Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-13 / 87. szám

PÉNTEK, 2001. ÁPRILIS 13. CSONGRÁD MEGYE 3 Rossz volt az időzítés Megkérdeztünk egy külső üzletrész-tu­lajdonost is, mit szól az Alkotmánybíróság döntéséhez. Varga Tóth János, akinek a vá­sárhelyi Dózsa Szövetkezettel szemben van követelése, felháborítónak találja, s legin­kább azt sérelmezi, hogy április 15. előtt né­hány nappal hirdették ki a határozatot. Szerinte az üzletrésztörvényre szükség van, a kifizetésekkel végre lezárulna a szövetke­zetekhez való kötődés. Reméli, a kormány betartja ígéretét és fizetni fog. T. A. keznek a külső üzletrészesek igényei (eddig mintegy 300 ezren nyújtották be kérelmü­ket). Kijelentette, a törvény megsemmisítését követően az április 15-i beadási határidő már nem jogvesztő hatályú, így várják a további igény­bejelentéseket. A FVM Csongrád megyei hivatalát tegnap nem roha­mozták meg a külső üzletrész­tulajdonosok, mivel az ügyfél­fogadás szünetelt. A megbí­zott vezető, Szakáll Sándor elmondta, 18 ezer ügyet kell feldolgozniuk, ezek egyhar­madát iktatták, ám számító­gépre még csak egynegyedü­ket vitték. A munkát folytat­ják, függetlenül attól, milyen döntés születik a kifizetések­kel kapcsolatban. Szakáll Sán­dor arról is tájékoztatatta la­punkat, noha a beadások ha­tárideje 15-én lejár, az ünnep miatt 17-én, kedden is befo­gadják a kérvényeket. Hason­lóképpen cselekszenek Ma­kón is, ahol Papp Imre, az ön­kormányzat által működtetett Mezőgazdasági Termelók In­formációs Irodájának munka­társa a falugazdászoknak se­gít a nyomtatványok kiosztá­sában és a tájékoztatásban. Szerinte azoknak sem lesz gondjuk, akik az utolsó nap­ra hagyták az ügyintézést. B. A.-F. K. wy emeljük, nem a hatalom stüusa lesz a stílus hatalma! MA. Oltalomért nem árt olykor visszanyúlni a klassziku­sokhoz, itt van például Weöres Sándor, aki sokféle világot látott kies honunkban, s történelmi panoptikumában, amelynek A kétfejű fenevad avagy Pécs 1686-ban címet ad­ta, el is mondja, hogy mit gondol e világok hatalmi stílu­sáról. A dátum, Buda visszavétele, egy nagyszabású rend­szerváltás időpontja is. Amikor szamárhátas ablakú mecse­tek tetejébe tűzték a keresztet, s az imaszőnyegeket jósze­rivel még ki se húzgálták, máris elkezdődött a mise, vagy ami legalább olyan veszedelmes volt, mint a török: a refor­mátus istentisztelet. Virult az ellenségeskedés, mai szóval: a tribalizmus, a törzsieskedés. Ekképp társalognak a nagyságok Weöres panoptikumá­ban; Szulejmán nagyvezér mondja Hajdar tatár khánnak: „Kuss, hájfejű bihal, esztelen víziló. (Kiszól.) Folytatjuk a tárgyalást jegyezzék. (A csoport megint rangossá mereve­dett...) Tám valamit óhajt Hajdar khán, az én mósusz illa­tú gilicém?" Nincs új a nap alatt. Egy mondat a jegyzőkönyvnek, a másik bele a partnernek az ő pofájába. Es ugyan miért lepődünk meg azon, hogy egy politikus lekavar a másik­nak egy hatalmasat? Nem ez volna mindig a helyes? Csak képzeljük el az első világháborút, milyen könnyeden lefu­tott volna, ha beállnak a ringbe Ferenc József császár és király, meg a kollégái... Gatyára vetkezik, és felgyűrkőzik minden oroszok cárja, a német császár, az angol király, be­szállnak a jöttment, közrendű államfők és miniszterelnök­csék - és egymásnak esnek. Aki állva marad, annak az or­szága nyerte meg a világháborút. (De a többi is túlélte!...) Ehelyett azonban emberek millióit ugrasztották egy­másnak, hogy a politikai, gazdasági, vallási és egyéb vitá­kat eldöntsék „végre ". Tízezrek haltak meg egy-egy félna­pos országközi „pofozkodás" után. És ma, amikor már rendszerbe állt a csillagháborús ve­rekedés? Akkora pofont tudnak az égből leküldeni ránk, hogy egy fél kontinens háromszáz évre kihal. £ hhez képest ciróka-maróka a vásárhelyi arcul csapás. Szerintem nagyon is jó a vásárhelyi kezdeményezés. Nem szennyezi a környezetet, ellentétben a politikai vitá­kat eldöntő hatékonyabb hadi szerszámokkal. Nem ve­szélyezteti mások testi épségét: kizárólag a vitafelek füle, hajtincse, orr- és farokcsontja eshet áldozatul... Ha azon­ban időben lelohadnak, ők is felszegett orral vihetik a pást­ról ép farokcsontjukat. És talán a nép se dobja be olyan ha­mar a törülközőt. A jegyzőkönyvbe és a fejre Külső üzletrészek: a roham nem állt le Bíróság döntött, a kormány fizet? A kormány akár már a soron következő ülésén, április 24-én dönthet ar­ról, milyen koncepció alapján kivánja megolda­ni a külső üzletrészesek problémáját az alkot­mánybírósági döntést kö­vetően. Ezt Kovács Zoltán, a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztéri­um (FVM) helyettes állam­titkára jelentette ki csü­törtökön Budapesten, az agrártárcánál tartott saj­tótájékoztatón. A helyettes államtitkár el­mondta, a külső üzletrész-tu­lajdonosokat szeretnék minél elóbb pénzhez juttatni. Ennek érdekében szerdán a Földmű­velésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban egyeztettek az Igazságügyi, a Pénzügy-, a Földművelésügyi és Vidék­fejlesztési Minisztérium, vala­mint a Miniszterelnöki Hiva­tal megbízottai. Megállapod­tak, hogy az Alkotmánybíró­ság döntését figyelembe vé­ve, a külső üzletrészesek ügyét piaci alapon kell megoldani, hiszen a költségvetésben 20 milliárd forint áll rendelke­zésre erre a célra. Kovács Zol­tán hozzáfűzte, ez nem vissza nem térítendő kártalanításra szánt összeg, hanem a szövet­kezeteknek nyújtandó kölcsön fedezete. A helyettes államtitkár ar­ról nem tudott bővebbet mon­dani, hogy a piaci alapú meg­oldással az üzletrészeket mi­lyen értékben számolják el. Arról sincs még konkrét el­képzelés, hogy a tranzakciót mely szervezet bonyolítaná le. Kovács Zoltán arról is szólt, hogy az FVM megyei hivatalaihoz folyamatosan ér­Németh Lészlé­centenárium Munkatársunktól Három könyvbemutatóval kezdődik a Németh László centenáriumi emléknap áp­rilis 18-án, szerdán, a vásár­helyi könyvtár olvasótermé­ben: Fűzi László irodalomtör­ténész, a Forrás főszer­kesztője, a Németh László Társaság alelnöke beszélget az írókkal és a kiadókkal. Németh László vásárhe­lyi éveiről és Grezsa Ferenc Németh László-tanulmánya­iról lesz rendhagyó irodalo­móra a Bethlen Gábor Re­formátus Gimnázium könyv­tárában; előadók: Olasz Sán­dor egyetemi docens, a Ti­szatáj főszerkesztője; Veker­di László Széchenyi-díjas tu­dománytörténész. Az ünnep­ségen Németh Ágnes felavat­ja Csete Ildikó Németh Lász­ló-portréját. A Hódtói Álta­lános Iskola és Gimnázium ezen a napon veszi fel Né­meth László nevét. Az irodal­mi est 17 órakor kezdődik a Fekete Sas Szálló nagyter­mében, ahol Dávid Zsuzsa, Cvetkó Sándor. Gáti Oszkár és Hirtling István színművész lép színpadra. Ifjabb Rapcsák élvezi a párt védelmét A Fidesz sajnálja Szűcs Gábor, a Fidesz­MPP hódmezővásárhelyi csoportja nevében teg­nap sajnálatát fejezte ki az ifj. Rapcsák András és Túri József között tör­tént atrocitás miatt. A sajtótájékoztatón el­mondta, nem ért egyet azzal, hogy a közéleti nézeteltéréseket ilyen módon rendezzék, ugyanakkor úgy gondol­ja, hogy a politikai pro­vokáció egy szomorú fo­lyamat része. Ifjabb Rapcsák András nem közéleti szereplő, ezért az ót ért támadások azok elindítóit minősítik. „Emberi szempontból némiképp ért­hetó ifj. Rapcsák András vi­selkedése" - mondta a Fi­desz-MPP hódmezővásárhe­lyi csoportja képviseletében Szűcs Gábor. Hozzátette: 2000 őszén hasonló támadás érte őt, amikor Túri József a választási kampány idején egy SZDSZ-es képviselővel őt szidalmazta, és nyakánál fogva falhoz nyomta. Szűcs Gábor csak a napokban tör­tént pofozkodás kapcsán mondta el a fél éve történte­ket. Reagált az SZDSZ fel­szólítására, mely szerint a Fi­desz-MPP zárja ki tagjai so­rából ifj. Rapcsák Andrást, atyja pedig mondjon le pol­gármesteri és országgyűlési képviselői megbízatásáról. „Eddig úgy tudtuk, hogy SZDSZ nem is létezik a vá­rosban" - mondta Szűcs Gá­bor. A Fidesz más pártok belügyeibe nem kíván bele­szólni, a szabad demokraták­nak pedig nincs erkölcsi alapjuk arra, hogy ezt megte­gyék. Ifj. Rapcsák András ellen a párton belül nem kezdemé­nyeznek eljárást, viszont min­den segítséget megadnak a meghurcoltatás elviseléséhez. „A Fidesz, szándéka sze­rint, botrányok nélkül politi­zál" - zárta mondandóját Szűcs Gábor. B. G. Viszonteladók, kiskereskedők figyelmébe! A Tisza-Coop Rt. C+C Nagykereskedelmi Áruháza (Szeged, Kereskedő köz 4. Nyitva tartás: H-P.: 7-19-ig, szo.: 7-13-ig) az alábbi termékeket kínálja bruttó nagykereskedelmi áron: Kőbányái világos sör 0,5 l/ü Viszonteladók részére további kedvezmények áruházunkban! Politikai brutalitásoktól tartanak Vásárhelyen Túri tízmillióra perel Az ügyet piaci alapon kell megoldani? (Fotó: Tésik Attila) Tízmillió forintot meg­haladó összegű kártérí­tési pert indított tegnap Túri József települési képviselő az ellen a dr. Rapcsák Andrást támo­gató vásárhelyi önkor­mányzati képviselőcso­port ellen, amelynek tagjai MTI-közleményt tettek közzé a szegedi városi bíróság 2001. áp­rilis 9-i, Túrit érintő dön­tésével kapcsolatban. Ezt egy tegnapi sajtótá­jékoztatón jelentette be Túri József. Az üggyel kapcsolatban kifejtette: számára nyilvánva­lóvá vált, hogy az adott kép­viselőcsoport most már nem csak bírósági döntéseket sem­misít meg, hanem ítéletet is hoz. „Először is: nem az volt a per tárgya, amire ők hivat­koztak, másrészt nem az volt a végzés, amire utaltak. Ezzel a tevékenységükkel a társa­ságomnak olyan kárt okoztak, amiért kártérítési pert indí­tok" - mondta Túri József. Túri József a sajtótájékoztatón Hozzátette még: úgy gondol­ja, őt a történtek szerint nyu­godtan orrba lehet vágni, bűnözőnek, rablóvezérnek ti­tulálni, de azt mégsem tűrhe­ti, hogy a vállalkozásában érintett huszonöt család sorsa politikai játszma tárgya le­gyen, és kívülállók szenved­jenek olyan okok miatt, amelyhez semmi közük nincs. Mint lapunkban írtuk: dr. Rapcsák András polgármester egy korábbi feljelentése nyo­mán, Túri József cégénél, a Servio Rendező Iroda Bt.-nél az APEH bűnügyi igazgatósá­ga vizsgálatot kezdeménye­zett '96—'97-ben, megállapí­totta, hogy az adott időszak­ban húsznál több, házasságkö­téssel kapcsolatos számlát nem könyvelt el a társaság. Bár a szolgáltatást mindenki megkapta - igazolta ezt később többször is Túri József -, az államháztartást kár érte: 34 ezer, illetve 23 ezer forint összegű áfa- és társaságiadó­hátralék keletkezett. A vizsgá­lat befejezését követően ezt az összeget a társaság az állam­háztartásba befizette. Az ügy­ben a szegedi városi bíróság hétfőn hozott végzést, amely tartalmazza, hogy az ügy sú­lyára való tekintettel nem szab ki semmilyen büntetést. A cselekedetért egy év próbá­ra bocsátás jár. „Nagyon szé­gyellem, ami történt, tudom, nem mentesít az elkövetés arányának mértéke, s az sem, hogy egyértelműen belső kéz segítette a számlák kijuttatá­sát" - mondta a tegnapi sajtó­tájékoztatón Túri József. • Az üggyel kapcsolatban Almási lsh'án alpolgármester aláírásával közlemény jelent meg, melyben egyebek között ez áll: „Megdöbbenéssel érte­sültünk arról, hogy Túri Jó­zsef települési képviselő, a Servio Bt. ügyvezetője, a Sze­ged Városi Bíróság 2001. áp­rilis 9-i döntése szerint teme­tési tevékenysége körében bűncselekményt követett el, számviteli fegyelem megsér­tése címén. A bíróság Túri Jó­zsef települési képviselőt 1 év próbára bocsátotta... A Fi­desz-MKDSZ-Egységes Hódmezővásárhelyért telepü­lési képviselői felkérik arra, hogy mondjon le mandátumá­ról, vonuljon vissza a köz­élettől, hiszen meglátásunk szerint alkalmatlanná és hitel­telenné vált a közszereplésre." Joá Erzsébet

Next

/
Oldalképek
Tartalom