Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-27 / 301. szám

SZERDA, 2000. DEC. 27. MŰSOR 15 Mi okozza az asztmát? A lassan népbeteg­séggé váló asztma nem a lakásokban elszapo­rodott atkák, még ke­vésbé a velünk együtt élő macskák számlájá­ra írandó - állapították meg német kutatók. A fejlett országokban immáron harminc éve meg­figyelhető az asztma előre­törése. Ugyanakkor ezt a folyamatot nem lehet pusz­tán a macskaszőr jelenlété­vel és az atkák felszaporo­dásával magyarázni. Né­metországban hét éven át vizsgálták ezt a kérdéskört, s azt tapasztalták, hogy nincs összefüggés e ténye­zők és az asztma megjele­nése között. A The Lancet című brit tudományos folyóirat be­számolója szerint a berlini Humboldt Egyetem kutatói 1314 újszülött sorsát kísér­ték figyelemmel egészen 7 éves korukig, s azt tapasz­talták, hogy a gyerekek 6,1 százaléka vált asztmássá (ami megfelel az országos átlagnak). A szülőknek rendszeresen le kellett ad­niuk az egyetem laborató­riumában a porszívó por­zsákját, s a vizsgálatok után kiderült: az asztmássá vált gyerekek környezeté­ben semmivel sem volt több macskaszőr és atka, mint társaiknál. Ez a kísér­let megerősítette néhány korábbi kutatás eredmé­nyét: 1991-ben például a franciaországi Briancon­ban, az Alpok környékén végeztek hasonló kutatást, ott, ahol a hideg megöli az atkákat, s mégis, az aszt­mások aránya itt is ugyano­lyan volt, mint az ország más tájain. Az egyik párizsi klinika tüdőgyógyásza, Aubier professzor a macskaszőr és az atkák helyett más ténye­zőket (például a védőoltá­sokat, a túlzott antibioti­kum-használatot és para­dox módon a kisgyerekkori betegségek visszaszorulá­sát) tett felelőssé az asztma előretöréséért. S. T. 1. Keravill év végi meglepetés december 27., 28., 29., 30., 31. 1 árengedmény 50. születésnapunk alkalmából minden termékre! Áraink az akciós készlet erejéig vagy december 31-ig érvényesek. Házhoz szállítási díjak az akcié időtartama alatt, december 27-31-ig: Szeged területén belül 1500 Ft Szeged, Dugonics tér 8-9. Tel.: 06-62/422-536 a Domus Áruház épületében Megbízott főszerkesztő: ŐRFI FERENC Hírszerkesztőség: SZÁVAY ISTVÁN felelős szerkesztő Szerkesztők: V. FEKETE SÁNDOR, NÉMET TIBOR, PATAKI SÁNDOR, ZÉKÁNY JÁNOS. Rovatvezetők: SÜLI JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) Publicisztikai szerkesztőség: Szerkesztők: PANEK SÁNDOR (kultúra), KF.CZER GABRIELLA (universitas), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), SZABÓ C. SZILÁRD (műsor). Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Hódmezővásárhely 6800. Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. Makó 6900, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391. Tel./fax: 62/213-198. Szentes 6600. Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. Csongrád 6640. Iskola u. 2. Tel./fax: 63/483-656. Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged. Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Központi télefon: 62/481-281. Kiadói titkárság faxszáma: 442-958. Szerkesztőségi titkárság: 481-320. Fax: 481-460. Sportrovat: 481-730. E-mail: szerkesztőség@delmagyar.szeged.hu Kereskedelmi igazgató: PÁSZT1NÉ MÉSZÁROS ÉVA Hirdetési titkárság: 420-819. Fax: 481-444. Hirdetési zöldszám: 06-80/820-220 KIADJA A DÉLMAGYARORSZÁG KFT. Ügyvezető igazgató: RÁSKA1-KISS ZSOLT. Nyomda: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 466-847. Nyomdavezető: HOCZ PÁL Terjesztési vezető: JÁSZKL'TI MIKLÓS Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetésben terjeszti a Média Logisztika Kft. Árus terjesztés: Délhír Rl. ISSN 0133-025X (Délmagyarország). ISSN 1416-0099 (Délvilág) A Délmagyarország Kft. a Kisalföld Lapkiadó Társaság tagja Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN 2000. DECEMBER 27., SZERDA szfinháix SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ, es­te 7 óra: Gyalog galopp. Bérletszü­net. Részletes műsor a Hétvége magazinban! A NAP FILMJE BELVÁROSI MINIPLEX NAGYTE­REM. du. 2, 4. 6 óra: Irány Eldorá­dó. Színes, m. b. amerikai rajzfilm. BELVÁROSI MINIPLEX FILMTÉ­KA, de. 10 óra: Filmtéka - matiné játszóházzal. Csenő manók. Szí­nes amerikai ifjúsági film; du. ne­gyed 4, fél 6 és este háromnegyed 8 óra: Szentivánéji álom. Színes amerikai film. BELVÁROSI MINIPLEX KAMARA, du. 3, negyed 6 és este fél 8 óra: Tuvalu, az álomsziget. Német film. KORZÓ, du. fél 3, fél 5, este fél 7 és fél 9 óra: A 6. napon. Színes, m. b. amerikai film. VÁSÁRHELY, du. háromnegyed 6 és este 8 óra: A bajkeverő. Színes, m. b. amerikai film. MAKÓ, este 7 óra: Tarzan. Színes, m. b. amerikai rajzfilm. CSONGRÁD, este 7 óra: Gagyi mami. Színes amerikai film. SZENTES, du. fél 6 óra: Krokodi­lok bölcsessége. Színes angol já­tékfilm; este 8 óra: U 571. Színes amerikai játékfilm. magyar tv un 5.42 Hajnali gondolatok. 5.45. Ag­rárvilág. . 6.0 0-8.30 Ma reggel 8.30. Ezredforduló.. 8.35. Mindent a szerelemért ism ). 9.30-12.0 0 Naprakész magazin Benne: 9.35. Tévétoma Norbival - nem csak du­ciknak. 10.10. „60+". 10.20 Mac­kónadrágban. 10.50. Szemünk fé­nye. 11.35. íz lelő. 11.45. Agora 12.00. Déli harangszó. 12.01. Hfradó délben. 13.0 0. Hrvatska krónika. Horvát nyelvű nemzetiségi magazin. 13.25. Ecranul nostru. Román nyelvű nemzetiségi magazin 13.57. Romamagazin. 14.20. Millenniumi filmtár. 14.35. Uz Bence Magyar film. 15.50. Ezredforduló (ism.). 16.00. Városi szafari. Kanadai tévé­film. 17.30 Háló. Riport-dokumen­tumfilm. . 17.55. Alaphangok 18.0 0. Híradó hatkor Benne: időjárás­jelentés, körzeti híradók. 18.15. Urunk élete. Magyar animációs so­rozat, 1. 18.30. Az év sportolója. Díjátadás. 19.30 Híradó este. 19.50. Sporthírek, időjárás-jelentés. Millen­nium Gózon Gyula (ism.). 20.00 Nem jogerős Jogi show. 20.30 Kalandorok. Francia film. 22.20. Híradó este, időjárás-jelentés. Millen­niumi híradó. 22.30. Aktuális. 22.50 Théma. 23.0 5. Alaphangok (ism.). 23.10. Panoráma. Szaniszló Fe­renccel. 23.40. Idegenek csókja. I.10. Ezredforduló (ism.) * • wl'l il ÍJ 5.42. Hajnali gondolatok.. 5.45. Agrár­világ. 6 00-8.30 Ma reggel. 8.30. Delta A legenda újraéled.. 9.00. Ra­jongó.. Prokopp Dóra mozija.. 9.30-11 00 Az MTV archívumából Benne: 9.30. Gulliver az óriások or­szágában Tévéjáték. Fsz.: Kozák András, Szokolay Ottó, Drahota And­rea. R.: Rajnai András.. 10.20. Házi­mozi Irodalmi összeállítás.. 10.45. Mi­nifesztivál Balassa Sándor: Xénia.. II.00. Lesz még nekünk szebb éle­tünk.. Erdélyi Mihály-est.. 11.50. Bach 2000.. C-moll prelúdium és fúga (ism.).. 12.00. Déli harangszó. 12.05. Boldog születésnapot!.. Német tévé­filmsorozat. Tévutak.. 12.50. Van öt perce?.. Schütz: 10. zsoltár.. 13.00. Híradó délben. 14.00. Aranyfüst.. Avagy: mit üzen a múlt? 15.30. Euró­pai arcok- Németország.. Sabine, a kohász.. 16.00. Iskola utca.. Szó-köz.. 17.30. Sorstársak.. Rehabilitációs ma­gazin.. 18 00. Csihi-puhi.. Amerikai film.. 19.35. Bach 2000.. Cisz-dúr pre­lúdium és fúga.. 19.40. Tévétorna Norbival - nem csak duciknak. 19.45. Esti mese. 20 00. Híradó este.. 20.20. Sporthírek, időjárás-jelentés. Millen­nium Gózon Gyula (ism.).. 20.35. Ez történt 1990-hónapról hónapra. December.. 21.25. Beszéljünk a jövőnkról!.. Balogh János akadémikus műsora, 38... 21.50. A leghíresebb éjszaka. Magyar tévéfilm.. 22.40. Zá­róra.. 23.40. Halló, itt vagyok.. Szilá­gyi János műsora.. 0.10. Aktuális.. 1.35 A szemtanú. Olasz tévéfilm.. 3.55. Háló.. Riport-dokumentumfilm.. 4.20. Bach 2000 4.25 Hon-lap.. 4.50. A Biblia növényei (ism.).. 5.15. Szená-Torokkal Kanadában.. Juhász Elód és Pintér Gábor zenés útifilmje. 5.30. Virradóra. 9.00. Műsorajánlat. 9.10. Téli matiné. 9.45. Őfelsége ka­pitánya Brit kalandfilmsorozat. 11.25. Expedíció hét kontinensen át. 11.55. Vers. 12.05. Lapozó. Híradó. 12.20. Pop-sa-rock. 12.55. Szegény kis gaz­dag lány Brit tévéfilmsorozat. 13.45. .A hit védelme, a szegények támoga­tása". 14.05. Mindennap újság La­pok és napok a kilencvenéves Délma­gyarország történetéból. 15.05. Em­berrablók Amerikai történelmi film. 16.35. Templomépitök Dokumentum­film. 17.05. Heuréka! Megtaláltam!. 17.35. Mese. 18.00 Napóra. 18.55. Hej, hej. helyes beszéd!. 19.00. Ré­giók. 19.30. Klasszikus dallamok. 19.50 Bűvölet Olasz tévéfilmsoro­zat. 20.45. Fórum Gyermek a képer­nyő előtt. 21.25. Szívesen mondom el... 21.30. Híradó. Sportpercek. 22.00. Ezredforduló. 22.05. Navigá­tor A történelem legendái. 22.50. Ez­redvége - világvége? Brit ismeret­terjesztő film. 0.10. Híradó. Vers. 5.50. Jó reggelt, Magyarország!.. Színes hírmagazin. 8.35-12.10 Dé­lelőtt a TV 2-vel. Benne: 8.35. Gimi­dili Amerikai ifjúsági film.. 9.10. La­birintus Angol fantáziafilm. Fsz.: Dá­vid Bowie, Jennifer Connelly, Shel­ley Thompson. R.: Jim Henson. 10.50. Közvetlen ajánlat. 11.40 Reggeli gondolatok. 11.45. Szeren­csekerék. 12.10. Miért éppen Alasz­ka? Amerikai filmsorozat, 45... 13.00. A rózsaszín párduc fia.. An­gol vígjáték.. 14.35. Xena. Ameri­kai fantáziafilm-sorozat. 15.30. Kas­télyszálló. Osztrák családi sorozat, 41... 16.25. Szerelmes álmodozók. Mexikói filmsorozat, 151... 17.10 Maria Isabel. Mexikói filmsorozat, 47.17.40. Esperanza. Mexikói film­sorozat, 86. 18.30. Tények.. Hírműsor.. 19.00 Szerencsekerék.. Utána: Skandinávlottó-sorsolás.. 19.35. Gyerekszáj.. 19.55. Vad an­gyal. Argentin filmsorozat.. 20.30. Poénbomba. Nálunk már szilvesz­ter van! Az év legmulatságosabb je­lenetei. 21.20. Nászút Las Vegasba. Amerikai vígjáték. 23.00 Jó estét. Magyarország! 23.55. Esküdt el­lenségek.. Amerikai krimisorozat. Egy idős hölgyet holtan találnak a la­kásában. Úgy tűnik, hogy szívro­ham okozta a halálát 0.40. Vesz­élyes küldetés. Amerikai akciófilm­sorozat.. 1.30. Háló@világ.. Életvi­tel az interneten. 2.30. Vers éjfél után. l-f 5? 6.30 Reggeli. 8.55 Mire gondolok? 9.00 Receptklub (ism.). 9.15 Szeret­ni bolondulásig. Mexikói filmsorozat, 137. (ism.). 9.45 Julieta. Mexikói film­sorozat, 78. (ism.). 10.35 Top-shop. 11.30 Delelő. Vidám show ebé­didóben. Benne:. 11.30 Ünnepnaptár Vallási műsor. 12.05 Mire gondolok?. 12.30 Receptklub. 12.50 Joker Tele­fonos villámjáték. 13.00 Híradó - Dé­li kiadás. 13.20 Kavalkád Nemzetisé­gi műsor. 13.30 Kalandos nyár. Fran­cia filmsorozat, 89. 14.25 Maigret. Francia bűnügyi sorozat, 15 16.00 Julieta. Mexikói filmsorozat, 79.16.50 Joker. Telefonos villámjáték. 16.55 Szeretni bolondulásig. Mexikói filmso­rozat, 138 17.20 Joker. Telefonos villámjáték. 17.25 Hegylakó. Ameri­kai kalandfilmsorozat, 11.18.30 Hír­adó - Esti kiadás. 18.55 Legyen ön is milliomos!. Magyarország legnép­szerűbb kvízjátéka Vágó Istvánnal. 19.25 Fókusz. Közszolgálati magazin. 19.50 Fókusz-ráadás. 19.54 Üzenet. 19.55 Barátok közt. Magyar filmsoro­zat, 901-902. 20.25 Csffízl. A világ legnagyobb bakiparádéja és legka­cagtatóbb poénjai. 21.20 Csalás és ámftás. Amerikai thriller. 23.05 Híradó - Késó esti kiadás. 23.20 Autómánia (ism.). 23.50 .hu. Multimédia-maga­zin. 0.20 Ürbalekok. Amerikai vígjá­téksorozat, 40.0.45 Fókusz, időjárás­jelentés (ism.). 1.15 Divatklip. VTV" I SZEGED I 19.00 Műsorismertetés. 19.02 Föld körül az Equator vitorlással, 2. rész. 19.30 Csizmazia György emlékezünk. 20.35 A kaland bű­völetében - ismeretterjesztő film­sorozat. 21.50 Iszonyat. Angol horrorfilm. 23.00 Képújság. 22.00-17.45 Hangos képújság. 17.45 Telin Plaza tv. 18.30 Szem-Füles. 19.00 Si-isi. II. rész. 20.00 Műsorismertetés. 20.05 300.000 pengó az utcán. Film. 21.25 Album. TKTV 15.00-19.00 TKTV Képújság. VTV MAKÓ 6.00 A keddi adás ismétlése. 8.00 Képújság. 18.00 Műsorajánló. 18.05 Benzingőz - autósport ma­gazin. 18.30 Rozetta - egyházi műsor. 18.55 Reklám. 19.00 A svéd, akinek nyoma veszett. Ma­gyar film. 20.00 Képújság. VTV HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 16.00 Műsorismertetés. 16.05 Best ot Csillagszem 2000. 16.40 Szeszélyes természet (a BBC so­rozata). 17.30 Híradó. 17.40 Fe­kete János iparművészre emléke­zünk. 18.25 Marco Polo VIII/1. rész. 19.30 Egészségmagazin. 20.00 Híradó. 20.10 A világ leg­szebb asszonya. Olasz film. 22.00 Bencze show (ism.). 22.30 Hír­adó. 22.40 Regionális Híradó. 22.50 Szeszélyes természet (ism.). 0.00-tól Képújság. rádió KOSSUTH 4.25 Rákóczi-induló 4.30 Hírek. Köz­lekedés Időjárás 4.33 Határok nélkül 5.00 Reggeli krónika 5.30 Hírek. Közlekedés. Időjárás 5.39 Falu­rádió 6.00 Krónika. Sport 6.30 Hí­rek. Közlekedés. Időjárás. Gaz­daság 7.00 Krónika. Sport Kb 7.19 Körzeti időjárás-jelentés 7.30 Hírek. Közlekedés. Időjárás 8.00 Krónika. Sport Kb. 8.19 Mindenna­pi tudomány. Benne: 8.30 Hírek. Közlekedés. Időjárás 9.00 Hirek. Közlekedés. Időjárás 9.04 Nap­közben. Benne: 9.59 Pontos idő­jelzés 10.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 11.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 11.04 Slágerfilmek - film­slágerek 11.35 100 éve születeti Királyhegyi Pál 12.00 Déli harang­szó 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.00 Hírek. Közlekedés. Időjá­rás 13.05 Vendég a háznál 13.20 Gyülekezeti énekek 13.30 „Te­benned bíztunk eleitől fogva..." 14.00 Hírek. Közlekedés. Időjá­rás 14.04 Öt perc a rádióról - min­denkinek 14.09 Klasszikusok min­denkinek 14.35 Irodalmi figyelő 14.55 Első közlés 15.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 15.05 Szól­jon hozzá! 15.55 Zöldhírek 16.00 Délutáni krónika 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Gyöngyössy Zol­tán fuvolázik 17.00 Hírek. Közleke­dés. Időjárás 17.05 „Magyaror­szágról jövök..." 18.00 Esti króni­ka 19.00 Hírek. Közlekedés. Idő­járás 19.05 Sportvilág 19.25 Mű­sorismertetés 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Csodák és csu­dák 20.00 Hírek. Közlekedés. Idő­járás 20.04 Népdalkörök és cite­razenekarok felvételeiből 20.30 Határok nélkül 21.00 Htrek. Köz­lekedés. Időjárás 21.04 Műsor­ajánló 21.05 Kossuth-klub 21.55 Szóló 22.00 Késó esti krónika 22.30 Mérleg 23.00 Hírek. Közle­kedés. Időjárás. Kenó 23.04 Egy énekes - több szerep 0.00 Hfrek. Közlekedés. Időjárás 0.10 Him­PETŐFI 4.25 Rákóczi-induló 4.30 Hírek. Időjárás 4.32-6.00 Hajnali dalla­mok. Benne: 5.00 Hírek. Időjárás 5.30 Hirek. Időjárás 5.55 Állomás­kereső 6.00 Htrek. Időjárás 6.03-9.00 Kh/ánságneggel. Benne: 6.30 Hírek. Időjárás. Sport 6.33 Közlekedés 7.00 Hírek. Időjárás 7.03 Közlekedés 7.30 Hírek. Idő­járás. Sport 7.33 Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás 8.03 Közlekedés 8.45 Sportreggel 9.00-12.00 Pe­tófi-délelótt. Benne: kb. 9.01 Hírper­cek 9.40 Gordiusz-plusz 9.50 Ap­ró-cseprő 10.00 Hírek. Időjárás 10.03 Közlekedés 10.10 Délelőt­ti vendég 10.50 Zöld jelzés 11.00 Hírek. Időjárás 11.04 Közlekedés 11.05 Sporthírek 11.11 Vendég: dr. Gáspár Miklós, a Magyar Televí­zió „Nem jogerős" c. műsorának bí­rája 11.48 Korkérdés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verk­li. Benne: kb. 13.01 Hírek. Időjárás. Sport Kb. 13.06 Közlekedés Kb. 13.50 Vízállásjelentés 14.00-17.00 Zeneszerda. Benne: 15.00 Hírek. Körzeti időjárás 15.05 Közleke­dés 16.00 Közlekedés Kb. 16.30 Könyvről könyvért Kb. 16.40 Kor­határ nélkül 17.00 Háztól házig. Benne: kb. 17.01 Hírek. Időjárás Kb 17.04 Közlekedés 18.00 Köz­lekedés 18.01 Kölyökrádió 18.30 Számít a technika 19.00 Hírek. Időjárás 19.04 Unikum 20.00 Vál­tóhang 21.00 Hirek. Időjárás 21.04 „Minden egész eltörött..." 22.00 Szalmaszál 23.00 Hírpercek 23.15 Visszajátszás 0.00-4.24 Éjfél után... Benne óránként: Hírek. Idő­járás 2.14 Éjszakai Rádiószínház 3.03 Slágerstaféta 4.03 Csárdás­muzsika . BARTÓK 6.00 Hírek. Időjárás 6.03-8.00 Muzsikáló reggel. Közben: kb. 6.15 Fövinform. Útinform 6.30 Ht­rek. Időjárás 7.00 Mi újság? Hírek, időjárás. Fövinform. Útinform. Kul­turális hírek, programajánlat 7.30 Hírek. Időjárás Kb. 7.33 Rejtvény. Telefon: 32886168.00 Hírek. Idő­járás 8.03 Műsorismertetés 8.06 Pódium 9.50 Dodgson: Szvit réz­fúvós szeptettre 10.00 Hírek. Idő­járás 10.03 Műsorismertetés 10.05 „Btz ez csak a naplóm". Karinthy Frigyes gyermekkora, naplójának alapján 11.04 Teresa Berganza operafelvételeiböl 11.40 Orszá­gok, tájak zenéje 12.00 Hírek. Idő­járás 12.04 Műsorismertetés 12.06 Hangverseny délidőben Zemp­léni Művészeti Napok 2000 13.39 Johann Se-bastian Bach minden műve a Teldec gondozásában 14.00 Hírek Időjárás 14.04 Műsor­ismertetés 14.05 A zenélő angyal. Molnár Ferenc kisregényének rá­dióváltozata, 3.15.05 Operajele­netek 15.40 Hitélet és történelem 16.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 16.05-18.00 Muzsikáló dél­után. Közben: kb. 17.00 Kulturá­lis hírek. Közlekedési informáci­ók 18.00 Hírek. Időjárás 18.03 Műsorismertetés 18.05 Különbö­ző korok Bach-képei 18.59 Ez van! - Irodalmi értesítő 19.09 Jo­hann Sebastian Bach minden mü­ve a Teldec gondozásában 19.55 Hírek. Időjárás 19.59 Műsorismer­tetés 20.00 Versek 20.15 A kama­razene kedvelőinek 21.35 Johann Sebastian Bach minden müve a Teldec gondozásában 22.00 Hí­rek. Időjárás 22.04 Műsorismerte­tés 22.05 Bach-ünnep London­Mi, 20.30: Kalandorok ban, Schiff Andrással. Gyóri László mű­sora 23.00 Éjszakai dzsesszklub 0.00 Hírek. Időjárás. Szózat 0.05-6.00 Notturno RÁDIÓ SZEGED Szeged 93.1 MHz 5.55-22.30. Szentes 66,29 MHz 5.55-9.00 5.55 Alföldi hírmondó. Zenés hír­műsor. Szerk.: V. Horvát Péter. Műsorismertetés, időjárás-jelentés, útinform 6.00 Reggeli krónika. (Kossuth). 6.15 Előttünk a nap. 6.30 Hírek, tudósítások a Dél-AI­földről. programajánlat és szegedi lapszemle. 6.45 Reggeli párbe­széd. 7.00 Reggeli Krónika (Kos­suth). 7.20 Ünnepek után. 7.30 Hí­rek, tudósítások a Dél-Alföldről. körzeti időjárás-jelentés. 7.45 Or­szágos lapszemle és programaján­lat 8.00 BBC világhíradó London­ból. 8.15 Party Box. 8.30 Lemez­mustra. 9.00 Hírek időjárás-jelen­tés. útinform. 9.05 Zöldövezet. 10.00 Hírek időjárás-jelentés, útin­form. 10.05 Magyar Rádió Körzeti Stúdióinak műsora. 11.00 Hírek, időjárás-jelentés, útinform. 11.05 A körzeti stúdiók közös műsora. 11.45 Hírvonal. 12.00 Déli Krónika. (Kossuth). 12.45 Hírek, tudósítások a Dél-alföldről, meteor, útinform. 13.00 Hírek, meteor, útinform. 13.05 Magyar rock. 20 14.00 Ht­rek, meteor, útinform. 14.05 Zenés délutáni randevú, e-mail: zdr@free mail.hu 15.00 Hírek, időjárás-jelen­tés, útinform. 15.05 Délutáni maga­zin. Szerkesztő: Szlavkovits Rita. 15.15 Érdekességek. 15.30 Rádió­ról mondják. 16.00 Hírek, meteor, útinform. 16.15 Zene. Családi mati­né: bemutatkozik a Szegedi Rád ió kórusa. 16.57 Tőzsdehírek. 17.00 Htrek időjárás-jelentés, útinform, lapelőzetes. 17.15 Sport. 17.45 Hí­rek tudósítások a Dél-Alföldrőt, me­teor, útinform. 18.00 Esti Krónika. (Kossuth) 18.30-tól 22.30-ig Orszá­gos nemzetiségi műsorok Kossuth URH adón és a Regionális Stúdiók műsora. FI* 95.4 ISiRimSI Telefonszám: 62/444-088, www.radio88.hu Naponta: reggel 5.55-től 8.55-ig félóránként, 9.55 és 18.55 között óránként hírek, időjárás, közleke­dési információk. Sporthírek: 6.40, 7.40. 8.40,11.40,15.40 6.00 Ébresztő (Genscher/Sövény Tibor). 10.00 Napközi (Bende Gá­bor). 14.00 Délutáni show. Benne: menet közben (Száraz Ferenc). 18.00 Kívánságműsor. 19.00 Esti csevegés - szolgáltatók magazinja (D. Tóth Júlia). 20.00 Ökonet (Szá­raz Ferenc). 21.00 Ahogy tetszik... (Török Tamás). 23.00 Nonstop Ze­TISZA RÁDIÓ, SZEGED A fiatalok hullámhosszán a 102 MHz-es városi kábelfrekvencián napi 24 órában. Telefon: 495-495 E-mail: tiszaradio@mail.tiszanet.hu 7.00 Reggeli ébresztő. 10.00 Zene­sziget. 17.00 Délutáni randevú - fi­ataloknak szóló hírek, információk, érdekességek, pletykák, program­ajánlatok, kívánságok sok zenével. 20.00 Radio Dream Álmodj velünk! RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY Naponta 5.00-től 24 óráig szer­kesztett műsorok a 97.6 MHz-en. Tel : 243-261. 243-262. SMS: 30­267 7777. 5.00 Jó reggelt! Zenés, információs műsor, félóránként hírekkel. 9.30 Napraforgó - közszolgálati maga­zinműsor: olvasóköri évzáró. Ven­dégeink: a vásárhelyi olvasókörök elnökei. Közben: 10.30 Hírek. 12.00 Hírösszefoglaló. 13.00 A nap kérdése. 13.30 Humorpercek. 14.00 Dél-alföldi Hírmondó. 18.00 Sportturmix. 20.00 UFO magazin. 23.30 Dél-alföldi hírmondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES A Rádió Szentes műsora a nap 24 órájában hallható a 106,0 MHz-en. Interneten: www.szentes.hu/radio­szentes.ram. Az adás ideje alatt hívható telefonszámok: 63/315-472 és 315-482 Állandó műsorok: Helyi és térségi hírek - minden óra 30. percében Tiszamenti Krónika - hétköznap 17.15-től 17.45-ig. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés ébresz­tő. Benne: naptár, évfordulók, útin­form, lapszemle. 9.00 Riportok ­interjúk. 10.00 Zeneóra. 11.00 Programajánló. 12.00 Zeneözőn. 13.00 Szerkesztik a hallgatók. 14.00 Zeneóra. 15.00 Délutáni Ma­gazin. Más-világ. Kisvárosok jeles napjai. 17.15 Tiszamenti Krónika. A nap hírei. 18.00 Síppal-dobbal-ná­dihegedűvel. Népzenei magazin. 19.00 Esti mese. 20.00 Zenés éj­szaka. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95,7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harminca­dik percében hírek, sport, időjárás. 5.10 Színes események, érdekes­ségek. 6.00 Gazdapercek. 6.10 Va­laki mondja meg... 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Terefere a stúdió­ban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lap­szemle. 10.40 Aktuális interjú. 11.00 Játék. 12.00 Zene délidőben. Szombaton 11.35-től Fiatalok kí­vánságműsora egy órában. horoszkóp ry KOS: Felmerül néhány vitás kér­dés, aminek tisztázásá­hoz szüksége lesz külső segítségre. Hamarosan komoly változás várható az életmenetelében. BIKA: Kezdemé­nyezései jók, és részt is vesz mindenben. A természet ma különö­sen sok szépet nyújt ön­nek persze, ha nem ma­gányosan élvezi. "8" JJ- IKREK: Fiatal családtagja nehéz napokat él át, s önnek mellette a helye. Vi­gyázzon a saját egészsé­gére sokkal jobban, s ak­kor a segítségére lehet. RÁK: Forradalmi­ra sikerültek a változások, s most éb­redt rá, hogy sokkal ha­marabb kellett volna. Ez persze nem azt jelenti, hogy most már késő. OROSZLÁN: Jó hí­reket kap, ez meg­adja a kezdő lökést a nap­hoz. Kitűnő hangulatban van, arról beszélget ked­vesével, hogy tudnának több időt együtt tölteni. SZŰZ: Alig van benn néhány kol­np léga, családias légkör­ben telik a nap. Önnek már nagyon mehetnékje van a saját dolgai után, de még tartóztatják. HZ! MÉRLEG: Rend­I 1 kívül harmonikus a kapcsolata kedvesével. Mindent meg tudnak be­szélni, nincsennek ta­buk. így könnyebb az élete, mint gondolta. SKORPIÓ: Barát­ja ötletei mindig ni az őrületbe kergetik, de most megakad az egyik­nél. Lehet vele kezdeni valamit, csak alaposan át kell gondolniuk. NYILAS: Kapcso­—— latba kerül egy befolyásos személlyel, s ön kihasználja az alkal­mat. Persze, nem azon­nal ajtóstul ront a házá­ba, csak szép finoman. BAK: Megoldó­dik munkahelyi problémája, s ön telje­sen megnyugodva ma­rad otthon, hogy szabad­ságát töltse. Eri egy-két kellemes meglepetés. VÍZÖNTŐ: Egyik befektetése nem remélt hasznot hoz, s így minden anyagiak miatt elvetélt ötletét előszedi. Fontoskodó arccal ül az asztalánál. yQ HALAK: Vidáman kezdi a napot, s ez bizony így év vége felé nem is olyan kis dolog. Ma lesz ideje saját dol­gaival foglalkoznia, s egy kicsit lézengeni. Az előfizetéssel és a kézbesítéssel kapcsolatos észrevételeiket az Ingyenesen hívható ZÖLD számon ^ tehetik meg. 06-80/821-821 Szombatonként a466-847-es fővonalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom