Délmagyarország, 2001. május (91. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-02 / 101. szám

SZERDA, 2001. MÁJUS 2. SZEGED ÉS KÖRNYÉKE 5 Homokhajtás és törpefoci Kisteleki Afrika Kisteleken a vásártér akkorra port vert, mintha Afrikában lettünk volna. A majálisra hirdetett me­gyei amatőr autós ügyességi verseny zajlott itt. Öt­venöt csodálatosan fölkészített, alkalomhoz illőre festett autó „rúgta a port" a vásártéri megmérette­tésen. A verseny favoritjának számított a balástyai Szemerédi László, de tegnap megelőzte őt a kisteleki Paragi Róbert. Szűcs József dacolva a porvágó széllel, magát fogta a sorhúzó utaló hámjába, egyenesbe és egyenletesre állította a leendő kukoricás töveit, sorait. A borsóéhoz igazította, mert az már ki­zöldellt a tanya melletti ho­mokon. Tegnapra végzett ugyan, de mégse ment ma­jálisolni, hiszen Csengelén nem tartottak hivatalos má­jus elsejei ünnepet. A többi csengelei gazda - esetünk­ben Geráék, Tóthék, Kucso­ráék, Víghék, Mészárosék ­csupán a legszükségesebb földbéli teendők, mint pél­dául a fólialevegőztetés, krumplilocsolás szakították meg a majálisolást. Ami épp rokonokkal való néz­gelődést jelentett a balástyai vagy épp a kisteleki forga­tagban. Forráskúton Tari Ven­celné szintén a soros föld­munkákat választotta, mert szerinte a faluban nem szo­kott lenni majális. így a munka ünnepe miatt nem szakadt meg a vetemények kapálása, a gyümöcsfák per­metezése, a paprikaültetés, a kukoricavetés, vagyis a má­jusi munkák láncolata. Öttö­mösön is a szél miatt indult, majdhogynem „ki merre lá­tott". A spárgaföldbe igye­kezve Módra Lászlóik Pusztamérges, Födi Zsolték Rúzsa, míg ifjabb Bata Fe­rencék a Petróczi iskola felé indultak homokot hajtani. Sietségük oka, hogy „ne bújjon ki a földből a spárga, és ne liluljon be a feje" mert akkor az értékes növény el­veszti tekintélyét, eladhatat­lanná válik. A rúzsai falunapon 74 bográcsban főtt a halétel, főleg a falubeliek ízei sze­rint, de jöttek zákányszéki­ek, pusztamérgesiek, öttö­mösiek, szegediek is. A bor­dányi Lógósok csapatából Rabiné Szabó Ágnes fő­főzőként állt helyt. Azt is kiderült, hogy minden indu­ló nyertes lett, az asztalokon csak a tömérdek mosatlan maradt. A törpefocin a kispályás játékosok mellett a felnőttek is bemutathatták büntetőrú­gó képességüket, csaknem százan indultak a 11-es rúgó versenyen. Késő délután kezdetét vette a futballpályai mutatvány - dal, tánc, szín­játék - a rúzsai focipályán, s tartott, ameddig a tűzijáték után a bál tarthatott. A kép­viselők posztomusz dísz­polgári díjat adományoztak Négyökrű Antalnak. (Mária leánya, Sándor Jánosné vet­te át.) Az ünnepség részt­vevői félperces felállással tisztelegtek az őszibarack­nemesítő, volt téeszelnök, faluépítő emlékének, Papp János polgármester mondott beszédet, majd Balogh László országgyűlési képvi­selő köszöntője hangzott el. Bemutatták a község törté­netét és népéletét összefog­laló tudományos munkát, a rúzsai monográfiát. Elisme­réseket adtak át a rúzsai ön­kéntes tűzoltóknak, hiszen tavaly csaknem száz erdőtűzhöz kellett riasztani csapatukat. A rúzsai falunap vendége volt még többek között Géczi József or­szággyűlési képviselő, Va­lenta László, a Belügymi­nisztérium kabinetfőnöke, Örmény István, a belügymi­niszter főtanácsadója. Majoros Tibor - Én is kérek, olyat, olyan nagy lufit - rángatta édesany­ja kaiját egy négy-ötév körü­li kislány az újszegedi majáli­son. Az asszony zavartan kör­benézett, ki látja, hallja a tör­ténteket. Csendben mondott valamit a gyereknek, vél­hetően azt: túl drága az ne­künk, a kicsi pedig könnyez­ve engedte, hogy anyja enyhe erőszakkal elhúzza a valóban látványos léggömbök köze­léből. Szerencsésebb volt a há­romesztendős Szalma Beács­ka, akit nagyszülei, Kardos Sándor és felesége hozott el majálisozni. Látod, még vatta­cukrot is kaptam, mutatta a kezében majszolódó édessé­get. A nagypapa hozzátette: csak a nagyszülőknek „enged­élyezett" az ilyen kényezte­tés. Egyébként kevés édessé­get kap. - Van lufim is - foly­tatta a talpraesett kislány - de az egyik Jánoskáé, a testvére­mé. A nagyobbik unokánk elu­tazott a szülőkkel Romániá­ba, vette át a szót az igazán fi­atalos külsejű nagymama, majd hozzátette: a jó idő és a látványosság reménye csalt ki bennünket a ligetbe. Meg­lepően szép tiszta a park, jó látni, hogy a fűre is leülhetnek az emberek. És valóban. A tisztáson, napfürdőzés közben sokan pi­hentek. Az előrelátóak táská­jából pedig előkerült az ott­honról hozott elemózsia is. A 72 éves Túriné Rózsika néni mindenekelőtt a fiatalokat saj­nálta, akiknek nincs pénzük arra, hogy legalább egy darab kolbászt vagy egy pohár üdítőt, esetleg sört fogyasszanak. Sé­tálnak itt sokan, mondta, de kevés az árus, és még ott sem állnak hosszú sorok, mint egy­kor. Milyen majális az ilyen? Munkatársunktól A Szegedi Tudománye­gyetem Bölcsészettudomá­nyi Karának doktorandusz hallgatója, Lövétei Lázár László vehette át Visy Csaba rektorhelyettestől a Faludy­díjat. Az elismerést Faludy György alapította annak em­lékére, hogy az egyetem rek­tora 1988-ban megnyitotta előtte az auditórium maxi­mum ajtóit, mikor az akkori szegedi polgármester megtil­totta az emigrációból éppen Garamvölgyi Gyuláné, sán­dorfalvi édességkereskedő is azt panaszolta, hogy az ára­kat hallva továbbállnak az em­berek. Ok viszont nem tehet­nek mást, legalább a helypénz­nek meg kelí térülnie. A közel­ben álló kereskedőtársai hoz­zátették: tegnap nem hagytak minket árulni, pedig lett vol­na forgalom. Sajnos még ma sem lehetünk itt addig amíg igény van rá, mert 20 órakor „kiteszik a szűrünket" innen, mondta ingerülten az egyik férfi, hozzátéve: de a nevemet be ne írja az újságba, mert jövőre is szeretnék itt árulni. A kitelepített, szép faját­szótér sikere viszont óriási hazatért költőnek, hogy fe­lolvasást tartson a városban. Az idei díjazott első kötete, melyet a tavalyi kitüntetett, Orbán János Dénes szer­kesztett, kiérdemelte a Ro­mán írószövetség elismeré­sét is. Fried István egyetemi tanár méltatásában kiemelte, hogy az Erdélyből származó fiatal költő versei szűkszavú­ak, tárgyilagosak. A hétköz­napi élet jelentéktelen moz­zanataiból teljes világkép bontakozik ki. volt. Gyermekek, szülők el­ragadtatással beszéltek a biz­tonságos, formatervezett hin­tákról, mászókáról. Csonka Zsófika és a 2,5 éves Börcsök Krisztike szülei, akikhez a be­szélgetést hallva csatlakozott Szabó Judit is, aki 3 éves kis­lányával akart egy kellemes napot tölteni a ligetben egya­ránt azt hangsúlyozták, mi­lyen jó lenne ha egész nyá­ron itt maradnának ezek a ját­szóeszközök. Itt jó a levegő, puha a pázsit, nincs forga­lom, nem kell félteni a kicsi­ket. Ezért ők nem bánnák, ha a majális hosszú hónapokig tartana. N. Rácz Judit Eötvös-napok Munkatársunktól Az oktatásügy irányváltásai címmel rendez előadást má­jus 2-án, szerdán Szegeden, a Földváry utca 3. szám alatt az Eötvös József Szabadelvű Tár­saság. A fórum vendége Bát­hory Zoltán volt oktatási ál­lamtitkár és Horn Gábor or­szággyűlési képviselő. Az Eöt­vös Liberális Napok kereté­ben május 7-én a bankszak­máról, 10-én Milosevics buká­sáról, 14-én pedig Szeged ter­vezett autópályájáról tudhat­nak meg többet az érdeklődők. Faludy-díj Szegeden több helyszínen is zajlottak a május elsejei események. Hattyason például létrán ülő versenyt rendeztek - a győztesnek 40 korsó sör „ütötte a markát". (Fotó: Gyenes Kálmán) Átadták a Juhász Gyula-díjakat Szolidaritás a Postás-pályán Munkatársunktól A megyei szakszervezeti tömörülések - a Munkástanács kivételével - csakúgy mint ta­valy, most is a szegedi Postás-sporttelepen tartották hagyományos majálisukat, egy nap­pal május 1. előtt. A hivatalos programban Botka László, az MSZP megyei elnöke mon­dott ünnepi köszöntőt, majd Kiss Ernő, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgo­zók Szakszervezetének megyei ügyvivője felolvasta azt az országos kiáltványt, melyet a hat szakszervezeti konföderáció közösen adott ki a munka ünnepe alkalmából. Ebben többek között kifejtik: „A mai napon, 2001. május l-jén azt látjuk, hogy számottevően nem javult a munkavállalók helyzete, a gaz­daság lehetőségeihez képest nem növekedtek a bérek, a gazdasági fejlődés eredményeit ki­sajátítja a kormány és az egyre gátlástala­nabb nemzetközi és hazai nagytőke." A szakszervezetek tiltakoznak a Munka tör­vénykönyve legutóbbi módosítására ellen is, mely a dokumentum szerint tovább fokozta a munkavállalók kiszolgáltatottságát munka­adóikkal szemben. (Szokatlan módon, a Fi­desz fizetett újsághirdetésekben magyarázza el, hogy az új törvény éppenhogy védi a munkájukból tisztességgel élő polgárokat.) A kiáltvány végül azt is üzeni: „Magyarország munkavállalói nem játékszerei egyetlen hata­lomnak és egyetlen kormánynak sem! Meg kell teremteni a társadalmi szolidaritást!" A hagyományoknak megfelelően, május elseje alkalmából idén is átadták a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének megyei képviselete által alapított Juhász Gyula-díjakat: Báló Zsuzsának, a Szegedi Paprika szakszervezeti bizottsága elnöké­nek, az Élelmiszeripari Dolgozók Országos Szövetsége megyei titkárának kimagasló ér­dekvédelmi munkájáért, valamint Vécsey Ágnes újságírónak, a Magyar Rádió Szegedi Körzeti Stúdiója szerkesztőjének, aki műso­raiban kiemelt figyelmet szentel az értelmi­ségi munkavállalók élet- és munkakörülmé­nyeire, különös tekintettel a pedagógusok helyzetére. A díjakat Tóth József, az MSZOSZ megyei vezetője adta át a kitünte­tetteknek. Természetesen az idei szakszervezeti ma­jálist is a laza, oldott programok jellemezték: volt kispályás labdarúgó-bajnokság, tekever­seny, citerazenekar, mazsorett, bábszínház, nosztalgiakoncert, Koós János, no meg per­sze sör, virsli, kürtös kalács, marhapörkölt minden mennyiségben. Ugrálóknak vár, éheseknek kolbász... Majális, piaci árakon Május elseje az újszegedi Ligetben még mindig „telt házzal" megy. (Fotó: Gyenes Kálmán) Szeged több városré­szében is rendeztek teg­nap májust köszöntő vi­gadalmat, ám a majáli­sozók többsége idén is az újszegedi Ligetbe lá­togatott ki. A „tömege­lés" ugyan alig emlé­keztetett az egykori má­jus elsejékre, azért most is jutott mindenkinek kolbász is, léggömb is, pártsátor is. Csak azo­kat a gyerekeket lehe­tett nagyon nehezen megvigasztalni, akik a Vidámparkot keresték. A kolbászok sültek, az ünneplők meg szembesül­tek. Ugye, azt mondanom sem kell, hogy bélbe gyö­möszölt finomságok az előbb említett sülésen forró zsírban estek át. Ami pedig a vidám majálisozókat illeti - nekik azzal a nem mellé­kes ténnyel kellett megba­rátkozni, hogy Újszeged Li­getében, 2001. május elsején 300 forintért mértek egy pár virslit, 200 forint volt tíz de­kagramm hurka, míg hason­lóan egy tized kilónyi sült­kolbászért már 290 forintot kértek el. Ám a legtorko­sabb gyerek sem tudott a 200 forint per csöves kuko­ricából kettőnél többet le­tuszkolni a torkán, mielőtt felkönyörögte magát egy körre (300 forint itt, 400 ott...) valamelyik gyomor­forgató szerkentyűre a bel­városi híd lábához telepített ideiglenes vidámparkban. S ha a kedves papának is ma­ximum két korsóval enged­élyezett az 500-ért mért sörből a sápítozó anyuka, azt is mondhatnám: a tegna­pi május elsejét egy bérből és fizetésből ünneplő akkor is átvészelte, ha nem bocsá­totta áruba a panellakását. Dehogy untatnám én a kedves Olvasót ily' anyagi­asra sikeredett majáliskróni­kával, ha május első napján nem láttam volna annyi mo­solytalan arcot Újszegeden. Néhány vidám cimbora ugyan összeölelkezett - kö­szönet érte szesznek és má­mornak - a platánok alatt, a „Nézzünk ki a ligetbe!" programterv alapján majáli­sozók nagy többsége - úgy tűnt számomra - csak átsé­tált a parkon. És közben nosztalgiázott. Az ötvenes éveik felé közeledők megáll­tak a Vigadó előtt, azt firtat­ván, vajon kinek a bűne, hogy ez a szórakozóhely ki­múlt. Az ifjabb házasok, akik kicsinyke gyermekek kezét markolászták a tömeg­ben, pedig lelkesen loholtak ahhoz a kapuhoz, amelyen egykor a Vidámparkba lép­hettek be. Kapu maradt ugyan 2001­re is, csak éppen vastag lánc díszelgett rajta, a Vidám­parknak viszont mindössze hűlt helyét találhatták a go­kartra, vagy óriáskerékre vá­gyók. Még szerencse, hogy a gyepen ugrálóvárakba fizet­hették be csemetéiket azok, akik az áraktól ájulva hamar belátták, ők ezen a majálison nem nagyon ugrálhatnak. Tehát nem volt örömtelen az újszegedi majális. De ennél is nagyobb megnyugvásra ad okot a tény: a hétköznapokon oly fenekedős politikai életünk képviselői tegnap legbarát­ságosabb arcukat mutatták. Egy hangos szóváltás sem zavarta az ünnepet. Pedig hát a Munkáspárt és a MIÉP, az MSZP és a Fidesz-MPP sátrai között annyi hely azért akadt volna, hogy kiássák a küzdő felek a lövészárkot. Ehelyett minden pártsegéd csendben osztogatta a maga kis szórólapját, s mosolyog­va köszönte meg, ha egy-egy érdeklődő szorított helyet a markában, a fagyi mellett, néhány rövidebb kiáltvány­nak is. Ha meg valaki úgy dön­tött, neki bizony még ennyi politika is túl sok, az ebédet meg majd kicibálja inkább otthon a hűtőből, padra ültet­te az unokát, és mesélni kez­dett. Mint az a nagymama, aki az újszegedi szabadtéri bejáratától nem túl messze szélesre tárt kezekkel ma­gyarázta egy csöppnyi lány­nak: „Voltak ám itt akkora május elsejék is, hogy a tö­meg fele be se fért a Liget­be." A szalaggal díszített copfos erre csak annyit mon­dott, nagycsoportos öntudat­tal, miközben vaníliafagyi­ból olvadt lével rajzolt foltot a blúzára: „El se hiszem". Hát igen, így vagyunk ez­zel többen is... Bátyi Zoltán Mosoly és könnyek

Next

/
Oldalképek
Tartalom