Délmagyarország, 2001. június (91. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-02 / 128. szám

SZOMBAT, 2001. JÚNIUS 2. SPORT 13 A pécskai vendéglő előtt a lelkes román szurkoló 2-0-ás győzelemre tippelt. (Fotó: Karnok Csaba) Magyar fölény A magyar és a román vá­logatott eddig tizenhétszer találkozott egymással. A mi­eink az eddigi összecsapá­sokon tizenegyszer diadal­maskodtak, míg ötször dön­tetlen született. A románok pedig mindössze egyszer nyertek. A gólkülönbségünk is igen imponáló: 45-15. Az első meccset 1936-ban Buka­restben játszottuk, s 2-l-re győztünk. Világbajnoki se­lejtezőn eddig kétszer talál­koztunk, Budapesten Faze­kas góljával 1-0-ra diadal­maskodtunk, míg idegenben a Mészöly-legénység O-O-ás döntetlent játszott. A 8. csoport állása: Í.Olaszország 4 I - 13-2 13 2. Románia 3. Magyarország 4. Grúzia 5. Litvánia 2 3-5 6 - 9-4 5 2 4-4 3 4 2-16 1 hány szó után kiderült: nem túl szomjas - román munká­sok előbb azt sem értették, mi értelme olyan messzire, Bukarestbe utazni, amikor a jóféle pálinkát náluk, azaz Pecica (Pécska) városában is megkóstolhatnánk. Majd ki­tartó faggatózásunk után csak szántak néhány másodpercet a tippelésre. Volt közöttük olyan, aki szerint két gólt mindenképpen betermelnek a hazaiak a magyar kapuba, s egyet sem kapnak. Az óvato­sabb duhajok viszont azt ajánlották: egyezzünk meg egy békés döntetlenben. S ha már városi népek szó­rakozása a foci (miként azt a kocsmárosné állította), ter­mészetesen nem gurultunk át úgy Aradon, hogy ne fagga­tózzunk ezen a közel 200 ezer lakosú településen - mit is várnak a helybéli magyarok a világbajnoki selejtezőtói? - Hát nagyon pikáns meccsnek indult, az már Hleba visszatér Munkatársunktól Három fordulóval a labda­rúgó NB I/B vége előtt az osztályozóra készülő Csong­rád csapata vasárnap délután 5 órakor a hatodik helyen ál­ló Szolnok otthonában lép pályára. - Jó csapat a Szolnok, tu­dása alapján akár a feljutá­sért is harcolhatna - dicsér­te a vasárnapi riválist Sándor István, a CSFC szakmai igazgatója. - Csongrádon az első félidőben elkaphattuk volna őket, de 0-0-nál ki­hagytunk egy tizenegyest, s ezzel megpecsételődött a sorsunk; örülhettünk, hogy csak 3-0-ra kaptunk ki. Utol­só idegenbeli találkozónk előtt állunk, ezt akár főpró­bának is tekinthetjük az osz­tályozó előtt. A szakember hozzátette még, a Bőcs elleni hétközi, gól nélküli döntetlenért nem marasztalta el az övéit, mert ,bár nem ment nekik a játék, az akarásukkal nem volt gond. Sőt az volt a baj, hogy túlságosan is bizonyítani akartak. A nagy akarásnak nyö­gés lett a vége... Balogh B. és Deli begyűjtötte a har­madik sárga lapját, viszont Hleba letöltötte az eltiltá­sát. Várhatóan ebben az összeállításban kezd a Csongrádi FC: Nagy Zs. ­Márics, Kocsis v. Major, Bo­ros, Vidakovics v. Szabó A. - Kecskeméti, Makszimics, Farkas T., Babó - Farkas K.. Hleba. A további párosítás: Nyíregyháza-Békéscsaba, BVSC-Csepel, Fót-BKV Elóre, Bőcs-Monor. Szabad­napos: Kecskemét. Sz. 1. Hajrá, magyarok, rúgjatok vagy hatot! Román tájkép, focicsata előtt Győzni fogunk, uraim, ezt a meccset nem is nyerheti más, csak Magyarország! Ilyen nagy bizakodással kö­szönt el tőlünk a finánc Nagylak határállomásán, amikor megtudta: autónkkal Bukarestet, azon belül is a Steaua stadionját céloztuk meg. Kollégája pedig így vé­lekedett: - 3-0-ra elverik a magya­rokat. Ja, hogy Miriuta nem is játszik? Akkor lesz az 5-0 is. Hogy ekkora nézeteltérés­ből mégsem lett veszekedés? Roppant egyszerű a magya­rázat. A Bicskei legénység diadalát még Nagylak ma­gyar oldalán tippelte a vá­mos. Vereségünket viszont már román Nagylakon jósol­ta egy csupa mosoly román finánc. Ha valaki azt hiszi, hogy Romániában másról már szó sem esik, mint a magyar vá­logatott románok elleni nagy futballcsatájáról, alaposan té­ved. Bukarest felé araszolva ugyanis jártunk olyan tele­pülésen, ahol a rendkívül udvarias kocsmárosné így fo­gadott: - Jaj, uram, mifelénk az embereket nem igazán érdek­li, mi lesz Bukarestben. Az itt élők reggeltől estig a földet túrják, nincs azoknak idejük focival törődni. Városi né­pek szórakozása a labdarug­dosás. Pár kilométerrel arrébb, egy vendéglő teraszán gyor­san bebizonyosodott, nem kevés igazságot rejtettek sza­vai. Ugyanis a magyar kár­tyát forgató - s mint az né­szent igaz - fogalmazott egy úr Arad központjában. - Mert gondoljanak csak bele - úgy volt, hogy a román Miriuta vezeti majd rohamra a ma­gyar nemzeti tizenegyet, a román válogatottat meg ma­gyar szakmai stáb készíti fel, Bölönivel az élén, éppen a magyarok ellen. De hát Mi­riuta nem lép pályára, s így talán nagyobb lesz a békes­ség is, ami nem is árt. Mert az a legnagyobb baja ezek­nek a magyar-román meccseknek, hogy inkább csaták, mintsem sportesemé­nyek. Én pedig azt szeret­ném, s remélem nem vagyok egyedül, ha ez a focimérkő­zés is egy lenne a sok közül. Mert az azt jelentené, megbé­kül végre egymással ez a két nemzet. Szép gondolat, ki tagad­hatná. Békességet kívánt ro­mánnak, magyarnak újdon­sült ismerősünk is, közel két­száz kilométerrel közelebb Bukaresthez, a dévai vár tö­vében. Majd nagy lelkese­déssel már efféle csatakiáltás­sal buzdított a román főváros irányába mutogatva: - Hajrá magyarok, rúgja­tok vagy hatot! Éreztük a hangján: ha „pa­rancsa" szerint cselekedné­nek Lisztesék, több boldog­ságot már nem is kérne az égiektől erre a nyára... Bátyi Zoltán • Rosszúl kezdődött a buka­resti focihétvége a mieinknek. Az utánpótlás Európa-bajnoki selejtezőzt 0-0-s félidő után 1-0-ra a házigazdák nyerték meg. —— CENTRUM SZEGED m Akció, amíg a készlet tart! , -X' ÍJ r -X él Június 5—9-ig Lányka és fiú pólók, rövidnadrágos garnitúrák 40-50% engedménnyel! Szőnyegek, függönyök 25% engedménnyel! BEVÁSÁRLÓ HET Férfi póló 699 Ft-ic Női blézer, bluz, szoknya 3 9S3 Ft Női cipő + ajándék body Melltartó + női alsó 3 990 Ft 1 499 Ft Teodóra takaró 4 2S0 Ft Szatén ágynemű 4 99S Ft 25 részes porcelán étkészlet 14 930 Ft Kerti hintaágy 17 330 Ft Whirpool ART 284 hűtő 86 330 Ft Whirpool AWT 2056 mosógép 67 930 Ft ...és még többszáz cikk akciós áron! Vásároljon ott, shol áll SKÁLA CENTRUM CENTRUM SZEGED ÁRUHÁZ Szeged, Tisza L. krt. 49. Csodavárás Szegeden Munkatársunktál A labdarúgó NB III Alföld csoportjában szombaton, 17 órától, presztízsmeccsen a harmadik FC Szeged a máso­dik Kiskunfélegyházát fogad­ja. A Vásárhely is hazai pá­lyán szerepel, a Himer-tanít­ványok a Martfűt látják ven­dégül vasárnap, 17 órától. Az Algyő ugyancsak az utóbbi időpontban lép pályára a Bé­kés otthonában. - Bár még három lehetősé­günk van arra, hogy kiharcol­juk a feljutást, csodára lenne szükségünk - mondta Lóczi István, az FC Szeged szakve­zetője. - Ilyen a mi for­mánk. A fiatalok képtelenek voltak elviselni a tétet, ez különösen a támadójáté­kunk hatékonyságában mu­tatkozott meg; mit szépít­sem: elöl csődöt mondtunk. Ha másért nem is, a presztí­zsünkért körömszakadtáig harcolunk, be akarjuk bizo­nyítani, nem vagyunk gyen­gébbek sem az Algyőnél, sem pedig a Kiskunfélegy­házánál. Csak éppen a ve­télytársaink jobban, kitar­tóbban koncentráltak, a ver­hető csapatok ellen mindig begyűjtötték a három pontot. A következő összeállításban kezdünk: Dobó - Babos, Ma­jor S., Krausz - Kulacsik v. Zakar, Csűri, Puskás, Makra v. Szamosszegi, Fábián v. Makra - Dóra, Maród. Himer István, a HFC edző­je: - Túl vagyunk a nehéz el­lenfeleken, igaz, a sorozatos vereségek miatt nem sok si­kerélményt szereztünk az el­múlt négy fordulóban. Mos­tantól olyan riválisok jönnek, amelyekkel szemben győzel­mi esélyeink vannak. Az elvá­rások teljesítése mellett szá­mos fiatalnak adok majd lehe­tőséget a bizonyításra, akár már vasárnap, a Martfű elleni meccsen is. Antal és Borbás Péter nem edzett a héten, Szrenka sérült, ifj. Himer el­tiltott, Borbás Zsolt viszont újrajátszhat. A forduló további párosí­tása: Örkény-Jamina, Gyo­maendrőd-Szajol, szabadna­pos: Dömsöd. Ásotthalmi botlás labdarúgó megyei III. e. Elszenvedte az első bajnoki vereségét a labdarúgó megyei III. osztályban a már felju­tott Ásotthalom. A má­sik csoportban a Csa­nádpalota és az Apát­falva szintén biztosítot­ta a helyét a megyeket­tőben. Eredmények, A csoport: Domaszék-Csengele 6-3 (2-1), gólszerzők: Dudás (3), Budai, Valkai, Bálint, ill. Kiss Zs. (2), Tóth A. Komlósi Baktó-Ásotthalom 3-2 (1-0), g.: Ács (2), Go­uth, ill. Koncz, Csiszár. Tempó taxi-Baktó-Öttömös 3-1 (2-0), g.: György B. (2), Nemes, ill. Tanács A. Autó 2000 SE-Déli Apró 2-2 (l-l), g.: Mihály, Csi­szár, ill. Rácz, Molnár, kiál­lítva: Papp, ill. dr. Pignicz­ki. Opusztaszer-Károlyi DSE 1-2 (l-l), g.: László, ill. Czibere, Martonosi. Pusztamérges-Forráskút l-l (l-l), g.: Kispál, ill. Harmath. Ruzsa-Zákány­szék0-l (0-1), g.: Hódi. rózfalva 6-0 (3-0), g.: Ta­masi. Szilágyi (2-2), Török, Katkó. Szabadnapos: De­rekegyház. 1. Asotthalom 2. Komlósi Baktó 3. Domaszék 4. Autó 2000 5. Pusztamérges 6. Öttómós 7. Csengele 8. Tempó t. Baktó 9. Forráskút 10. Rúzsa 11. Károlyi DSE 12. Déli Apró 13. Zákányszék 14. Opusztaszer A bajnokság állása: 1 9 4 8 5 8 5 8 i ii 3 III 4 10 6 10 5 12 1 15 3 13 5 13 3 16 80-19 65 62-48 43 56-48 40 64-56 38 48-43 38 42-41 37 43-40 36 36-46 34 434 5 30 37-35 25 43-48 25 43-69 24 41-63 23 28-60 18 1. Csanádpalota 2. Apátfalva 3. Pitvaros 4. IKV-Alsóváros 5. Ferencszállás 6. Derekegyház 7. Pázsit SE 8. Mártély 9. Ambrózfalva 10. Kübekháza 11. Eperjes 12. Maroslele 13. Földeák A bajnokság állása: 2 3 6 5 7 5 7 4 II 5 II 2 14 4 13 4 14 18 65-14 59 75-23 49 47-38 42 59-41 38 66-40 37 38-22 37 36-32 29 29-36 25 27-63 23 28-55 20 29-69 19 24-58 16 34-63 10 A Déli Aprótól 3, a Rú­zsától 1 büntetőpont levon­va. IJ csoport: Mártély-Kü­bekháza 2-0 (1-0), g.: Tóth, Tatár. Pázsit SE-Csa­nádpalota 0-4 (0-1), g.: Er­délyi (3), Zádori. Pitva­ros-Apátfalva 2-2 (l-l), g.: Szatmári (2), ill. Köte­les, Faragó. Eperjes-Földe­ák 2-1 (1-0), g.: Sebestyén, Szász, ill. Méhes. IKV-A1­sóváros-Maroslele l-l (1-0), g.: Mátrai, ill. Mi­hály. Ferencszállás-Amb­Tartalékbajnokság: Sző­reg II.-Balástya II. 5-0 (1-0), g.: Bosnyák (2), Sza­bó, Kócsó, Lengyel II. Röszke Il.-Sándorfalva II. 0-2 (0-2), g.: Táborösi, Ács. Az Algyő II.-Doma­szék II. találkozón a vendé­gek nem jelentek meg. A bajooksag állása: 1. Sándorfalva II. 2. Algyő II. 3. Szóreg II. 4. Röszke II. 5. Baláslva II. 6. Domaszék II. I 5 67-25 43 4 3 63-26 40 3 6 63-38 36 4 II 30-41 19 4 12 20-57 16 4 12 26-82 13 Bokor Béla Csavarker­triatlon Munkatársunktól Június 3-án rendezi meg a Csongrád Megyei Triatlon­szövetség és a Szeged Váro­si Sportigazgatóság az április­ban rajtolt „KM-túra 2001" elnevezésű szabadidős tö­megsport akció - ez futó-, úszó-, duatlon- és triatlonese­ményeket tartalmaz — máso­dik próbáját, a Csavarker-tri­atlont. A Maty-éri Gróf Szé­chenyi István Evezős és Ka­jak-kenu Pálya ad otthont a három távon zajló, hét kor­osztályt mozgósító, nem min­dennapi izgalmakat ígérő ver­senynek. Nevezni a helyszí­nen, vasárnap, 9.30-tól lehet. A mini táv (200 m úszás, 5 km kerékpározás, 1 km fu­tás) 11 órakor startol. Dél­után 2 órakor rendezik meg a hagyományos, mindig nagy sikert arató családi váltót (100 m, 2 km, 500 m), amely az „én úszom, te kerékpározol, ő fut" elven működik, s felté­tel, hogy trió egyik tagjának szülőnek, vagy nagyszülőnek kell lennie.

Next

/
Oldalképek
Tartalom