Délmagyarország, 2001. május (91. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-12 / 110. szám

tefánici Az idős lelkész tetemét csak a víz levonultával találták meg. • 4500 születés köszönhető a hazai lombikbébiprogramnak. • „Magyarországon nem kell Disneylandet építeni." Magyarország két kolosszus között A fiamra kellett vigyáznom..." Szegeden a napokban mutatták be a közönségnek özvegy Horthy Istvánná gróf Edelsheim Gyulai Ilona: Becsület és kötelesség cimű memoárját. Ilona asszony alábbi interjújában apósáról, Horthy Miklósról és a háborúba sodródott Magyarországról beszél. - Tisztelt grófnő, a királyság vagy a köztársaság áll közelebb a szívéhez? - Mivel Magyarország királyság volt, majdnem egész életemben, amit otthon tölthettem, a köztársaságot mindig idegennek éreztem. Természetesen nem ellenzem, csak szokatlan. De hát nézze meg a magyar címert, amelyben ismét benne van a korona. Azt hiszem, Magyarország sosem fogja teljesen elfelejteni a királyságot. - A Horthy-család mennyire tartotta fontosnak, hogy Magyarország királyság maradjon? A Tanácsköztársaság bukása után Horthy Miklós kétszer is megakadályozta, hogy IV. Károly király visszatérjen... - De nem azért, mert köztársaságot akart, hanem mert a Habsburg-családbeli király visszatérése miatt a szomszédos államok azonnal megszállták volna Magyarországot. Ezt egyébként a szövetségesek is rögtön tudtára adták apósomnak, a magyar kormányt pedig átiratban figyelmeztették. A kormányzó teljes mértékben királypárti volt. Annyira tisztelte az idős II. Ferenc József császárt, akinek egykor szárnysegédje volt, hogy soha nem vonta volna kétségbe a királyság létjogát Magyarországon. - Voltak, akik azzal gyanúsították Horthy Miklóst, hogy István fia - az ön férje - kormányzóhelyettesi kinevezésével őmaga akart dinasztiát alapítani... - Ebből egy szó sem volt igaz. A kormányzóság nem volt örökölhető tisztség, apósom pedig soha nem gondolt dinasztiaalapításra. Ezt azért is tudom biztosan, mert férjem halála után egy kis csoport azzal kereste meg őt, hogy unokáját, István fiamat, aki akkor 3 éves volt, koronázzák királlyá. Apósom kimondottan elutasító volt a tervvel szemben. -Az előző rendszer propagandája következtében a Horthy név Magyarországon és kivált a környező országokban szinte egyet jelentett a nácizmussal. Náciellenes volt-e Horthy Miklós? - Teljes mértékben! Nem volt németellenes, hiszen egykor a németekkel szövetséges monarchia hadseregében szolgált, de a nácizmust alapjaiban elvetette. Ugyanez érvényes volt férjemre, Horthy Istvánra is, aki soha nem titkolta náciellenességét. Meggyőződésem, hogy repülőgép-balesete is náci szabotázs következménye volt. - Milyen politikus volt Horthy Miklós? - Nem volt politikus! Katonaként, tengerészként, az.angol flotta volt a mintaképe. Mint fiatal tengerész járt is Angliában. Tisztsége szerint pedig az ország kormányzója volt. A kormány végezte a politikai tennivalókat, nem ő. Ezért hibás, ha Horthy-rezsimet emlegetnek. Ilyen nem létezett. Apósom elvethetett vagy elfogadhatott egy kinevezést, de nem politizált. Különben nem is volt az az alkat. Az adott szó tisztességét, a rendet, a becsületet és a kötelességtudatot tartotta erénynek. El sem tudta elképzelni, hogy ha egy államfő szavát adja, azt nem tartja be. Emiatt Hitlerről igen rossz véleménye volt. Hitlerrel való második, kiéli találkozása után apósom felháborodva tért vissza Magyarországra, és nagyon rossz előérzete volt, hogy ebből a borzalomból mi jöhet még. - Ön szerint mi sodorta Magyarországot a háborús tragédiába? - Az, hogy két kolosszus között voltunk. Az orosz és a német állam egyformán arra pályázott, hogy mindent bekebelezzen maga körül. Emiatt sodródott az ország abba a rendkívül nehéz helyzetbe, amely a háborúba vitte. Ez nyomasztó volt, és állandó veszélyt jelentett, de az élet Magyarországon a német megszállásig szabad volt. Gondoljon arra, hogy Magyarországon itt voltak a németek elől menekült lengyelek, valamint számos angol és amerikai hadifogoly is. Magyarországon tartózkodtak azok a zsidók is, akik Szlovákiából menekültek el, miután Németországba kezdték deportálni őket. ron otthon akart maradni. A kötelességet tartotta legfontosabbnak. - 1944 őszén Horthy Miklós azt tervezte, hogy Magyarország fegyverszüneti egyezményt köt Moszkvával és kilép a háborúból. Ehhez milyen reményeket fűztek? - A fegyverszüneti kísérlet komoly próbálkozás volt. Ha azok az ezredek, amelyekkel apósom számolt, feljönnek Pestre, akkor sikerült volna. Sajnos árulások sora történt, a felső vezetés tisztjei nem engedelmeskedtek az 1944. október 15-én kiadott kormányzói proklamációnak. A „kiugrás" azonban megfelelően elő volt készítve: előzőleg a Moszkvába küldött delegáció biztató eredményeket ért el a tárgyalásokon: ezt biztosan tudom, mert részt vettem az üzenetek kódolásában. A célra a kormányzó titkos „irodát" hozott létre, amit később találóan, .kiugrási irodának" nevezett el a köznyelv. - Önöket 1944-ben a Gestapo hurcolta el Magyarországról, és a háború vége is Németországban érte a családot. A kormányzót a nürnbergi perben tanúként hallgatták meg. Nem is vetődött fel, hogy háborús bűnökkel vádolják? - De igen, Tito kérte, hogy vegyék fel a háborús vádlottak közé, de a szövetségesek megtagadták ezt. Sem Sztálin, sem Churchill, sem az amerikaiak nem tekintették őt háborús bűnösnek. - Hogyan fogadta Horthy Miklós, hogy Szálasi Ferenc lett az ország vezetője? - Ezt már akkor tudta meg, amikor a németek elvitték a Gestapo főhadiszállásra. Bejelentették neki, hogy „a miniszterelnök" kér kihallgatást, pedig Lakatos miniszterelnök ott volt mellette. Apósom elbeszélése szerint a szomszéd szobában Szálai Hitlerköszöntéssel fogadta, és kérte kinevezését. Apósom közölte, hogy Szálasi lenne az utolsó, aki ezt megkapja, és hozzáfűzte, hogy szerinte a németek már gondoskodtak a kinevezéséről. Szálasi még visszatért egyszer. de még kurtább elutasítást kapott. - Ön asszonyként szörnyű háborús éveket élt át a negyvenes évek elején. Elvesztette fiatal férjét, az ország fiai a fronton véreztek, deportálták a zsidó embereket: hogyan viselte ezt a háborús megpróbáltatást? Elkerülhetetlen sorscsapásnak látta, vagy voltak kételyei a háború célját illetően? - Ha jól értem, amit kérdez, azt válaszolhatom: amit egyik percről a másikra tennem kellett az ország és a családom érdekében, azt tettem. A fiamra kellett vigyáznom, aki elvesztette édesapját, és ott volt apósom, anyósom, akik mindent elvesztettek. Nemcsak az országot, amelyben éltek, hanem három gyermeküket is, a negyedik pedig egy német koncentrációs táborban volt. Ez késztetett arra, hogy erős maradjak. -A kormányzó akarta úgy, hogy az utolsó pillanatig Magyarországon maradjanak? - Apósom, mint az igazi tengerész, nem hagyta el a süllyedő hajót. Mindenáron vissza akarta adni az ország szabadságát, és erőfeszítései nem vonhatók kétségbe: 1944 júliusában megmentette a budapesti zsidóságot, augusztusban felmentette a németek által elfogadott kormányt, fegyverszüneti delegációt küldött Moszkvába. Ezután azonban már semmit sem tehetett: 1944 októberében, a rádióban elhangzott kiugrási proklamációját követően a németek letartóztatták. - Nem tartottak attól, hogy a német megszállás alatt testi bántalom is éri önöket? - Mindenre felkészültünk. Apósom az utolsó hetekben már nem is engedte, hogy elhagyjuk a Várat, mert attól félt, hogy elfognak, és velünk fogják őt zsarolni. - Amikor emigrációba kerültek, ön mindvégig kitartott az idős Horthy házaspár mellett. Miért? - Mindig úgy viselkedtek velem, mintha a saját gyermekük lennék, és én is tiszta szívből szerettem mindkettőjüket. Képtelenség lett volna őket elhagyni. És ott volt a fiam is, az egyetlen unokájuk... - Ön 50 éve Portugáliában él. Hazájának érzi Magyarországot? - Természetesen, igen. Panek Sándor Özvegy Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona. (Fotó: Schmidt Andrea) „Együtt olvastuk el, és mindjárt éreztem: minden szava igaz. Ilyen borzalmat nem lehet kitalálni. Ezzel a dokumentummal lementem anyósomhoz, és csak annyit kértem, mindjárt olvassa el. Horthyné olvasás közben sírva fakadt, és későbbi elbeszéléséből tudom, hogy apósomat is mélyen megrendítették az auschwitzi rémtettek." Aki csak jelentkezett, a határon mindenki beléphetett Magyarországra. Erre a belügyminiszter apósom beleegyezésével adott utasítást. - Ön könyvében kitér arra, hogy a háború utáni első emigrációs években magyar zsidók segítették a kormányzó és családja boldogulását... - Ez csak azért meglepő, mert évtizédeken át a Horthy-ellenes propaganda része volt, hogy a kormányzó felelős a magyar zsidók haláláért. Azért írtam meg a könyvemet, hogy az unokáim, és kilenc dédunokám megtudják az igazat. Abból a sok hazugságból, amit Horthy Miklós történelmi szerepéről összehordtak, nehéz kideríteni az igazságot. Ami pedig a deportálásokat illeti, nem véletlen, hogy a háború után dr. Ruben Hecht. Begin izraeli elnök későbbi tanácsadója eljött Németországba és megköszönte apósomnak, amiért 200 ezer budapesti zsidó életét mentette meg a deportálások leállításával. - Ha jól tudom, ebben önnek is szerepe volt. Hogyan szerezlek tudomást Auschwitzról? - A német megszállás elején még fogalmunk sem volt a haláltáborokról. 1944 nyarának elején, amikor a vidéki zsidóság deportálása már folyt, egy zsidó férfi, Török Sándor hozta el hozzám azt az auschwitzi jegyzőkönyvet, amely ?gy csodával határos módon elmenekült szlovák zsidó jegyzőkönyve volt. Együtt olvastuk el, és mindjárt éreztem: minden szava igaz. Ilyen borzalmat nem lehet kitalálni. Ezzel a dokumentummal lementem anyósomhoz, és csak annyit kértem, mindjárt olvassa el. Horthyné olvasás közben sírva fakadt, és későbbi elbeszéléséből tudom, hogy apósomat is mélyen megrendítették az auschwitzi rémtettek. Hozzáteszem, korábban is hallottam már tőle, hogy tűrhetetlenek a deportálások. De az igazságot ekkor tudta meg. A németek már nehéz katonai helyzetben voltak, így a kormányzó megtehette, hogy 3 nap múlva, július 6-án megállította a deportálásokat. Sajnos ez a vidéki zsidó deportáltakon már nem segített. -Azelőtt mit gondoltak, milyen sors vár a deportáltakra Németországban? - Mivel magyarokat is vittek németországi munkára, a háborús körülmények között hihetőnek tűnt, hogy valóban munkáról van szó. Én a Vöröskereszt révén megkérdeztem a németeket, hogy miért kell akkor öregeket és gyerekeket is deportálni. A válasz a tények ismeretében rettenetesen cinikus volt, de akkor nem sokat lehetett tovább kérdezősködni. Azt mondták: a zsidók családszerető emberek, és akkor dolgoznak jól, ha ott van velük a család. A németek oly mértékben titokban tartották a deportálások célját, hogy a munkára kivitt emberek élelmezéséről egyezményt is kötöttek Magyarországgal. - Miben lehetett még reménykedni Magyarországon a német megszállás alatt? - Semmiben sem. A férjem már 1942-ben azt mondta: sem otthon, sem a fronton nem lehet már Magyarországért tenni. Ezért készült titokban külföldre, Angliába vagy Amerikába, hogy ott segíthessen Magyarország ügyén. Apósom viszont úgy gondolta, hogy ha valaki körül ellenállás szerveződhet, akkor az ő lehet, ezért mindenáJj::.' í