Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-13 / 87. szám
PÉNTEK, 2001. ÁPRILIS 13. SZEGED 5 179 gyerek szerepelt a filmeken Pedofilvideókkal üzletelt Helyreállítják az Oskola utcai műemlék épületeket is Szépül a Belváros A Kárász utcán folytatják a díszburkolat lerakását. (Fotó: Karnok Csaba) Egymilliárd, felújításra Több mint egymilliárd forintot költ utcái, épületei, parkjai fölújítására a város. A Kárász utca díszburkolata 200 millió forintba kerül. Az önkormányzati tulajdonú épületek helyreállítására idén közel 700 millió forintot (a tavalyi munkákat is beleszámítva egymilliárdot) fordítanak. A Stefánia-park sétányát 20 millió forintos költséggel szépítik meg. A Csongrád Megyei Bíróság 6-ról 3 év börtönre csökkentette a csongrádi V. Gábor büntetését. A férfi tiltott pornográffelvételeket másolt videokazettákra, azokat értékesítette. A filmeken 5 és 14 év közötti gyerekeket kényszeritettek fajtalankodásra, egyéb szexuális bűncselekményekre. Sorra fuccsoltak be vállalkozásai a csongrádi V. Gábornak. Autóját feltörték, ráadásul olyan kocsit vett, amelyet korábban elloptak, így a jármű árát szinte kidobta az ablakon. Szorult anyagi helyzetbe került 1997-ben. Ekkor gondolt arra, hogy maga is megpróbálkozik pornográf videofilmek másolásával. Az ötletet a regionális, ingyenes újságokban megjelent hirdetésekből merítette. Maga is hirdetett, három városban nyitott postafiókot, kitalált nevekkel. A hirdetések szövege azt sugallta, hogy „extra igényeket" is ki tud elégíteni. Ebből aztán mindenki azt gondolhatott, amit akart. Később kínálati listát küldött az érdeklődőknek. Általában 2-3 ezer forintért juthattak a kazettához a kuncsaftok, az „ínyencség", ami pedöfilfelvétéleket tartalmazott, 5 ezerbe került. Anyósa tanyáján öt videóval másolta a filmeket, jobbára maga is másolatról dolgozott. Ez okozta vesztét. Az egyik ügyfele a felvétel rossz minősége miatt buktatta le V. Gábort. Az első fokú ítéletben a férfit 6 év börtönre ítélték 179 rendbeli tiltott pornográffelvétel készítése (összesen ennyi 5 és 14 év közötti európai és ázsiai gyerek szerepelt a filmeken, egymással, állatokkal, felnőttekkel kényszerítették őket fajtalankodásra, egyéb szexuális bűncselekményekre), rossz minőségű termék forgalomba hozatala, szerzői jog megsértése miatt. A Csongrád Megyei Bíróságon Maráz Vilmosné tanácsa felére csökkentette a vádlott büntetését. Indoklásként elhangzott, hogy az első fokú ítélet olyan szigorú volt, mintha a pedofiljeleneteket maga a vádlott vette volna fel kamerával, holott ő szalagokat másolt. Úgy ítélték meg, hogy V. Gábor nem a szerzői, hanem a kiadói jogokat sértett cselekményével. A bíróság felkérte az ügyészséget arra, próbálja meg kideríteni, kik készítették a pedofilvideókat, kik azok a felnőttek, akik a filmeken szerepelnek. Az ítélet jogerős. V. Fekete Sándor A tervezett szeptember 20-i határidőre elkészül a Kárász utcát a Dugonics térig borító díszburkolat, s közben befejezik az üzletutca épületeinek szerkezeti fölújitását. Halad a Stefánia középső részének rekonstrukciója, s még idén helyreállítják az Oskola utca műemlék épületsorát is. Á Kárász utfa újabb szakaszát rakják ki vörös és szürke dísztéglákkal. A munka javában zajlik, de talán meglepetést keltett, hogy a nagy lendülettel dolgozó útépítők egy rövid burkolatrész kiásása után „megálltak", s nem törték föl hosszabb szakaszon az üzletutca burkolatát. Jelenleg a díszburkolatépítés „első üteméből" elmaradt munkát végzi a kivitelező Kész Kft. - tájékoztatta lapunkat Borgói Alán, a polgármesteri hivatal stratégiai irodáján működő városfejlesztési osztály munkatársa. A mintegy 600 négyzetméteres területet május 15-re rakják ki dísztéglákkal. A burkolatépítés befejezésére a közbeszerzési eljárás szabályai szerint választanak kivitelezőt - tudtuk meg Szöllősi Bélától, a Szegedi Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Rt. műszaki és beruházási igazgatójától, aki szerint tartható a munka befejezésére kitűzött, szeptember 20-i határidő. A Dugonics tér sarkáig vezető vörös téglaszőnyeg a Kölcsey utcába is benyúlik: a kereszteződés minkét irányában, mintegy nyolc-tíz méter hosszan cserélik díszburkolatra az aszfaltot. A Kárász utca Dugonics téri végét az átellenben álló köszöntő szobrokhoz hasonló szoborpár zárja le. A sétányépítéssel párhuzamosan folytatják a Kárász utca önkormányzati épületeinek fölújitását. A házak szerkezeti átalakításával a díszburkolat elkészültéig végeznek. A további munkák (a homlokzatok rekonstrukciója, ajtók-ablakok cseréje stb.) nem rongálják a sétány tégláit. Az IKV Rt. még az idén fölújftja az Oskola utca négy épületből álló műemlék házsorát, a Széchenyi téri OTP épületét, valamint a Deák Ferenc u. I. számú ház homlokzatát. Halad a Stefánia középső szakaszának rekonstrukciója is. A Kass Szálló és az Arany János utca közti terület éppúgy megszépül majd, mint a Vár és a Kass közti parkrész. A dísznövények jó részét már kiültették, díszburkolatos járdát építenek, s kandeláberekre cserélik a hatvanas-hetvenes évekből maradt lámpatesteket. Nyilas Páter Bélyeghamisítók Másfél millió forint értékű hamis okmánybélyeget foglaltak le a rendőrök a napokban két jugoszláv állampolgártól Szegeden. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság felderítőosztályának nyomozói állampolgári bejelentés alapján ellenőrizték a két személyt egy étteremben, ahol az információk szerint „kétes üzleteket" bonyolítottak. A 34 éves S. N. és a 31 éves Sz. Cs. ruházatának átvizsgálásakor akadtak a rendőrök 300 darab, egyenként ötezer forintos címletű okmánybélyegre. A kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy a bélyegek hamisítványok. A két gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat. K. B. „Fogózzanak a punkok!" Tankcsapda - Szegeden Munkatársunktól A Tankcsapda együttes ad koncertet a Szegedi Ifjúsági Házban április 13-án, pénteken, este 7 órakor. A februárban kezdődött turnén űj. Agyarország című albumukat mutatják be, előzenekaruk a Mantra és a Raza Loca. A lemez, Jimmytől átvéve az első helyet, immár hatodik hete vezeti a Magyar Hanglemezgyártók Szövetségének (Mahasz) eladási listáját. Ezt az elmúlt tíz évben egyetlen magyar rockzenekar sem mondhatta el magáról. A punkegyüttes honlapján olvasható, hogy céljuk örömet szerezni a közönségnek, és megmutatni azt, hogy a népszerűség nem egyenlő a kommersz-gagyi kategóriával. Szeretnének együtt üvölteni az Agyarország dalaira pogózó és headban'gerelő rajongóikkal: „Nézz szét, milyen ez a város, egy-két milliárdos gyáros / minden fingásától rettegnek, mindent kilóra vettek meg." Népszínház Algyőit Április 13-án, 19 órától az algyői Móra Ferenc Népszínház társulata előadja a faluházban Moliere Úrhatnám polgár című darabját, Kátó Sándor rendezésében. Szereplők, a színrelépés sorrendjében: Bakó Ferenc (Jourdain), Árnyas Rózsa (Jourdainné), Horváth Henrik (tánc- és zenetanár), Kiss Róbert (filozófus tanár), Pálföldi Márton (vívómester), Aydin Bahadir (szabómester), Cseszkó Mihály (Coville), Canjavec Tamás (gróf), Osztás Anett (grófnő). Dudás Kata (Luci), Molnár Aron (Cléonte). A SZUE már fogadja a fürdőzőket, a Sziki csak két hét múlva Ma kezdődik a strandszezon Az időjárás ugyan teljesen mást mutat, de a naptár szerint tény: itt a tavasz. Bár a strandolás sokak számára még kissé korainak tűnhet, a legvakmerőbbeknek mától lehetőségük van erre. Ugyanis - a fürdők közül elsőként - ma már lehet fürödni a SZUE-ban. A következő hetekben pedig valamennyi strand megnyitja kapuit. A fürdők programokat is kínálnak majd a látogatóknak: főzőversenyeket, koncerteket és vízi bemutatókat is terveznek. Az idei év kicsit más lesz, mint az eddig megszokottak. Az újszegedi Sportcsarnok, várhatóan májustól, létesítményfelújítás miatt bezár. Az uszoda funkcióit a SZUE próbálja meg átvenni. A két cég mindent megtesz, hogy megoldást találjanak az igények kielégítésére, lehetőleg úgy, hogy nyugdíjas, sportoló és gyerek egyaránt akkor tudjon úszni, amikor akar. Veres Csilla, a Fürdővizek Szeged Kft. marketingaszszisztense hangsúlyozta: a strandolok kárára biztosan Tegnap még zárt ajtók mögött takarították a medencék környékét, mától már a bátraké a SZUE. (Fotó: Miskolczi Róbert) nem fogadnak majd sportolókat. A SZUE mától, azaz péntektől várja a látogatókat. A külső környezetet a tavalyi évhez képest teljesen megújították. Az öltözők és a lépcsők mostantól egységes színhangulatot tükröznek, a dolgozók pedig ezentúl egyenruhában végzik munkájukat. Bővítették a büfék szolgáltatásait is: főszezonban, nagy tömeg esetén pincérek hordják majd a napozókhoz az ételeket és italokat, elkerülve így a hosszas sorban állásokat. Hogy a gyerekek is maradéktalanul jól érezzék magukat, néhány játékot is kihelyeznek majd a területre. A programok közül elsősorban a sportversenyek kapnak majd a SZUE-ban helyet, május 20-án például nemzetközi senior vízilabdatornát szerveznek, olimpiai és világbajnokok részvételével. A sziksósfürdői strand április 27-én nyit. Főszezonban, hét végeken ingyenes buszjárat szállítja a fürdőzőket. Itt főleg családi programok lesznek, de néhány országos rendezvénynek is a Sziki ad majd helyt. Lesz plédául kamionos találkozó, strandröplabdaverseny. A kempingben tíz új, zuhanyzóval felszerelt faház épült, így jelenleg körülbelül száz személy befogadására alkalmas szálláshely van, ezenkívül körülbelül nyolcszáz, sátorral és lakókocsival érkezőt tudnak fogadni. Hogy a Partfürdő mikor nyit, azt egyelőre senki nem tudja megmondani. Ez ugyanis „vízfüggő". Bár a márciusi ár már levonult a területről, az még jó időbe telik majd, amire fogadni tudja a vendégeket. Ami viszont már biztos: a Partfürdő és a Ligetfürdő külön létesítményként működik majd, az átjárást megszüntetik a kettő között. Az idei évtől a Fürdővizek Szeged Kft. kibővítette jegykínálatát: a felnőtt-, gyerekés kedvezményes jegyek mellett többfajta családi belépő közül is választhatnak a strandolni vágyók, illetve válthatnak tíznapos vagy egész nyárra szóló idénybérletet is. A strandolás mellett rendszeresen programokat is kínálnak majd a látogatóknak: főzőversenyeket, sportversenyeket, családi délutánokat, koncerteket és vízi-bemutatókat is terveznek. Timár Kriszta Hatvankettő percig elérhetetlen volt a 104, 105, 107 Elnémult 70 ezer telefon Szerdáról csütörtökre virradóra 62 percen keresztül süket volt Szegeden 70 ezer telefon. A hálózat hajnali három után négy perccel omlott össze, és a szakembereknek több, mint egy óra kellett a hiba kijavításához. Ez idő alatt a V-fon Rt. hálózatában sem másik előfizetőt, sem mobiltelefont, sem a segélyhívó számokat nem lehetett hívni. Fél ötkor jelentették az ügyeleten, hogy sikerült helyreállítani a másfél órája megszűnt telefonszolgáltatást - tudtuk meg dr. Simon Marianntól, az Országos Mentőszolgálat szegedi állomásának vezetőjétől. A főorvos szerint ebben az időszakban hallgattak a mentők telefonjai. Utólag nem derült fény olyan esetre, ahová a mentőket a kapcsolat híján nem tudták riasztani. Dr. Simon Mariann ugyanakkor hangsúlyozta: amennyiben már a telefonhálózat összeomlásakor tájékoztatják őket a V-fon szakemberei, akkor a szegedi rádióadókban bemondatták volna, hogy miképpen lehet elérni a mentőket. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, a 107-es számra egyetlen, a számítógép által regisztrált hívás sem érkezett 2 óra 59 perc és 4 óra 43 perc között. A rendőrség egyébként belső vonalon összeköttetésben áll a mentőkkel, tehát ha ők hívhatóak, akkor riaszthatják az életmentőket is. A 112-es. mobilról is hívható szám ugyan élt a jelzett időpontban, de ezt ugyancsak lehetetlen volt elérni vezetékes telefonról. A tűzoltóság ügyeletére sem futott be hívás a rendszer leállásának ideje alatt. A tűzoltók, hasonlóképpen a mentőkhöz, vonuló egységeik mobilszámát adták volna meg a rádiókon keresztül, amennyibentudnak a műszaki hibáról. Azonban ezeket a számokat is csak mobilról lehetett volna hívni a kérdéses időszakban, akárcsak a 112-t. Az egyik Siemens típusú, digitális központ hibásodott meg hajnali 3 óra négy perckor a V-fonnál. A hibát - az Országos Felügyeleti Központ közreműködésével egy óra kétperces rekordidő alatt hárították el a V-fon szakemberei. Négy óra hatkor már újra működött a rendszer - szögezte le Tóth Károly, a V-fon Rt. déli régiójának ügyfélszolgálati vezetője. A központ leállása hetvenezer, a digitális hálózatra kapcsolt előfizető telefonját némította el, több mint egy órára. (Analóg rendszeren tízezer készülék működik Szegeden, ezeket nem érintette a hiba, csakúgy, mint az Ericsson központra kötött 40 ezer vonalat.) Jelenleg vizsgálják, mi okozhatta a berendezés meghibásodását. Tóth Károly leszögezte: az eset tanulságait felhasználják az hasonló helyzetek elkerülésére, és kidolgozzák, hogyan értesítsék a mentők, a rendőrség és a tűzoltóság szolgálatait. Egyébként az éjjeli kimaradást egyetlen előfizető tette szóvá az ügyfélszolgálaton. Tőle és az összes többi előfizetőtől is elnézést kér a V-fon. Legutóbb tavaly, augusztus 10-én voltak fennakadások Szegeden a vezetékes telefonszolgáltatásban. Akkor egy Ericsson típusú központ hibája miatt több mint két órára szakadtak meg a vonalak Szeged és Vásárhely, illetve Szeged és Makó között. Kéri Barnabás