Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-07 / 286. szám

A ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAQYARORSZAQ CSÜTÖRTÖK, 2000. DEC. 7., 90/286. ÁRA: 49 FT (ELŐFIZETVE: 41 FT) Egy csésze kévé a Virágért Egy csésze kávéval vagy teával várták teg­nap délután a szervezők a szegedi polgárokat a Klauzál téren. Az SZDSZ szegedi szervezete ilyen módon kívánta figyel­meztetni a város vezeté­sét, hogy már több mint egy éve nem történt sem­mi Szeged patinás cuk­rászdájával, a Virággal. Tavaly október elején a régi tulajdonos, Szer­vánszky László ugyanis egyetlen éjjel kipakolta az épületet, majd hosszú vesszőfutás kezdődött a városi jelképévé vált cuk­rászdáért. Sokáig nem történt semmi, majd fél év elteltével egy frissen alakult budapesti be­fektetői társaság, az Első In­gatlanhasznosító és Forgalma­zó Kft. megvásárolta a Nagy Virág cukrászdát, később pe­dig bérbe vette a várostól a Kis Virágot is. Akkor nyár végi nyitást ígértek, később, a tér burkolási munkálataira hi­vatkozva halogatták a cuk­rászda felújítását. A díszbur­kolat elkészült, ám a Virágon májg4akal4ógj — — - A város vezetése nem vonulhat ki a Virág-ügyből, hiszen amikor részt vettek a cukrászda eladásában, akkor is tudták, hogy egy közvetítő cég vásárolja meg a Virágot. Göncz és a korrupció Göncz Árpád Szegeden a politikusi korrupcióról is beszélt. (3. oldal) Súlyadástop? Az MSZP nem ért egyet a gépkocsisúlyadó tervezett szegedi emelésével. (5. oldal) Száitcsengö (8-9. oldal) Támadnak a gombák Veszélybe kerültek a Csongrád megyei levéltárak értékei. (7. oldal) Több százan jöttek el a Klauzál térre: a városlakók végre Virágot szeretnének! (Fotó: Miskoczi Róbert) Ragaszkodniuk kellett volna egy szakmai befektetőhöz, s akkor most előrébb járnánk ­mondta a szervezők nevében Nagy Sándor, az SZDSZ sze­gedi elnöke. Több százan jöttek el teg­nap délután három és öt óra között a Klauzál térre, hogy egy pohár meleg tea és kqvé elfogyasztásával is demonst­rálják: Virág-ügyben fogytán a városlakók türelme! Októ­ber végén lapunk hasábjain dr. Hadfi János, a befektetők jogi képviselője optimistán nyilatkozott. Azt állította, nem kizárt az sem, hogy még az idén megnyíljon a Kis Vi­rág. Cáfolta azokat a híreszte­léseket is, amelyek szerint nem cukrászda céljára kíván­ják hasznosítani a patinás bel­városi épületegyüttest. Dr. Hadfi János akkor azt állítot­ta, a befektetők nem számol­ták el magukat és nincsenek pénzügyi gondjaik a felújítás­sal kapcsolatban. Ennek lassan másfél hó­napja. Eddig azonban csak annyi történt, hogy a Kis Vi­rág kirakatát papírokkal takar­ták el, így nem tudni, mi zaj­lik odabenn. Információink szerint egy jó nevű szegedi cukrásszal tárgyalt a cég az üzemeltetésről, ám a megál­lapodás az utolsó pillanatban kútba esett. Virág-ügyben te­hát változatlanul csak a talál­gatás marad... Mi más-nál is OLCSÓBBAN... TV • VIDEÓ • HIFI • HÁZTARTÁS • TÁVKÖZLÉS • GSM • COMPUTEfj 10-50% ENGEDMÉNY! Karácsony előtti 2g _ ^ g. A PBOtOHTROt iJS^SSSSI! SZÉCHENYI TÉR 8. TEL.: 472-372/232 holnap Rafai Gábor Fizetnek a gázközműért Dávid Ibolya Ígérete szerint még karácsony előtt átutalják a most aláírt megállapodásnak megfelelő összegeket a hat önkormányzatnak. (Fotó. Karnok Csaba) Munkatársunktól Szatymaz, Bordány, Ma­roslele, Deszk, Röszke és Bácsbokod polgármesterei tegnap együtt vették át és ír­ták alá a szatymazi polgár­mesteri hivatalban Dávid Ibo­lya igazságügy-miniszter asszonytól a gázközműva­gyonnal kapcsolatos önkor­mányzati igényeik rendezé­séről szóló megállapodást. Az öt Csongrád megyei és egy Bács-Kiskun megyei község - gázműveik '93-ban történt magánosításakor elprivatizált vagyonukért egy alkotmány­bírósági döntés nyomán jut most pénzhez. Bordány 53 millió forintra, Maroslele 54 millióra, Deszk 63 millióra, Röszke 86 millióra, Bácsbo­kod 86 millióra, Szatymaz 57 millió forintra jogosult. A megállapodást aláíró polgár­mesterek valamennyien fej­lesztésekre, nagyberuházások­ra szándékoznak fordítani a pénzt községükben. (Részletek a 3. oldalon.) MEG NEM KESO leadni jelentkezését pénzügyi és számviteli tanfolyamainkra jelenlegi feltételekkel! Szeged, Mérey u. 6/b. Tel.: 62/420-652, 481-060 perfekt 50 éve a felnőttoktatásban Kitekintőben Munkatársunktól Mai Kitekintőnk hetekint a kisteleki új mentőál­lomásra. Viszont, holnap a tanyai szolgáltatások mi­kéntjéről tett észrevételeit olvashatják. Azon belül is a villamos cég mindnyájuknak küldött leveléről írottakat, amely szerint ezer forintot adnak, ha „szaván fogjuk" az áramot szolgáltató céget. Vagy­is: bizonyítjuk, hogy hibáztak! A tapasztaltabb új­ságolvasók ismerik már e körlevelet. Mondhatjuk, nem mindennapi szívatás! Olyan megfogalmazása a kiszolgáltatottságba kergetett tanyai áramhaszná­lóknak, amelyre, sajnos, sok a példa. A jövő héten viszont a káposzta lesz terítéken. Termesztjük drá­gán, eladjuk olcsón; savanyítjuk, sütjük - ismét. A Szeged elpáholta a Győrt Munkatársunktól A Pick Szeged Mikulása a Győri ETO KC-nek harminc virgácsot osztott ki tegnap a bajnoki férfi kézilabda-mér­kózésen, hiszen a Tisza-parti­ak 16-10-es félidő után 30-18-ra diadalmaskodtak. A 12 gólos különbség ellenére sem volt könnyű dolguk a pályaválasztóknak, hiszen a vendégek kapus nélküli tám­adójátéka húsz percig na­gyon sok gondot okozott Ta­más Sándor csapatának. Ez a siker erőt ad a szombati CSZKA Moszkva elleni EHF-kupamérkőzés sikeres megvívásához is. (Mérkőzés­tudósításunk a 11. oldalon.) A Pick (Buday kapura lő) egy szinttel magasabban játszott. (Fotó: Gyenes Kálmán) Nem dicsekszünk [azzal, hogy áraink a legolcsóbbak. De hogy a portékánk a legtöbbet ér, arról mindenkinek módjában van meggyőződni. Fölösleges ugyanis bizonyítani, hogy az a portéka éri a legtöbbet, amelyik a legjobban felel meg a célnak. Tegyen egy kísérletet és akkor meg fog győződni arról, hogy most feltétlenül biztosítja az eredményt, a „Délmagyarország" hirdetése. I (E hirdetés 1919. január 29-én jelent meg!) Hirdetésünk több mint 80 éves, de üzenetünk változatlan! LEVÉLCÍM: 6740 SZEGED, STEFÁNIA 10. Telefon: (36) 62/481-281. Fax: 62/481-444. Zöldszám: (36) 80/820-220. E-mail: dmhird@tiszanet.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom