Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-27 / 72. szám

KEDD, 2001. MÁRCIUS 27. HATÁROK NÉLKÜL 3 Elfogadták cur egyetem költségvetését Huszonkétmilliárdról döntöttek Mi mennyi? Szabó Imre főtitkár, Visy Csaba és Dobozy Attila rektorhelyettes összehajol. (Fotó: Schmidt Andrea) jegyzet Nézőpont S zínházi világnap van. Már mindennek van világ­napja, csak a világnak ne lenne? Tetszenek tudni: színház az egész világ! Szerepeket játszunk, minden férfi és nő. Többnyire polgári színházat. Vagy királyit mégis? Pojáca! Ezt találta a fejéhez vágni az egyik politi­kus a másiknak, nem olyan régen, az ország házában. Amekkora bohóc az illető, s amilyen tudatos játékos­nak tűnt sok évig, aligha sértődött meg. Kitüntetésnek is vehette. Pedig a másik nyilvánvalóan sértenj akart. Azt akarta kifejezni, hogy T. J. doktor - mert hiszen ő lett lepojácázva - őrült tempóban váltogatja a szerepe­it, se időt, se energiát nem fecsérel arra, hogy hiteles­nek látszódjon bármelyikben is, szembeszökően felüle­tes, mindegyik szerepében ugyanazokat a ripacstem­pókat hozza, teli pofával üvöltözik, szórja a lapos bon­mot-jait, ledumál mindenkit, nem jut levegő másnak mellette. Uralja a színpadot. S nem ezt várja-e tőle a világ? Nagy színész! - mondták sokan, hallgatva a szóno­kot, aki éppen komolyra és hősleg vette a figurát. A profi tervezésű narancsszín háttérből kiváló karakte­res arcon aztán hirtelen megvillant egy csibészes mo­soly, csöppnyi önirónia buggyant fel az ajkon, s szétte­rült a képen a siker magabiztos öröme. Olyan vagyok, mint ti, lám, már én sem tudok mindent - mondta szó­val és mimikával, s elhitette: benne szemlélhetjük sa­ját esendő lényünket. Tényleg színházi pillanat volt. O. V. - mert hiszen róla van szó - polgári színházá­ban. De megy neki a királyiban is... Legutóbb Má­tyást, az erőskezűt és igazságost, a hatalom nagy köz­pontosítóját idézte meg elhitető erővel. Nekünk csak az a szerencsénk, hogy pojáca vagy színész, akármekkora közöttük a mesterségbeli tudás szerint a különbség, a dolog lényegét tekintve - egyre megy. Mert az élet színpadán ugyanaz a helyzet, mint a színházin. Díszlettel, jelmezzel, mozgással, gesztus­sal, mimikával, azaz külsőségekkel meg lehet idézni korokat és embereket, közeget és típust, stílust és jelle­met. A nézők bele-belefeledkeznek a látványba. De min­dig tudják: ez itt játék! Jól is néznénk ki, ha annyiszor és arrafelé fordulna a valóság, ahányszor különb, s különb korok választott figuráit szemléljük ­pojácák és színészpolitikusok előadásában. tUch Kezdő vezetők Elfogadták a Szegedi Tu­dományegyetem több mint 22 milliárd forintos költségvetését. A karok vezetői egyetértettek az állami támogatás elosztá­sának elvével, a közös, központi költségekkel kapcsolatban azonban vannak még kételyek. Huszonhat-egy arányban, öt tartózkodás mellett tegnap dél­után a Szegedi Tudománye­gyetem tanácsa elfogadta az intézmény idei költségvetését. Ez az első olyan büdzsé, mely­ben az egyetem számlájára ér­kező állami támogatást oszt­ják el a tíz kar között, a közpon­ti egységek költségeit pedig közösen viselik a karok. Az elosztási elvekről több mint három hónapig vitáztak az egyetem vezetői, így érthető, hogy a tegnapi szavazást nem előzte meg heves szópárbaj. Tráser Ferenc gazdasági főigazgató elmondta: idén az egyetem 630 millió forinttal több költségvetési támogatást kap és 3 milliárd forinttal több saját bevétellel számol, mint tavaly. A költségvetési támoga­tást a karokat hallgató-arányo­san megillető képzési-fenntar­tási normatíva alapján osztot­ták el. Ezzel néhány kar a ko­rábbinál nehezebb helyzetbe került; a volt JATE-n belül ugyanis az előző években a jobb anyagi helyzetben lévők­től forrásokat csoportosítottak át más karokhoz. Ez a TTK-t érinti a legsúlyosabban, ráadá­sul az oktatási kormányzat csökkentette a természettudo­mányos képzés normatíváját. Ezért Mezősi Gábor dékán előre jelezte: a szavazásnál tar­tózkodni fog, mert bár az elosz­Súlyos sérüléssel végződött Erdei Zsolt profi öklözőnk vasár­nap délutáni balesete az Ml-es autópályán. „Madár" szentesi meny­asszonya gerinctörést szenvedett, s a bajba jutottakon elsőként egy vásárhelyi autós segí­tett. A műtét után Boros Edit állapota stabilizáló­dott - tudtuk meg az édesapjától, illetve a ta­tabányai kórház inten­zív osztályának orvosá­tól. A rendőrség szerint figyelmetlenség volt az ok, bár ez még csak az előzetes vélemény... - Vasárnap délután Bécsből hazafelé tartva az Ml-esen, Tatabányától né­hány kilométerre arra lettem figyelmes, hogy a szalag­korláton túl hatalmas por­felhő csapódik fel előttem. Gondoltam, hogy nagyon nagy baj lehet, így azonnal megálltam. Átérve a sávo­kat elválasztó sövényen, a túloldali árokban egy felis­merhetetlenségig összetörött autóból, éppen Erdei Zsoltot láttam kikászálódni, szem­mel láthatóan sokkos álla­potban. Egy osztrák rendszámú kocsival megálló magyar úr hívta rögtön mobilon a mentőket, miközben én a gőzölgő autónak letéptem az akkumulátorsaruját, ne­tás elveivel egyetért, nem sza­vazhat igennel arra a költség­vetésre, amely várhatóan 100 millió forintos veszteséget okoz a karnak. Lapunk kérdé­sére a dékán elmondta: idén az egyetem vis maior alapjából tudják fedezni a hiányt, a kö­vetkező évre pedig már kidol­gozták a megfelelő stratégiát. Várhatóan az élelmiszeripari főiskolai kar is veszteséges lesz az idén, ezért Szabó Gábor főigazgató szintén nem sza­vazta meg a költségvetést. La­punknak elmondta: az integ­rációból adódó többlet-költsé­hogy kigyulladjon a kocsi. Zsolti jobb első ülésen uta­zó barátnőjét szintén a be­kötött biztonsági öv és a működő légzsák mentette meg. Ám barátnője, a kocsi­ban ülő szentesi Boros Edit felőli ajtó beszorult, s azt közösen feszítettük fel a va­lamelyest magához tért „Madárral", majd óvatosan kivettük a sérült lányt - szá­molt be lapunknak a történ­tekről a vásárhelyi Purucz­kai Géza, aki még tegnap délben is a hatása alatt volt ennek a szerinte emberi fe­lelőtlenség okozta baleset­nek. Mert amíg egy negyed óráig a mentőre vártak, Er­dei Zsolt elmondta neki, mi is történt szerinte. A Ham­burgba tartó bokszolót egy bama Peugeot vezetője két­szer is leszorította az útról ­a második alkalommal fél­reérthetetlen jellel „bemu­tatva" Erdeinek. Mindezt állítólag a már korábban említett osztrák­magyar szemtanú is látta, s azt is, amikor Madár kocsija hármat pörögve a le­vegőben, a kibetonozott árokba csapódott. Puruczkai Géza mindezt országúti gengszterizmusnak minősí­tette, hiszen amíg ott rajta kívül tucatnyi ember segí­tett, addig a balesetet okozó Peugeot már valahol messze járt... Szerettük volna megke­geket az állam nem fedezi, ezért azokat a karoknak kell „összeadniuk". Ez az egyéb­ként is feszített költségvetésű főiskolát, különösen a dologi kiadások terén nehéz helyzet­be hozza. A SZÉF nem lesz működésképtelen, de leállnak a fejlesztések, a beruházások. Vannak olyan karok is, ame­lyek a korábbinál jobb anyagi feltételek mellett működhet­nek az idén. Ilyen például a jo­gi kar, amely - a JATE-n belü­li „szolidaritás" megszűnésével - a teljes normatívájához hoz­zájut. A bölcsész- és a gyógy­resni Erdei Zsoltot is, ám szentesi barátnőjének édes­apja nem adta meg a tele­fonszámát, mondván: ez most kifejezetten Erdei ké­rése. Boros Istvántól azon­ban azt megtudtuk: ők va­sárnap este szereztek tudo­mást a balesetről. A tatabá­nyai kórház intenzív osztá­lyára szállított lányát meg­operálták, s úgy tudja, hogy a körülményekhez képest jól van. Editnek az egyik nyaki csigolyája törött dara­bosra, amit a csípőcsontjá­ból pótoltak, s ami a legfon­tosabb: a műtét után minde­nét tudta mozgatni és már beszélt is. Mindezt dr. Sza­bó Gábor, a Szent Borbála megyei kórház intenzív osz­tályának orvosa is me­gerősítette, aki szerint Bo­ros Edit állapota stabilizáló­dott és néhány nap múlva átkerülhet az idegsebészeti osztályra. Ami pedig a karambol „hivatalos" verzióját illeti, azt Rácz János rendőr szá­zadostól tudtuk meg. A Ko­márom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság köz­lekedésrendészeti osztályve­zetője érdeklődésünkre el­mondta: a balesetet a vizs­gálat eddigi adatai szerint valószínűleg Erdei Zsolt fi­gyelmetlensége okozta az M l-es autópálya 5 l-es kilo­méterszelvényében . Révész János szerészképzés normatíváját pe­dig a kormányzat emelte fel, így ez a két kar is könnyebb helyzetbe került. Míg a költségvetési támoga­tás elosztásának elvével alap­vetően minden kar, még az új rendszer vesztesei is egyetértet­tek, a központi egységek költ­ségeinek viselése (hozzá­vetőleg 900 millió forint) ko­moly vitákat okozott. Annak ellenére, hogy igyekeztek mi­nél igazságosabban elosztani a terheket, és a finanszírozás­ba a korábbi évekkel ellentét­ben beszálltak a gyakorló isko­Tudósítónktól Mózes Gábor, a makói Er­dei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépis­kola diákja nyerte meg a na­pokban a megyei balesetme­gelőzési tanács által rende­A Magyar Kereskedel­mi és Iparkamara ma­gyar-jugoszláv tagozat megszervezésével és gesztori teendők ellátá­sával bizta meg a Csongrád Megyei Keres­kedelmi és Iparkamarát. A tagozat március l-jén el is kezdte munkáját, pillanatnyilag a jugo­szláv tükörszervezet előkészítése folyik. A Csongrád Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamaránál (CSMKIK) tegnap, hétfőn sajtótájékoztató keretében számoltak be arról az egyez­tetésről, amely a jugoszláv partnerkamarával hónapok óta tart és amelynek célja a két ország gazdasági kap­csolatainak újraélesztése. Dr. Szeri István, a CSMKIK elnöke (a Magyar Kereske­delmi és Iparkamara, az MKIK alelnöke) elmondta, az országos kamara vegyes tagozatok létrehozásán fára­dozik a szomszédos orszá­gokkal, pillanatnyilag éppen Ukrajnával és Jugoszláviá­val. A déli szomszéddal való partneri viszony helyreállí­tásának feladatát a Csongrád Iák is. A hódmezővásárhelyi mezőgazdasági főiskolai kar például közel kétmillió forint­tal kell, hogy hozzájáruljon a központi könyvtár működésé­hez, saját könyvtáruktól vonva el forrásokat, jóllehet hallgatói nem veszik igénybe ezt a szol­gáltatást - tudtuk meg Bicsérdy Gyula főigazgatótól. Az ehhez hasonló problémáknak se sze­ri, se száma, ezért több kari ve­zető leszögezte: a jövő évi bü­dzsé elkészítésekor feltétlenül finomítani kell a közös terhek elosztásának elveit. Keczer Gabriella zett Kezdő jogosítvánnyal rendelkező fiatalok közleke­dési versenyét. Második La­jos Ferenc (SZTE Gyakorló megyei kamara kapta, a költségek fedezetéül kétmil­lió forintos MKIK-segítség szolgál, valamint a leendő szolgáltatásokból származó bevétel. Először is a háttér meg­szervezésén a hangsúly, a már március 1-je óta mű­Gimnázium — Szeged), har­madik Csáki Gábor, (Kőrösy József Közgazdasági és Kül­kereskedelmi Szakközépis­ködő, s máris mintegy 100 vállalkozást maga mögött tudó Csongrád megyei ka­marai jugoszláv tagozat után a határon túl is egy hasonló tükörszervezet áll majd föl ­előreláthatóan április 18-án. A magyar oldal jugoszláv tagozatának elnöke Jójárt kola - Szeged), negyedik Nagy István (Galamb József szakközépiskola - Makó). Az ügyességi kategória győzte­se: Török Iván (Galamb Jó­zsef szakközépiskola - Ma­kó). Miklós, a Korner Kft. tulaj­donosa. Dr. Szeri István szerint nagyon fontos, hogy Ma­gyarország időben ott le­gyen az együttműködés elin­dításánál (ne csússzunk le fontos történésekről, mint Románia esetében), részt vegyünk a privatizációban, s átadhassuk a tapasztalatokat az EU-csatlakozás előkészí­tési folyamataival kapcsolat­ban. Dr. Szlobodan Koracs, a Jugoszláv Gazdasági Kama­ra elnöke a másik oldalról megerősítette: érdeklik őket a magyar privatizáció tapasz­talatai, az EU-val kapcsolat­ban a jogharmonizáció kér­dése, valamint a multinacio­nális cégekkel való kapcso­lattartás. „Tízéves késésben vagyunk - jelentette ki az el­nök -, sietni kell, hogy be­hozzuk a lemaradást." „Ta­nulni szeretnénk a magyarok hibáiból" - tette még hozzá. Friss információként el­mondta, a jugoszláv privati­zációs törvény áprilistól ha­tályos, s az első körben Ju­goszláviában mintegy hét­ezer vállalatot magánosítanak. F. K. Vásárhelyi ember segített a szentesi lánynak Árokba csapódott a proli bokszoló Tükörszervezetek a határon innen és túl Jugoszlávia: indul a privatizáció Kamarai elnökök: dr. Szeri István és jugoszláv kollégája (jobbról), dr. Szlobodan Koracs. A kocka el van vetve. (Fotó: Karnok Csaba)

Next

/
Oldalképek
Tartalom