Délmagyarország, 2001. január (91. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-20 / 17. szám

II. STEFÁNIA SZOMBAT, 2001. JANUÁR 20. A felgyorsult kor jellegzetességei a reklámot és a művészetet egyformán átalakították. A két terület viszonyáról, valamint a reklámok képi világáról Szekeres Ferenc grafikusművész, a szegedi egyetem rajzművészettörténet tanszékének oktatója beszél interjúnkban - Mit gondol arról, hogy már a katolikus egyháznak is van óriásplakátja? - Az óriásplakát a kor elvárásait tükrözi. A tartalmas kulturális plakát meghalt, ma már hangosan kell szólni, ahogyan a gigantposzter teszi. Ám ezt a jelenséget nem lehet pusztán a reklámszakmára kenni: a művészetben ugyanez játszódott le. A halk szavú, meditatív művészet helyett ma a happcninggel, akcióval körített látványos húzások tudnak élni. Úgy tűnik, az alkotás már nem elég, ki kellett lépni a műteremből. Tudok művészről, aki egy parkolóban csinálta meg a szobrát, az emberek előtt, mert a hírverés, amely ezzel járt, erősebb hangsúlyt adott az alkotásnak. Egy másik pedig azt ajánlotta, betonozza le a szobrot, hogy botrány is legyen. A kor a műalkotást egy sokkal erőteljesebb kommunikációs tér részévé tette. Nem csodálkozhatunk a gigantposztereken, amelyek elnyomták a kisplakátot. Másik kérdés persze, hogy a műfaj képileg általában igen felszínes. - Lehetséges, hogy a felszínes képi üzenet hatásosabb, mint az, amelyik tartalmas? - Nézője válogatja: a reklám közvetett kommunikáció, akárcsak a művészet. A különbség az, hogy a reklám azonnal akar hatni. Ha egy gyermeket tartó Máriára gondolunk, vagy Pál apostolnak a korintusiakhoz írott leveléből arra a részre, ahol a szeretet fontosságáról beszél, érezzük, hogy térben és időben szinte kötetlenül üzennek nekünk a szeretetről. De ugyanerről szólhatnak hozzánk a reklámból is. Mondhatják, hogy anyák napja a legszebb ünnep az évben, ne feledkezzünk meg róla, hisz mindenki anyától származik - Stollwerk, a szeretet íze. Végső soron nemes dolgok hangzanak el a manista attitűd. Szerintem visszaélés az emberi érzelmekkel. Ha művész, akkor vállalja fel, hogy egyetemes időben beszéljen a humanitásról. De akkor ne kelljen ehhez pulóvert vásárolnunk. - Egy ideje az óriásplakátok reklámfelületein művészi grafikák jelentek meg. A gigantposzter befogadta a művészetet? - Nagyon kilóg a lóláb! Miután a számítógépes programokkal már az álom álomszerűségét is meg tudták jeleníteni az óriásplakátokon, egyszerre csak nem volt tovább: érdektelenné vált az egész. Ekkor jöttek azok a plakátok, amelyek csak egy szót írtak ki vagy csak fekete-fehérben jelentek meg. Ugyanez játszódott le a videoklippek világában is. Az óriásplakátok iránti érdektelenség, vagyis az üres felületek látványa - mint antireklám - már kezdett kínos lenni a posztereket fenntartó vállalkozásoknak. A bajból erényt faragva megkeresték a művészeket, hiszen úgyis üresek a kiállítótermek, és kitettek egyes grafikákat. A dolog azonban nem működött, mert egy gigantposzternek 100 méterről is élnie kell, ezek a grafikák pedig elvesztek az út mellett. A grafika intim műfaj. - Végtére is, hol a helye a reklámnak? - Úgy vélem, bárhol, ahol jól mutat. Komoly tervezői feladat a reklámhelyek kedvező elhelyezése. Erezni lehet azt, ha valahová nem való. Egy tévés példát hadd mondjak: évekkel ezelőtt még úgy kötötték le a főmúsoridő reklámjait, hogy a hirdető nem tudhatta, milyen film után következtek. Képzeljék el, ahogyan Zeffirelli Rómeó és Júliája után, amikor az ember megszólalni sem tud az elfogódottságtól, egyszer csak megjelenik egy harsány márkareklám a tévében. A hirdető még fizet is azért, hogy megutáltassa termékét. Nos, a reklámszakmának is érdeke, hogy a hirdetés megfelelő helyen jelenjék meg, és az emberi környezetet ne öntse el a reklám. Az embert halálra dühíti, ha a környezet tele van rossz helyen található hirdetéssel. Ha mindenki beszél, nem beszél senki: az információ jobban rögzül, ha nem áradatban jön. Panek Sándor A „Cipőt a cipőboltból" képmutatás volt A vérző mártír és a reklám szeretetről, annyi különbséggel, hogy az anyának haladéktalanul csokoládét kell vennünk. Az üzenet nincs az elkövetkező időkre és a mi értelmezésünkre bízva. - Ilyen értelemben az árureklám nem különbözik a politikai propagandától. A művészettörténetben meg lehet-e találni az ideologikus reklám gyökereit? - A modern értelemben vett érvelő, érzelmileg befolyásoló propaganda ősét én a barokk művészetben látom. Az ellenreformáció olyan időszak volt, amikor nem lehetett értelmezési lehetőségeket hagyni: azonnal, és ott helyben kellett hatnia a műalkotásnak. Kárhoztatjuk a gigantposztereket, hogy belekeverik az erotikát a reklámba? Gian Lorenzo Bernini 1650 körül Szent Teréz extázisa című szobrával a templomba vitte be az erotikát. Az átlagembernek feltehetőleg már akkor is túlságosan távolinak, megfoghatatlannak tűnt, hogy milyen nagyszerű dolog feloldódni a hitben. Azt viszont mindenki értette, hogy mi a szerelem, vagy uram bocsáss, az aktus, szerelemben való feloldódás. Bemini egyszerűen párhuzamot vont a kettő között. Régóta mondom, hogy a barokk realizmus már akkor megvalósította, a korszerű reklám egyik alapszabályát, és nem bízta a szemlélőre a döntést. A kérdést nem úgy tette fel, hogy „akarod-e vagy sem?", hanem úgy, hogy „ugye akarod?". Érdemes megfigyelni: a barokk realizmus képein a mártírnak, míg húsát tépik, és testéből dől a vér az arca boldog. Ellentmondás, de a köznapi ember így tudta megélni a hit erejét. Valószínűleg eltöprengett rajta, hogy vajon a mártír, míg szörnyű kínokat állt ki, lehetett-e boldog? Márpedig a dolog ott látszik a képen, méghozzá valósághűen ábrázolva. Ezt a mai reklámban érzelmi argumentációnak nevezik. A dolog, persze magasabb szintű eszmény mellett, úgy működik, mint a mai demonstrációs reklámok, amelyek készen Szekeres Ferenc grafikusművész: „A külföldi delegáció nem értette, ha a pártot MSZMP-nek hívják, miért van Casco kiírva az utcán?" (Fotó: Gyenes Kálmán) adják a választ a kérdésünkre. - A modern diktatúrák mindegyike ugyancsak szívesen élt a képi propagandával. A mozgósító plakátok és feliratok azonban idővel az emberek számára közömbös díszletekké váltak. Vajon a hatalom miért nem újította meg őket? - Mert maga a diktatúra nem tudott megújulni. Gondoljunk arra, hogy amikor Magyarországon megjelent a „Cipőt a cipőboltbóf'-szerú reklám, az a szocializmusban képmutatás volt. Ha már szocializmus, akkor az volt a legtisztességesebb, amit a Szovjetunióban egyetlen fajta neonreklámként lehetett látni, és a helyi pártszervezetet éltette: „Szlava ukranszkaja szocialiszticseszkaja patrija". Az anekdota szerint a Casco reklám bevezetésekor, valahonnan Kelet-Európából szocialista delegáció érkezett Magyarországra, és az egyik küldött óvatosan megkérdezte, jól tudja-e, hogy a magyar pártot MSZMP-nek hívják? Nem értette, miért van akkor Casco kiírva az utcán. De a szocialista plakátok persze legtöbbször mondvacsinált mozgósítások, álplakátok voltak. Még szavazni is hiába hívtak: mindenki tudta, hogy a szavazásnak nincs jelentősége. - A felmérések alapján nehéz megállapítani, hogy az emberek hogyan viszonyulnak a reklámhoz. A közönség utálja, a lapok rekláminformációi mégis igen olvasottak. Vajon miért? - A reklám, ha tetszik, ha nem, manipulál. És az ember, mivel szereti a kihívásokat, talán el is várja, hogy döntéseiben befolyásolják, mert akkor tud ellentmondani. Az 1933-as gazdasági válság idejében az Egyesült Államokban egy sajtósztrájk idején felmérték, hogy az olvasók milyen típusú információt hiányoltak leginkább: kiderült, hogy a reklámot. Az emberek nálunk is hozzászoktak, hogy vásárlási döntéseikben felhasználják a reklámot. Ezt úgy is értem: kiismerték a hamis reklámokat, és kritikusabbak lettek. Nem véletlen, hogy a „999 forint" típusú árak vagy az „ön már nyert egy autót, csak még..." típusú csomagküldő hirdetések visszaszorultak. - Kíváncsi vagyok, mi a véleménye a Toscani-féle reklámokról, amelyben a fotós olyan társadalmi jelenségeket használ fel, mint a háború vagy a rasszizmus. Legutóbb egy amerikai halálraítélt szerepelt a reklámjában. - Ebbe bele is bukott. Toscani művésznek tekinti magát, és valójában abba bukott bele, hogy nem tisztázta: ő reklámszakember. A reklám soha nem lesz a grand art része. Utóbbi egyetemes értékekről beszél, és meghatározhatatlan térben és időben kíván hatni. A műalkotás ezer év múlva is üzen. A reklám, kivitelében hiába lenne éppoly értékes, mint egy műalkotás, akkor is reklám marad, mert ott van mögötte az áru vagy az ideológia. Toscani kitűnő fotós, de ő a Benetton alkalmazásában, a Benetton üzletpolitikai céljait kellett volna, hogy megvalósítsa. Márpedig, érdemes megfigyelni, a legtöbb ember felismeri ugyan a Benetton-plakátokat, de nem tudja mit árul a cég. A társadalmi célú fotók, a bőrszín kihasználása vagy a halálraítélttel készített reklám felkeltette a figyelmet, de mégsem volt jó reklám. Másfelől Toscani hatásvadász módon visszaélt a reklám nyújtotta lehetőségekkel, például akkor, amikor a balkáni háborúban megölt katona holttestéről készített fotót reklámcélra használta fel. Hiába mondja, hogy huGyenes Kálmán: Víztükör Feszült nyugalom Ablak az örökkévalóságra cimmel a héten nyílt meg Jászai Sándor ikonfestő képzőművész kiállítása Szegeden, a Ferences Plébánia Alsóvárosi Kultúrházában. A művészi seregszemle az alkotó eddigi ikonfestő munkásságának teljes keresztmetszetét tükrözi. A legenda szerint az első ikont Lukács evangélista készítette az istenanyáról - Máriáról. Az ikonfestészetben a vallásos liturgia által megkövetelt formai kánonokat (szabályszerűségeket) kortól függetlenül, a festőknek tiszteletben kell tartaniuk. Az ortodox művészi ábrázolás például - eltérően a nyugati egyházak szentkép-festészetétől - Jézus anyját ősi szíriai szüzességi jellel, a homlokán és vállain csillaggal ábrázolja. Míg a nyugati képeken komoly szerepe van perspektívának és a megvilágításnak, addig az ikonábrázolások a belülről sugárzó fény megjeJózsai Sándor: Eleusa Madonna lenítésére törekednek. Kitüntető szerepet kapnak az arcok és a képből „kitekintő" szemek, melyek szuggesztivitásukkal közvetlen kapcsolatot teremtenek a befogadóval. A görögkeleti vallású emberek gondolkodás világában a szenteket ábrázoló ikon magát a templomot jelenti. - Ez az a kapcsolat, mely az ikonok különös varázsát kölcsönzi, bizonyos belső feszült-nyugalom árad a képekből - fogalmaz Jószai Sándor ikonfestő képzőművész. A művészt több mint húsz éve érintette meg az ikonkép festészetben rejlő kihívások és kifejezések lehetőségének mélysége. Mára a művész a németországi Rhön und Grabfeldi népfőiskolán ikonfestő kurzust vezet, és 1992 óta tagja a nemzetközi ikonbarát klubnak. A mostani kiállításon bemutatásra kerülő mintegy harminc alkotás a művész ikonfestő munkásságának teljes keresztmetszetét adja. A szentek sorozatban többek között László és István királyunk, Szent Péter, valamint Szent György alakja elevenedik meg. Bibliai jelenetek ábrázolásaiban Lázár feltámasztása, Jézus keresztről való levétele, illetve szárnyas és asztali oltárak láthatók. Jószai Sándor maga faragta képkeretei külön ékei a seregszemlének, megemelve és szerves egységbe foglalva az ikonok teremtette imádságos világot. Lévay Gizella