Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-03 / 29. szám
44 KAPCSOLATOK SZOMBAT, 2001. FEBRUÁR 3. Violalikőr Harry Potterrel Bájital vagy varázsos valóság? A szülök álma: a gyerekek olvasnak. (Fotó: Schmidt Andrea) Az olvasásnál aligha lehet kitalálni jobb tréninget - kommunikációra, fantáziafejlesztésre, önismeretre, életismeretre. így tartja dr. Vetró Ágnes professzor, az orvosegyetem gyermekpszichiátriai osztályának vezetője. Azt mondja, előre örül annak, hogy egyszer majd az unokájával együtt olvassa a Harry Potterkönyveket... A 35 esztendős, vörösesszőke, törékeny nő olyasmit vitt véghez, ami előtte sok millió szülőnek nem sikerült. Joanne Kathleen Rowling könyveit falják a gyerekek. Újra olvasnak a tizenévesek Magyarországon is. Harry Potter, a Rowling-teremtette regényhős, ez a szemüvegességében sebezhető kisfiú, aki 11 éves korában felfedezi, hogy ő varázsló - elképesztően sok gyerek személyes ismerőse már, de állítólag a felnőttek is imádják. Az eddigi négy kötet nem bír lekerülni a világ bestsellerlistáinak éléről, 41 millió eladott példányról beszélnek a kiadók. A szülők örömös döbbenettel néznek egymásra: mi lehet az, ami eltérítette csemetéjüket a tévétől meg a számítógéptől? Mi a titka a Potterkönyveknek? - kutatják világszerte a kritikusok, akik közül többen kétségbe vonják a Rowling-próza esztétikai értékét. A gyerekek nem sokat teketóriáznak. Azt mondják: izgalmas. - Több oka is volt, hogy megvettem és elolvastam az első két könyvet - magyarázza dr. Vetró Ágnes. - Kíváncsi voltam, valóban olyan érdekes-e, mint ahogy mondják, vagy csak valami szuper marketinges eredményről van szó. Aztán: ami a gyerekeket érdekli, az mintegy hivatalból engem is érdekel. Végül, de alighanem elsősorban, arra gondoltam, ha majd az unokám is olvas, legyen közös élményünk. - És mit saccol? Rowling Potter-könyveit elolvassa majd az unokája? - Azt hiszem, igen. A Potter-könyvek fel fognak sorakozni a klasszikus mesék mellé. Hogy miért? Mert a mai valóság a világuk. Ez ellentmondásnak tűnik, ha arra gondolunk, hogy Rowling éppenhogy egy varázsvilágot teremtett, fantáziás mesét. Boszorkányok, varázslók és főleg varázslótanoncok a szereplői, akik Roxfortban, egy bentlakásos boszorkány- és varázslóképző iskolában tanulják a bájitaltant, a mágiatörténetet, az önvédelmi varázslatokat, a jóslástant, meg a sötét varázslatok kivédését. Mégis, a viselt dolgaik, a hétköznapjaik, a csínyeik, a jóságuk és a rosszaságuk - mint az élet. Történetük, meséjük fordulatos és izgalmas, mégis hiteles. A stílust a mai beszélt nyelv egyszerűsége, helyenként szlengje jellemzi. Megjegyzem, a magyar fordításokat kiválónak tartom azért is, mert megőrzi mindazt, ami jellegzetesen brit ezekben a történetekben, vagyis számunkra távoli, egzotikus és ezért vonzó, ugyanakkor a magyar nyelvi közegben is jól értelmezhető. A Pottertörténeteket nem utolsósorban az írónő különös szómágiája teszi vonzóvá. - Vannak más gyerekkönyvek is, amelyeknek jó a stílusa, fordulatos a története - mégse keltenek ilyen tömeges olvasási „őrületet". - Nem tudom... Az a gyanúm, hogy bár a Potterkönyvekben ugyanúgy a jók és a rosszak csapnak össze, mint a klasszikus mesékben, a jók győznek természetesen - valahogyan valósághitelük támad ezeknek az egyszerű tanulságokat hordozó meséknek. Az első könyvből emlékszem például alapvető igazságok megfogalmazására: ne üljünk sokáig a vágyaink tükre előtt, mert elszalasztjuk a valóság élményeit. Vagy: Harryt azért nem tudta bántani a gonosz, akinek nem lehet kimondani a nevét, mert a kisfiút nagyon szerette az édesanyja. Akit nagyon szeretnek, az védőburokkal él, a szeretet megóv a rosszaságok ellen. Vagy: Harryt a jó esze miatt a mardekárokhoz sorolta volna az a bizonyos varázssapka, amelyik csoportokba osztotta a varázslóképzőt kezdő tanulókat, ő azonban az okosak helyett a jókhoz, a griffendélesekhez akart kerülni, magyarán: az erkölcsi ereje teszi a hőst... Harry és Valdemort, akinek a nevét nem lehet kimondani ugyanaz a személy, hiszen Harry ugyanazt a varázspálcát kapja meg, ami a gonoszé volt. Az ember jó és rossz. Attól függ, melyik tulajdonságait hagyja elhatalmasodni magán. Ezek a könyvek az akaraterő diadaláról is szólnak. Hát nem jó egy ilyen valóságot elképzelni? És ez azért lehetséges, mert az írónő meseszövése következetes. Nem azt érezzük, hogy a becsapásunkra módolta ki a mesét, hanem azt érezzük, hogy miért ne létezhetne ilyen világ... A gyerekek érzékenyek az igazmondásra és a hazugságra. - A fantáziájuk is akkora, hogy könnyedén eligazodnak a fantasztikus varázslóvárosban, Roxmorls-han? Tudják milyen lehet a hűvös bizsere, ami a Mézesfalás nevű üzletben kapható, érzik a violalikőr ízét a Három seprűhöz címzett egységben és nem idegen számukra a zokniban tárolt zsebgyanuszkóp? - Talán a klasszikus mesékben nem királyfi lesz a békából? Repül a paripa meg a szőnyeg! Az olvasásnál jobb fantáziafejlesztő módszert még nemigen találtak fel, márpedig az élethez kell a fantázia. Ha csak azt vesszük, hogy egy olvasott történetet gondolatban többféleképpen lehet folytatni... Ez pedig nem más, mint észrevétlen megtanulása az alternatívakeresésnek, annak az életben nélkülözhetetlen dolognak, amit mérlegelés utáni választásnak nevezünk. Az olvasás abban is segít, hogy megoldás-repertoárunk legyen a legkülönfélébb élethelyzetekre. A hőssel azonosul az olvasó, magunk is benne vagyunk abban a képben, amit a fantáziánkkal alkotunk róla. Az olvasás önismerethez segít. És akkor nem beszéltünk még arról, hogy az olvasással lehet a legkönnyebben, szinte észrevétlenül kommunikálni tanulni. Nemcsak arra gondolok, hogy a szómágiás könyvek önmagukban szókincsfejlesztők. Hanem arra is, hogy a mai tizenévesek, akikről sok szülő és pedagógus panaszolja, hogy szótlanok, képtelenek kifejezni magukat, egyszer csak elkezdenek egymással beszélni, mondjuk Harry Potterről és társairól, mert ők lesznek mindannyiuk közös ismerősei. Esetleg elkezdenek játszani együtt, olyasmi - tarsas - játékokat, amelyekre Harry és barátai inspirálták őket. A legtöbb gyerek manapság egyedül van. Ül otthon, tanul, tévézik, zenét hallgat társtalanul. Ha Harry Potter esetleg össze tudja hozni őket egymással, netán a felnőttekkel is, akkor Rawling köszönetet érdemel. Sulyok Erzsébet M icsoda lovak! Mindegyik csatamén. Az egyik bronzba öntve fejedelmi lovasával együtt a püspöki palota előtt 1930 óta, a másik falra fostve, alig száz-százötven méterre tőle, a tér másik oldalát zárja le. Vagy nyitja meg? Fejedelmi lenne ez is, de lovasát inkább mondták a király nélküli királyság koronázatlan királyának. Lovas tengerésznek. Templomi hagyományok szerint illett az adományozó donátor képét is rátenni a képre. Lóból nem csak kettő, de harmadik is van, a lovag szenté, szerényen meghúzódva a tér intim bugyrában. lfj. Vastagh György alkotta a Rákóczi-szobrot, és először a Széchenyi téren állították föl. Rossz nyelvek beszélik, eredetileg nem fejedelmünket ültette a nyeregbe, Horváth Dezső Három csatamén hanem valaki mást, de hirtelen jött'szíves megrendelésre fejet váltott. Tudós könyv őrzi a megmintázott ló nevét is - Hanek volt lovasa pedig Vékes Imre daliás bajszú szegedi. Akkoriban nem számított annyira szentségtörésnek az új alkotás bírálata, mint ma, Soós Aladár is, de még Lyka Károly is elmondta a mayáét, és vita támadt akkor is, amikor 1930-ban, érdemei elismeréseként áthelyezték a püspök ablaka alá, hátát fordítva neki. Kedves anekdota már, állítólag azt is ajánlották a püspök úrnak, ha kikocsizni méltóztatik legközelebb, hintaja elé fordítva fogják a lovakat. Aba-Novák Vilmos a donátori méretből jól megnöveszti a tengerészt. Nyílegyenest szemben Rákóczival, de ennek ne adjunk külön jelentési. Előttem intő példa lett, és nem föltétlenül a fehér ló miatt. Ha a művész eleven politikust tesz föl munkájára, számítson rá, minimum ötven évre bevakolják. Politikuséknál a glória és a pokol ennyire közel áll egymáshoz. Vegyük csak az eltelt ötven esztendőt. Hatalmas indulattal kisöpörték Augeiasz istállóját, méltatlanul hallgatásra kényszerítve nagy írókat is. Hogy visszatérés is van, hadd hozzak elő más szoborpéldákat. Szép királynénkat vették elő először a vár udvarsarkából, és tették közel eredeti helyére. A magyarok mindig viszontszerették a császári-királyi hitvest. Aztán az eddig kimondottan veretes magyar panteonnak tartott Dóm téri árkádok alá kakukktojásként egyszeresük visszacsöppent a származásilag magyarnak nehezen se nevezhető Mária Terézia is, királynői minőségben, valamint a magyar szabadságharc szégyenletes leverésében és döbbenetes megtorlásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Ferenc Jóska is. Erre már mindkét csataménnek ágaskodnia kellene, ha rebellis vér buzogna bennük. Hogy mit tenne a két lovas, csak következtetni tudunk rá történelmünkből. A harmadik ma már nem játszik politikai szerepet. Aetas: biográfia és történetírás A politikus is ember, avagy: Hitler és a távpszihiátria Nyári csók. (Fotó: Schmidt Andrea) Néhány évtizeddel ezelőtt még némi fanyalgás fogadta azoknak a történészeknek a munkáit, akik életrajzirásra adták fejüket. Könnyű műfajnak tartották, noha egy jó biográfiából nemcsak a történelmi személyiség, hanem egy egész kor megismerhető. Az életrajzírás nehézségeiről ír Kövér György az Aetas közelmúltban megjelent 2000. évi harmadik számában. A téma figyelmet érdemel, hiszen ez a műfaj néhány évtizeddel ezelőtt a történetírás mostohagyerekének számított, mára azonban mind több, magas színvonalú biográfia jelenik meg magyar szerzők tollából. Elég az elmúlt év utolsó hónapjainak termését végignéznünk. Ormos Mária a két világháború közötti Magyarország jellegzetes figurájának, az egyebek mellett az MTI-t és a Magyar Rádiót irányító Kozma Miklósnak szentelt kötetet, míg a Pannonica Kiadó biográfiasorozatot indított. Legutóbb Mao Ce-tung és Josip Broz Tito életét követte nyomon Polonyi Péter és A. Sajti Enikő. Karrier és karakter - ezeknek a megfelelő ábrázolása teheti sikeressé az életrajzot. A hangsúly már egyéni ízlés dolga. A majd kétezer évvel ezelőtt élt görög Plutarchos a történelmi szerep, míg római kortársa, Suetonius a magánélet gyakran ellenőrizetlen mendemondái alapján igyekezett bemutatni a karaktert. Az életrajz és a história „történetelbeszélési technikája" között a huszadik század közepéig nem volt tettenérhető különbség. Ekkor azonban új vonulata jelent meg az egyéniségábrázolásnak, amely attól sem riadt vissza, hogy a pszichoanalízist hívja segítségül az arcél megrajzolásához. Walter C. Langer amerikai lélekelemző például a nácizmus történetének centrumába a „neurotikus pszichopata" Hitler betegségét állította - derül ki Tomka Miklós három évvel ezelőtt megjelent tanulmánykötetéből, aki egyébként az Aetas egyik szerkesztője. (Langer tudását az amerikai hírszerzés már 1943-ban igyekezett kihasználni; egyfajta távpszichiátriával akarták megtudni egyebek mellett, hogy a sorozatos katonai vereségek hatására várható-e Hitler öngyilkossága.) A pszichoanalitikus életrajzírás zsákutcáját követően a biográfia, a hetvenesnyolcvanas évek fordulóján, Magyarországon is átalakult. Megjelent az úgynevezett politikai életrajz, amely „bevallottan a politikatörténet része, s a személyiség csak annyiban kerül előtérbe, amennyiben annak politikai vonatkozása van" - írja tanulmányában Kövér György, aki ennek kapcsán az 1979es évből megemlít egy, a közvélemény számára akkor rejtve maradt politikai botránykövet, Borsónyi György életrajzát Kun Béláról. A könyvet betiltották, mégsem zúzták be, hanem - a puha diktatúrákra jellemző módon - a raktáron maradt példányait felajánlották megvételre a fokozattal rendelkező tudományos kutatók számára egy, a művet kimerítően bíráló cikk különlenyomatával együtt. „Az ember sorsa nem dől el születése pillanatában; a történelem nagy személyiségei nem gyermekkorukban formálódnak naggyá" - írta a Kun Béláról szóló politikai életrajz szerzője. Az Aetasban megjelent tanulmány írója szerint azonban „a politikus is ember", vagyis: a gyermek- és ifjúkor igenis kihatással van a történész tollhegyére tűzött személyiség későbbi munkásságára. Ha nem is úgy, ahogy a lélekelemző történetírók gondolják. Töth-Szenesi Attila