Délmagyarország, 2001. május (91. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-28 / 123. szám
Győzelemmel búcsúzott a Szeviép Közte ötvenöt pont kosárlabda Szeviép-Szeged KE -Debrecen 100-45 (24-13, 26-9, 25-8, 25-15) Női kosárlabdamérkőzés, 9-15. helyért, újszegedi Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Faidt, Vétek. Szeviép-Szeged KE: SZABÓ (10/3), Laluska (4), ROCZKOV (19/3), CSAPÓ (28), Budánovics (10/3). Cserék: SZOPKÓ (18/3), Pungor (7/3), Túróczy (2), Kati (2), Miklósik (-). Edző: Király Sándor. Debrecen: Komáromi (1), Koródi (-), KISS (14/3), SIMAY 1.(13), Simay O. (5/3). Cserék: Bartalos (6/3), Veress (2), Kocsárdi (-), Orbán (-), Kürti (4). Edző: Áron Balázsné. Az utolsó B csoportos bajnoki mérkőzés előtt Domokos Mihály, a SzeviépSzeged KE női kosárlabdacsapatának az elnöke egyegy szál rózsával köszöntötte az A csoportba feljutott gárda játékosait. Mindkét együttes idegesen kezdte a találkozót, egy percig egyik csapat sem talált a gyűrűbe. Csapó kosara után a 3. percig szoros volt a mérkőzés, ekkor 4—3 volt az eredmény. A center, Csapó ebben az időszakban remekül használta ki magassági fölényét, pontjaival az 5. percben már 11-3 állt az eredményjelzőn. A negyed legszebb kosarát az utolsó pillanatban a fiatal, Pungor Kriszta szerezte, a félpályáról talált a gyűrűbe. A második tíz percben a debreceniek főként távolról kísérleteztek, kevés eredménnyel. A 15. perctől felpörgették a ritmust a hazaiak, a csereként pályára lépett Szopkó nagyot lendített a játékon, így a félidőben fölényesen, 50-22 vezetett az SZKE. Roczkov triplájával indult a harmadik negyed, sőt, a vendégek csak büntetőből tudtak kosarat elérni, míg a Király-tanítványok betörésekből rendre eredményesek voltak. Fokozatosan nőtt a különbség, harminc perc játék után 75-30-at mutatott az eredményjelző. Az utolsó játékrészre minden játékos szerepet kapott, akik közül Kati Lívia egy gyors találattal hálálta meg a bizalmat. Király mester ennek ellenére elégedetlen volt, a 35. percben az időkérés után egyszerre ötöt cserélt. A hajrára csak egy kérdés maradt: eléri-e a száz pontot a Szeviép? Ez az utolsó másodpercben Szabó Juditnak sikerült, tíz méterről talált a gyűrűbe, ez pedig a 100. pont volt. A találkozó után a nézők vastapsa kísérte a leányokat az öltözőbe. A szurkolók hosszú B csoportos tagság után, októbertől újból A csoportos meccseket láthatnak az újszegedi Sportcsarnokban. Király Sándor: - Hatalmas fegyverténynek tartom, hogy fiatal csapatom kiharcolta a feljutást. Olyan gárdákat utasítottunk magunk mögé, amelyek sokkal jobb játékosállománnyal rendelkeznek, mint mi. A profizmus kapujában állunk, egy kis lépést már megtettünk felé. Süli Róbert Csapó, a Szeviép-Szeged KE centere egyeduralkodó volt a palánk alatt, huszonnyolc pontot szerzett. (Fotó: Gyenes Kálmán) Növelte előnyét M. Schumacher forma-1 Munkatársunktól A vb-pontversenyt vezető Michael Schumacher (Ferrari) nyerte a Forma-l-es Monacói Nagydíjat csapattársa, a brazil Rubens Barrichello és az ír Eddie Irvine (Jaguar) előtt. A német 12 pontra növelte előnyét az ötödik helyen célba ékező Dávid Coultharddal (West-McLarenMercedes) szemben. A szombati időmérő edzést megnyerő Coulthardot üldözte a balszerencse: nem tudott azonnal elindulni a felvezető körre, így csak a mezőny végéről, a 22. helyről kezdhette meg a futamot. Nagyszerű versenyzésének köszönhetően azonban felkapaszkodott az ötödik helyre. Ez egyértelműen bravúrnak tekinthető, hiszen Monté Carlóban szinte lehetetlenség előzni. Bár, az is igaz, hogy többen is feladni kényszerültek a futamot. A Monacói Nagydíj végeredménye: 1. M. Schumacher, 2. Barrichello, 3. Irvine, 4. Villeneuve, 5. Coulthard, 6. Alesi. A vb-pontverseny állása: 1. M. Schumacher 52 pont, 2. Coulthard 40, 3. Barrichello 24, 4. R. Schumacher 12, 5. Heidfeld 8, 6. Hakkinen és Ráikkönen 4-4. Konstruktőrök: 1. Ferrari 76, 2. West-McLarenMercedes 44, 3. BMW-Williams 18, 4. Jordan-Honda 13, 5. Sauber-Petronas és BAR-Honda 12-12. Sintokaput és Oyama-emlékművet is avattak Szentes, a kyokushin fővárosa karate Már Szentes határában hatalmas, az úttest fölé kifeszített transzparensek hirdették: kyokushin Európa-bajnokság. A város egyértelműen Eb-lázban égett, s ezt a sportcsarnok előtti látvány is megerősítette, akik ugyanis nem fértek be az arénába (2500 náző foglalt helyet a lelátón és a küzdőtéren lévő székeken!), a kint elhelyezett videoprojektoron követték figyelemmel az eseményeket. S azt láthatták, hogy a lengyelek „önző módon" tíz érmet zsebeltek be, ebből négy aranyat - a megszerezhető hétből. A délelőtti selejtezőkben nem sok babér termett a magyar válogatott tagjainak a 26 ország 143 harcosát felvonultató kontinensviadalon. A hölgyeknél Krista Andrea (55 kg) és Illés Irén (65 kg) nem jutott a nyolc közé. Somlai Csilla (55 kg), Silman Hajnalka és Surán Judit (utóbbi kettő +65 kg) pedig a negyeddöntőben kapott ki. A legeredményesebben Róka Györgyi szerepelt, ő az elődöntőig menetelt. De a fináléért való küzdelmet már nem vállalta, ugyanis a két hét múlva esedékes osakai világbajnokságra is hivatalos, s nem akarta részvételét egy esetleges sérüléssel kockáztatni. A férfiak is hasonlóan szerepeltek. Koltai Gábor és Rácz Zsolt (mindkettő 70 kg) már az első körben búcsúzott, de Szolnoki A dám (80 kg) és Dévényi András (+90 kg) sem jutott meszszebb. Aladics Akos a negyed-, Kurucz Tamás (mindkettő 90 kg) és Horváth Attila (80 kg) pedig a nyolcaddöntőbe jutásért szenvedett vereséget. Egy bronzérmet a fiúk is szereztek: Sólyom Ádám (+90) orosz és ukrán A látványos és egyben veszélyes akciókban nem volt hiány a szentesi Európa-bajnokságon. (Fotó: Miskolczi Róbert) ellenfelen keresztül jutott az elődöntőig, ő itt kapott „tilos jelzést". A délutáni helyosztók előtt avatta fel Shokei Matsui Kancho, a Nemzetközi Karate-szövetség (IKO) elnöke a sportcsarnok előtti téren a sintokaput és a sportágalapító, Sósai Masutatsu Oyama emlékművét. Szirbik Imre, Szentes polgármestere izgatottan jegyezte meg: - A rendezés miatt legalább olyan versenydrukk van bennem, mint az érmekért harcoló karatékákban. Bízom benne, hogy mindenki elégedetten távozik majd tőlünk. Felesleges volt aggódnia a város első emberének, mert Rrezovai Sándor 3. dános mester, az Eb főszervezője segítőivel mindent megtett, azért, hogy a versenyzők otthon érezhessék magukat. A sensei (mester) még bemutatóval is kedveskedett a publikumnak a finálék előtt. A döntők lengyel fölényt hoztak, a hét megszerezhető aranyból négyet szereztek meg a piros-fehérek, kettő jutott Oroszországnak, s csupán egy vándorolt Európa északi felébe, ebben egy dán hölgy volt a ludas. A rivális (a kyokushinkai ugyanis Oyama halála után három „ágra" szakadt) Furkó Kálmán, Brezovai Sándor mestere is elismeréssel nyilatkozott a látottakról: Örülök, hogy tanítványom vezetésével Szentes Európabajnokságot rendezhetett. Az ilyen események amennyiben magas színvonalúak - és ez az volt! - erősítik, népszerűsítik a sportágat, s ez mindenkinek jó. Eredmények: Férfiak, 70 kg: 1. Dmitrij Sztarcev (Oroszország), 2. Viszynszki (Lengyelország), 3. Szychowski (Lengyelország) és Lahajov (Oroszország), ...17. Koltai Gábor és Rácz Zsolt. 80 kg: 1. Silvester Sypien (Lengyelország), 2. Gulevics (Fehéroroszország), 3. Sidoti (Olaszország) és Vasjin (Ukrajna), ...9. Horváth Attila, ...17. Szolnoki Ádám. 90 kg: 1. Lecsij Kurbanov (Oroszország), 2. Meljuk (Oroszország), 3. Glowalki (Lengyelország) és Garan (Ukrajna), ...5. Aladics Ákos, ...9. Kurucz Tamás. +90 kg: 4. Tomas Najduch (Lengyelország), 2. Drobjaszko (Ukrajna), 3. Sólyom Ádám és Kosowski (Lengyelország), ...9. Dévényi András. Nők, 55 kg: 1. Ewa Pawlikowska (Lengyelország), 2. Pastuszka (Lengyelország), 3. Linn (Norvégia) és Eciolaza (Spanyolország), ...5. Somlai Csilla, ...9. Krista Andrea. 65 kg: 1. Adrianna Bienkowska (Lengyelország), 2. Elosegui (Spanyolország), 3. Róka Györgyi és Jasinska (Lengyelország), ...9. Illés Irén. +65 kg: 1. Christina Nielsen (Dánia), 2. Sypien (Lengyelország), 3. Joszipova (Bulgária) és Aréna (Olaszország), ...5. Silman Hajnalka es Surán Judit. Imre Péter Süli József jelenti Soussából, a Pick Szeged túrájáról Billen a tunéziai pálya... kézilabda Európai szemmel is impozáns épületek, s a szombati záporeső után a csatornázás hiánya miatti utcai tavak a mai Tunézia jellemzői. A rohanás, ha másképp nem megy, durva szabálytalansággal az ellenfelet elgázoló játékstílus pedig az afrikai ország kézilabda-válogatottjának a sajátossága. Mindkettővel szembesült a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, miután kétszer is összemérte erejét a vendéglátó legjobbjaival. Mondani sem kell, hogy a hazai játékvezetők nem sok esélyt adtak a Tiszapartiaknak. A szervezők igazán mindent megtesznek, hogy Drágán Djukics és tizenkét játékosa jól érezze magát, semmibe se szenvedjen hiányt, még a megbeszélt időpontokat is igyekeznek többé-kevésbé betartani. A másnapi programot komolyan vehetjük, de hogy a két nappal későbbre tervezett megvalósul-e, aziránt komoly kételyeink lehetnek. A csodálatos körülmény, a gyönyörű idő és tengerpart azonban minden apró bosszúságot pillanatok alatt elfeledtet. Ami az első találkozót illeti, jól kezdett a szegedi (Vujovics, Oláh 3, Bécsi 4, Buday 8, Rosta 3, Eklemovics 5, Németh. Csere: Nagy L., Maksity, Laluska 1, Ambrus, llyés) gárda. Aztán egyre durvábbak és erőszakosabbak lettek a tunéziaiak, s Djukics edzőnek kellett időt kérnie ahhoz, hogy ráncba szedje az egyre jobban elkedvetlenedő játékosait. így a 23. percre 11-10re felzárkóztak Budayék, de ekkor és a 40. percben, amikor 19-18 volt az állás, előléptek főszereplővé a bírók, s pillanatok alatt elhúzott a tunéziai válogatott. Nem lennénk objektívek, ha elhallgatnánk, hogy a szegediek számtalan ziccert hagytak ki, így 31-24 (17-13)-re győzött a franciaországi világbajnokságon 9. helyen végzett együttes. A két csapat második mérkőzését a Soussától 40 km-re lévő üdülőhelyen tartották, s az elő.satározást a tunéziai utánpótlás- válogatott a német Mehlsungennel vívta. A látottak (22-2l-re nyertek a hazaiak) szintén azt igazolták, ha másképp nem megy, akkor bírói segédlettel kell Tunéziának nyernie. Ezzel a tudattal lépett pályára a Pick Szeged Krcamnyiké az Oscar sakk Munkatársunktól Tavalyi teljesítményéért Vlagyimir Kramnyik kapta a sakk Oscar-díjat. A szavazáson 58 ország 326 szakírója vett részt, és a 25 éves orosz nagymester 3796 ponttal végzett az élen a FIDE-világbajnok indiai Viswanathan Anand (3410), valamint Garri Kaszparov (2028) előtt. Kramnyik főleg azzal érdemelte ki az elismerést, hogy tavaly ősszel a londoni profi vb-döntőben legyőzte Kaszparovot. Nagy Timea második vívás Munkatársunktól Nagy Tímea a második he lyen végzett a Sevillában rendezett női párbajtőr Világkupa-versenyen. Tóth Hajnalka harmadik, Fodor Renáta nyolcadik lett. Az olimpiai bajnok Nagy az elődöntőben Tóthot győzte le, a fináléban az olasz Elisa Ugától szenvedett vereséget. Eredmények, negyeddöntők: Tóth-Fodor 15-4, Nagy-Cascioli (olasz) 15-12, Uga (olasz)-Nass (német) 15—12, Heidemann (német )-Hablützel-Bürki (svájci) 15-10; elődöntők: Nagy-Tóth 15-11, Uga-Heidemann 15-14; finálé: Uga-Nagy 15-11. Bódi ezüstjei teke Munkatársunktól Budapesten, a Postás-pályán rendezték meg a női és férfi (egyéni és páros) tekebajnokságot. A férfiaknál a Snowfox Szeged kiválóságai, Bódi Tibor és Karsai László a fővárosi Kovács, Mészáros (BKV Előre) duó mögött a második helyet szerezték meg, ehhez 1875 fás teljesítményre volt szükség. A hölgyeknél az exszegédi Bozó Melinda és Juhász Gabriella (mindkettő FTC) páros bizonyult a legjobbnak. Az egyéniben Bódi, megismételve előző napi remek produkcióját, 1866 fát gurítva ezüstérmet szerzett. A bajnok Mészáros József lett. (Vujovics, Oláh 1, Bécsi 4, Buday 8, Rosta 3, Eklemovics 5, Németh 2. Csere: Nagy L., Maksity, Laluska 1, Ambrus, llyés) csapata is. A Tisza-partiak végig egyenrangú ellenfelei voltak a .házigazdáknak, hogy mégis 27-24 (13-12)-re végződött a találkozó, az a már említetteknek — bírói segítség és rossz helyzetkihasználás — köszönhető. Lukács János, a csapat vezetője: - Dicséret illeti a játékosokat a küzdeni tudásért, de ha a következő mérkőzésünkön jobban kihasználjuk a ziccereinket és kevesebb technikai hibát vétünk, akkor még szorosabbá tehetjük a találkozót. Ma Tuniszba látogat a csapat, holnap délelőtt pedig - állítólag - a Mehlsungennel edzés jellegű mérkőzés vár a Pick Szegedre. Totóeredmények Budapest (MTI) A totó 21. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. DebrecenÚjpest 3-4 2 2. KispestZTE l-l X 3. VideotonMTK 1-0 1 4. GyőrTatabánya 3-2 1 5. FTCSopron 1-0 1 6. BresciaVicenza 2-1 1 7. FiorentinaAtalanta l-l X 8. JuventusPerugia 14) I 9. LecceParma 1-2 2 10. RegginaBari 1-0 1 11. RomaMilan l-l X 12. UdineseNapoli 04) X 13. VeronaBologna 5-4 1 Pluszmérkőzés: 14. InterLazio l-l X