Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-04 / 283. szám

HÉTFŐ, 2000. DEC. 4. SZEGED 5 A „JO ESTET, SZE­GED!" hétfőn este negyed nyolckor ismct jelentkezik a városi televízióban. A műsor első felében a tervezett sze­gedi egészségügyi privatizá­cióról lesz majd szó. A váro­si televízió forgatócsoportja a kiskunhalasi kórházban járt. ahol már működik ez a privatizált egészségügyi rendszer. Az adás vendége lesz Bozó Attila, a Fuziomcd Kft. igazgatója. Ezenkívül, tekintettel az ünnepre, lesz egy riportfilm a Cserepes so­ri piacról, valamint egy érde­kes útibcszámoló Izlandról. A sportbarátok az Aréna cí­mű műsort 19.40-től láthat­ják. Természetesen lesz játék is, az érdeklődők hívják a 493-693 és a 424-647-es szá­mot. A „SZEM-FÜLES" MA­GAZIN hétfőn, fél nyolckor ismét jelentkezik a Telin Té­vében. A műsor ezúttal a há­zimozi rendszerekkel foglal­kozik majd. Megtudhatjuk, hogyan lehet felépíteni és használni egy ilyen rend­szert, mit jelent a surround hangzás, illetőleg a Dolby System. Az adásban arra is választ kaphatunk, hogy meglévő készülékünket ho­gyan lehet házimozi rend­szerié fejleszteni. MÉG MINDIG JE­LENTKEZHETNEK azok a húsz és ötven év közötti hölgyek a 06-30-9036713-as mobilszámon, akik szeretnék, hogy a városi televízió segít­ségével „fokozódjon" szépsé­gük. A december 14-én, 15­én, 18-án és 19-én, este ne­gyed nyolctól jelentkező „Sztárkarácsony" adásai alatt fodrász és kozmetikus szépíti a hölgyeket, valamint egy modellügynökség az alkatuk­hoz legjobban illő ruhát is ki­választja számukra. Az ér­deklődők december hatodiká­ig jelentkezhetnek erre a le­hetőségre. A több mint egy­órás műsorban ezen kívül a város közismert személyisé­gei (a többi között politiku­sok, sportolók és művészek), illetőleg családtagjaik valla­nak majd arról, hogy mit je­lent számukra a karácsony. Szegedi kábeltévés programkínálat A bővítés itt is pénzkérdés Számtalan panasz, ész­revétel érkezik szerkesz­tőségünkbe a Szegedi Ká­beltelevízió Rt. szolgálta­tásaival kapcsolatban. Ez nem csak a növekvó díj­tételeket érinti, hanem a programcsomagok „tar­talmának" változását is. Sok embernek ma már a rá­dió, főként pedig a televízió jelenti a fő kikapcsolódást, szórakozást. A kábeltévés szolgáltatás kapcsán azonban mind gyakrabban hangzik el, hogy az. igazán kedvelt adók a drágább programcsomagba kerültek, kerülnek. Ennek okairól, illetve az idén induló, új magyar nyelvű adások vé­teli lehetőségeiről kérdeztük Harcsa-Pintér Sándort, a Sze­gedi Kábeltelevízió Rt. érté­kesítési igazgató-helyetteséi. - Miért csökkentették az alap programcsomag csa­tornáinak számát? - Részben azért, mert a négy esztendővel ezelőtt be­vezetett szolgáltatásra vonat­kozóan előfizetőink folyama­tosan jelezték: az adott kíná­latból maguk szeretnék össze­állítani az igényeiknek és pénztárcájuknak megfelelő programcsomagot. Erre a kö­zeljövőben lehetőséget kívá­nunk adni. Terveink szerint ­a jelenleg meglévő 3 csomag megtartása mellett - 2002-től rendelkezésre állnak majd azok a dekódoló berendezé­sek, amelyekkel ezen elvárá­soknak is eleget tudunk tenni. A több, témakörönként „cso­magolt" műsor megrendelését úgy szeretnénk megvalósítani, hogy akkor minél kevesebb változtatásra legyen szükség. A fejlesztés elsó lépéseként kell változtatnunk a kínálaton és a műsorok számán is. - Mit jelent ez? - A zavartalan vétel érde­kében jelentős számú műsor helyét módosítanunk kell. így a helyi és az országos köz­szolgálati csatornákét is. Az átállás időszakában, néhány hónapig azonban két helyen, párhuzamos foghatják a ked­vezményes csomag műsorait, amelyek száma azonban csök­ken a következő évben. - Melyik sávban láthatjuk az extra csomag kínálatát? - Ennek tematikus műso­rai, például a Spektrum, a Ro­mantica, a Minimax, az UHF sáv C2l-C31-es csatornáira kerültek. Az általánosabbakat, amelyeket 2002-tól az alap­csomag előfizetői is nézhet­nek, az S21-S33 közötti hiper­sávi csatornákra helyeztük. Ezzel lehetőség nyílik akár 30 tévéadás vételére is. - Az új magyar nyelvű adások iránt máris nagy az érdeklődés. - Valóban. Azt azonban fi­gyelembe kell vennünk, hogy a MATAV csoporthoz tartozó cégek igyekeznek kínálatukat és áraikat is egymáshoz köze­líteni. Ennek alapján került be a választékba a Viasat3 és a SATELIT. Egyéb bővítést nem tervezünk, így - szolgál­tatásunk keretében - egyelőre a Filmmúzeum adásai sem ke­rülnek képernyőre. A Sport I pedig csak a UPC tulajdonú kábeltelevíziós társaságok ré­szére érhető el, de mi nem tar­tozunk közéjük. N. Rócx Judit Gyerekeken segítettek Sipos István ultramaratonista a pult mögött. Az ismert személyiségek közül sokan segítettek szom­baton, a McHappy Day-en a beteg gyerekek alapít­ványának. (Fotó: Miskolczi Róbert) Munkatársunktól A Ronald McDonald Gyereksegély Alapítvány és a McDonald's szomba­ton, Szegeden nyolcadik alkalommal rendezte meg a McHappy Day elnevezé­sű jótékonysági napját a súlyosan beteg gyerekek támogatására. Az eseményen neves sze­gedi személyiségek vállalták, hogy a pult mögé állva segítik az alapítvány munkáját. A vá­sárlók minden egyes elfo­gyasztott Bic Mac menü árá­ból 200 forinttal az első hazai McDonald Ház bővítéséhez járultak hozzá. A Kárász utcai és a Rókusi körúti üzletben a színészek és előadóművészek közül Szalma Tamás, Janik László, Makai Mónika. Hevesi Imre, Fekete Gizi és Rácz Ti­bor serénykedett a betérő ven­dégek között. A sportolókat Sipos István ultramaratonista. Savanya Norbert,búvárúszó, a Szedcák kosarasgárdája és a Pick Szeged férfi kézilabda­csapata képviselte. Egy órára a pult mögé állt dr. Bartha László, Szeged polgármestere, és dr. Tímár László alpolgár­mester is. A Szegedi Kortárs Balett társulata mellett talál­kozhattak az érdeklődők DJ Freshsel, a Rádió 88 három műsorvezetőjével: Genscher­rel, Bende Gáborral és Száraz Ferenccel; valamint a V-fon fejlesztési igazgatójával, dr. Papp Zoltánnal. - Amikor csak tudok és nem versenyen vagyok, jövök, segítek - mondta Sipos István, miközben az. érkező vendé­geknek beszélt a alapítvány­ról. - Az egészség nagyon fontos, a beteg gyerekek pedig csak az ilyen nemes kezdemé­nyezések révén kaphatnak vissza valamit abból, amit a természet valamilyen okból elvett tőlük. Varga Mátyást köszöntötték a városházán és a színházban Tájépítészeti terv készül a környék felújítására Felfrissül a Zápor-tó A Zápor-tó környékének felújítására már készül terv. (Fotó: Schmidt Andrea) szen az ő nemzeti hagyomá­nyokból építkező művészete ma is példaértékű. A Margit­szigeti Szabadtéri Játékok vezetőjeként Koltay egy megbízást is hozott magával: felkérte a magyar díszletter­vezők doyenjét, hogy készít­se el a Szent László királyról szóló, jövő nyáron bemuta­tásra kerülő új magyar opera díszletét és látványtervét. Ajándékul hamarosan a kö­zönség elé kerülő új filmje, a Sacra Corona egy kockájá­nak felnagyított fotóját hozta - a Honfoglaláshoz hasonló­an ennek a látványterve is Varga Mátyás munkája. Tandi Lajos művészeti író, az öt éve megjelent Egy élet­mű díszletei című reprezen­tatív album és a 90. szülelés­napra most kiadott kiállítási katalógus szerkesztője az ünnepelt tökéletes mester­ségbeli tudását, felkészültsé­vezetést tárt fel, amelyek jelen­tősen hozzájárultak ahhoz, hogy a csapadékvizek tározá­sára használt Zápor-tó elposvá­nyosodjék és nyáron kellemet­len bűzt árasszon. A bekötések kijavítását az esetek többségé­ben önkormányzati közpénz­ből végzik el, mivel az elron­tott munkáról sem a lakosok, sem a működtető vízmű nem tehet, az egykori kivitelező vállalat már nem létezik - a fe­lelős pedig nem jelentkezett. A vízmű a következő épületek­ben talált rossz szennyvízbeve­zetést: Retek utca 16., 23., Szamos utca 2., 4., Budapesti körút 1„ 6., Űrhajós utca ll„ I3„ Csorba utca 5„ József At­tila sugárút 154., Murányi utca 20., a Hajlat utcai és a Pentelei sori kazánház, az Olajbányász téri szolgáltatóház. A beköté­sek felszámolása után még idén télen leszivattyúzzák a tá­rozóban található mintegy 4000 köbméter vizet, majd ki­kotorják a három tőrész alján a kilencvenes évek eleje (a leg­utóbbi kotrás) óta felgyűlt iszapréteget. Makra László, aki biológusként egyben az önkor­mányzat környezetvédelmi bi­zottságának elnöke is, úgy ter­vezi, hogy a tófenék kitisztítá­sa után megkezdődhet a Zá­por-tározó és környékének fe­lújítása. A tervek szerint a tó feltöl­tése után mintegy fél méterrel megemelik a vízszintet, hogy a nyári melegben nehezebben melegedhessen fel a tó. A víz hőmérsékletének növekedése ugyanis elősegíti a tó iszapos posványosodását. A vízzel va­ló utánpótláshoz üzembe he­lyezik a tó mellett, a töltés ol­dalán 1993-ban fúrt kutat, amelyből folyamatosan friss vízzel látható el a tó. A nyári meleg miatt azonban ez a víz­mennyiség sem lesz elegendő, ezért a csapadékból származó vizek bevezetésére továbbra is szükség lesz. Tavasztól azon­ban a csapadékelvezető csator­nákból csak az esős időtartam elsó 20-30 perce után vezet­nek vizet a tóba, ez az első szakasz mossa le ugyanis a legtöbb szennyezést az utakról. A víz oxigén-utánpótlása érde­kében a tóban az akváriumoké­hoz hasonló buborékoltató technikái is alkalmaznak majd. Makra László a Zápor-tó felújítása után a környék táj­építészeti megtervezését vette célba. A képviselő-biológus a Szent István Egyetem tájépíté­szeti szakjának hallgatói szá­mára kíván pályázatot kiírni és a legalkalmasabb terv nyomán készülne cl a tókörnyék parko­sítása. A környék rendezési tervébe egy újonnan létesíten­dő cukrászda is belefér, amely­nek üzemeltetésére a városi fő­építésznél lehet előzetes javas­latokat tenni. A tó víztorony felőli földnyelvén pihenőpavi­lon, túlsó oldalán pedig új tí­pusú fajátszótér készül majd. A jövő őszre ütemezett fásítás­sal egyidőben a tározó körül körsétányt alakítanak majd ki, és bővítik a közvilágítást is. A felújított Zápor-tó költsé­geit a vízügyi építési alap, a tájépítési költségeket pedig előreláthatólag a zöld alap és a költségvetésben elkülönítendő pénz fedezi majd. Panek Sándor Varga Mátyást a tisztelók sokasága köszöntötte a városháza dísztermében. (Fotó: Miskolczi Róbert) A kulturális irodavezető, Kerek Attila üdvözlő szavai után elsőként a Millenniumi Kormánybiztos Hivatala képviseletében Angyal Má­ria, a Varga Mátyásról 1987-ben kiadott kismonog­ráfia szerzője köszöntötte a városháza dísztermében az ünnepeltet. Felolvasta dr. Nemeskürty István kormány­biztos levelét, és átadta a Magyar Millenniumi Arany­érmet. A Pesti Magyar Szín­ház társulata nevében ­amelynek Varga Mátyás a névváltozás után is örökös tagja - Pető Béla ügyvezető és Császár Angéla színmű­vésznő mondtak köszöntőt. Koltay Gábor filmrendező, amit régi alkotótárs azt hangsúlyozta, hogy Varga Mátyás munkássága rá a leg­jobb példa, hogy a korszerű­ség, nem életkor kérdése, hi­Tarjánvárosban hamarosan megszüntetik azokat az illegá­lis szennyvízbevezetéseket, amelyek miatt évtizedek óta szennyvíz ömlik a csapadék­vízzel együtt a Zápor-tóba. Mint arról korábban beszámol­tunk, Makra László önkor­mányzati képviselő indítvá­nyára a Szegedi Vízmű Kft. ti­zenhat, a korábbi kivitelező hi­bájából elkövetett illegális be­Szegeden Szombaton délben a városháza dísztermében tisztelői, barátai és kol­légái köszöntötték 90. születésnapja alkalmá­ból Varga Mátyás Kos­suth-díjas díszletterve­zőt, Szeged díszpolgá­rát. tag lett gét és emberségét méltatta. Dr. Vörös Gabriella, a mú­zeum igazgatója felolvasta a betegsége miatt személyesen jelen lenni nem tudó alkotó­társ, Kass János köszöntő le­velét, majd arra tett ígéretet, hogy a múzeum megőrzi azt az értékes színháztörténeti anyagot, amit Varga Mátyás a városnak adományozott. Dr. Berekné dr. Petri Ildikó, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke és dr. Ványai Éva alpolgármester a város vezetése nevében kö­szöntötte a Mestert, akinek Gyulai Endre megyéspüspök levélben gratulált. Az ün­nepséget Oberfrank Péter zeneigazgató zongorakísére­tévcl a Szegcdi Nemzeti Színház művészei Altorjay Tamás, Gyimesi Kálmán, Vajda Júlia, valamint Rácz Tibor tették színesebbé. Este a Szegedi Nemzeti Színházban a West Side Story előadása előtt Korog­nál Károly igazgató-főren­dezó a társulat nevében kö­szöntötte Varga Mátyást, és a teátrum régi adósságát tör­lesztve bejelentette: örökös taggá választották. H. Zs. Hama­rosan megkez­dődik a Zápor-tó és kör­nyékének felújítása. Első lépésként megszünte­tik a tóba ömlő illegális szennyvízbefolyásokat, majd kitakarítják a tó­medret és biztosítják a víz utánpótlását. A tó kitisztí­tása után Makra László, a városrész biológus-képvi­selője a Zápor-tó környé­kének tájépítészeti kiala­kítását tűzte ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom