Délmagyarország, 2001. május (91. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-08 / 106. szám

10 SPORT KEDD, 2001. MÁJUS 8. VIZILABDAKERET. Ke mény Dénes, az olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatott szö­vetségi kapitánya kijelölte a bu­dapesti Eb-re készülő húszas keretet. Ebben helyet kapott há­rom exszegedi: dr. Molnár Ta­más (Becse), Fodor Rajmund (Florenlia) és Kiss Csaba (Sá­bádéi). SZEGED-NAPI SPORT­PROGRAM. Szeged napján sporttal is ünnepelhetnek a vá­ros polgárai. Szeged nap-kupa néven streetball- (május 19., 8 óra) és lábteniszversenyt (május 19. és 20., 8 óra) is rendeznek az újszegedi ligetben és a Kis­stadionban. Utóbbi helyszínen május 19-én csak a lábtengóso­kat várják a szervezők. Nevez­ni a helyszínen lehet, s mind­egyik eseménynél az első három helyezettet díjazzák kupákkal és értékes ajándéktárgyakkal. AMATOR-KUPA 2001. A Tiszasziget SE május 19-én kis­pályás labdarúgótornát szervez. Olyan együttesek jelentkezését várják, melynek tagjai megyei II., vagy III. osztályban játsza­nak a nagypályán, illetve amatőrök, viszont osztálymeg­kötés nélkül szerepelhetnek a megmérettetésen az ifjúsági ko­rú (1983. január 1. után szüle­tettek) labdarúgók. Jelentkezni május 17-ig (csütörtök) a 06­62/406-603-as telefonszámon lehet. Bővebb információt a 06­30/257-5107-es számon, Fe­renczi Ferenctől kaphatnak az érdeklődők. KISS-EZÜST. A XI. pozso­nyi félmaratoni futóversenyen nagy szegedi siker született: az SZVSE sportolója, Kiss Ágnes a 2. helyen ért célba. A győzel­met a lengyel Zatowska szerez­te meg. DEZSŐ ÖTÖDIK. A Bu­dapesten rendezett X. jubileumi Canada Dry-duatlongála alapos meglepetéseket tartogatott. A férfiaknál a dombóvári Varga Szabolcs (Fani-Dynantic TC) legyőzte az utóbbi öt esztendő egyeduralkodóját, Lehmann Ti­bort (TVK-Mali). A hölgyeknél is trónfosztás történt: Csomor Erika (Betafes Triatlon) maga­biztosan verte a négyszeres első Molnár Erikát (UTE). A Csong­rád megyeiek közül az ama­tőrök futamában induló Dezső Sándor (Hód Triatlon) az 5. he­lyen ért célba. SÚLYOS KILENCEDIK HELYEZÉS. A súlyemelők utánpótlás-csapatbajnokságá­nak első fordulóját a 9. helyen zárta a Szegedi Lelkesedés SK (Takács Tamás, Babinyecz Krisztián, Kis Attila, Bérdi László, Danyi Roland, Túri János, Bozóki Balázs, Csikós Róbert, Suhajda Tamás, Tóth Sándor) csapata. A Tisza-par­ti fiatalok 1865,62 Sinclair­pontot értek el, s biztató a jövőre nézve, hogy a 6-9. he­lyen nagyon szoros a küzde­lem, kicsi az együttesek kö­zötti különbség. VÍZILABDA-TOBORZÓ. A Hódmezővásárhelyi Vízilab­da Sport Club toborzót hirdet a gyermek (1988/'90-ben szüle­tettek), illetve az előkészítő (1990/'92) csoportban. Jelent­kezni Andó Zsoltnál lehet a vá­rosi strandfürdőben hétköznap 14.30-től 16 óráig, illetve 06­20/3529-951 -es telefonszámon 16 és 17 óra között. AUTŐ-HÓRUSZ-FIAS­KÓ. NB Il-es férfi kézilabda­mérkőzésen: Mezőtúr-Autó­Hórusz Dorozsma 30-29 (14-17). Mezőtúr, 150 néző, vezette: Juhász, Kovács. Do­rozsma: Probic - Mendebaba 3. Miksi 1, Vizsnyiczai 3, Sze­pes 10, Lázár 4,, Márta 2. Cse­re: Szabó, Kristó 1, Bozsák, Bessenyei 5, Nagy. Játékos­edző: Vizsnyiczai Zsolt. Ifjúsá­giak: Mezőtúr-Dorozsma 31-43 (13-19). Új vásárhelyi eredmény: döntetlen kézilabda NB l/B A női NB l/B-ben sze­replő Csongrád megyei kézilabdacsapatok mér­lege 1 pont. A vásárhely idegenben ikszelt - ez új eredmény a B & B-re­pertoárban! a Dorozs­ma pedig otthon kika­pott. Hajdúnánás-Vásár­helyi B & B Autáker 30-30(15-15) Hajdúnánás, 200 néző. Vezette: Nagy, Túróczy. B & B Autóker: Szabó K. - Szabó M l, ASZTA­LOS 8 (2), Bálint, Csáki 1, JANCSAROVA 12 (4), BA­UNOK 6. Csere: Tóth (ka­pus), Kocsis 1, Szőke, Barna 1. Edző: Farkas József. Hétméteresek: 5/5, ill. 6/6. Kiállítások: 10. ill. 6 perc. Az első félidőben hat százszázalékos ziccert hi­báztak a vendégek, ezért ala­kulhatott ki a szünetre a dön­tetlen eredmény. A második játékrészben mesterükre ijesztettek a vásárhelyiek, a 48. percben ugyanis már 21-22-xe vezetett a Hajdúná­nás. Ezt főként a gyenge ka­Asztalos (a labdával, a háttérben Bálint figyel) Hajdúnánáson is a Vásárhely egyik legjobbja volt. (Fotó: Schmidt Andrea) pusteljesítménynek és a ha­tástalan védekezésnek „kö­szönhették" az autókeresek. Ezután a hazaiak két játéko­sát követő emberfogással őrizték Asztalosék, sikerült is felzárkózniuk, majd egyenlíteniük. A hajrában mindkét együttesnek lett volna esélye a győzelem ki­harcolására, de egyik sem élt a lehetőségekkel. Az iksz azt jelenti, hogy a B & B Autó­kernek 13 pont maradt az előnye a második helyezett Hajdúnánással szemben. Farkas József: - A ren­geteg hiba miatt nem érde­meltünk győzelmet, az vi­szont dicséretes, hogy ötgó­los hátrányból felálltunk, s egyenlítettünk. Szeged­Kiskundorozsma KSE-Kiskőrös KC 19-21 (10-13) Dorozsma, Orczy-sport­csarnok, 200 néző. Vezette: Nagy, Túróczy. Szeged KKSE: Borosné - Vadászy 1, Lucza 2, Bodó 6(1), Laluska6(l), Börcsök 1, Horváth 1. Csere: Szűcs (kapus), Pusztai, Sastyin 2, Nagy, Ocskó, Vér. Edző: Gi­ricz Sándor. Hétméteresek: A/2, ill. 3/2. Kiállítások: 4, ill. 14 perc. Az ötödik helyen álló do­rozsmai csapat a hatodik Kiskőröst fogadta. A ven­dégegyüttes kezdett jobban, a 7. percben már 4—l-re ve­zetett. A 10. percben egyen­líthetett volna az SZKKSE, de hétméterest hibáztak Bo­dóék, és ez ismét a kiskőrö­sieknek adott lendületet, 15 perc: 4-10. Úgy tűnt, Lalus­káék magukra találtak, mert zsinórban négyszer vették be a vendégkaput, 23. perc. 8-10. De a szünet előtt me­gint kimaradt egy büntető. A második játékrészben fel­váltva estek a gólok, a hazai­ak többször is átvehették volna a vezetést, de a zicce­rekben megremegett a ke­zük. Legközelebb mindkét gár­da szombaton lép pályára, a B & B Autóker a Gödöt fo­gadja (18 óra), míg a Sze­ged-Kiskundorozsma KSE a Herz-FTC II.-t látja vendé­gül (16.30). I. P. Holnap a Győr lesz a vendég Munkatársunktól Mindössze két forduló van már csak hátra a férfi kézilab­da NB I 1-6. helyéért folyó rájátszásban. Még matematikailag be­foghatja a két pont hátránnyal második helyen álló Duna­ferr a bajnoki cím váromá­nyosát, a Fotexet, de nem va­lószínű, hogy a veszprémi csapat szerdán hazai pályán elveszíti a Százhalombatta elleni találkozóját. így a va­sárnapi, szegedi Fotex-kirán­dulásnak mindössze presz­tízsjellege lesz. A Pick Sze­ged három ponttal van lema­radva az egy találkozóval többet játszó Dunaújváros­tól, s ha meg is nyeri a hol­napi Győr, valamint a vasár­napi Fotex elleni mérkőzé­sét, akkor is egy ponttal több­je lesz a Dunaferrnek, mert nem valószínű, hogy csoda történik, s Dunaújvárosban nyerni fog a PLM-Elektro­mos. A holnap, 17 órakor kezdődő Pick Szeged-Győr találkozó előtt a két klub ifjú­sági együttesei 15 órától előmérkőzést játszanak. Amellett, hogy nagy küzde­lem várható, érdemes lesz együtt ünnepelni a szegedi fi­atalokkal a bajnoki címüket. Három meccs, s eldől minden kérdés Fokozódó izgalom a rájátszásban kosárlabda A kosárlabdabarátok re­ménykedtek, bíztak abban, hogy a Szedeák győztesen tér haza Sopronból, az Ászok elleni rangadóról. Az A csoportért folyó rájátszás­ban a hazaiak 92-73-ra, si­mán, megerőltetés nélkül győzték le a szegedieket. A meccs után, a Szedeák tré­nere, Boniferl Domonkos so­káig magába roskadva ült a soproni sportcsarnok kis­padján. Nem erre számított a fiatal szakember sem. - A meccs lefújása óta elég sokat morfondíroztam azon, hogy mi lehetett a baj, gondolkodásban miért voltunk ennyire lassúak ­vallotta be az edző. - Az igazi megoldásra csak az­után jöhetek rá, amikor az összes játékossal egyénileg elbeszélgettem. Ha a sta­tisztikai lapra nézek, akkor égnek áll a hajam: huszon­nyolc labdát adtunk el (Ba­logh: 9, Green: 8, Drahos: 4, Nyilas: 3), ez döbbenetes mutató. Ami a legször­nyűbb, hogy a Sopron lein­dításokból szerezte a leg­több találatát, ami eddig a mi erényünk volt. Remé­lem, mindenki átérzi a kö­vetkező három mérkőzés fontosságát, mert többször nem szabad hibáznunk. Hatalmas szerencsénk van, hiszen a Honvéd legyőzte a MAFC-ot, így még mindig megmaradt az esélyünk a feljutásra. Ne­künk csak egy valamire szabad koncentrálnunk: először legyőzni szombaton a Debrecent, majd idegen­ben a SMAFC-ot, míg zá­rásként itthon a Honvédot. Tovább folytatjuk a csapat­népszerűsítő munkánkat, ezért holnap délelőtt a sze­gedi Madách Imre Általá­nos Iskolában tartunk ko­sárlabda-bemutatót. 9. Dombóvár 10. Debrecen 11. Sopron 12. MAFC 13. Szedeák 14. Honvéd 15. SMAFC 16. Kecskemét 2 2 4 5 5 8 8 10 974-850 922-815 908-858 929-887 959-951 920-976 861-1016 811-922 0,909 0.909 0.818 0.773 0,773 0.6.16 0.636 0.545 Süli Róbert Nagy küzdelem röplabda Munkatársunktál Szegedi NRC-Tatabányai Volán 3:2 (20, 24, -21, -20, 13) NB Il-es női röplabda­mérkőzés, rájátszás a bajno­ki címért. Szeged, Lila isko­la, 50 néző. Vezette: Adler, Ribizsár. SZNRC: BAKACSI, LÁ­NYI, Németh, SZÉL, Bodó, Léderer. Csere: Csatlós, Gesz­tesi. Edző: Szalai Mátyás. Az NB II keleti és nyugati csoportjának az első helye­zettje az összevont bajnoki címet „kuparendszerben", oda-visszavágón dönti el. Az első találkozónak Szeged adott otthont és az első két szettet nagy küzdelemben nyerték meg a hazaiak. A harmadik játékrészben a ta­tabányaiak billentették a mérleg nyelvét 10:9-ről ­szegedi szempontból ­13:2l-re. Ezután az egyenlí­tés is sikerült a jól blokkoló vendégeknek. A mindent el­döntő ötödik szettben már 10:5-re vezettek a vendégek, amikor Léderer jó szerváival és dinamikus támadásokkal zsinórban hét pontot csinált az SZNRC. A visszavágót május 13-án rendezik meg Tatabányán. Schmitt-program Munkatársunktól - Remélem méltó ellenfe­le leszek mindegyik vetély­társamnak a július 16-i, moszkvai választás első for­dulójában - mondta Schmilt Pál NOB-elnöki esélyeiről, amikor a norvég olimpiai klub népes küldöttségének tagjaival, köztük harminc aranyérmes olimpikonnal ta­lálkozott Lausanne-ban. Schmitt Pál röviden így ismertette az elnöki prog­ramját: - A páston is csapa­tember voltam, a NOB elnö­ki megbízatásai is csapatban kívánom ellátni, mint első az egyenlők között. Azt szeret­ném, ha az etika és a fair play szelleme uralkodna az olimpiai moz»-lomban. Erősíteném a mozgalom egységét, a sportolók szerep­vállalásának lehetőségét to­vább növelném, a nők ará­nyának korábban elhatáro­zott emelését szorgalmaz­nám, kompromisszumok nélküli következetes harcot hirdetnék a dopping ellen, az ellenőrzés és a büntetés mel­lett nagyobb szerepet juttat­va a megelőzésnek és neve­lésnek. Az olimpiai játékok helyszínének kijelölését il­letően minden földrésznek lehetőséget biztosítanék a rendezésre, a programot pedig a jelenleginél kiszá­míthatóbbá, állandóbbá tenném, bizonyos ésszerű csökkentéssel. Totónyeremények Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 18. heti nyeremények a jövedelem­adó levonása után a követ­kezők. A totóban 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény egy volt, nyereménye 3 millió 748 ezer 611 forint. 12 talá­latos szelvény 30 volt, nye­reményük egyenként 93 ezer 715 forint. 11 találatos szel­vény 456 volt, nyereményük egyenként 6165 forint. 10 ta­lálatos szelvény 3593 volt, nyereményük egyenként 1304 forint. A góltotóban 6 találatos szelvény nem volt. 5 talála­tos szelvény kettő volt, nye­reményük egyenként 202 ezer 317 forint. 4 találatos szelvény 96 volt, nyeremé­nyük egyenként 3141 forint. Debütálás, kilencvenhat indulóval díjugratás Munkatársunktól Kilencvenhat lovas rész­vételével első alkalommal rendeztek díjugrató ver­senyt a deszki Perényi Pi­henőparkban, amely érde­kes módon Szőreg felől kö­zelíthető meg. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a cseh nagykövet, dr. Rudolf Jindrák is. A rendező egye­sület elnöke, Perényi Lász­ló elégedetten értékelt: ­Úgy érzem, jól sikerült a debütálásunk, rögtön elsőre színvonalas versenynek le­hettünk a házigazdái. Sze­retnénk kihasználni a nem­zetközi minősítésű létesít­mény adottságait, ezért ősszel már egy országos vi­adalt, jövőre pedig nemzet­közit szeretnénk rendezni. S még csak az út elején já­runk: tervezzük egy fedett lovarda létesítését. Eredmények, CO-kate­gória (28 induló): 1. Kom­lósi Roland (Vásárhelyi Aranyági Ménes) Csókos nevű lován, Bogár István (Szegedi Szabadidő LK) Froggi Boy n. I., Bárdos Sándor Móni n. 1., Brázik Kitti (utóbbi kettő Tiszaszi­get) Alibi n. I. B/l kezdő ló (13): 1. Magyar Gábor (Hódmezővásárhelyi LK) Miss Lilik nevű lován, Gáncsos László (Bercsényi LK) Lupus n. 1., Törökné Kezes Gabriella (Vásárhe­lyi Aranyági Ménes) Aranyági Igor n. 1., Székely Csaba (Szőreg és Vidéke LK) Szerény n. 1. B/l kezdő lovas (8): 1. Kovács Henri (Morris LK, Balás­tya) Fülemüle n. 1., Komló­si Csókos n. 1., Kovács H. Kabaré n. 1. (A közölt há­rom kategóriában nem volt „szétugratás", ezért szere­pel három, illetve négy győztes a felsorolásban.) B/2 ifjúsági (12): 1. Kovács Anna (Morris LK) Líz nevű lován, 2. Gyulai Gábor (Mezőhegyesi Ménesbir­tok) Nimbusz n. I., 3. Lu­kács Lóránt (Hódmezővá­sárhelyi LK) Ragyogó n. 1. B/2 felnőtt (35): 1. Búza Krisztián (Vásárhelyi Aranyági Ménes) Karina nevű lován, 2. Kotroczó Róbert (Halasi LK) Lucky Lady n. 1., 3. Zajzon And­rás (B és H LK) Luigi n. 1. Kanyó Dénes Eb-kiküldetési szintet teljesített Petróczky újra versenyez búvárúszás A Duna-Tisza Muréna Búvárklub sportolói már túl vannak egy versenyen. Gyémánt Imre mesteredző tanítványai közül különö­sen Kanyó Dénes szerepelt jól, hiszen megúszta az Eb­kiküldetési szintet. Mi új­ság a többiekkel? - ezt kér­deztük a szegediek tréne­rétől. - Savanya Norbi csak napi egy edzésen vesz részt, hiszen az egyetemi vizsgáira készül. Hetek múlva azonban csatasorba áll, s gőzerővel készülünk majd az egri Európa-baj­nokságra. Jó hír, hogy Pet­róczky Zsombor elkezdte a tréningeket, s április 20-tól már versenyezhet is. A szö­vetség méltányosan bírálta el a doppingvétség miatt el­tiltott bűvárűszó kérelmét, s az egyéves eltiltása alól felmentette. Zsombor nagy kedvvel látott munkához, ha megmarad ez a lendüle­te, akkor biztos résztvevője lehet a kontinensviadalnak. Kanyó Dénes Hajdúszo­boszlón nagyon jól úszott, s tegnap reggel is kiváló időt ért el 100 m-en. Új orosz uszonnyal rója a távokat, s ez eddig remek hatással volt a teljesítményére. Len­gyel Lilla a korosztályos és felnőtt országos bajnokság­ra készül. Bízom benne, hogy a két esemény közül valamelyiken sikerül telje­sítenie a junior világbajno­ki kiküldetési szintet, s részt vehet a Rómában ren­dezendő vb-n. A csopor­tomban két tehetséges fiatal bontogatja a szárnyait, Bul­lás Imre és doszt Adám egyre ügyesebb, mindket­ten a jövő reménységei. Ha megmarad a szorgalmuk, akkor évek múlva sok örö­met szerezhetnek még a sportág szegedi barátainak. S. R.

Next

/
Oldalképek
Tartalom