Délmagyarország, 2001. június (91. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-02 / 128. szám
SZOMBAT, 2001. JÚNIUS 2. SZEGED ÉS KÖRNYÉKE 5 Hasznosított belvárosi foghíjtelek Parkoló és terasz Y Átmenetileg parkolóként hasznosítják a szegedi Somogyi u. 19. szám alatt lebontott házak helyét, az udvar Kölcsey utca felőli oldalán pedig bárteraszt alakítanak ki. A parkoló a telek beépítéséig működhet. A foghíjtelekre építendő házak terveire kiírt ötletpályázat határideje június 15-én jár le. Május elején két árvíz előtti lakóházat bontottak le Szegeden, a Somogyi utca 19. szám alatt. A régi épületekre még 1997-ben mondták ki a halálos ítéletet: a közel kétszázéves házak fölújítása túl sokba került volna, s egyébként sem illettek bele a tömb rehabilitációs terveibe. A foghíjtelken a törmelékek elhordása után sem állt meg a munka: a területet mutatós burkolattal rakták ki (a szürke téglákba mozaikként beágyazott kövekből a „Boss" fölirat rajzolódik ki). Utánajártunk, mi készül a XIX. században Fehérkereszt fogadóról, a hatvanashetvenes években Szőlőfürt borozóról, utóbb pedig az Eldorádó üzletről ismert épület helyén. Nóvák István városi főépítésztől megtudtuk, hogy a Somogyi utca 19. szám alatti foghíjtelken autóparkolót alakítanak ki. A várakozóhely a telek beépítéséig működhet. A lebontott házak helyére lakó- vagy irodaépületeket terveznek, amelyeknek földszintjén üzletek működnek majd. A beépítés terveire ötletpályázatot írtak ki, amelynek határideje június 15-én jár le. Kerekes Péter, a Szegedi Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Rt. elnök-vezérigazgatója az előbbieken kívül azt is elmondta, hogy a foghíjtelek hasznosítása a város költségvetését nem terheli. A parkolót kialakító vállalkozó a telekről a Kölcsey utca felé vezető udvar hasznosítására is lehetőséget kapott. A telek hasznosításáról Nagy Miklós, a Szenako Kft. ügyvezetője tájékoztatta lapunkat. Megtudtuk, hogy a Szenako már február óta működtet a Kölcsey utcában, a megüresedett Somogyi utcai telekkel éppen átellenben lévő épületben egy szórakozóhelyet (bárt), amelynek udvarán most mediterrán teraszt alakítanak ki. A foghíjtelket valóban parkolóként hasznosítják. A 0-24 óráig nyitva tartó, fizető, őrzött, figyelőkamerával fölszerelt várakozóhelyen hetven autó fér el. Nagy Miklós a terület használatáról szóló szerződésről elmondta, hogy 2003. január 1-jéig (vagy: a jogerős építési engedély kiadásáig) díjtalanul használhatják a területet, amelynek rendbe hozatalára eddig 15 millió forintot fordítottak. Ha a jelzett határnapig nem kezdődik meg az építkezés, a továbbiakban az önkormányzat által megállapított bérleti díjat fizetik a városnak. Nyilas Páter A Somogyi utca 19. lebontott épületeinek helyén fizető parkoló és bárterasz nyilik. (Fotó: Miskolczi Róbert) Labda helyett korsó Munkatársunktól Fesztiválra várják június 6. és 10. között a sört, illetve a felhőtlen szórakozást kedvelőket a szegedi Felsó Tisza-parti stadionban. - Az ötnapos rendezvény a jövő hónap elején kezdődő IX. szegedi sörfesztivál felvezetője - mondta Puskás László fószervező a tegnapi sajtótájékoztatón. A SZEOL-pályán húsz sörgyár termékei között válogathatnak a vendégek. Nem csupán az árpalevet szerető apáknak, de az egész családnak számos programot kínálnak a szervezők. A szerdai nyitónapon a legkisebbeknek a Péter & Pán duó játszik, de emellett lesz még divatbemutató, fitnesz, férfilábszépségverseny, este pedig az Amokfutók és a Zsomboy's koncertezik. A sörünnep többi napja sem szűkölködik látnivalóban. Csütörtökön a gyerekműsorok után táncosok lépnek színre, majd az Irigy Hónaljmirigy veszi kezelésbe a rekeszizmokat. Pénteken este elsősorban a férfiakat várják a nagyszínpad elé, ugyanis gyönyörű lányok fedik majd fel bájaikat vizes pólóban. Szombaton és vasárnap is folyik a sör és a buli a stadionban. A fesztiválon fellép majd a Bagi-Nacsa humorista páros és a Picasso Branch. Papírkosárban a szennyvíztelep ötvenmilliós tervei? A kivitelezőnek is lehetnek ötletei Az ISPA által támogatott beruházások, azaz a városi szennyvízcsatorna- és szennyvíztisztitó-építés, illetve a szilárdhulladék-kezelés korszerűsítésének előkészületeiről tájékozódott az az ISPA-delegáció, amely a napokban látogatott Brüsszelből Szegedre. Az Európai Unió környezetvédelmi alapjának szakértői a város, és a támogatott beruházások által érintett cégek azaz a a Szegedi Víziközmű Működtető Rt., a Szegedi Vizmű Rt. és a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. - vezetőivel tárgyaltak, és látogatást tettek a sándorfalvi úti hulladéklerakó- és a gyálaréti szennyvíztisztító-telepen is. A szennyvíztisztítómű befejezésének tervezésére tavaly pályázatot írt ki a szegedi önkormányzat, mivel a céltámogatásnak törvényi feltétele volt a létesítési vízjogi engedélyezési dokumentáció. A tendert a budapesti székhelyű UTB Envirotech Kft. nyerte el, és tervezte meg - közel ötvenmilliós költséggel - a szennyvíztelepet. Idén márciusban azt javasolta az ISPA-delegáció vezetője, hogy 3,2 milliárdos beruházásra - amelyhez Brüsszel Nóvák Gyula szerint nem ablakon kidobott pénz a tervekre fordított ötvenmillió. (Fotó: Miskolczi Róbert) 50 százalékos támogatást ad - nemcsak kivitelezői, hanem tervezői és kivitelezői tendert is írjon ki a város. Magyarul: az építkezésre jelentkezők a saját maguk által elkészíttetett tervek alapján is felépíthetik a szennyvíztisztítót, hiszen az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség csak a tisztítóból kiömlő víz minőségét határozza meg különböző paraméterek alapján. Az építkezésre jelentkezőknek azonban amellett, hogy alternatívákat is állathatnak, ajánlatot kell tenniük az UTB terveire is. Elképzelhető tehát, hogy az ötvenmillióért elkészíttetett terveket nem használja majd fel a későbbi nyertes kivitelező. Nóvák Gyula, az SZVM Rt. vezérigazgatója szerint azonban mégsem lehet azt mondani, hogy ablakon kidobott pénz a tervekre fordított ötvenmillió. Elképzelhető ugyanis, hogy mégis ezen dokumentáció alapján épít majd a kivitelező. Ráadásul szerinte a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumtól remélt 35 százalékos címzett támogatás feltétele volt a határidőre beadott létesítési vízjogi engedélyes tervdokumentáció, ami feltétele a hazai támogatásnak. (Az ISPA azonban nem ad támogatást, mert nem nemzetközi tenderkiírás szerint pályáztatták meg a tervező cégeket.) Szeged - az Európai Unió Brüsszelből Szegedre látogatott szakértői szerint - csak akkor kaphatja meg a szenyvízcsatorna- és szennyvíztisztító építésére megítélt 8,3 milliárd forintnyi ISPA-támogatást, amennyiben a város végérvényesen rendezi jogvitáját a Vivendi Waterral - tudtuk meg Nóvák Gyulától. Az SZVM Rt. vezérigazgatója elmondta: tudomása szerint a város és a Vivendi között tavaly, a szegedi vizes cégek működtetéséről megköttetett keretmegállapodásról levélben tájékoztatták az ISPA illetékeseit. akik azonban olyan hitelt érdemlő dokumentumokat, további, aláírt kapcsolódó szerződéseket akarnak látni, amelyekből kiderül, a jogi eljárás végérvényesen lezárult. Ehhez azonban szükséges, hogy befejeződjék a korábban működött Szegedi Vízmű Kft. és a keretmegállapodás alapján megalakított Szegedi Vízmű Rt. közötti átalakulás. Kéri Barnabás Francia népzene Munkatársunktól Az Irishtambul elnevezésű francia együttes lép fel ma este fél 9-től a MASZK Egyesület és az Alliance Francaise Kulturális Egyesület közös szervezésében Szegeden, a régi zsinagógában. A zenekar ír, török és francia származású muzsikusokból áll, akik saját népzenéjük hagyományos elemeit rockzenei és elektronikus elemekkel elegyítik. Nagyszabású európai turnéjuk során csak ezen az egy magyarországi helyszínen lépnek színpadra. Szemétszobrok a téren Rengett a gumicsúszda, feszült a mászófal biztonsági kötele, harsogtak a színpad hangszórói tegnap a Széchenyi téren, az idei környezetvédelmi világnapon. Gyerekek százai mulattak a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. és a Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület (Csemete) jóvoltából. A játék és szórakozás közepette azonban a környezet és természet védelméről is hallottak megszívelendő tanácsokat. A már hagyományos rendezvényt, amely a legfogékonyabb korosztályt tanítja „környezettudatos" gondolkodásra, Ványai Éva szegedi alpolgármester nyitotta meg. A színpadon különféle műsorszámokkal föllépő iskolai csoportok és „sztárvendégek" (Padödö, Irigy Hónaljmirigy) váltották egymást. Az alkotásra is kész gyerekek „szemétszobrokat", aszfaltrajzokat, csuhébábokat, hajtogatott papírfigurákat készítettek. Mások ügyességi és sportvetélkedőkön elégítették ki mozgásigényüket. A rendezvény rangos vendége volt Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter, aki Bartha László polgármester köszöntője után. a kutyakiképzők bemutatója előtt jelentette be a friss hírt, amely szerint Brüsszelben néhány órával korábban fogadták el a Magyarország uniós csatlakozása jegyében készített környezetvédelmi jelentést. Eszerint hazánk környezetvédelmi programja megfelel a szigorú uniós követelményeknek. A világnap cigarettázó vendégeit a dohányzásról leszoktató fölhívás és program fogadta. A 18 éven fölüllek vért adhattak - sokan jelentkeztek, másfél órával záróra előtt már harmincnyolcan nyújtották karjukat a nővérkéknek. Ny. P. Megyei gálaműsor a szegedi színházban Kultúrával a Nyugat kapujában Munkatársunktól A magyar millennium,.Kultúrával a Nyugat kapujában" nemzeti fesztivál megyei gálaműsorát tegnap rendezték meg a Szegedi Nemzeti Színházban. A fesztivál szakmai ötlete Győr-Moson-Sopron megyéből származik. A nemzeti kulturális értékek feltárását is célzó millenniumi rendezvénysorozat így terebélyesedett országossá. Csongrád megye településeinek több mint a fele vett részt ezen a seregszemlén. A helyi, kistérségi, majd a megyei szakági bemutatókon összesen mintegy kétezren mutatták be vokális zenei, vers-, prózamondó, nép-, illetve moderntánctudásukat. A legszínvonalasabb produkciót nyújtók pedig a pénteki, szegedi gálaműsoron is felléphettek. Frank József, a megyei közgyűlés elnöke megnyitójában méltatta a tehetséges amatőr művészeti csoportok és szólisták szerepét a kulturális hagyományok ápolásában. Óriási tapssal jutalmazták a Csipet csapat produkcióját. (Fotó: Gyenes Kálmán) Bortúra a tévében Munkatársunktól A II. Dél-magyarországi bortúráról szóló filmet vetítik ma este egy időben, 18 órai kezdettel Makón, Vásárhelyen és a Szeged TV-ben. A sikeres rendezvényről szóló színes összeállításban láthatnak borlovag-avatást, tízezer palackos pincét és persze autókat is. Bordányi falunapok Munkatársunktól Bordányban kilencedik éve rendeznek falunapokat. A hagyomány szerint, idén is pünkösdkor tartják a település ünnepét. Ma délelőtt ifjúsági kézilabdatorna és játékos vetélkedő szerepel a műsoron. Délután tartják „Az év lekvárja" című házilekvárversenyt. Ezután kezdődik a falunapi ünnepség, amelyen átadják az idei díszpolgári címet is. Vasárnap a reggeli szentmise után Schubert G-dúr miséje hangzik el. Hangversenyek Munkatársunktól A szegedi egyházzenei hetek rendezvénysorozatának keretében csendül fel ma este 7 órakor a felsővárosi minorita templomban Buxtehude Memhra Jesu Nostri című kantátája. Előadja a Victoria Kamarakórus és a Musica Parlante Kamarazenekar. Művészeti vezető: Meszlényi László. Szólót énekelnek: Lénárd Katalin (1. szoprán), Tóth Zsuzsanna (2. szoprán), Turjányi Miklós (kontratenor). Marosvári Péter (tenor), Cser Krisztián (basszus). Vezényel: Cser Miklós. A tarjánvárosi Szent Gellért-templomban jótékonysági koncertet tartanak az épülő közösségi ház javára június 4-én, hétfőn 17 órától.