Délmagyarország, 2001. július (91. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-10 / 159. szám

AKTUÁLIS 5 Munkatársunktól Marosvásárhely a június 28-30. között rendezett hagyományos marosvásárhelyi napokra meghívta testvérvárosait és társvá­rosait, hogy tovább bővítsék és erősítsék a gazdasági és kulturális kapcsolatokat. Sze­ged képviseltette magát a legnépesebb de­legációval: dr. Bartha László polgármester mellett önkormányzati képviselők, üzlet­emberek, valamint a Szegedi Nemzeti Színház prózai társulata utazott a magyar­lakta romániai városba. A szegedi teátrum június 28-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban lépett fel Egressy Zoltán Portu­gál című darabjával. Az előadást mind a szegediek, mind a vendéglátók részéről nagy várakozás kísérte, hiszen nem lehetett előre tudni, hogy a magyar nyelvre igényes erdélyiek hogyan fogadják a sokszor trágár nyelvezetű darabot. Tudni kell, hogy a ma­rosvásárhelyi színház magyar és román ta­gozatán komoly tradíciókkal rendelkező, színvonalas színházi műhely működik ­közönsége hozzászokott a nívós produkci­ókhoz. - A közönség óriási elvárással ült be a nézőtérre - nyilatkozta lapunknak Ko­rognai Károly, a szegedi színház igazgató­ja, az Egressy-darab egyik főszereplője. A publikum részéről a kezdeti döbbenetet a lelkesedés váltotta fel, a szegedi előadás óriási sikert aratott. A Portugál mellett két alkalommal, 28­án és 29-én az Ariel Bábszínházban bemu­tatták Jósé Triana Gyilkosok éjszakája cí­mű darabját is három szegedi színművész, Cseh Zsuzsanna, Eazakas Géza és Mészá­ros Tamás közreműködésével. A sikeres vendégszereplésnek a tervek szerint lesz folytatása. A szegedi színház­igazgató tárgyalásokat folytatott a magyar és a román tagozat vezetőivel. Ugyan a részletek pontos kidolgozása még hátravan, elmondták, hosszú távon szeretnének együttműködni a szegedi teátrummal. A szegedi színház vendégjátéka Marosvásárhelyen Sikerrel játszották a Portugált Hó végére ritkul az állványerdő Tartják a tempót a Kárászon Veszélyes szerződések Megszólalt a bentlakó Tegnapi számunkban ír­tuk meg Terhes Mihály és anyja esetét. Az özvegy­asszony eltartási szerződést kötött Szabó Erzsébettel. Szabó élettársának rokonai beköltöztek Terhes Mihály­né tápéi házába. Cikkünk megjelenése után szerkesz­tőségünkben jelentkezett Balázs Ferenc, aki felesé­gével és két gyermekével lakik a tápéi házban. A fér­fi elmondta: semmi köze Terhes Mihályhoz és anyjá­hoz. A fiú nem ajándéko­zott neki semmit, az ingat­lan egy részét Bezsenyi Bri­gittától vásárolta meg. Ba­lázs Ferenc állítása szerint az sem igaz, hogy testvéré­nek Szabó Erzsébet lenne az élettársa, bár saját beval­lása szerint Balázs András­sal nem tartják a kapcsola­tot. Lapunk birtokában van egy ajándékozási szerző­dés, amelyben Terhes Mi­hály tulajdonát Bezsenyi Brigittának ajándékozza. Bezsenyi Brigitta néhány nappal az ajándékozást kö­vetően szerzett tulajdonát Balázs Ferencnek és Balázs Dávidnak - Balázs Ferenc kiskorú fiainak - adta el. „Mivel az ajándékozási szerződésben a felek nem kötöttek ki semmit a ha­szonélvezeti jogról, ez megmaradt Terhes Mihály­nénál, aláírása pedig nem szükséges az ajándékozás érvényességéhez" - tájé­koztatott dr. Bodáné dr. Bártfai Mária, az ajándéko­zási szerződést ellenjegyző ügyvéd. A tápéi házon jelenleg három haszonélvezeti jog van érvényben, többek kö­zött Terhes Mihálynéé is. „A Polgári törvénykönyv szerint a tulajdonos köteles tűrni az özvegyi haszonél­vezeti joggal rendelkező személy bentlakását" - ma­gyarázta az adásvételi szer­ződést is ellenjegyző ügy­véd. Csilc Gergely Nyílt nap a vasútnál Munkatársunktól Az 51. vasutasnapon el­őször nyitja meg kapuját a nagyközönség előtt a MÁV Rt. Szegedi Igazgatósága. Jú­lius 11-én, szerdán délután 6 órától színes programok so­kaságával várják az érdeklő­dőket az igazgatóság épüle­tében és kertjében (Szeged, Tisza Lajos krt. 28-30.). A Vasúttörténeti Alapít­vány kincseiből rendezett ki­állításon többek között mű­ködő terepasztal, vasútmo­dell, dioráma (a kisvasutak környezetét bemutató háttér), fényképek sokasága, és moz­donybemutató gyönyörköd­teti a vasút világának szerel­meseit. Az igazgatóság kertjében este 7 órától az L & D Majo­rette Csoport táncol, negyed órával később pedig a Kis­kunhalasi Vasutas Fúvósze­nekar ad szabadtéri koncer­tet. Ráadásként, 20 óra 15 perctől diaporámaképek ve­títésével szórakoztatják a nyílt nap esti vendégeit. A vasutasnap valamennyi programja díjtalanul látogat­ható. Több mint félmilliárd forintot költenek az üzletutcára. (Fotó: Gyenes Kálmán) Továbbra is a terve­zett ütemben folyik a Kárász utca fölújítása. Öt épületen végeznek kisebb-nagyobb re­konstrukciót, s három házról július végére le­bontják az állványokat is. Ha semmi sem hát­ráltatja a munkát, ha­táridőre elkészül a díszburkolat is. Töretlen lendülettel zaj­lik a szegedi Kárász utca átépítése. Öt épület még állványerdő és porfogó há­ló mögött rejtőzik, egymást érik a járókelők közé ka­nyarodó munkagépek és te­herautók. A díszburkolat­építők az üzletutca Dugo­nics téri szakaszán dolgoz­nak, a középső utcarészt a harmadik ütemben rakják ki vörös téglával. A Kárász utcai épület­fölújítások és díszburko­lat-építést a Szegedi Ingat­lankezelő és Vagyongaz­dálkodó Rt. irányítja. Szöl­lősi Béla, az IKV Rt. mű­szaki és beruházási igaz­gatója szerint a munkák a tervezett ütemben halad­nak. A Kárász utca 8. számú házon födémcserét és teljes fölújítást végeztek. A szer­kezeti munkák végeztével, a vállalt határidő szerint, július 20-ára lebontják az állványokat. Szemben, a Kárász utca 7. alatt, az épület szerkezeti fölújítása mellett az udvart is átépítik. Innen július vé­gére tűnnek el az állványok. A szomszédos ház födém­cserés, emellett jelentős szerkezeti rekonstrukcióra is szorul. A Kölcsey utca és Ká­rász utca sarki épület (ben­ne az élelmiszerbolttal) te­tő-, gépészeti és homlokzat­fölújításon esett át. Tegnap többek között g nemesvako­lat gipszdíszeit helyezték föl: ottjártunkkor éppen egy meandervonal kidolgozásán serénykedett az egyik mun­kás. Az állványokat itt is e hó végén csavarozzák szét. Átellenben a Kölcsey ut­ca 6. számú ház - az óra­és ékszerbolt épülete ­ugyancsak teljes szerkeze­tátépítésre szorul. Itt to­vább tart az építés: várható­an augusztus végére végez­nek a főbb tartóelemek cse­réjével. A díszburkolat fehér sze­gélyű, vörös téglaszőnyege most éppen az utca névadó­ja, a Kárász-ház „feléig" ér. A folytatáshoz a Dugonics tér irányából kezdtek neki az építők. A Gulácsy-terem oldalán már feltöltötték a munkagödröt, s a napokban „térfelet cseréltek": most az antikvárium előtti utcarészt ásták ki. A boltokba hosszú fahidakon juthatnak be a vásárlók. Szöllősi Béla szerint tartható a díszburkolat-épí­tés szeptember 18-i határ­ideje is, bár a közelmúltban nyakunkba zúdult, két hé­ten át csaknem folyamato­san ömlő eső erősen hátrál­tatta a munkát. A díszburkolat befejezé­se 163 millió forintba ke­rül, az épületekre - a re­konstrukció nagyságától függően - házanként 40­200 millió forintot költ a város. Nyilas Péter Szigorúan ellenőrzött zöldségek és gyümölcsök A permetezett saláta a legveszélyesebb A kereskedésekben is árulnak permetezett zöldséget, gyümölcsöt (Fotó: Gyenes Kálmán) Folyamatosan ellenőrzik a zöldség- és gyümölcske­reskedések permetezett ter­ményeit a tisztiorvosi és a növényegészségügyi szol­gálat munkatársai. A ta­pasztalatok rosszak, sok a permetezéssel kapcsolatos szabálytalanság. A bírság néhány ezertől sokmillió fo­rintig terjedhet. A Csongrád Megyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvo­si Szolgálat a Növényegészség­ügyi és Talajvédelmi Szolgálat munkatársaival közösen évente kétszer ellenőrzi a kereskede­lembe kerülő permetezett zöld­ségeket és gyümölcsöket - nyi­latkozta Kiss Edit, az ÁNTSZ élelmezési csoportvezetője. - Mi természetesen folyamatosan szemmel tartjuk a termelőket és a kereskedőket, de a közös akci­ók a legeredményesebbek. Saj­nos a két hete végzett ellenőrzés során is nagyon rosszak voltak a tapasztalataink, de ezen kívül is túl sok szabálytalansággal talál­koztunk. Minden termelőnek kö­telező permetezési naplót vezet­nie, amelybe folyamatosan be kell jegyezni, hogy milyen nö­vény-kultúrát milyen fajtájú és töménységű szerrel kezelt. A leg­fontosabb. hogy mikor történt a permetezés, hiszen a legtöbb szer használata után napokat, sőt he­teket is várni kell, hogy fogyaszt­ható legyen a termény. A kereskedőtől, termelőtől beszerzett minták elemzése alap­ján kiderül, helyesen vezette-e a termelő a naplót. Sajnos a leggyakoribb mulasztás, hogy már a napló is hiányos, vagy nincs a termelőnél. A mintát ilyenkor is elkérik, azt ugyanis ingyen köteles átadni az ellenőr­nek a termelő. Az ÁNTSZ leggyakrabban helyszíni bírsá­got állapít meg szabálysértés ese­tén, amelynek az összege akár tízezer forint is lehet. Kiss Edit elmondta, hogy leg­többször a növényegészségügyi­ekkel dolgoznak közösen. ­Amennyiben ők mutatnak ki sza­bálytalanul magas koncentrá­ciójú permetezőszert a termény­ben, úgy a tisztiorvosi szolgála­tot kell értesíteniük. Mi kezde­ményezhetjük a szabálysértési eljárást. A szennyezettség határ­értékét sokszorosan túllépő sza­bálysértő sokmilliós bírsággal is számolhat. Az élelmezési csoportveze­tőtől megtudtuk, hogy a közel­múltban már szabtak ki milliós büntetést. Szomorú, hogy sok­szor a termelő, sőt a kereskedő sincs tisztában a permetezéssel kapcsolatos szabályokkal, köte­lességekkel, sőt a fogalmakkal sem. Azonban, ha az egészség­re súlyosan ártalmasnak bizo­nyul a zöldség vagy gyümölcs, a tájékozatlanság nem mentesít­heti a felelősség alól a termelőt vagy a kereskedőt. A permetező szereket három forgalmi kategóriába soroljuk veszélyességük szerint - mond­ta Kiss Edit. - Az első kategóri­ájú szereket gyakorlatilag bárki használhatja, a mérgezőbb vegy­szerek kezeléséhez azonban már vizsga szükséges, amit a növény­védelmiseknél tehetnek a terme­lók egy 80 órás tanfolyam el­végzése után. Ennek teljesítését melegen ajánljuk nem csupán a szakembereknek, de minden ker­tészkedni vágyónak. Leginkább a primőrök kapcsán találkozunk szennyezett terményekkel. A leg­veszélyesebb általában a saláta, melyben igen magas méreg-kon­centrációt is kimutattunk már. Ha ilyet tapasztalunk, zárolnunk kell a termelőhelyen található összes növényt. Sajnos nemcsak a fogyasz­tók vannak veszélyben, hanem a vegyszerek kapcsán munka­egészségügyi problémák is fel­léphetnek, hiszen a méreg a szer­vezetbe juthat a bőrön keresz­tül, vagy belégzéssel is. Évente 3-400 mintát ellenőr­zünk, amelyek kevesebb mint 5 százaléka szennyezett - mondta el Farkas Natália, a Növény­egészségügyi és Talajvédelmi Szolgálat laborvezető helyettese. - Termelők, kereskedők, sőt még a hipermarketek polcairól is ke­rülnek minták hozzánk. Vegy­szertől függően általában kilo­grammonként 2 milligramm ha­tóanyag a szennyezettség egész­ségügyi határértéke. Találkoz­tunk már növénymintával, amelynek egy kilogrammja 98 milligramm mérgező anyagot tartalmazott. Természetesen félnie senki­nek sem kell, bár időről-időre vannak tömeges rosszullétek is, ahhoz azonban, hogy valaki egészségkárosodást szenvedjen, több kiló szennyezett gyümöl­csöt vagy zöldséget kell megen­nie. Valóban nagy a veszély, de a folyamatos és szigorú ellenőr­zés hatásosnak bizonyul. Megkérdeztünk több Szege­den áruló kereskedőt is, akik el­mondták: szoktak ellenőrökkel találkozni, kérésünkre azonban egyikük sem tudta bemutatni a permetezési naplóját. Közölték, hogy évek óta árulják a zöldsé­get a piacon, törzsvásárlói kört építettek ki és egyetlen panaszt sem hallottak a permetezett ter­ményeikkel kapcsolatosan. Illyés Szabolcs Sörfesztivál: jövőre az Etelka soron Kinőtték a Mars teret Munkatársunktól Öt nap alatt 235 ezer sör­barát látogatott el a IX. sze­gedi sörfesztiválra. Puskás Lászlótól, a rendezvény fő­szervezőjétől megtudtuk, hogy a fesztivál alatt 1560 hordó sört vert csapra a 30 kereskedő, ami több mint 150 ezer korsót jelent. Az üdítők mellett is sokan döntöttek, 75 ezer 200 üveg alkohol­mentes italt fogyasztottak a látogatók. Az ételek különbö­ző fajtáiért is sok millió fo­rintot hagytak a pénztárak­nál, akik a sörözés és a kitű­nő programok között megé­heztek. A főszervező elmondta, hogy a fesztivál kinőtte a Mars teret, a X., jubileumi sörfesztiválnak már az Etel­ka sori sportcentrum ad ott­hont, 2002 júniusában. A ju­bileumot természetesen kü­lönleges programokkal ün­nepelhetik majd a sörfeszti­vál látogatói. A tervek szerint egy kül­földi híresség is a megújuló színpadra lép majd, akit meg­lepetésnek szánnak a szerve­zők, így egyelőre a kilétét sem fedik fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom