Délmagyarország, 2001. január (91. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-05 / 4. szám

6 KITEKINTŐ PÉNTEK, 2001. JAN. 5. r\ ¥ c\ öcs f A végeláthatatlan rónához szokott alföldi ember szemének furcsa, ha beveti magát a dombok hajlataiba, ahol rendre hosszan takarják egymást a földpúpok, hogy szinte alig lát túl az orránál. Meg hogy a völgyi távolságot se tudja normálisan fölmérni, pár perc gyaloglásra hiszi csupán a túloldali tisztást, holott órákig kellene gyalogolni, ahogy mondani szokás: tökönpaszulyon át, míg oda jutna. Ezért aztán a síkvidéki ember, ha csak teheti, főleg ha feketeségében ereszkedik alá a hatalmas esőfelhő, és alkalmakként még siralmasan is könnyezik, nem nagyon mozog az ilyen helyeken. Ha mozog is, inkább lefelé mozog, mert arrafelé viszi a súlya, fölfelé terepjáró autót igényel, amit - esetünkben épp - a táj erdőmérnöke irányít, mivelhogy eltökélt vaddisznóvadászokat visz a tetthelyre. A jelölt terepre. Ezek után akár a vadászlesre is beállhat az idegen, különösebb baja nem eshet. Ha csak nem gondolja meg magát és el nem határozza, hogy visszavág a vadkannak - Zrínyiért! (Mint tanultuk: Zrínyi Miklós költő-hadvezér életének az erdei vadászat megsebesített vadkanja vetett véget.) A mi vadkanunk pöfeteg pofával rontott, fújtatott. Félelmetes agyarai az elefántéval vetekedtek. Szőre borzolva, és szemei aprók, szúrósak. Miután elüldözték mellőle a kondát; a völgy tisztása felé zargatta azokat a hajtók lármás csapata; Pöfeteg - e nevet kapta hirtelenjében, mikor megpillantottuk őfelségét - földúlva csörtetett a kis tölgyfákkal tűzdelt domboldalról. A nevezett erdőmérnök, aki részese volt az aznapra hirdetett vaddisznóvadászatnak, a robajló vad láttán megnyugodott. Emelte távcsöves puskáját, megvárta míg a vadászati előírásoknak megfelelő lőtávba ért (a leendő zsákmány) s odadurrantott neki. Hármat egymás után! És Pöfeteg - megtorpant ugyan, de mintha mi sem történt volna, elhúzott jobbra, a tölgyesbe... A golyóálló (mellényes) dubicsányi vadkan Pöfeteg - az alföldi ember szemével Ml - Atyaúristen! - szóltam oda hcvülten. Merthogy tigrisbukfeneet vártam a meglőtt disznótól. Hallottam már hírét; olvastam többek visszaemlékezést a vaddisznóvadászat rejtelmeiről, s íme, adva az alkalma, hogy felvidéki valóságban táruljék az a szemem elé. Vagyis: terüljön a félelmetes remetekan. A szomszédos csehek nagy írója, Bohumil Hrabal (meghalt már szegény), például a kerskói erdőben zajló lakoma kapcsán ismertette meg velünk, hogyan is működik egy kukoricásból kitörő vadkan leterítése, majd az. abból készült étkek szakszerű belakmározása. Ők. például a szép őszi kukoricasilózás végeztével küzdöttek meg a vadkannal, Janecek vadász vezetésével. Lelőtték annak rendje-módja szerint, össze is rogyott az, de később talpra állt, mi több: tőlük a szomszéd faluba futott; az. ottani iskola katedrájára rogyva sikerült csak igazán puskavégre kapniuk a fölajzott vadászoknak, akik még egy megszeppent nő biciklijét is lefoglaltak a kiterjedt vadászat érdekében. (A rémült vadkant egy Skoda is elgázolta). A mi Pöfetegünk, biztos egyenes ágfleszármazottja volt ennek a hrabalinak, mert kapott hármat a pofájába, mégis ment, mint a golyó. - Hűha! - villant eszembe, mi lenne, ha utána erednék, s mint ígértem mindenkinek a reggeli eligazítás előtt: rávetném magam! Fölvértezve minden jóval, de leginkább is nyírségi toroskáposztával, a szájtátó vadászembereknek ígértem, hogy mint az Alföld legjobb vaddisznófogója, ha csak tehetem, akár puszta kézzel állok harcba a zsákmányért, legyen az. még a legszilajabb kanok akármelyike. Tartozunk ennyivel a mi Zrínyinknek! Persze, hitték meg nem is ezt a sokat látott, sokat tapasztalt vadászemberek, látszott viselkedésükön, hallatszott beszédükön. (Igazgatták a tölténytáskát, (ratgatták a puskaszámot, nézetgették a vadászengedélyt, vadászjegyet, kérdezgették, hogy milyen az idő mifelénk). És érkezett a pillanat, az említett Pöfeteg - emberközelből kapta a maga hármaslövését! Tigrisbukfenc! És, mint hős vadfogó, a tetemre vethetem magam! Szó nem érheti a ház elejét. Amit mondtam a mindennel jól felszerelt vadászembereknek, nem hazugság. Teszem, amit ígértem. Vadul rajta leszek a vadon!- futtattam a gondolatom. Csakhogy! - Golyóálló... - suttogta az erdőmérnök vadász, merthogy durrogtatni lehet a Kavicsosbércen, de hangosan beszélni nem. így ha nem mondják is, látom, hogy meg se kottyant neki a három lövés. Megbotlani megbotlott, de úgy eltűnt a beteg, öreg tölgyesbe, mint a kámfor. Útját követte ugyan a kutya, járta a nyomát vadászember, köröztek fölötte másnap a kövér felvidéki hollók, de Pöfetegnek nyoma veszett. Hiába kerestük, keseregtünk miatta, hogy ennyi - mármint egy tisztes visszavágás - járt volna Zrínyi Miklósért, nem és nem. Pöfeteg, híres meglógó remetekant elnyelte a tölgyes. Megtörtént már ilyesmi mással is. Lakatos Károly szegedi illetőségű régi vadászíró (századelőn élt, madarászott is) több okot sorol a vadászhiedelmekről írott könyvecskéjében, amelyet a Népszava könyvkiadó harmadszorra is kiadott a rendszerváltáskor, a biztos vadfogás elmaradására. Lehet ez hajnali öregasszony, rossz kérdést tevő menyecske, útba eső vaspatkó és egyéb minden, amelyeket már a fedél alatt elköltött vadászvacsora csalogat eló. Mivel a dubicsányi kastélyban ilyesmi csak futtából történhetett, a vadászmező terítékének tüzénél fölmelegedett vadászemberek ugyanis hamar beültek a csillogó-villogó vadászautóikba, acélvázzal fölszerelt terepjáróikba, és elindultak TolnánakBaranyának. (A magyar valósághoz igazodva: Pestnek, Debrecennek, Nyíregyházának). A hajtatok után a hajtók is irányt vettek (a környező falvakba), hogy az otthon fejeződjék be igazán az aznapi lucskos-szutykos vadászat. A meghajtottak, vagyis a kavicsosbérci vadkonda leterített áldozatai pedig az illő teríték, az örök vadászmezőkre való érkezés tiszteletére állított erdei cicoma, (fenyőgallyak, tábortűz) után szétosztódtak. Kinek mi jutott belőlük, azt vihette, mert úgy egyezett meg a dubicsányi dombok közt vadászó társaság: a vadfogásért mindenki egyformán fizet évi félmillió forintot s viszi, ami rá jut, ha fogott vadat a puskája, ha nem. Mesélni viszont mindenki ügy mesélhet, ahogy a szájára jön... (A golyóálló-mellényes Pöfetegről a fentieknek megfelelően.) Majoroc Tibor Zsombó Munkatársunktól A zsombói Wesselényi népfőiskola programjában minden évben természettudományi témák is vannak. Hétfőn este dr. Csákány Béla Kozmológia címmel beszélget hallgatóival többek között arról, lehet-e valami gyorsabb a fénynél, és elképzelhető-e a világegyetem nem gömb alakúnak, ahogy néhány újabb föltételezés állítja. Bordány Munkatársunktól Új utcák és közök „születtek" Bordányban. A Honvéd és a Jókai utca közötti szakaszt Széchenyi utca névre keresztelték. A Seregélyesdűlői zártkerteket összekötó utakat pedig fákról, virágokról nevezték el, így lett Akác és Dió sor, illetve Rózsa köz. HIRDESSEN, HOGY SIKERES LEGYEN Hogyan vélekedik a vadászatról? i * Bihaly Gyula, sándorfalvi kőműves: - Több mint huszonhét éve vadászok már. Sohasem érdekből vagy haszonból ejtem el a zsákmányt, hanem szenvedélyből. A meglőtt nyulat, fácánt ritkán eszem meg. Ez alól csak a vadászat végi közös ebéd a kivétel, ilyenkor szedek a társaim által készített nyúlpörköltból. Mára már a két fiamból is vérbeli vadász vált. Tóth Imre, dáci kéményseprő: - Szerintem a vadászatnak az a célja, hogy kordában tartsa az erdő-mező állatait, ne pusztítsák el a termést. A szárazság miatt mostanság azonban igen kevés a vad. így talán kevesebb vadászat kellene. Emlékszem, hogy még „suttyó" koromban felkértek minket, iskolásokat, hogy rókát hajtsunk. Nagyon vitték a baromfit! Bárkányi József, balástyai őstermelő: - Az őzek kitapossák a kukoricát, búzát, a nyulak pedig megrágják a gyümölcsfáimat. A köztudattal ellentétben egyáltalán nem gyávák a vadak. Kutyával megyek ki a földre, hogy elkergessem őket. Pár méterre elfutnak, aztán szépen visszajönnek enni. Már többször szóltam a helyi vadászoknak, de semmi értelme. Nem segítenek. Kuklisné Vajda Mária, csengelei boltos: - Ha törvényes keretek között folyik a vadászat, akkor akár hasznos hobbi is lehet. Gyerekként voltam utoljára hajtáson. Tél volt, a fehér hóban szinte szertartásosan lépkedtek a zöld ruhás vadászok, gyönyörű volt. Én azonban sohasem lennék képes arra, hogy meglőjek egy nyulat vagy egy fácánt. (Fotók: Gyenes Kálmán) Kedves Környékbéliek! M

iután a tegnapi hajnal erős köddel lopódzott a dűlők fölé és aki egy kicsit tovább húzta a lóbőrt, (mint e sorok írója) annak a csütörtök reggel fényei bibliai színekben pompáztak. Ugyanis éjnek leple alatt megcsillagosodott az ég, eltűntek a szomorú esőt, (mai szóhasználatunkkal: szutyok időt) teremtő felhők. És reggelre minden csupa fagy lett. Aki már nem először éli meg az effajta látványos természeti jelenség érkezését, s látja a ködön átszűrődő Nap sugarainak ragyogásában a zúzmarás, deres táj csillogását; amint színeiben gomolyog az bíborosnak, aranyosnak; még annak is különlegesnek tetszhetett a tanyák közé terülő, tegnapi reggel. (Elismerem, akinek etetnie kellett a jószágokat, fölfrissíteni a kihűlt szoba melegét, vagy indításnál sokáig köhögtetni a munkára fogott autót, annak a dérrel-faggyal megszínelt napkezdet olyan volt, mint a többi, amikor a hajnali szárkéve hideg, az éjszakai salak porol és a kocsi aksija meg az istennek se forgat.) A színeiben kiidlö reggelen a semlyékek vizei jégfedőt kaptak, a gabonaföldek zöldjei szálanként fehéredtek, és ezt már a városi ember is tudja, hogy szépnek nagyon szép a dértől csillogó vetés, de jónak semmiképp se jó, ha nincs a kenyérnek való gabonaföldön téli takaró. Ezért, ha az új évezred első századának első hetében a látott gyönyörű reggeli fényesség mellé majd puha pelyhekben hulló havat kívánunk, megtettük, amit követelt tőlünk az ezredváltás. A többi igazából úgyse rajtunk múlik... A

mit viszont melegen ajánlhatok kedves mindnyájuknak ezen a sokaknak zordul induló évezredkezdeten: ne feledkezzenek meg az oldalunkról, és a többi olvasnivalóról sem. Ugyanis, ebben az esztendőben a világ az olvasók előtt teszi tiszteletet, az évet az olvasás évének nyilvánította. Mi sem húzzuk ki magunkat alóla. Ennek jegyében Jcöszönt minden kedves környékbélit, felvidéki vaddisznóvadászatról épen visszatérve: ftta-jerOfrtíLf) Botütés az első vadért Siroki Miklós nyúlvadásszá avatja Kotogán Jánost. (Fotó: Gyenes Kálmán) Talán nincs is csodálatosabb érzés annál, mikor a hajtók keltette zajtól menekülve a vadász látókörébe kerül egy róka vagy egy nyúl. A megtöltött fegyver kibiztosítva pihen a vállon és az ujj a ravaszon. A megfelelő pillanatban pedig elsül a puska, s a lelőtt vadért már szaladhat is Fickó, a betanított magyar vizsla. Ezt az érzést pedig csak fokozza az a tudat, hogy a vadász életében ez az első elejtett fácán vagy őz. Egyegy faj elsó példányának kilövése nem függ a kortól. Lehet, hogy az ember csak több évnyi cserkelgetés, határjárás után mondhatja el magáról, hogy már rókát is lőtt. A másik véglet pedig az is lehet, hogy a vadász már az első hajtáskor puskavégre kapja a ravaszdit. Ezt sohasem lehet előre tudni! A mórahalmi Árpád vezér vadásztársaság elnöke talán nem is emlékszik rá, hogy már hány vadászaton is vett részt. Heller Szabó Tibor húsz éve járja fegyverrel a határt. Mintegy hónapja sikerült neki begyűjtenie élete első foglyának „trófeáját". Az ugyancsak mórahalmi Fődi Tibor viszont még csak 18 éves, de tavaly decemberben már sikeresen sütötte el a puskáját. Egy gyönyörű fácánkakas bánta az esetet. Egy hete tartotta az Árpád vezér vadásztársaság az évezred-búcsúztató hajtását. Ezen is akadt dolga a vadászmesternek. Siroki Miklós a régi hagyományoknak megfelelően nyúlvadásszá avatta ifj. Kotogán Jánost. A terítékre rakott vadaknak előbb megadták végtisztességet, ahogy illik. Máglyát raktak a glédába fekvő nyulak, fácánok előtt, majd trombita és kürt hangjára kalapot levéve fejet hajtottak. A „szertartás" végén következett az avatás. A színes madzaggal megjelölt tapsifülest a lobogó tüzek közé tették és János ráhasalt. Miklós bácsi felhajtotta a fiú kabátját és az erdőn vágott mogyoróvesszővel többször rásózott a fenekére. így most már az ifjú elmondhatta magáról, hogy igazi nyúlvadász vált belőle. K. T. Vadejtők, ha találkoznak... (Fotó: Gyenes Kálmán)