Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-28 / 50. szám

SZERDA. 2001. FEBRUÁR 28. SPORT 11 Ma, 17.30-kor: Medikémia-Kecskeméti RC A rutin dönthet Betegségek, pályagondok hátráltatták a felkészülést Rövid a kispad Makón Kolozsvári mester a bajnokság végén a 6-8. hely környékére várja csapatát. (Fotó: Karnok Csaba) reflektor röplabda A Medikémia extrali­gás férfi röplabdacsapa­ta nagy küzdelemben 3:2-re verte a Kazincbar­cikát. A szegediek nem sokat pihenhetnek, mert következik (ma, 1 7.30, újszegedi Sportcsarnok) a Kecskemét elleni Ma­gyar Kupa nyolcaddöntő visszavágója. Az első meccset a KRC nyerte 3:2-re. - Sokat diskuráltunk a Barcika elleni derbiről ­árulta el Nyári Sándor, a Medikémia vezetőedzője -, s alaposan megoszlottak a vé­lemények. A szakemberek közül többen úgy látták, hogy jó mérkőzés volt, de akadtak olyanok is akik azt hangsúlyozták, azért lehetett izgalmas, mert mi gyengén játszottunk. Az utóbbival ér­tek egyet. Nem tudtunk gyors partit csinálni, viszont egy ötszettes mérkőzésnél nincs jobb edzés, vagyis a hétfői tréningünk remekül si­került... S ez nem a Vegyész RC degradálása. - Kiderült, hogy miért játszott tompán, indiszpo­náltan a csapat? Sajnos az eró'takarékos játék so­káig megvalósult... - Ezen minél hamarabb túl kell lépni! Egyébként is nyertünk... Három szetten keresztül nem találtuk a rit­must, a negyedikben és az ötödikben érvényesült a két együttes közötti tudáskü­lönbség, felpörögtek a fiúk. Tanulság számomra: nem szabad olyan utasítást adni, hogy gyorsan, energiatakaré­kosan győzzünk. Ebből a srácok csak az utóbbit fogad­tenisz Munkatársunktól Újabb fedett pályás te­nisztornát rendezett a Hód TC, amelyen ezúttal a 14 és a 16 éves korosztályhoz tar­tozó fiúk mérték össze tudá­sukat. A vásárhelyi klub sá­torcsarnokában jó teljesít­ményt nyújtottak a Csongrád megyei fiatalok, hiszen mindkét korosztályban sze­reztek érmet. A házigazdák közül különösen Rummel Iván remekelt, a fiatalabbak­nál az első, míg az időseb­beknél a harmadik helyen végzett. A szegedi Gellért TI teniszezője, Kulhanek Attila is dobogós helyezéssel zárta az erőpróbát, miután az ifjabbaknál csak az elő­döntőben szenvedett veresé­get. A Csongrád megyei résztvevők eredményei; F14, nyolcaddöntő: Csáki Mihály-Czimmer Akos (mindkettő Hód TC) 4:6, ták meg, de nem vethetünk rájuk követ, mert ők is tud­ják: megerőltető hét vár ránk. Az Extraliga erősségét is mutatja: félgőzzel nincs si­ker! - Valóban nem szabad sokáig rágódni a rosz­szabb teljesítményeken, mert szerdán már MK­meccs következik. - A tavasz egyik legfonto­sabb összecsapásának tartom a Kecskemét elleni visszavá­gót. Ha ugyanis továbbju­tunk - erre hazai pályán min­den esélyünk megvan! - az NB Il-es Dabas, majd a finá­léért, remélhetőleg a szegedi négyes döntő keretében, a Kazincbarcika-Nyíregyháza meccs győztese következik. - Mi dönthet a Mediké­mia javára a KRC ellen? - A nagyobb rutin, .s ta­pasztalat - mi lényegesen több kiélezett csatát vívunk ­valamint a hazai pálya. A Kecskemét technikás, fiziká­lisan jól felkészített együttes, jó játékra, nagy küzdelemre számítok. Kezdő? Ma (ked­den) még nem tudok erre vá­laszolni, de elképzelhető, hogy egy alacsonyabb, moz­gékonyabb összetételű hatos­sal vesszük fel a versenyt Nagy Péterékkel. • Magyar Kupa-eredmé­nyek, nyolcaddöntők: Dabas RC-Alba Line 3:0 (20, 17, 20), továbbjutott: a Dabas kettős győzelemmel, 6:0-ás összesítéssel. Georgikon DSE-Keszthely-MAFC 0:3 (-20, -18, -22), továbbju­tott: a MAFC kettős győze­lemmel, 6:0-ás összesítéssel. Tabi RK-NYVSC-Szabolcs Gabona 0:3 (-13, -14, -14), továbbjutott a Nyíregyháza, egy meccs döntött. Imre Péter 6:1, 6:2. Negyeddöntő: Nó­vák Balázs (Nyíregyhá­za)-Csáki Mihály 6:0, 6:0, Kulhanek Attila (GTI(-Lip­tai Levente (Nyíregyháza) 6:1, 6:3, Rummel Iván (Hód TC)-Siska Zoltán (Nyíregy­háza) 6:0, 6:1. Elődöntő: Nóvák Balázs-Kulhanek At­tila 6:2, 6:1, Rummel Iván -Sólymosi Nándor (Debre­cen) 6:0, 6:0. Döntő: Rum­mel Iván-Novák Balázs 6:2, 6:1. A végeredmény: 1. Rummel Iván. 2. Nóvák Ba­lázs, 3. Kulhanek Attila és Sólymosi Nándor. F16, nyolcaddöntő: Go­uth Amhruzs (Zsoltek-Ta­td)-Kulhanek Attila 6:3, 7:6. Negyeddöntő: Rummel Iván-lrsai Dániel (Halasi TC) 6:2, 6:1, Liptai Zétény (Nyfregyháza)-ÍVagy Ákos (Hód TC) 6:0,' 6:1. Elődöntő: Kovács Péter (NyíregyházaE-Rummeí Iván 6:2, 6:1. A végeredmény: 1. Kovács Péter, 2. Liptai Zé­tény, 3. Rummel Iván és Nó­vák Balázs. labdarúgás Több mint három hó­napos szünet után va­sárnap ismét NB ll-es meccsen lép pályára a Makó FC labdarúgócsa­pata. Az ősszel lejátszott négy forduló nem a leg­jobban sikerült a Maros­partiaknak, igy tavasz­szal kell megmutatniuk, mire is képesek valójá­ban. Kolozsvári János edző szerint a többiek­hez képest amatőr gár­dája néhány helyet min­denképp előre lép a ta­bellán. - Hogyan értékeli a ja­nuár közepén kezdó'dött bajnoki felkészülést? ­kérdeztem a Makó FC edzőjétől. Kolozsvári Já­nostól. - Most mondhatnék szé­pet, jót, biztatót, de ezeknek nem sok értelmét látom ­válaszolta „Lima". - A baj­nokságban úgyis kiderül minden. Teljesen mindegy, hogy a felkészülés alatt ki hogyan teljesített, a lényeg, hogy éles, tétmeccseken hozza a formáját. - Nyugodtan várja a va­sárnapi rajtot? - Gondtalanabb lennék, ha a felkészülésünket nem hátráltatták volna különböző akadályok. - Mire céloz? - Kezdődött a pályaprob­lémánkkal; mint ismert az Erdei Ferenc sporttelep he­lyett a Maros partján gyako­roltunk. Aztán nem számí­tottam arra sem, hogy Dál­naki és Balázs betegség, Munkatársunktól Két vereséggel zárták a teremlabdarúgó NB I legutóbbi fordulóját a megyei együttesek. Az Első Beton Csömörön, a Vásárhely pedig otthon a Hungaroweisstől ka­pott ki. Rubeóla FC Csömör­Első Beton 6-3 (3-2) Csömör, 150 néző. Vezet­te: Berta, Forgács. Első Beton: Kovács K. ­Erdei, Varga, Erhardt, Kis K. Cserék: Szabó N., Mah­ler, Keller, Vass. Edző: Bó­di Attila. A szegedi gólszerzők: Kis K. (2), Tóth Cs. A remekül kezdő vendé­gek a 8. percben, a kötelező főiskolai táborból visszatérő Kis, valamint Tóth találata révén 2-0-ra vezettek. A Be­ton az előző két mérkőzés­Munkatársunktól Serdülő lány labdarúgó­csapatok részére teremtor­nát rendeztek Szentesen a Csanádapáca, a Dévaványa, az egri Dobó Katica SE, a Szolnok, a Tótkomlós és az Varga munkahelyi, míg Kis K. tanulmányi elfoglaltság miatt sok edzést kihagy. A kezdés óta 32 foglalkozást vezényeltem, sajnos olyanok is akadtak a keretben, akik mindössze 12-szer, 13-szor öltöztek át... Egyedül Ma­gyar vett részt az összes edzésen. A számadatokból is kitűnik, eléggé heterogén a csapat edzettségi állapota. - Milyen véleménnyel van az újakról? Bevál­tak? - Gyorsan lekopogom, mindegyikük komoly erősí­tést jelent. A felkészülési ta­lálkozókon Mádi tíz gólt szerzett, ez önmagáért be­szél; Bagi a középpálya mindkét oldalán használha­hez képest sokkal jobban ját­szott, ám a kétgólos előny utáni, óriási egyéni hibákat a Csömör könyörtelenül ki­használta. A Szeged emellett számos ziccert kihagyott, és háromszor a kapufát találta el, így nem volt meglepő, hogy a félidő végére a hazai­ak 3-2-re fordítottak. A má­sodik játékrészben folytató­dott a Beton rossz szériája, és a házigazdák 6-2-re el­húztak. Kis Krisztián a 38. percben 10 méteres kisbün­tetőből már csak a különbsé­get csökkentette. HKFC '93-Szuperinfó­ACP Hungaroweiss 2-10(1-3) Hódmezővásárhely, Hód­tói Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Hanyecz, Bócsik. HKFC: Papp A. - Ba­AL-KO Szentesi TE rész­vételével. A torna végeredménye: 1. AL-KO Szentesi TE (Tóth, Nana, Csonka, Far­kas, Samu, Üveges, Perza E., Perza A., Zemlényi, tó; Kis K. visszajövetelével újra van baloldali felfutó kö­zéppályása az együttesnek. Mindent összevetve: örülök, hogy nálunk folytatják. - Az előbb említette az edzó'meccseket. Másfél hónap alatt tizet játszot­tak, ebből ötöt nyertek, kettő döntetlenül vég­ződött, hármat pedig el­vesztettek. Gondolom, különösen a Csongrádtól (1-6) és a Kiskőröstől (1-5) elszenvedett veresé­gek okozhattak fejtörést... - Egyiktől sem estem le­targiába. A Csongráddal het­ven percen át partiban vol­tunk, de aztán a cseréink könnyűnek találtattak. Leg­utóbb Kiskőrösön is hason­logh L., Kazán, Kovács T., Szrenka. Csere: Szűcs R., Marczinka, Musa, Pálinkó, Katona. Edző: Sepsei Sán­dor. A vásárhelyi gólszerzők: Kovács T., Musa. A hazaiak a 6. percben Kovács T. révén szereztek vezetést, ám a fővárosiak pillanatok alatt fordítottak, majd a szünet előtt tovább növelték a különbséget. A vendégek látványos, erőtől duzzadó játékot produkáltak, igaz több olyan focista is szerepelt náluk (Bubcsó, Bócz), akik a nagypályás bajnokság élvonalában már megfordultak. A térfélcserét követően nyomasztó fölény­ben maradt a pesti csapat, amely a HKFC valamennyi hibáját kíméletlenül kihasz­Kedves, Fülöp, Sipos, Ga­zsi, Tolnai, edző: Krám Le­hel), 2. Csanádapácai Előre FC, 3. Dobó Katica SE, 4. Szolnok, 5. Dévaványa, 6. Tótkomlós. Különdíjasok, legjobb lóképp jártunk, hiába vol­tunk jobbak az első játék­részben, a tartalékok alapo­san felhozták a hazaiakat. Be kell látnom, rövid a kispa­dunk... - Mit hallott, mely csapa­tok kacérkodnak a felju­tással? - A hírek arról szólnak, a télen a DVTK, az Eger és a Tiszaújváros is jelentősen megerősödött. Hármuk kö­zül bármelyik a feljutást je­lentő első helyen végezhet. - És a Makó FC-t hova várja? - A hatodik-nyolcadik hely környékére. Higgye el, napi egy edzéssel ez nem kis mutatvány lenne... Szélpál László nálta. A vásárhelyiek a talál­kozó befejező szakaszában már jobbára a letámadásos taktikát gyakorolták, a gól­különbségnek - miután a bajnoki táblázaton azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt - nem volt különösebb jelentősége. További eredmények: Debreceni FE-Miskolc 9-1, Aramis-Beltel 9-2, Erzsé­bet-Baglyok 2-9, Jászbe­rény-Csaba FC 7-4, Cső­Montage-CBA Debrecen el­maradt. A bajnokság állása 1. Cső-Monlage 13 I 2 92- 40 40 2. Csömör 12 2 2 93-53 3* 3. Hungaroweiss 12 - 5 118- 53 36 4. Aramis 12 - 5 90-51 34 5. Jászberény 10 3 4 98-78 33 6. Bellel 9 - 7 68- 77 27 7. Klsó Beton 8 2 6 75-63 26 8. Baglyok 7 2 7 68- 72 23 9. CBA Debrecen 6 3 7 62-81 21 10. Debreceni FF. 5 2 9 89-94 17 11. Vásárhely 5 1 II 60-100 16 12. Krzsébet FC 3 3 11 62-115 12 13. Miskolc 3 - 12 55- 94 9 14. Békéscsaba 1 I 14 45- 99 4 kapus: Tóth Erika (AL­KO), gólkirálynő: Farkas Éva (Dobó Katica SE) 10 találattal, legjobb játékos: Osváth Erika (Csanádapá­ca), legjobb szentesi játé­kos: Samu Izabella. MÉLYPONTON A HTE. Komoly hullám­völgybe került a teke NB I­ben szereplő Hódmezővá­sárhelyi TE, amely a tavaszi szezonban már a harmadik vereségét szenvedte el. Az újabb fiaskó különösen azért fájó, mert a vásárhe­lyiek először kaptak ki ha­zai környezetben, ráadásul az egyik nagy riválistól, az Ózd gárdájától. Az eredmények, NB I: Hódmezővásárhelyi TE­Ozdi Spartacus SK 2:6 (3802:3863). Pontszerzők: Stér 683 és Szögi Gy. 648 fával. NB II: Földeák TC­Gyöngyös 7:1 (2944:2801). A pontszerzők: Olasz M. 502, Bozsogi 500, Farkas M. 495, Kiss B. 489, Hajdú 487 fával. Mezőtúr-Földeák TC 6:2 (2853:2799). A pontszerzők: Stercz 500, Farkas M. 481 fával. Földe­ák TC-Salgótarjáni TK 6:2 (3001:2871). A pont­szerzők: Bozsogi 534, Haj­dú 522, Farkas M. 513, Olasz M. 489 fával. EDZŐMECCSEK. Az NB Ill-as bajnoki rajtra ké­szülő Hódmezővásárhelyi FC ma délután újabb előké­születi mérkőzésen lép pá­lyára. A vásárhelyi városi stadionban 14.30-tól az NB I/B-s Csongrádi FC vendég­szerepel. A MEH-Szentesi TE ma, 14 órától a városi sportközpontban a Szolno­kot látja vendégül. KÉT GYŐZELEM, EGY VERESÉG. Újabb mérkőzéseken léptek pályá­ra a Vásárhelyi Kosársuli korosztályos együttesei, s az 1985-86-os születésűekből álló kadettcsapat számára egyúttal befejeződtek a baj­noki küzdelmek is. Czuprák László tanítványai bravúros tavaszi szereplésükkel a Kecskemét mögött csak rosszabb kosáraránnyal let­tek másodikok a déli regio­nális alcsoportban. Az eredmények; kadet­tek: Univer Kecskemét-Vá­sárhelyi Kosársuli 83-57 (16-15, 25-16, 16-13, 26-13). A legjobb dobók: Dani (20/6), Mihalkó (10), Martonosi (10), Szilágyi G. (10). Vásárhelyi Kosársu­li-Siókosár KK 85-71 (20-17, 23-15, 20-15, 22-24). Ld.: Szilágyi G. (31/3), Dani (11), Lude­scher (10), Martonosi (10). Juniorok: Vásárhelyi Kosár­suli-Bajai KK 104-75 (23-26, 22-6, 38-17, 21-26). Ld.: Karácsonyi (27/3), Kováts (17), Szabó (13), Lengyel (12), Haddad (12). KÉSZÜL A CSANY­TELEK. Edzőmeccsekkel készül a megyei II. osztályú bajnoki rajtra a Csanytelek együttese. Magyarék az UTC-t 4—2-re, a Csongrád ifit 5-2-re verték, ma, 18 órától pedig Sándorfalván, a házigazdák második csapata ellen lépnek pályára, Nyitva tartás: 22.00-ig bautfíax ® építéshez-szépítéshez Február 28., szerda Rummel: arany és bronz Tornagyőztes: AL-KO Szentes Megkötött a Beton

Next

/
Oldalképek
Tartalom