre még nem tudni, hogy ki ellen. Az Universum Box Promotion vezetősége még nem határozott arról, hogy hány, úgynevezett felhozó mérkőzést kell Kovácsnak vívnia. A klub megpróbálja megnyerni a Kokót Budapesten legyőző argentin Julio Pablo Chacon menedzsmentjét egy mielőbbi visszavágóra. Ha nem sikerül, akkor a jövő év elején esetleg szóba jöhet egy Európa-bajnoki címmérkőzés. Öt évre, 135 millió forint ATLÉTIKA Munkatársunktól Öt évre szóló, 135 millió forintos megállapodást kötött tegnap az LG (Electronics Magyar Kft.) és a Magyar Atlétikai-szövetség. A szerződést Héder Barna, a MASZ elnöke és B. D. Jang, a kft. ügyvezető igazgatója írta alá sajtótájékoztatón. A dél-koreai cég magyarországi képviselete idén 18.5 millió forintot utal át a MASZ számlájára, az összeg jövőre 25 millióra nő, majd esztendőnként 10 százalékkal emelkedik 2005-ig. Héder Barna kijelentette: a magyar sport történetében egyéni sportágban még nem volt példa ilyen nagy összegű szponzori támogatásra. LABDARÚGÁS Munkatársunktál A labdarúgó-bajnokságok közeledtével egyre több edzőmérkőzést játszanak a megyei csapatok. Eredmények: Algyő-Makó 0-1 (0-1) Algyő. Vezette: Szekerczés. Algyő: Halász - Angeli, Gábor, Skribics, Kazán, Kothencz, Krajczár, Koncz, Varga, Pálinkó, Krisztin B. Cserék: Ádelhardt, Krisztin T. Edző: Takács Zoltán. Makó: Ménesi - Görög, Dálnaki, Kis, Bagi, Varga, Brakszatórisz, Ferenczy, Gyenes, Krucsó, Mádi. Cserék: Kovács, Papp, Kondacs, Balázs, dr. Szél. Edző: Kolozsvári János. Gólszerző: Mádi. A Makó ma 17 órakor Tótkomlóson, míg az Algyő Deszken játszik edzőmérkőzést. MÉH-SzentesFC Szeged 2-2(1-1) Szentes, Vezette: Samu. Szentes: Vratjan - Pálfi, Males, Erdei, Koncz, Fajkusz, Katona, Kerepeczki, ÚSZÁS Tegnap délelőtt újabb döntőket rendeztek a fukuokai úszó világbajnokságon, amelyen az orosz Szludnov a középdöntőben a 100 méter férfi mellen új világcsúcsot úszott (59.94). A finálékban több magyar sportoló is rajthoz állt. Kovács Ágnes megszerezte a mieink első érmét, a honi klasszis 100 méter mellen harmadik lett. Az egykori vásárhelyi úszó, Risztov Éva is érdekelt volt, méghozzá a Budapesti Spartacus úszója 200 méter pillén. Remekül kezdett az ifjú tehetség, a féltávnál a harmadik helyen haladt. A hajrában - egy kicsit fáradva hiába próbált meg mindent, a végén a hatodik lett. A Risztov család otthonában, Mártélyon izgulta végig a finálét. Éva édesanyja nagyon boldog volt, vele beszélgettünk közvetlenül a futam után. - Ahogy vége lett a döntőnek, kislányom egyből felhívott telefonon. A szavaiból azt vettem ki, hogy csalódott a hatodik hely miatt. Szeretett volna a dobogóra felkapaszkodni, ez most még nem jött össze. Nem kellett nyugtatni, hiszen tudja; ha így dolgozik, akkor ez hamarosan összejöhet. Évának jót tett a klubváltás, kiváló közösségbe került. A társak szeretik, ő a Szpari hangulatfelelőse, sokszor poénkodik a többiekkel, ezért a jókedv az uralkodó az edzéseken. A trénerével, Túri Györggyel jól kijön, a szakember gyorsan megtalálta a megfelelő hangot, amellyel hatni tud Évára. Kettesben élünk Budapesten, a két fiú Mártélyon maradt. A hét végeken vagy ők jönnek hozzánk, vagy mi utazunk haza. Egy valamit nem szabad elfelejteni: a világbajnoki szereplés csak egy út kezdete, Eva azért Törtei, Bosánszki, Mészáros. Cserék: Juhos, Szénási, Nana, Balogh, Jernei, Bubor, Vass. Edző: Bódi Attila. FC Szeged: Dobó - Terhes, Geleta, Csűri, Szamosszegi, Babos, Dóra, Psukás, Fábián, Mórocz, Kulacsik. Cserék: Szekeres, Rácz, Kurucsai, Laczkovics. Edző: Szalai István. Gólszerzők: Mészáros, Vass, ill. Geleta, Kurucsai. Az FC Szeged edzőmérkőzéseinek az időpontja, ma 17 óra: FC Szeged-Kiskunfélegyháza. Szerda, 17 óra: Tápé-FC Szeged. Csütörtök, 17 óra: Kiszombor-FC Szeged. Csanytelek-Kiskunfélegyházi Honvéd l-l (1-0), gólszerzők: Váczi, ill. Szabó. Csanytelek-Zsombó 6-1 (4-0), gólszerzők: Váczi, Csincsák 2-2, Horváth, Gál, ill. Révész. A Csanytelek legközelebb szerdán 18 órakor lép pályára és a Pálmonostora együttesét fogadja. . Július 28-án (szombaton) délelőtt kilenc órától ismét megrendezik a Gyálarét-kupa nagypályás labdarúgótornát. A viadalon négy csapat -- Gyálarét, Sándorfalva, Röszke és az IKV-Alsóváros áll rajthoz. A bronmeccset délután háromkor, míg a döntőt öt órakor játsszák le Gyálaréten. dolgozik, hogy még sok-sok szép sikert érjen el. Eredmények, nők, 100 m mell: 1. Lo Hszüe-csüan (Kína) 1:07.18, 2. Leisel Jones (ausztrál) 1:07.96, 3. Kovács Ágnes 1:08.50. 200 m pillangó: 1. Petria Thomas (ausztrál) 2:06.73, 2. Annika Melhorn (német) 2:06.97 (Európa-csúcs), 3. Kaitlin Sandeno (amerikai) 2:08.52, ...6. Risztov Éva 2:10.11. 800 m gyors: 1. Hannah Stockbaurer (német) 8:24.66, 2. Diana Munz (amerikai) 8:28.84, 3. Kaitlen Sandeno (amerikai) 8:31.45. 4x100 m-es gyorsváltó: 1. Németország (Petra Dallmann, Antje Buschschulte, Katrin Meissner, Sandra Völker) 3:39.58 (EuLABDARÚGÁS Megyénk NB III-as futballcsapatai közül utolsóként, a Csongrádi LC is megkezdte a bajnoki felkészülést az újonnan kinevezett edző, a 39 esztendős Keller Mihály szakmai irányításával. - Egyelőre csak alakulgatunk, még nem állt össze a végleges keret - tájékoztatta lapunkat a szakember. - Az ifjúsági gárdából feljebb lépett egy sorral Szabó Attila, Bujáki Zoltán, Csillag Árpád, Hardon Lóránd, Pozsár Sándor, Vidéki István és Farkas András. Az elmúlt szezonban az NB I/B-ben szerepelt együttesből egyedül a hírmondónak megmaradt Góg Róbert sérült, valószínűleg majd csak a tavaszi idényben állhat a csapat rendelkezésére. A névsor eléggé sovány, mindenképpen kiegészítésre szorul. A csongrádiak a MÉH-Szentesi TE-ben az elmúlt évadban kölcsönjátékosként szerepelteket visszavárja. Ezek szerint egyaránt számítanak Kocsis Attila, Fajkusz Gábor, Tar Péter, valamint Pálfi Barna teljesítményére. Rajtuk kívül Palásti Attilát (Csanytelek) és Bencze Tamást (Baks) is szívesen látnák soraikban. Összeszámolva rópa-csúcs), 2. Egyesült Államok (Colleen Lanne, Erin Phenix, Maritza Correia, Courtney Shealy) és Nagy-Britannia (Alison Sheppard, Melanie Marshall, Rosalind Brett, Karén Pickering) mindkettő 3:40.80. Férfiak, 50 m gyors: 1. Anthony Ervin (amerikai) 22.09, 2. Pieter van den Hoogenband (holland) 22.16, 3. Roland Schoeman (dél-afrikai) és Tomohiro Jamanoi (japán) mindkettő 22.18. 100 m hát: 1. Matt Welsh (ausztrál) 54.31, 2. Orn Arnarson (izlandi) 54.75, 3. Steffen Driesen (német) 54.91. Megszerezve ötödik győzelmét, csoportelsőkent, egyedüli 100 százalékosként az egész mezőnyben, bejutott a fukuokai vb negyeddöntőjébe a női vízilabda válogatott. B csoport, 5. forduló: Magyarország-Hollandia 94(0-1,4-1,2-0,3-2) Magyarország: Sós - Tiba, Sipos, Drávucz, Valkay E., Pelle, Valkay A., Csere: Dancsa, Stieber, Rédei, Szremkó, Primász. Góldobók: Stieber, Pelle, Valkay A., Primász 2-2, Rédei 1, ill. Kappen 2, Rodenhuis, de Bruijn l-l. Kiegyenlített első negyed és egy létszámfölényben szerzett holland gól után a második játékrészben óriási és magyar szempontból örvendetes fordulatot vett a mérkőzés. Alig két és fél perc alatt sikerült 0-1-ről 4-1-re módosítani az eredményt és ettől kezdve nem volt megállás. Fokozatosan tovább nőtt az előny, pillanatnyi kétséget sem hagyott Faragó Tamás együttese afelől, hogy sokkal jobb a régi, nagy riválist nyomaiban sem idéző jelenlegi holland csapatnál. Az Európabajnok gárda pontveszteség nélkül lett csoportelső, s jutott a negyeddöntőbe, ahol ez még nem hivatalos, mert a másik csoport meccsei még nem értek véget - várhatóan a kazahokkal találkozik (szerdán, magyar idő szerint 9.15 órakor). Térjünk rá a férfiakra: a folytatás azonban már lényegesen kiélezettebbnek ígérkezik, annak ellenére, hogy - eltérően a tavalyi olimpia vagy a júniusi budapesti Eb lebonyolításától - változatlanul csoportokban (2 hatosban) zajlanak a találkozók. A középdöntő csoportjainak állása, E csoport: 1 Magyarország 4 pont, 2. Olaszország 3 (14-8), 3. Jugoszlávia 3 (10-9), 4. Görögország 2, 5. Kazahsztán 0 (7-12), 6. Szlovákia 0(11-18). F csoport: 1. Spanyolország 4 (14-5), 2. Oroszország 4 (19-16), 3. Horvátország 2 (12-12), 4. Hollandia 2 (13-14), 5. Egyesült Államok 0 (14-16), 6. Ausztrália 0 (7-16). A keddi program: E csoport: Olaszország-Kazahsztán (magyar idő szerint 5 óra), Szlovákia-Magyarország (8), Jugoszlávia-Görögország (11). F csoport: Oroszország-Ausztrália (6.30), Egyesült Államok-Spanyolország (9.30), Hollandia-Horvátország (12.30) A magyar csapat további programja: szerda, 5 ó: Jugoszlávia csütörtök, 11 ó: Ölaszország. Süli Róbart sabb", úgy kell szerepelnünk, hogy ne kerüljünk ledolgozhatatlan hátrányba a riválisokkal szemben — vázolta a jövő feladatait az új tréner. Az NB I/B-s osztályozót a Nagykanizsával szemben sikeresen megvívó CSFC csapatában szerepelt labdarúgók már csak a múltat jelentik a húszezres városban. Abból a garnitúrából senki sem maradt a Csongrádban. íme, a lista, ki, melyik együttesbe távozott: Nagy Zsolt (Kecskemét, NB I/B), Bíró Mihály (HFC, NB III), Márics Béla és Deli János (mindkettő Kiskunfélegyháza, NB II), Szarvas Zsolt és Borisz Vidakovics (mindkettő Eger, NB I/B), Szergej Makszimics (Marcali, NB I/B), Kocsis Miklós és Szergej Hleba (mindkettő Nyíregyháza, NB I/B), Balogh Barna (Tiszaújváros, NB II), Boros Sándor (Jászberény, NB II), Jevgenyij Baranov (Kiskőrös, NB III). Major László még nem döntött arról, hogy hol, melyik gárdában folytatja; Farkas Tamásnak még nincs csapata; Kecskeméti József és Farkas Krisztián pedig Ausztriában igyekszik magának együttest találni. Szélpál László REFLEKTOR MEXICO ÉS URUGUAY ELŐDÖNTŐS. A labdarúgó Copa America negyeddöntőjében Mexikó magabiztosan jutott túl Chile együttesén. A közép-amerikaiak Jesus Arellano góljával a 18. percben szereztek vezetést. Arellano néhány perccel korábban egyszer már betalált, de a brazil játékvezető érvénytelenítette a gólt. A chilei kapus, Sergio Vargas saját védőjével ütközött, Arellano pedig hiába passzolta a lecsorgó labdát a kapuba, a brazil Carlos Simon szabadrúgást ítélt Chile javára. A második félidőben Dániel Osorno biztosította be a mexikói továbbjutást. Téves játékvezetői ítélet borzolta a kedélyeket az Uruguay-Costa Rica (2-1) találkozón is. A Costa Rica-i Paulo Wanchope 1—l-es állásnál szabályos gólt lőtt, de a kolumbiai Oscar Ruiz nem adta meg. Az uruguayi Pablo Lima a 86. percben eldöntötte a meccset. Copa America negyeddöntőjében: Chile-Mexikó 0-2 (0-1), gólszerzők: Arellano, Osorno. Costa Rica-Uruguay 1-2 (0-0), gsz: Wanchope illetve Lemos, Lima. HITZFELD 2004-BEN BEFEJEZI. Ottmar Hitzfeld, a Bajnokok Ligája-győztes Bayem München labdarúgócsapatának vezetőedzője elképzelhetőnek tartja, hogy 2004-ben, jelenlegi szerződése lejártával befejezi karrierjét: - Talán abbahagyom ezt a munkát és csak televíziós szakkommentátorként tevékenykedem tovább - nyilatkozott a Focus című magazinnak az 52 éves német szakember. - Az a feladat nagyon vonzónak tűnik számomra. Arra a kérdésre viszont, hogy a jövőben elvállalná-e a válogatott irányítását, Hitzfeld így válaszolt: - Nem tudom, hiszen soha nem tervezek egy évnél hosszabb időre. A sikeredző 1998 júliusa óta ül a bajor együttes kispadján. PROFI BOKSZ. Az Unió Box Team profi bokszgálát szervezett Szekszárdon, melyen a Szegedi Tigers SE versenyzői, Stircz Richárd edző tanítványai szépen szerepeltek. Nagymihály Zoltán (68 kg, 4x3 perces küzdelem) pontozásos győzelmet aratott, míg Stircz Olivér (72 kg, 4x3 perces küzdelem) döntetlent ért el. VÁROSI BAJNOKSÁGOK. A Szeged városi alapfokú kispályás labdarúgó-bajnokság végeredményei. I. osztály: 1. Gázkeverők 24 IS 3 3 100-60 57 2. Taurus Ph. 24 16 2 6 82-58 50 3. MÁV Compo 24 14 4 6 90-53 46 4. MOL GázL 24 13 5 6 66-19 44 5. Adams 24 12 5 7 70-51 41 6. Heavytex B. 24 12 2 10 60-61 38 7. KÉSZ FC 24 10 2 12 70-76 32 8. Szektor '97 24 10 1 13 67-70 31 9. KószóTrans 24 7 6 11 64-71 27 10. Móra-Csonka 24 7 3 14 89-105 24 11.Zoll Plalz 24 5 6 13 49-70 21 12. Cstn. Ónkor. 24 6 3 15 50-90 21 13. MÁV Lok. 24 4 2 18 42-94 14 14. TopGun visszalépett. eredményei torölve II. osztály: 1. Tervezők SF. 26 24 2 - 112-31 74 2. Prímagáz 26 21 1 4 92-40 64 3. Korsó FC 26 15 2 9 86-62 47 4. Fogó FC 26 13 4 9 73-70 43 5. Vízmű 26 12 5 9 89-67 41 6. .Sportszelet'91 26 II 4 11 77-66 37 7. Délibáb 26 10 4 12 57-73 34 8. Pick Team 26 9 5 12 56-58 32 9. Altax 26 9 4 13 59-73 31 10. MÁV TBF 26 9 3 14 53-67 30 11.PoliceAc. 26 8 2 16 68-74 26 12. Fülöp Car 26 8 2 16 63-88 26 13. Ikarus 26 7 3 16 79-113 24 14. Klektromos 26 4 I 21 62-108 13 III. osztály: 1.KKSZTV. 24 20 1 3 151-12 61 2. Twister 24 19 2 3 143-62 59 3. Pick 24 17 1 6 111-39 52 4. Átrium 24 16 3 5 111-57 51 5. Favorit FC 24 13 1 10 104-87 40 6. Építők 24 11 3 10 95-73 36 7. Balkán Kxp. 24 12 - 12 76-91 36 8.1). Drink Team 24 11 - 13 74-78 33 9. AFC'85 24 8 4 12 72-82 28 10. HószigNav. 24 7 6 11 43-58 27 11. Siketek 24 7 3 14 72-114 24 12. Cnicum 24 2 2 2063-164 8 13. Tálo 24 - - 24 13-181 0 A A lánglovagok visszalépett, a Tiszasziget versenyen kívül szerepelt a bajnokságban. Edzőmeccsek - zsinórban Visszavárja a kölcsönjátékosokat a Csongrád CSLC: cél a bentmaradás lll^^^^^v'aa m * r a i a t™ jt: * m k'v' ír- . ra tógt. 1 41 mm • 1 , Az újdonsült vezetőedző, Keller Mihály még háromnégy új szerzeményt el tudna képzelni az alakulófélben lévő keretben. (Fotó: Gyenes Kálmán) a neveket, ez még csak tizennégy, ezzel a létszámmal nehéz lenne hosszabb távon sikeresen szerepelni. - Még mindenféleképpen szeretnénk három-négy játékost igazolni - mondta el óhaját Keller Mihály. Több posztra is el tudnék képzelni erősítést, de a legfontosabb, hogy megnyugtatóan rendeződjön a kapusposzt. Két jelöltünk van: a MÉH-Szentesi TEből Révész Krisztián, valamint a Csanytelekből Sallai Szabolcs. A CSLC napi egy edzés--. VSQ1®5?"1 sel készül az NB III augusztus 11 -i rajtjára. Az első előkészületi mérkőzést július 28-án a megyei I. osztályba felkerült Csanytelek otthonában tartják. Egyelőre csak ezt az egy találkozót kötötték le, de az edző elmondta, a bajnoki nyitányig még legalább ötször kívánnak pályára lépni. - A tisztes helytállás a cél a pontvadászatban, fiatal csapatomtól nagy dolog lenne, ha sikerülne bentmaradni az NB III-ban. Az őszi szezon'lesz „húzó-