Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-04 / 283. szám
Száz év ialány -ff érem, ez a titok megfejthetetlen. Ugyanis adva van egy A darab labdarúgócsapat, amely budapesti, mégis szurkolóinak százezrei (vagy írjak inkább milliót?...), vidéken élnek. Haragosai, ellendrukkerei csúfolódó rigmusok százait találták már ki, ám arra ügyelnek, hogy ha a „gyűlölt" ellenfél kedvenceikhez látogat, egyetlen meccsről se hiányozzanak. Amikor pedig a csapat - hadd mondjam már ki: Fradinak hívják - évek óta közelébe sem jut a bajnoki címnek, öt-tíz perc ünneplés Jár" az elsőnek, míg hetekig arról faggatják egymást a drukkerek: mégis, mi lehet a gond, hogy nem az FTC vezeti a mezőnyt? E példátlan népszerűség köszönhető talán a fantasztikus sikersorozatnak? A 26 bajnoki címnek, a 18 Magyar Kupa győzelemnek, netán annak, hogy a nemzetközi porondon a magyar csapatok közül eddig csak a Ferencváros tudott kupát (WK - 1965) nyerni? Vagy keressük a talány megoldását a fradisták névsorában - az aranylabdás Albert (Császár) Flórián, Varga Zoltán, Schlosser Imre, Toldi Géza, Sárosi György, Nyilasi Tibor funkcionált mágnesként a szurkolócsalogató vetélkedésben? Mert azt aligha hihetnénk, hogy túl sokan tudják: az FTC nyert úgy is bajnokságot, minden meccs után győztesként hagyva el a pályát (1931/32), hogy 22 mérkőzésen 105 gólt rúgott, mindössze 18-at kapott. V égül is nem mindegy, miért lett, s maradt Magyarország első számú labdarúgócsapata a Fradi? Hiszen most úgysem a nyomozás, hanem az ünneplés ideje jött el éppen 100 esztendeje, 1900. december 3-án alakult meg a Ferencváros labdarúgó-szakosztálya. Kívánjunk hát a zöld-fehéreknek újabb boldog száz évet! Nekünk, Csongrád megyeieknek pedig az FTC-vel, nem pedig a Dömsöddel viaskodó csapatol. És olyan magyar focit, amely a Fradi-mítosz mellett nemcsak botrányairól, szegénységéről, örökös átszervezéseiről, rongyos-foltos stadionjairól híres... Bátyi Zoltán Az ENL-győzelem is behajtva Magyar siker Zágrábban vízilabda Messze a várakozást felülmúlóan játszott a magyar férfi vízilabda-válogatott az elmúlt hét végén, a Zágrábban lebonyolított Európai Nemzetek Ligája (ENL) négyes döntőjében. Sokan féltették az olimpiai bajnokokat, hiszen az elmúlt két hónap a jogos ünnepléssel telt, de bebizonyosodott: felesleges volt az aggodalom. Fodorék ismét megmutatták, ök a világ legjobbjai. A világhírű Mladost Zagreb uszodájában szombaton az elődöntőkre került sor. A házigazda horvátok az első játékrészben szerzett előnyük tartásával, nagy csatában kerekedtek felül a régi rivális jugoszlávokon, 6-5. A nap másik találkozóján a mieink az olaszokkal csaptak össze. A magyarok támadó játékán meglátszott, hogy mindössze egyetlen közös edzéssel a hátuk mögött szálltak medencébe, de szerencsére a kapuban Szécsi fantasztikus dolgokat produkált. Elsősorban az ő érdeme, na meg a gólszerzőké (dr. Molnár 2. Fodor, Vári, Kiss G.), hogy nemzeti csapatunk 5-4-re nyert a taljánok ellen. A vasárnapi fináléban, a horvátokkal szemben, aztán már elől is ragyogóan működött a gépezet. Különösen a harmadik negyed hozott rendkívül meggyőző magyar fölényt, és már-már az olimpiai döntőre emlékeztető jó játékot. Ennek köszönhetően megnyugtató, ötgólos (9-4) előnnyel kezdte a hajrát dr. Kemény Dénes legénysége. Bár a végére valamelyest faragtak a hátrányból a vendéglátók, a magabiztos magyar diadal egy másodpercig sem forgott veszélyben. Győzelmükkel dr. Molnár Tamásék az elsőségért járó trófea mellett még a 25 ezer márkás pénzdíjat is elhódították. ENL-döntő MagyarországHorvátország 11-8(3-2,3-2,3-0,2-4) Gólszerzők: Benedek (3), Kiss G. (2), Kásás, Fodor, Varga I Zs., Vári, Márcz, Biros, ill. Boskovics (2), Stritof (2), Kobescsak, Baracs, Hinics, Oreb. A harmadik helyért: Jugoszlávia-Olaszország 12-11. Sz. L. Puhl Sándor is Vásárhelyen járt Maciácsi az év játékvezetője labdarúgás Munkatársunktól Szombaton este Vásárhelyen tartotta meg évadzáró összejövetelét a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség játékvezető-bizottsága. A hosszú évek óta hagyományosnak mondható rendezvényén ezúttal részt vett Puhl Sándor, az MLSZ elnökségi tagja, az országos játékvezetőbizottság elnöke is. Az aktív pályafutástól nemrégiben elbúcsúzó kitűnő bíró köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a sípmestereknek a megyei bajnokságokban van a legnehezebb dolguk. Ezzel együtt úgy vélte: valamennyi kollégája hétről hétre azért fáradozik, hogy a lehető legjobban működjön közre a különböző mérkőzéseken. Az est folyamán több kitüntetést is átadtak. Molnár István harminc, Bajnóczi János, Kérdő Bálint, Mészáros Jenő és Varga András huszonöt, Bánóczki Sándor, Magony Mihály, Nagy Sándor és Szekeres János húsz, Lőrik György tizenöt, míg Gera Imre és Samu László tíz esztendővel ezelőtt tette le a vizsgát, s ebből az alkalomból elismerésben részesült. A közösségért végzett munkájukért Bácskai László, Bartucz Ferenc, Bubori Károly, Gera Imre, Ludvig András. Rischák Károly és Somogyi István vehettek át jutalmat. A bírók szavazatai alapján az év ígéretének ifj. Tóth Sándort, míg az év Csongrád megyei játékvezetőjének Madácsi Jánost választották meg. Negatív szentesi mérleg: három meccs, három vereség Trafikos pólólecke a Kontavillnak Varga Pétert (4) nem tudták tartani a szentesi védők; a Szeged centere két góllal vette ki részét a trafikosok fölényes győzelméből. (Fotó: Tésik Attila) vízilabda A vártnál nagyobb gólkülönbséggel végződött a szegedi férfipólósok szentesi vendégszereplése az OB l-ben, hiszen a Tabán Trafik együttese magabiztos játékkal, hétgólos vereséget mért a Kontavill csapatára a megyei férfirangadón. Ez a hét vége egyáltalán nem a Kurcapartiaké volt, hiszen a női csapatuk - amelynél újfent jelentkezett a Carnex „előnév" - szombaton a Vasastól, míg tegnap a Dunaújvárostól szenvedett vereséget. Kontavill Szentesi VKTabán Trafik Szeged 2-9(1-2, 1-3,0-1,0-3) OB l-es férfimérkőzés. Szentes, 400 néző. Vezette: Kosztolánczy, Lakatos. Szentes: Csányi - Berki, Csörgő, Kiss, Zentai 1, Zsarkó, Szénászky 1. Csere: Vígh R., Dallos, Magyar, Hyc T., Szabó N., Kéri. Edző: Fülöp Tibor. Szeged: TÓTH I. Krnács, VARGA P. 2, Mód I, WESZELOVSZKY 1, Dr. Szabó Z., NITSOVITS 3. Csere: Balla, .Kresák, Dr. Török 1, NÉMETH 1, Varga Á., Éles. Edző: Horváth Viktor. Gól - emberelőnyből: 13/1, ill. 6/6. Amióta világ a világ, a két csapat meccsének mindig óriási volt a presztízse. Most egy bajnoki év kihagyása után találkoztak ismét az OB I-ben, s a szegediek ezúttal már a csatakiáltásnál is acélosabbnak tűntek. A hazai drukkerek viszont túlharsogták, szirénázták és dobolták a Módikat szép számban elkísérő Tisza-partiakat. Mindkét edző győzelmi reményekkel küldte vízbe tanítványait, így aztán igazán jó meccsre számíthatott a szép számú publikum. Talán ez a felfokozott hangulat okozta Szénászkynál, hogy rögtön az első emberelőnyös hazai helyzetben, a keresztlécet találta telibe. Aztán hamarjában kiderült, a szegedi gárdának nem csak a hangja acélosabb, hanem az akarata is. S lám, milyen igaz, hogy „jó az öreg a háznál". Hiszen amíg Nitsovitstól még a társai is bejátszást vártak, addig a 32 éves rutinos szegedi balkezes, a fél pályáról suhintotta Csányi kapujába a labdát, 0-1. Szénászky egyenlített, majd Zentai lőtte telibe Tóth Ivánt, Nitsovits pedig egy Kéri-kapufa után kihasználta az első szegedi emberelőnyt, 1-2. A második negyedben is osztották a fórokat a játékvezetők rendesen, de a szentesiek.ötből négyet megint a kapufára csavarintottak... Csak Zentainak sikerült túljárnia a remekül védő Tóth I. eszén, ám addigra a másik oldalon dr. Török, Nitsovits és Varga P. fórból szerzett góljaival a Szeged már nagyon elhúzott, 2-5. A „nagyszünetben" is történt egy s más, hiszen a reklamáló Horváth Viktor edzőt Kosztolánczy játékvezető sárga lappal „nyugtatta". Fordulás után Dallos lövését csakis az elfogultabb hazai drukkerek látták gólnak, Szabó N. és Kéri pedig szintén a szegedi keresztléc keménységét vizsgálta, majd Varga P. is előnyből talált be a Kurcapartiak kapujába, 2-6. Az utolsó felvonásban Weszelovszky és Németh sem tudta kihagyni az újabb emberelőnyös helyzetet, míg a másik oldalon Hyc T. lövése is a kapufán csattant, 2-8. A mérkőzés végeredményét Mód állította be a 25. percben, amikorra a szegediek három játékosa (Krnács, dr. Török és Kresák), míg a szentesieknél Kéri a kispadra kényszerült a harmadik kiállítása miatt, 2-9. Összességében a Szeged a temperamentumosabb, pontosabb játékának, Tóth I. kapus bravúrjainak no és nem utolsósorban a szentesiek tucatnyi/!) kapufájának - köszönhetően, megérdemelten nyerte a megyei rangadót. Fülöp Tibor: - Mélységesen szégyellemimagam! lff> csánatot kérek mindenkitől.' Horváth Viktor: — Úgy látszik, csak megjön az eredménye a sok befektetett munkánknak. Végtelenül boldoggá tett a csapat teljesítménye. További eredmények: MAFC-UTE 7-7, FTC-KSI 13-7, Szolnok-OSC 7-6. A férfi OB 1 állása: 1. Vasas 7 6 - 1 91-54 12 2. Honvéd 7 6 - X 79-46 12 3. BVSC 7 5 1 1 7M5 u 4. UTE 8 3 4 1 60-51 10 5. FTC 7 4 2 1 85-59 10 6. Eger 7 3 2 1 54-54 8 7. Szeged 8 3 1 4 62-62 7 8. KSt 8 2 2 3 49-75 6 9. Szentes 7 2 1 4 39-45 5 10. OSC 8 2 - 6 58-86 4 11. Szolnok 8 I 1 6 47-89 3 12. MAFC 8 2 6 46-77 2 Carnex-Szentesi VKVasas 3-10 (1-3,0-1,1-3,1-3) OB I»es női mérkőzés. Szentes, 100 néző. Vezette: Bors, Németh A. Carnex-Szentesi VK: VARGA Z. - GYŐRI 1, Vér 1, Szabó B. 1, Molnár, Pengő, Waszlavszki. Csere: Tari, Makra. Edző: Csányi László. Gól - emberelőnyből: 3/1, ill. 5/2. Négymcteresből: -, ill. 1/1. Mint ismeretes, a 10-8-as szentesi győzelemmel végződött fővárosi meccset a piroskékek megóvták, amit később a szövetség a kellő igazolások megérkezését követően elutasított. Igy aztán a hosszas hercehurcát követően a Kurca-parti B-közép transzparensei, nem éppen a sportszerűségét dicsérték Szűcs Péternek, az angyalföldiek edzőjének és dr. Faragó Tamásnak, a női válogatott újdonsült kapitányának. Ebbe a meccsbe azonban már sem Szremkó, sem Drávucz, sem pedig Sipos E. nem tudott „beleszólni". így a tizenéves szentesi lánykák a Vasas nyolcvanszoros válogatott kapusával és a nyáron összevásárolt ászaival szemben eleve esélytelenebbek voltak. Ugyanakkor a szerencse Sem pártolt Csányi László tanítványai mellé, akik összesen hat kapufát lőttek a mérkőzésen. Csányi László: - Sportszerűen belenyugszunk a vízben elért eredménybe. Ez a Szentes már nem az. amelyik nyert a fővárosi „odavágón ". Révész János DunaújvárosCarnex-Szentesi VK 18-4 (4-1, 7-1, 3-2,4-0) OB l-es női mérkőzés, Dunaújváros, 200 néző. Vezette: Lakatos, Bátori. Carnex-Szentesi VK: VARGA Z. - Győri 1, Vér, SZABÓ B. I, Molnár A. I, Pengő 1. Waszlavszky. Csere: Tari, Makra, Szabó X., Rozgonyi, Hegedűs, Döme (kapus). Edző: Csányi László. Gól - emberelőnyből: 8/4, ill. 2/2. Szabó B. góljával a szentesiek szerezték meg a vezetést, majd az újvárosiak a góllövőlistát toronymagasan vezető Primász vezérletével, már az első negyedben feljül kerekedtek. A második negyed elején Tiba, a Dunapartiak centere fordulás közben - teljesen vétlenül - Varga Zitának olyan súlyos sérülést okozott, hogy a Kurcaparti kapust kórházba kellett szállítani. Az enyhe agyrázkódást szenvedett portás helyére beállított tizennégy esztendős Dömével a kapuban, a vendégek lélekben már ekkor feladták a találkozót. A dunaújvárosiak pedig fizikai és technikai fölényüket kihasználva, tetszés szerint ontották a góljaikat. Csányi László: - Nem bírtunk a Dunaújvárossal, amely pillanatnyilag a legjobb női vizilabdacsapatot tudhatja a magáénak. További eredmények: BVSC-Eger 12-6, EL^ TE-Dunaúj város 4-17, Póló SC-Kecskemét 6-11, EgerOSC 12-5, Vasas-BVSC 5-+L Kecskemét-ELTE 2-9. Dunaferr: kupabúcsú labdarúgás Munkatársunktól Labdarúgásban a bajnoki küzdelem után a hét végén az Arany Ászok-kupára (volt MK) helyeződött a figyelem, amelyben a nyolcaddöntőkkel folytatódott a csatározás. A legnagyobb meglepetés Szolnokon született, ahol az NB I/B-s hazaiak, 0-2 után, a hosszabbításban győzték le az élvonalban sereghajtó Zalaegerszeget. Szintén túlórára volt szüksége az Újpestnek a Siófok kiverésére. A bajnok Dunaferr Tatabányán „köszönt el" a kupától. Eredmények: SzolnokZalaegerszeg 4-2 (hoszszabbítás után), Balassagyarmat-BKV Előre 0-2, Videó ton-Nyíregyháza 2-1, MTK-BVSC 3-0, Tatabánya-Durtaferr 1-0, Siófok-Újpest 0-1 (hosszabbítás után), Tápiószentmárton-Debrecen 0-5, Szombathely-Vasas 0-1. Pontok reményében teremlabdarúgás Munkatársunktól A teremlabdarúgó NB Iben ma este újabb forduló mérkőzéseit rendezik meg. A HKFC '93-Szuperinfó a Hódtói Sportcsarnokban 19.15-től lép pályára, Kazánék a fővárosi W-Krepp 2000 együttesét látják vendégül. Érdekes, izgalmas öszszecsapásra van kilátás, hiszen mindkét csapat a bajnoki tabella hátsó régiójához tartozik, és amelyik gárda nyerni tud, az egy kicsit távolabb kerülhet a kieső zónától. A találkozó házigazdái a legutóbbi fordulóban közel álltak ugyan az újabb pontszerzéshez, ám végül minimális különbségű vereséget szenvedtek. Ennek ellenére bizakodni lehet abban, hogyha a vásárhelyiek a mostani találkozón fegyelmezett, pontos játékot produkálnak, akkor újabb - várhatóan a végső sorrend szempontjából is - nagyon fontos győzelmet könyvelhetnek el. Totóeredmények Budapest (MTI) A totó 48. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. BochumFrankfurt 2-1 1 2. Hertha BSCFreiburg 2-2 X 3. 1. FC Köln1860 München 4-0 1 4. VfB StuttgartDortmund 0-2 2 5. WolfsburgSchalke 04 2-0 1 6. Bayern MünchenLeverkusen 2-0 1 7. K.-lauternHamburg 2-1 1 8. CottbusRostock 1-0 1 9. ParmaAtalanta 2-0 1 10. PerugiaKoma 0-0 X 11. BolognaVicenza 1-1X 12. UdineseMilan 0-1 2 13. VeronaBrescia 2-1 1 Pluszmérkőzés: 14. InternazionaleJuventus 2-2 X