Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-31 / 76. szám

tefánia Heller Ágnes: Az ő szabadságuk a mi szabadságunk is. • Ki lövetett a Takaréktár utcában? Hasznot hoz-e a tudományos érték? jutnak el a tanyára. És nyisd ki csak egy icipicit is a füledet. Mit hallasz? Sír az ország, minden újság, minden tévécsatorna a munkanélküliséget panaszolja. És a nagyon tisztelt munkanélküli se jut el idáig. Útját állja a kocsmapult? Gondoltam, csinálok egy csomó fényképet, és elküldöm Kolozsvár magyarfaló polgármesterének. «« Üzenet Kolozsvárra - Mit akarsz vele? - Ráébreszteném, hogy ezerszámra nem tud munkát adni saját népének, idejönnek, hogy keresni tudjanak. - Megint naiv vagy! Ha ráírod, kik vannak rajta, listára kerül valamennyi. - Nem írom rá. - Akkor meg nem bizonyítasz semmit. - A sötétebb bőrükről rájuk kell ismernie. - Hány sötétebb bőrű van a világon! Kati már az őszibarackfák tetején csattogtatja a metszőollót. A háromszázholdas gazdaasszonyt nem ide képzeltem. - Hogy mi lesz a jó, és mi nem, nem tudhatjuk. Az az egy biztos, hogy minden bizonytalan. A lányunk most boltos, de akármikor elküldhetik. Mindenki alatt mozog a talaj. - A paraszt talpa alatt nem mozog? - Volt ideje megszokni. Mindig mozgott. Csemetekert is van a tanya mellett. Tavalyi szemzésű őszibarackkal van tele. Majdnem mind megeredt. Van azonban itt valami, ilyet még nem láttam. A szélső sorokban ágra akasztva nejlonharisnya. Mi van benne? - Emberhaj. - Babona? - Több annál. Találat. - Hajat növesztesz a kopaszbaracknak? - Nézd meg jobban! Láttál már nyulat? - Még őzet is. - Mind nekiesne télen, és megrágná. Ha ott a haj, nem bántja. - Ki találta ki? -Tele van fifikával a tanyai ember, másként nem él meg. Ha legalább kutyaszőr lenne a harisnyában! Horváth Dezső Amikor eladó Hajszál a csemetekertben Jánossal, azt mondanám, ^^ _ ^m _ _ ^ _ _ minden volt már, csak mmr AK I jv ^E ^^ • m ^^ ^^ HAA I ^m t^s^a A* apak toia(e nem eiaao ennek maradandó következményei lettek. Tanítványát, Vidéki Katalint hozta el feleségnek a nádfödeles családi fészekbe. Három gyermekük született, a Jani, akit Ottónak becéznek, az Erika és a Gábor. Ottóék most várták első gyermeküket. Remélem, „besoózott" szép kis Soós született. Térdig koptattuk a lábunkat az üllési tanyavilág bokáig érő homokjában, mégse értük körül Soósék háromszáz holdra rúgó birtokát. - Ekkora a földéhség benned? - Szeretik így is mondani, akik nem sokat értenek hozzá. Apáméknak harminckét holdjuk volt a tanya körül, kötelességem, hogy megőrizzem. Katiéknak is harminckettő volt, azt se hagyhattuk más kezén. - Kétszer harminckettő minálunk csak hatvannégy. - Amikor a Potyondi-sarokra taszigált ki bennünket a tagosítás, szomszédunk lett Tóth sógor. Találkozhattál is vele, mert ülve is kaszált még. Azt mondja egyszer, eladná nekünk a fél tanyát, és mellé adna 25 holdat. Örök törvény, földet akkor kell venni, amikor eladó, megvettük. Mindenki bolondnak nézett. A közösnek veszed a földet? Most ott van, de nem lesz mindig ott! Tajóban is árultak harminckét hektárt, családi kezelésű természetvédelmi területnek a legjobb, azt is megvettük. - Sáskát is akarsz tenyészteni? - Árvalányhaj is van azon, meg báránypirosító is. Hadd maradjon meg eredeti mivoltában. - Szélmalmot nem akarsz? - Nem biztos, hogy nem lesz az is. Látványnak is, de működőképes legyen. Amelyiken bármikor le lehet ereszteni egy-két zsák búzát. És talán szélkerék is lesz, mert az is ingyen dolgozik. Napkollektor is. A Soós János és hitvese a barackosban. A család apraja-nagyja földközelben maradt. (A szerző felvétele) Előhúzza a tükör rámájából a Széchenyi-terv újságkivágatát. - Tanyai turizmust is akarsz? - Nincsen kizárva az se. Katihoz fordulok: - Amikor egyszer itt jártam, említette, ha jól fizet a barack, talán fürdőszoba is lesz a tanyában. - Jól fizetett, mégse lett. A szomszéd földje.előbbre való volt. De azóta van már, és automata mosógépünk is lett. - Akkor is jártam itt, amikor lehetőség nyílt volna rá, hogy az Ottó gyerek Izraelbe is eljusson. Elindulni valamerre - Jöttek a háborúk, itthon maradt. Pedig hasznára vált volna, ha kint is körülnézhetett volna. - Három szép gyerek, és röghöz kötve mind? - Magunkhoz kötjük őket a földdel. - És ha valamelyik azt találja mondani, meggondoltam, mást akarok? - A nagyból mindig könnyű kisebbet csinálni. Megnéztük, mi van a közel háromszáz holdon. A természetvédelmi területet már említettük. Erdő 46 hektár - nyár, akác és fenyő -, gyümölcsös 8 hektár - őszibarack és kajszi -, szántó - lucerna, gabona, krumpli, kukorica, de csak ott, ahol öntözni is tudnak -, és legelő. Várja mind a tavaszt és az esőt. - Almod volt régen a birkászat is. - Nincsen ára a gyapjúnak, legyőzte a műanyag. - Kecske? Láttam egyszer, lelkesedtél érte. - Másé volt, magamnak soha nem gondoltam. - A szürkemarha is fölkapott ígéret. - Abban se hiszek. (Gabitói bocsánatot kérek, hogy kibeszélem, de azt szeretném, ha jobban benne maradna. Ahogy Ottó tévét is szerel, és a traktor nagyjavítását is elvégzi, ő most régi faliórákat tanít meg járni. És akkumulátorólmot olvaszt! Eszembe jutnak azok a cigányfalvak, amelyekben a gyermekhalandóság is magasra rúgott, és más veszedelmek is előjöttek. Az ólom nem játék. Fölbérelem apját is, anyját is, beszéljék le róla. Egészséges gyerek ne legyen mai hóbortok későbbi áldozata.) János megfogalmazza a törvényt: hagyjatok ti is annyit a családjaitokra, hogy el tudjanak indulni valamerre. A gyerekek meg majdnem egyszerre mondják: az apa-féle földet eladni nem szabad. Más témára váltok. - Sokak réme az unió. Ordögszekér - Nem tudjuk még, milyen lesz. Osztályozva viszünk piacra már most is szinte mindent, lehet, hogy jobban kell ügyelnünk rá. De ha ésszel él az ország, tartaléknak visszaszerzi az elvesztett keleti piacokat is. - Megint álmodozol? Oda már betörtek a többiek. Ottó az előbb jött haza a klinikáról, a fészerben zsákba méri a krumplit. Harminc kilósnak kéne lennie, ő mindegyikbe harmincegyet tesz. Régi piacozók huzalma dolgozik benne. - A homok megkéri a munkát. Legalább egyharmaddal többet kell kínlódnunk benne, mint a feketeföldieknek, hogy ugyanúgy élhessünk, mint ők. Ballangót kerget előttünk a szél. Ördögszekérnek is mondják. Háromszáz holdon sok megterem abból is. Csak jelkép ne legyen belőle! - A kereskedelmet kéne rendbe tennetek. - Nagyon kéne, de nem nagyon megy. Úgy játszik velünk minden kereskedő, ahogy neki tetszik. Mi tönkremehetünk, de az ő haszna marad. A parlamentnek kéne intézkednie benne. - Naiv vagy. - Tudom. A saját fizetését, a bizottsági díjakat, a különböző juttatásokat hamarabb megszavazza a képviselő-testület. A támogatások se nagyon £

gy nappal később, miután hulló cseresznyevirág-szirmokkal havazta be lekváros goffrimat az utcán a reggel hirtelen föltámadó szét, amely eUtaló harangszót hozott a határ túloldaláról, este megszólaltak a kiönteni kész folyó másik partján a levelibékák. A levegőben virágporillat szállt. - Hallod ezt az illatot? kérdeztem Mézédes Máriától. - Érzed ezt a hangot? - Az árvízi emlékmű mellett álltunk, alattunk, s már csaknem mellettünk úszott áradon, zavarosan a folyó. Sötét volt már, lámpafényárban úszott a város, csillámlott a víz, jelenléte a levegőben is oly tömör volt, oly érezhető, hogy ha kinyújtottam a kezem, mintha' szivacsba nyúltam volna, miből, ha összeszorítom markomat, facsarni lehet a vizet. Nem is kellett volna facsarni, enyhe nyomásra is dőlt, locsogott volna belőle a virágporral és ebihalakkal kevert Farkas Csaba Helyszíni közvetítés •Guvat Gábriel emlékeiből víz, amelyből titokzatos hárfahangzat szűrődik ki, mint amilyet a több négyzetkilométeres heringcsapat hallat, valahol, a tengeren: hasonlatos a tavaszeleji, még kopasz, de már rügyező fák zengő sóhajához. - Őrület, hogy nem tudok rólad semmit - mondtam Mézédes Máriának. - Lehetetlen, hogy egyedül vagy. Ilyen nincsen. Nem hiszem el. Kizárt dolog. A múltkor is, fogadjunk, téged láttalak a kék autóban, a felnyírt hajú fazon mellett. Csilingelve kacagtál, nem hallottam, lezárvák a kocsiajtók, de láttam. Még a mandulád is kilátszott. O, Mária, meséld el nekem: te mostanában kivel?... Gyónd fülembe. Búgd el nekem. Suttogdfelém szemérmesen, miközben lesütött, remegő pilláid függönye oly sötét, mint amilyen vakítófehér a meg nem maradó, hirtelen, húsvét előtti hó. - Témánál vagyunk mondta Mézédes Mária -, nem igaz, hogy veled nem lehet másról beszélni. Mondd, veled tényleg nem lehet másról beszélni? - M. M. szeme obszidiánként ragyogott a nyers-esti lámpafényben, elefántcsontszínű arca sápadtneonzöldes megvilágítást nyert, tompán fénylettek ujján-fülében az oxidálódott, matt ezüstékszerek. ...Két nappal később, miután - útban két város közt látni lehetett, hogy miként pörög az előttünk haladó, sárpöttyös-piros kocsi félig-nyitott hátuljából kilógó bicikli első kereke; ha a kocsi fölgyorsul, a biciklikerék-pörgés is mind gyorsabb lesz, ha meg lassul, akkor darabig még viszi a forgást a lendület, de fokozatosan egyre lassul a kerék, végül megáll a kocsi is, és a fiatal pár gombolkozni kezd - tehát, két nappal később, amikor már elöntötte az alsó rakpartot a folyó, megszólalt a telefon. Mézédes Máriát kereste nővére. Az ablakon túl halványrózsaszín virágzatú fácska integetett gallyaival, amelyek majd sötétbordó levélzetet öltenek, ha eljő a nyár. - Mariról nem tud valamit? Nekem azt mondta, elnéz magukhoz... - Itt nem volt... Őszintén szólva, nem láttam már két hete. Jaj, pedig mit meg nem tennék érte... Egy tündér... Mézédes Máriában tényleg volt valami tündérszerű. Akkor is, amikor az irodából beszélte meg a randit a barátaival; alig győztem sápadozni, „írsz még?", kérdezte. „írjál is. Kész rohanás az életed, tudsz róla? Fél óra múlva visszajövök." - Vissza is jött, jóllakott macska. -Azt mondja, tündér?... így a nővér. - Most valamilyen Rolanddal szaladgál, azt hívogatja folyamatosan. Milyen Roland? Mit tudom én. Felnyírt hajú tahó. És még ha a Roland hívogatná, de nem.... Ámbár Mari csak vezeti, orránál fogva. - Meglátásom szerint engem is. Bár nem az orromnál fogva vezetne!... - Talán furcsa, hogy így beszélek a húgomról, de csak csavarja el a fejét. - Egyelőre ő csavarja az enyémet. - Ajaj. Na, majd csak lesz valami - mondta Mézédes Mária nővére, miközben odakünn lassan besötétedett, andalgó párokkal telt meg a tér, a távolból levelibéka-kórust hozott a szél, s hirtelen szakadni kezdett a virágsziromhavazás az égből, kavargott a pollenár, és ez évben először, valahol messze, a folyóparti bokrok csöndjében fölhangzott a fülemüleszó. Három nappal később, miután a még mindig kopasz, de már sejtelemzöldre vált kontúrú, kibuggyanó nedvektől csepegő, öreg füzek között, a zöld fűben áramló, frissen kiáradt folyó holdfényes tükre forrni kezdett a csillámló, tenyérnyi, ívó keszegektől az éjben, váratlanul fölhívott Mézédes Mária, mobilról. Hívjál vissza, szia! - mondta halk-gyorsan, ugyanakkor a telefonból mintha tévékészülék hangja szólt volna, nagyon hangosan. S már pittyent is a készülék, jelezve: Mézédes Mária megszakította a vonalat. V

isszahívtam, rögtön fölvette. - Szia, én vagyok - mondtam. - Szia - súgta vissza, közben filmzene ment. - Marylou, drága - így egy hang (a filmből.) - A válasz: érzéki suttogás, mintha Mézédes Mária suttogna, ám nem ősuttog, hanem Marylou. „Ez moziból hív." Aztán Mária súg valami lebilincselő kedveset valakinek, rekedt viszontsuttogás a válasz, fejsze él hasít szívembe, „még, még, csináld", súgja a filmi Marylou (vagy Mari, a valóságban?), ütemes zihálás, előttem a sötét, tömött mozi, benne, az utolsó sorban, Mézédes Mária a felnyírt hajúval, a főszer keze Máriának lába között, kapkodva veszi a levegőt M. M.. szeme fönnakad, szól a filmzene, elfeketedik előttem a világ.