Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-01 / 281. szám

PÉNTEK, 2000. DEC. 1. HELYI TÜKÖR 9 Varga Mátyás 90 éves Ma ün­nepli 90. születés­napját Varga Má­tyás Kos­suth-díjas díszletter­vező, Szeged város dísz­polgára. A szegedi önkor­mányzat ebből az alka­lomból szombaton 1 1 órakor a városháza dísz­termében ünnepi megem­lékezés keretében szak­mabeliek, barátok, szín­házszerető polgárok je­lenlétében köszönti a Mestert. „1910. december l-jén szü­lettem Budapesten, a Ferenc­városban, a Koppány utca 9. földszinti lakásában. Akkori­ban még otthon szültek az asszonyok, nem volt divat a kórház, mert nagyon jó bábák voltak. Édesapám csanádpalo­tai születésű cipészmester volt, aki 1908-tól három éven át Szegeden szolgált, a 3-as hon­véd huszároknál. Rettenetesen szerette ezt a várost, minden vasárnap színházba járt, álló­helyen nézte az előadásokat. Rengeteget mesélt otthon a színházi élményeiről. 1914­ben, amikor kitört az első vi­lágháború. elvitték katonának. Szegeden vonult be, ahová édesanyámmal én is elkísér­tem. Szép matrózruhát adtak rám, de mezítláb voltam, mert cipőre már nem maradt pén­zünk" - elevenítette fel nemré­giben Varga Mátyás Szegeddel kapcsolatos első élményeit. Pályáját is a szegedi színház­ban kezdte, amikor 1930-ban iparművészeti iskolai tanára, Kürthy György lett itt az igaz­gató. „Egy szál rózsa két fillér Varga Mátyás díszlettervei és kerámiái között a színháztörténeti kiállítóházban. (Fotó: Schmidt Andrea) volt akkoriban, azaz két pen­gőért száz szálat lehetett venni. Amikor szerenádoztunk, min­dig hatalmas csokrokat dob­tunk fel az erkélyre a hölgy­nek. Patkós Irma volt a színház szubrettje, Bilicsi Tivadar a táncos komikus, és Kiss Manyi is itt játszott." Varga Mátyást 1935-ben Budapestte csábítot­ta a Nemzeti Színház. „Mér­földkőnek bizonyult a pályá­mon, hogy a Nemzeti tervező­je lettem, mert csodálatos fel­adatokat kaptam. Emlékezetes volt Miklós Jenő Bolyaiak cí­mű színdarabja, amit Odry Ár­pád rendezett, színre vittük a Hamletet, és több rendezésben is Madách Tragédiáját. Az 1937-ben bemutatott O'Neill­darab, az Amerikai Elektra színpadképével aranyérmet nyertem a párizsi világkiállítá­son." Nem szakított Szegeddel sem, hiszen 1936-ban három darab színpadképét is ő tervez­te a Szegedi Szabadtéri Játé­kok számára. 1938-ban a moz­gókép is felfedezte. Olyannyi­ra, hogy a következő hat évti­zedben a Földindulástól a Lili­omfin keresztül a Honfoglalá­sig félszáz mozifilm és húsz­nál több tévéjáték díszlete ké­szült tervei alapján. 1941-től 1944-ig Vaszy Viktor mellett a Kolozsvári Nemzeti Szín­házban tette le névjegyét. 1952 és 1956 között az Ipar­művészeti Főiskola tanszékve­zető tanáraként neves díszlet­tervezők sorát tanította. 1955­től nyugdíjba vonulásáig a bu­dapesti Nemzeti Színház leg­többet foglalkoztatott szceni­kusa volt, a legnagyobb rende­zőegyéniségek - Németh An­tal, Major Tamás, Várkonyi Zoltán, Nádasdy Kálmán, Marton Endre, Mikó András ­alkotótársaként dolgozott. A Szegedi Szabadtéri Játékok 1959-es újraindulásától a Dóm téri színpad vezető díszletter­vezője lett, mintegy harminc nagyszabású produkció szín­padképe fűződik a nevéhez, és a kőszínház számára is egé­szen a legutóbbi évekig terve­zett. 1970-ben a Magyar Nem­zeti Galéria rendezte meg élet­műkiállítását. 1987-ben Szín­háztörténeti Kiállítóházat léte­sített Szegeden, ahol díszlet­terveit, festményeit és kerámi­áit is megtekintheti a közön­ség. Művészetét érdemes és kiváló művészi címmel, Bar­tók-Pásztory-díjjal, SZOT-díj­jal és Kossuth-díjjal is elis­merték. 1990-ben Szeged vá­ros díszpolgárává választották, 1993-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét. Páratlanul gazdag életpályáját két önálló kötet is dokumentálja. Matyi bácsi - ahogyan ba­rátai, tanítványai, tisztelői szólítják - 90 esztendősen is mindennap dolgozik: szegedi otthona fölött lévő két parányi műtermében rajzol, fest és ke­rámiát formál. Egész életében hitt a régi mondásban: a mun­ka nemesít. Hollós! Zsolt Anna-kúti etikett Lassan fél évszáza­da, hogy rendszeresen hordom haza az Anna­vizet. 1957-ben a Csil­lagbörtönben kezdett fájni a gyomrom. Sza­badulásom után az SZTK-ban Gottwald doktor gyomorsavtúl­tengést állapított meg, és Salvus-vizet rendelt. Nem sokáig ittam, un­dorodtam szagától, ízétől. De olvastam, hogy az Anna-víz lú­gos, közömbösíti a sa­vat, ráadásul kellemes is, így hamarosan rendszerré vált életem­ben, hogy szombaton­ként két ötliteres ko­sárüveggel (demizson­nal) megjelentem a kútnál, s vittem haza. Belőle készítek autoszi­fonban szénsavval dú­sítva borba való szódát (közömbösítette a bor savát), s benne mosom hetenként a hajam (a lúgos vízben a sampon hatása sokkal jobban hasznosul, mint a csap­vízben). Akkoriban még a fürdő bejárata mellett volt a csap. Amikor ezeken a hasábo­kon az Anna-kút születésé­ről és fél évszázados törté­netéről írtam (1977. szept. 4.), sajnálattal állapítottam meg, hogy a szegediek nem ismerték föl, milyen kincs van a birtokukban: nagyon kevesen éltek még ezzel a ritka gyógyvízzel. Azóta azonban örömmel állapíthattam meg, hogy sokan rájöttek az ízére. MEREY U. 6/C Immár a máSOUlk CIB bankfiók nyílt Szegeden. íme a legfontosabb tudnivalók címszavakban: • Teljes körű szolgáltatások • Lakossági és vállalati ügyfelek részére Pénztári órák: Hétfő-kedd-csütörtök: 8:30-15:00 Szerda: 8:30-17:00 Péntek: 8:30-13:30 Telefon: 62/554-910, fax: 62/554-919 WWW.CIB.HU > v Gyakran hosszú sorok áll­nak edényekkel. A gyanak­vóak attól tartanak, egyszer csak ezért is pénzt kér majd valami káefté... A minap, megint szom­baton reggel, egy férfiú ko­csival állított oda, és vagy harminc darab kétliteres műanyag flakont kezdett töltögetni. Már ez sem il­lendő: aki ilyen sokat akar vinni, jöjjön késő este vagy kora reggel, amikor máso­kat nem tart föl. Ám ráadá­sul minden flakont ott kez­dett egyenként kiöblíteni! Ez azután a legnagyobb udvariatlanság a közösség­gel, a többi várakozóval szemben. Az öblögefést otthon is el lehet végezni artézi vízzel, illetlenség mások idejét ezzel rabolni. Csodálkoztam is, hogy a jámbor várakozók szótla­nul elviselték ezt a dupla modortalanságot. A Széchenyi tér felé eső csap időnként csak csordo­gál. Bizonyára levegő szo­rul bele, ez akadályozza a teljes csőszélességű fo­lyást. Többször kipróbál­tam, hogy ha egy ideig be­fogjuk valamelyik kifolyó végét, helyreáll a rend, a levegő rendeződik benne, s utána - legalábbis egy ide­ig - mind a két kifolyó szé­pen adja az áldott hévizet. Nem tudom, kire tarto­zik a kút fölügyelete. De éppen a Széchenyi tér felő­li csap alól nemrégen el­lopták a vasrácsot. Emiatt nehéz az edényeket a csap alá tenni, kézben tartani. Ideje volna pótolni. Péter László FELVESSZÜK A RITMUSÁT £ CIB BANK Budapest Baja Barcs Békéscsaba Debrecen Dunaújváros Eger Esztergom Gödöllő Gyöngyös Győr Hódmezővásárhely Kaposvár Kecskemét Mátészalka Miskolc Nagykanizsa Nyíregyháza Orosháza Pécs Salgőtarján Szeged Szekszárd Székesfehérvár Szolnok Szombathely Törökbálint Vác Veszprém Zalaegerszeg CIB^06 40242 242

Next

/
Oldalképek
Tartalom