Délmagyarország, 2001. január (91. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-20 / 17. szám

SZOMBAT. 2001. JANUÁR 20. SPORT 13 Győzelem kosárlabda Munkatársainktól Tegnap utolsó alap­szakaszbeli mérkőzését játszotta a két Csongrád megyei NB I B csoportos férfi kosárlabdacsapat. A Naturtex-Szedeák fontos győzelmet aratott a Kecskemét ellen, míg a Vásárhely vereséget szenvedett az esélye­sebb Debrecentől. Naturtex-Szedeák­Kecskemét 88-73 (20-15, 19-19,29-18, 20-21) Újszegedi Sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Kóthay, Földházi. Naturtex-Szedeák: TA­NÁCS (14). Pávlicz (8), DE­ÁK (23/9), BALOGH (18/9), NYILAS (14/6). Cserék: Búzás (3). Drahos (8), Simándy (-). Edző: Bo­nifert Domonkos. Mindkét együttes nagyon idegesen kezdte a rangadót, az első kosarat a vendégek a 2. percben szerezték. Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a hazaiak az első negyed hajrájában a ötpon­tos előnyt szereztek, amelyet a félidőig meg is tartottak. Döntőnek bizonyult a har­madik tíz perc, ekkor Deák és Balogh kosaraival őrület­be kergette a vendégeket, s a Szedeák harminc perc játék után 68-52-re elhúzott. A záró felvonásban a Kecske­mét mindent megpróbált, Gavrilovics vezérletével négy pontra meg is közelí­tette a Tisza-partiakat, azon­ban a hajrá ismét Naturtexé volt, 88-73. Vásárhelyi Kosársuli­Hospnet Debrecen 79-94 (18-30,30-23,11-21,20-20) NB I B csoportos férfi ko­sárlabda-mérkőzés. Hódme­zővásárhely, Hódtói Sport­csarnok, 100 néző. Vezette: Szalontai, Peremiczky. Kosársuli: Elek (6), Bődi (4), Bere (10), Szil (-), Bar­tucz (11). Csere: BÖSZÖR­MÉNYI (20/6), Czifrák (14), Tornyos (8), Karácsonyi (6), Czibere (-). Edző: dr. Elek András. Az első negyedben úgy tűnt, nagyon könnyedén nyeri a találkozót a debrece­ni együttes. A hazaiak közül sokáig csak Bartucz és Czif­rák tudott pontot szerezni, a két csapat közötti különbség pedig folyamatosan növeke­dett. A második játékrész­ben sokkal lendületesebbé, valamint pontosabbá vált a házigazdák játéka. Böször­ményi eredményessége ré­vén előbb felzárkóztak, majd rövid időre átvették a vezetést. A térfélcserét kö­vetően azonban ismét a haj­dúságiak akarata érvénye­sült, ám az előnyük növeke­déséhez számos játékvezetői tévedés is kellett. Az utolsó tíz percben még megpróbált felzárkózni a Kosársuli, de a vendégek rutinosabb kosara­saik révén meghiúsították ezt a kísérletet. A vásárhe­lyiek a mostani vereség mi­att két győzelmet és két ve­reséget visznek magukkal a bentmaradásért zajló ráját­szás első szakaszába. Megyei vívódás vivás Magay Dániel, dr. Ne­mere Zoltán és Juhász Katalin személyében há­rom vívó olimpiai bajno­kot köszöntött Csongrád a XX. században. A me­gye sportélete ma kicsit csendesebb, ám három városban is eredménye­sen működik évek óta a szakosztály. A Szegedi Postásban '45­ben alakult meg a vívósza­kosztály. A pénzügyi gon­dok miatt mára a klub egyet­len „gyermeke" maradt. Az egyesület tagjai minden munkanapon. 17 órától a Makkosházi Általános Isko­la tornatermében tréningez­nek. Több csoportra bontva, közel negyven sportolóval foglalkozik a két edző, Kiss Tibor és Drevenka Péter. A szakmai stábból hárman kül­földön kamatoztatják a tudá­sukat: Dudás Zoltán az Amerikai Egyesült Államok egyik egyetemén, valamint egy magániskolában tanít, dr. Szász Géza ösztöndíjas­ként Franciaországban. Pol­ner Mónika pedig Hollandiá­ban tartózkodik, de egyikő­jük sem szakadt el a vívás­tól. A klubban elsősorban az utánpótlás-nevelésen van a fő hangsúly, a nagyon szűk felnőtt korosztályt dr. Vár­nay Ernő. dr. Kass Gábor és Szigeti Csaba képviseli. A klub neveltjeként Ma­gay Dániel 1956-ban, Mel­bourne-ben, csapatban olim­piai bajnok lett. A Szentesi VSC szakosz­tálya 1957-ben alakult, és hasonló létszámmal dolgo­zik, mint a szegedi. Koráb­ban országos és olimpiai bajnokok kerültek ki a klub­ból, néhány név a dicsőség­listáról: dr. Avéd Katalin. Fülöp Tihorné, dr. Fülep Aladár. Berezeli Sándor, dr. Veszter Béla. Simon Zoltán. Dr. Nemere Zoltán Tokió­ban és Mexikóvárosban volt tagja az ötkarikás játékokat nyert párbajtőrcsapatnak. A közelmúlt nagy sikerét a 20 éves Földesi Gabriella érte el, aki tavaly a női tőrvívó országos vidékbajnokságon az első helyen végzett. Föl­desi a Koszta általános isko­lában húsz gyerekkel foglal­kozik, míg az egyesületben Czakó István oktatja a ví­vást. Az egész szentesi vívó­élet „motorja" dr. Mónus Sándor. Dél-Magyarország egyik legpatinásabb szakosztálya Hódmezővásárhelyen talál­ható. Az egyesület egy hely­történeti nevezetességről, a XIII. századi templomrom­ról kapta a nevét. A Csomor­kány SE a megyei társakhoz hasonlóan, szintén adott olimpiai bajnokot: Juhász Katalin 1964-ben, Tokióban, a tőrcsapattal állhatott a do­bogó legmagasabb fokára. Rajta kívü/ Gyuricza József, Szalka Zoltán és Marosi Be­áta is nemzetközileg jegy­zett vívó volt a korosztályá­ban. A vásárhelyi klubban harmincan látogatják Ma­gyart Ágnes és a segítője tré­ningjeit. Az utánpótlás-neve­lő Csomorkány SE-ben a je­lent a legmagasabb szinten a junior I. osztályú Szűcs Er­vin képviseli. Mádi József Vasárnap, 17 óra: Medikémia Szeged-Kometa-Kaposvár Extrarangadó a bajnokságban röplabda A Medikémia férfi röplabdacsapata az idei három tétmérkőzését megnyerte; a szenvedő fél a román AS Midia Navodari (3:1), a len­gyel Stilon Gorzów (3:2) és a Vegyész RC Kazinc­barcika (3:0) volt. Va­sárnap jöhet a „rá­adás", a Tisza-parti gár­da ugyanis rangadón fogadja az újszegedi Sportcsarnokban (17 óra) a Kometa-Kaposvár együttesét. - Örömteli, hogy az idén az eddigi három tétmeccsün­ket megnyertük - kezdte az esélylatolgatást Nyári Sán­dor, a Medikémia vezető­edzője s mindet jó teljesít­ménnyel. Különösen a Gor­zów elleni forma volt biztató a kaposvári rangadó előtt. - Van törlesztenivaló a somogyiakkal szemben: emlékezzünk csak az őszi 0:3-ra, vagy az idei 2:3­as edzőmérkőzésre. Gon­dol erre a csapat? - Természetesen, s úgy hiszem, a Medikémia van olyan stramm társaság, jó emberi tulajdonságokkal, sok szettben együtt edződve, hogy képes lesz a visszavá­gásra. A pénteki tréning előtt magam is azt hangsúlyoz­tam, hogy a Kaposvár-fóbiát el kell felejteni. Ez „csak" egy meccs, bár kétségtelen, perdöntő lehet az eredmé­nye. - Hogyan készültek az összecsapásra? - Mióta lefújták a keddi nemzetközi partit, már csak­is ezzel a feladattal foglal­koztunk és igyekeztünk lel­kileg minél jobban ráhango­lódni. Kulcsfontosságú lesz. Bunford Béla hatalmas bombái remélhetőleg a Kaposvár ellen is „robbannak" majd. (Fotó: Gyenes Kálmán) hogy sikerül-e semlegesíteni a hármas vonalon kívülről rendkívül hatékonyan táma­dó Úrfit és Szajfulint. A 2:3­as edzőmeccsre visszatérve: nem szabad elfelejteni, hogy Demeter György kollégám végig három légióst játsza­tott. A hét végén Wang Csi helyett valószínűleg Dávid lesz a kezdő, s az ő megol­dóképessége 10-20 százalék­kal rosszabb, mint a kínai röplabdásé. - Az említetteken kívül mi lehet még a döntő mo­mentum a találkozón? - A centerjáték. Ameny­nyiben a Kaposvár nyitásfo­gadása jó lesz, a kubai játék­mester, Cutino könnyen megjátszhatja a két centert, Pásztort és Gelencsért, akik nagyon kellemetlen ellenfe­lek. Ha viszont taktikai szer­váinkkal megbontjuk a ven­dégek sorait kényszerfeladá­sokra kárhoztathatjuk a kari­bit, s a széleken sánccal már könnyebben hatástala­níthatók a Kometa-támadá­sok. - Gondolom, a sikeres kezdőhatoson nem vál­toztat? - Nem szeretnék... Kelle­metlen. hogy Berkes Zoltán sorozatban hagyta ki az edzéseket, mert bevizesedett a térde. Pihenteti, ápolja és úgy néz ki, hogy a vasárnapi szereplésének nem lesz sem­mi akadálya. Egyértelműen szükség lenne a játékára. A jegyeket megvásárló szurkolók ezúttal is megkap­ják ajándékba az együttes színes csapatképét ábrázoló naptárt és résztvesznek azon a sorsoláson, amelyen Medi­kémia-ajándékcsomagok ta­lálnak majd gazdára a mér­kőzés szüneteiben. A bajnokság állása: 1. Medikémia 2. Kaposvár 3. Nyíregyháza 4. Dunaferr 5. Kazincbarcika 6. Kecskemét 9 3 30:16 21 S 4 29:15 20 5 6 20:22 16 5 6 18:22 16 4 8 19:29 16 4 8 17:29 16 Imre Péfer cora Az érák 2001. január 20-21-ig a készlet erejéig érvényesek! Az új évben is a tavalyi árakon! S0LE zacskós reflektor TABAN TRAFIK SZE­GED-VASAS. Ma délután 5 órakor az újszegedi Sportuszo­dában fogadja a Tabán Trafik Szeged OB l-es férfi vízilabda­csapata a Vasas együttesét. A felsőház rájátszásának második fordulójában a Tisza-partiak bíz­nak abban, hogy sikerül megle­petést okozni a piros-kékek el­len. VIVENDI TOP 16. Ma dél előtt kilenc órától a Szegedi Fal­labda Club Szabadidőközpont­ban rendezik meg a Vivendi Top 16 fallabdaverseny negyedik fordulóját. A viadalon hatalmas küzdelem várható, hiszen a leg­jobb nyolc közé még négy ver­senyző is bekerülhet. 4+1-ES BAJNOKSÁG. A Csongrád Megyei Labdarúgó­szövetség (Szeged, Victor H. u. I.) kispályás bizottsága várja a 4+1-es teremlabdarúgó-bajnok­ságra jelentkezni kívánó csapa­tok nevezését. A meccseknek az újszegedi Gellért Szabadidőköz­pont ad otthont, s az első fordu­lót február 8-án rendezik. KOSARASTOBORZÓ. A Naturtex-Szedeák kosárlabda­csapata várja az 1985. január 1­je után született fiúk jelentkezé­sét, akik kedvet éreznek a sport­ág iránt. A tréningekkel kapcso­latban Vezsenyi Zoltánnál lehet érdeklődni a 06-30/2291-277-es telefonszámon. ASTRAPROGRAM. A H. Astra FC megyei II. osztályú labdarúgócsapata megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. A vásárhelyi gárda a magasabb osztályban szereplő együttesek­hez hasonlóan több előkészületi meccsen lép pályára, sőt március elején még egy tornát is rendez. Az Astra FC felkészülési mérkő­zései. Január 27. (szombat), 14: Astra FC-Szegvár. Február 3. (szombat), 11: Astra FC-Tisza­sziget. Február 10. (szombat), 14: Astra FC-Szegvár. Február 17. (szombat), 14: Astra FC-Mindszent. Február 25. (va­sárnap), 10: Astra FC-Szikáncs. Felkészülési torna; március 3. (szombat), 11: Mindszent-Szi­káncs. 14: Astra FC-Mártély­UTC-Heavytex. Március 4. (va­sárnap), 11 órától az előző nap két vesztese, míg 14 órától a két győztes lép pályára. A találko­zók helyszíne: vásárhelyi Ifjúsá­gi Park. MARTÍNEZ AZ ANYJA NEVÉN. Mint arrol már hírt ad­tunk, a Nyíregyháza kubai röp­labdása, Ernesto Rufin Martínez Spanyolországba távozott - an­golosan. A leleményes karibi ta­lált magának csapatot (CCA Me­Ií 1 la.) és megoldva a gordiuszi csomót, az édesanyja nevén (Ru­fin) játszik. Érdekes a kérdés: vajon miként teheti ezt meg? A játékengedélyével ugyanis nem a Magyar Röplabda-szövetség, nem is az NYVSC-Szabolcs Ga­bona, hanem a Nemzetközi Röp­labda-szövetség (F1VB) rendel­kezik - s minden további nélkül kiadhatja a CCA Melillának. ELLENFÉL AZ OSC. Ma délután három órakor Budapes­ten, az OSC ellen lép pályára a Szeviép-Szeged KE NB I B cso­portos kosárlabdacsapata. A lis­tavezető szegediek remek rajtot vettek a rájátszásban, magabiz­tosan győzték le a TFSE együt­tesét. Király Sándor vezetőedző nehezebb mérkőzésre számít az egyetemisták ellen. A taktikai értekezleten a kosarasai figyel­mét felhívta; csak jó védekezés­sel, s lendületes játékkal tudják legyőzni a budapestieket. Jó hír, hogy az SZKE-ből mindenki egészséges, így a tré­ner a legerősebb csapatát tudja a pályára küldeni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom