Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-01 / 281. szám

6 KITEKINTŐ PÉNTEK, 2000. DEC. 1. Kiskonyha! káposztázás Magyaréknál Vágva, savanyítva, szeletelve A káposzta nem csak a beszéd kedvéért lett a kézbe véve a balástyai tanyában. (Fotó: Gyenes Kálmán) Kedves Környékbéliek! M

ás káposzta! Tapasztaljuk a kifejezés igazát, hogy ilyenkor témát kéne váltanunk, hiszen amiről épp beszéltünk, ahha az odakívánt dolog nem illik. Megmondom az ezer őszintét, hogy a kedves környékbéliek ne higgyék, hogy csak himelni-hámolni szeretnék ezzel a káposztázással, ugyanis, falujárásunkkor a káposztáról gondoltuk megkérdezni néhányukat. legelébb is azokat, kik a földjében dolgoznak, kik a sparhelthon épp szármának főzik, vagy kik a kiskonyháhan savanyítják későbbre. Mint mindig, ha dolgos emberek közé jutunk, gondoltuk, csinálunk pár felvételt, kérünk hozzá néhány mondatot, hogy oldalunk e héten is az Önök kedvére legyen megszokott. Igenám, de ember tervez - és mifelénk néha nem az Isten, hanem legtöbbször az ember is végez! Addig főztük, savanyítottuk a káposztát Balástyán, Magyaréknál, hogy egészen ránk esteledett. És, bizony, jócskán kifutottunk az időnkből. Az arccal kívánt véleménykérés elmaradt. Szerencsénkre, már sokszor megtapasztalhattuk, ha valaki kifut az idejéből, mert belemerül ahha, amit csinál, attól még nem dől össze a világ. A napnak teltével is a káposzta soványodik, a disznó hízik, a Mikulás közelit, és oldalunk se marad üresen, hiszen olyan családhoz vezeti el kedves mindnyájunkat, ahol igazából fogják a dolog tollát. A

Z már tényleg más káposzta, hogy Magyarék mégse lehetnek igazán boldogok. (Egyikünk se lenne, ha vinnék a tetőt a fejünk fölül.) És hiába beszélünk erről félve, halkan, fájdalommal, ha egyszer a hatalmasaink, a felettünk uralmat gyakorlók - az irányításunkra általunk fólhatalmazottak - szemet hunyhatnak az ilyesmi felett. Pontosabban: afelett, hogy a mi mezei boldogulásunkhoz mára kevés lett egy élet dolgos helytállása. Az okok firtatása — már tényleg más lapra tartozik! (Mostani káposztázásunkhoz esetleg annyi a köze, hogy a kilátástalan állapotokba előhh vagy utóbb mindnyájan helesavanyodhatunk.) Jó lenne, ha résen lehetnénk! Köszönti mindnyájukat: ftta-jertn tiÁrr Zsombéi népfőiskola Nem mindennap megszokott, hogy Magyarék beti I j e n e k még naplemente előtt a kiskonyhába és ott a káposztáról beszélgessenek. Méghozzá úgy, hogy attól még a lakodalmi nóta is szárba szökhessen. A minap épp ez volt a káposzta „kecskerágott levelére ráírva", mivelhogy az érkezők kimondottan az alkonyi káposztázásra utaztak. Megtudtak azért mást is... A csepp fiú az élet nagy. ha talán nem a legnagyobb dolgával volt elfoglalva: járókompjával - ezzel a kiskerekeken guruló, derékra kötött csodamasinával - próbálgatta a kétlábonállás tudományát, mégpedig oly módon, hogy egyúttal a lepkedés művészetérc is szoktatta magát. Az ifjonc járókabéli igyekezete érthető, hiszen karácsonykor már eljár felette az első esztendő, s a tata meg a mama. kiknek kijárna a kis Arnoldtól is, aki eleinte Dávidkcnt készülődött a világra, hogy a maga idejében magától eljárjon, mint (ette azt a két nagyobb onoka, mikor még ilyen kiesi volt. A szóba hozott Magyar Arnold kiválóan helytállt. A kiskonyhai vendégmustrán nemhogy járt-kelt, mint a holdjáró, hanem még a káposztát is kézbe fogta a készülő képhez. Juli mama, Jóska tata és Éva anya legnagyobb örömére. És, persze, a mienkérc is, akik káposztáról nem csak beszélni, arról írni is tértünk be a balástyai tanyába. Mit is lehet írni manapság a káposztáról? Leginkább is azt. hogy sok vele a munka, és semmi az ár, amit kínálnak érte a piacon. Általában más portékánál is (gy szokott ez lenni, és ez semmiképp sincs így jól. Mivel tehetni ellene mi magunk nem sokat tehetünk, marad a róla való beszéd s abban az, hogy a „káposzta jobb a hústól!" Márpedig azért, mert a krumpli, a rizs is jobb, ha hússal főzik, s a vidámkodó nép nyelvében ez ügy is érthető, hogy a káposzta - jobb mint a hús. Erre a fölismerésre Éva anya hívta fel a káposztáskodásba merítkezők figyelmét. Meg arra is, hogy feléjük, az erdélyi nagytájon nem reszelik, nem szelik a savanyítani való káposztát, egészbe teszik azokat a dézsába, merik róla állandóan a levet és fatetőre tett kővel tartják rajta a szorítást. Arrafelé abból a csombor soha ki nem maradhat, tesznek bé egész cső kukoricát, sót meg minden egyebet. Jóska tata megjegyzi erre, mikor gyerek volt, a taposásban ő is mindig jeleskedett, és arra tette voksát, hogy csövespaprika, köménymag meg szeletelés nélkül nem savanyú káposzta a káposzta. Bevalljuk, mi a meny és az. após ebbéli különbözősége miatt nem vágtunk savanyú ábrázatot, hiszen legalább ötszáz - hanem több kilométer a távolság Balástya meg Marosvásárhely között, és Siklősiék Éva lyánya székely savanyú káposztája, ami csombor nélkül elképzelhetetlen, és az. alföldi Magyar József magyarosan köménymagos káposztája közt mutatkozhat némi eltérés. Mint ahogy a szárma és a töltött káposzta sem ugyanaz már hogy nem a világ bármelyik táján, de még Kisteleken sem. (Éva anya mondta, hogy feléjük töltött káposzta a neve. Románul szármáié. Mikor idekerült, kötözték épp a szalámi végét, hívták szármát enni. Csodálkozott, hogy nyomják kezébe a kanalat, merthogy ő a szalámit gondolta annak.) Mivel Magyarék tanyája több falurész összcsimulásánál - a balástyai, csengelei, kisteleki, majsai elágazásokat magába foglaló Lippainál lelhető - és Juli mama épp kömpöci lányként került ide, nem csodálkozhatunk az ízek ilyetén keveredésén. Ahány ház, annyi szokás! Estére már hevült a beszélgetés fazeka Megfőztük a káposztát nyersen, savanyítva, édesen, paradicsommal: pároltuk, sütöttük, olajoztuk-paprikáztuk; szeltük salátának, csalamádénak, savanyúnak. Előtte elültettük, locsoltuk, kazlaztuk, vermeltünk. Fölelevenítettük véle az ismert nótákat, elkülönítettük a fehéret a kelkáposztától, s ekkorra a lángpalástos csengelei alkonyból sötét balástyai este lett. Ekkorra kezdett csak belemelegedni Jóska tata, hogy miként is alakult a hajlék ilyenné, mint amilyennek érkezésünkkor láttuk. (Mivel erre is igencsak kíváncsiak voltunk, nem esett nehezünkre meghallgatni őt.) Eszerint: Magyar József a tanyáját a soha nem látott nagyapa földjére építette. Keze munkáját viseli a vályog, az alap, a fal, a tető; a nagytanya mellé emelt kisépületek, ólak, istállók rendje. A tárolók, a pince, a garázs formássága. A köréje viaszavett föld most a gyereké. (Lányuk Gajgonyába ment férjhez, József fiuk maradt velük. Juli mama a kisteleki kábelba jár munkára. Fiuk tanult szakmája autószerelő, de kőművesnél dolgozik, szintén Kisteleken.) Hogy az ötvenhét éves Magyar József magát mire tartja, tőle halljuk: - Voltam rakodómunkás, vagonkirakodó. Voltam kővágó, vályokverő. Takarmányos, amikor naponta kétször elő köllött állni, a jószágot mögötetni, ha karácsony, ha szilveszter volt, azoknak a drága jószágoknak mindig önni köllött. Utána meg nyomorék lőttem. Hebegünk, habogunk... A hirtelen ijedtségre fölemeli hal kezét, mutatja, hogy a kézfeje most is át van gézelve. A meglévő négy ujja közül is az első kettő használhatatlan. Kicsit idétlenül, de kiszaladt a kérdés: - A téeszben vesztette el? - Orvos vötte le - volt rá a válasz. A többit már tréfával ütjük el. Végezetül Magyar József kimondja kerek-perec: - Soha nem szégyöllöm a múltamat. Csak sajnálom a jövőmet! Miért is e sommás ítélkezés? Magyarék szinte a semmiből építették várukat, büszkeségük a takaros tanya. - Emberek! - halljuk kint. már a sokadik meghiúsult indulásnál. - Amit látnak, az életem gyümölcse! Vesszük sorra ismét a szépen bekőporozott melléképületeket, ólakat, istállókat, garázst. A pincébe már a vaskaputól megyünk vissza. A betonlépcsős hely okosan megosztva bornak, zöldségnek. Ott derül ki igazán, hogy az autópálya viszi a tanyát! Az útjába esik Tromfolunk, nem eszik olyan forrón a kását, történhet bármi. És maradnak ott az útépítők, ahol eddig voltak, de Magyar gazda tudja, amit tud: - Már biztos, hogy itt megy. A földet még használhatjuk. Az árából vissza van tartva a bontásra hatszázezer forint. A kerítés fele maradhatna. A lányát vihetnénk a túlsó végére. - Ez, bizony, ide van teremtve! - szólunk. - Mögfogadtam. addig egy cserepét le nem veszek, ameddig a dózerok ide nem émek. Menni én már innét csak akkor szerelnék, ha Szentmihály lovai visznek. Kapcsolva a vidám kiskonyhai káposztázásra, viccelődni próbáltunk: „nem ér a nevem!" Ehhez „káposzta a fejem", de Magyar gazda ekkor már könnyezett, és csak könnyezett. S elköszönő kézrázáskor, mikor a hangja is elcsuklott, már tudtuk, hiszen láttuk: ha tényleg odébb kell vinniük a tanyát, balkezének ereje, fogása már nem lesz teljesMajoros Tibor Változatlanul nagy érdeklődés mellett folytatódnak a tizenkilencedik éve működő zsombói Wesselényi Népfőiskola előadásai. Hétfőn este dr. Mészáros Tamás beszélget hallgatóival a dcgencratív betegségek gyógyítási lehclőségeiról. zilveszteri bál a Forrás Hotelben! Gasztronómiai kalandozások, meglepetések, jó hangulat, elegáns környezetben, jegyek elővételben a helyszínen kaphatók. 6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24. Tel.: 430-130. Kistelek: Új mentőállomás Munkatársunktól Ma adják át Kistelek űj mentőállomását. A Kossuth utcai egészségházat Gógl Árpád egészségügy miniszter avatja. Amint a minisztériumi sajtóosztály értesítéséből megtudtuk: a Kormány sürgősségi betegellátási programjának fontos része a jól kiépített mentőhálózat, mint a biztonságos sürgősségi ellátás kulcsfontosságú eszköze. Az előző kisteleki mentőállomás elavult, nem volt a kor igényeinek megfelelő színvonalú, ezért az egészségügyi Minisztérium hathatós támogatásával új mentőállomást építettek. Nagyobbat, szebbet, korszerűbbet az eddiginél. Az épületben kap majd helyet a kisteleki háziorvosi ügyelet is. A mai. pénteki ünnepélyes kapunyitás 11 órakor kezdődik. oooeladom a kocsimat, meg a... ( Gulliver f ii^on Kedves Vásárlóink! A Gulliver Játéknagykereskedés ünnepi nyitva tartással ' óriási áruválasztékkal várja vásárlóit a Szeged, Kereskedő köz 4. szám alatt! Nyitva tartás: H-P.: 8-20, Szo-Vas.: 8-14. y Kocsik sora - november végén. (Fotó: Gyenes Kálmán) ...lovamat (ha lenne). Sőt igazából a kocsik se az enyémek, csak melléjük álltam, hogy kicsit visszavezetődjünk a múltba, amikor is ezek a kocsik jó szolgálatot tettek. Sokan emlékezhetnek még, hogy a családi kenyernek való gabonát ezekkel hordták őröltetni a malomba. És, ha netán a gazda is fölöntött kicsit a garatra, a kocsiderék csöndes helyet adott a szunyókáláshoz. S, hogy a nóta szövege se szenvedjen csorbát, ha már eladtam kocsimat, lovamat, kimulattam magamat, a cigány is húzta, azt viszont mindmáig nem tudom: „mórázott-e a romacsaj a sátorban?"