Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-30 / 304. szám

II. STEFÁNIA SZOMBAT, 2000. DEC. 30. Mózes, Krisztus - és Mohamed Az alsóvárosi disputa Az alsóvárosi disputa a szegedi református és a katolikus közösség vitája volt a török hódoltság idején (1545) arról, hogy kié is legyen az alsóvárosi templom. Dr. Apró Ferenc művelődéstörténész egy nagykőrösi krónika alapján eleveníti fel a vita csattanós végét. Sokak előtt ismert az alsóvárosi disputa, melynek kimenetelétől függött, hogy kiké legyen ezután Boldogasszony alszegedi temploma: a katolikusoké-e, vagy a reformált vallás híveié. Magái a hitvitát nem ismerjük, csak a vége maradt fönn. A váratlanul beavatkozó, talpraeseti fráter (nem is barát!) olyan helyzetbe hozta az ismeretlen nevű prédikátort, hogy a török megszüntette a templomban a közösködést, és a teljes istenházat visszaadta a barátoknak. 1856-ban jelent meg Kecskeméten Balla Gergely (1710-1772 után) tollából a Nagy-körösi krónika. A szerző Nagykőrös jegyzője, később bírája volt, 2000 kötetes könyvtára ritkaság számba ment abban az időben. A városról írt krónikája elveszett, másolat azonban maradt fönn belőle. Ezt adták ki. Nézzük hát, hogy - a kor nehézkes nyelvén - mit írt az alsóvárosi disputáról: Ez időben Szegeden a calvinisták templomát a pápisták el akarván foglalni, meg nem engedték, mivel ott a török basa parancsolt mind a Életkép az alsóvárosi ferences kolostorból: 1545-ben Mohamed „segített" a barátokon. (Fotó: Karnok Csaba) kettőjöknek, sokat untatván a pápisták a török Comendást, végtére azt találta fel, hol egymással disputáljanak, és a ki egyik a másikat meg nyeri, azé lesz a templom, mivel a római hiten valók azt állítják, hogy annakelőtte az övék lett volna, most pedig a reformata vallást követők bírják. Ugyan úgy lett a dolog, a református prédikátor és egy barát öszveállván, a török pasa hallatára azt kérdi a barát, hány fő próféták voltak, arra azt felelte a prédikátor: kettő, Móses és a Christus, arra art mondotta a barát, nem igazán mondja, mert három volt, Mózes, Christus és a Mahomet, azt meghallván a török az mondotta: no, te igazabban szóllasz, azért tiéd a templom. így hallottam ezt a casust szava hihető emberektül és nem az historiákbul olvastam, ezért a kinek nem teszik maga lássa; de az igaz, hogy a barátok bírják a reformátusok templomát mind e mái napig Szegeden... Balla uramat ki kell igazítanunk. Fridrich Urbán szerint nem a barát fejezte be a vitát, hanem az egyik fráter. A templom nem a reformátusoké, hanem a ferenceseké volt. Az új hit előretörésekor a katolikusok és a reformátusok okát nem tudjuk, - megosztották az istenházat. (Fridrich szerint a török biztatta föl a reformátusokat.) A pápisták a szentélyben, az újhitűek a templom hajójában dicsérték az Urat. Még az is előfordult, hogy egyazon időben... Közös templomhasználat volt máshol is, például Kecskeméten. A hitvita csattanós vége mintegy kétszáz évig szállt nemzedékről nemzedékre, míg végül Fridrich Urbán leírta a ferences rend történetéről szóló, latin nyelvű, két kötetes könyvében (1759). A basa régóta itt lakhatott, mert ítéletét magyarul (!) mondta Eszéki Sebestyén gvárdiánnak: Ne félly Pap gazda, tiéd a' Templom! (Fridrich is magyarul közölte.) Nem lehetetlen, hogy Balla Gergely olyan valakitől hallotta a történetet, aki Fridrich könyvében olvasta. Fölöttébb érdekes lehet, hogy a - második háború óta lappangó - Cosmographia hogyan írja le az eseményt. (Szerintem a barátok befalazták, csak idő kérdése, hogy mikor kerül elő. Ilyen mód elrejtett anyakönyvre is bukkantak már e templomban vízvezeték szerelése közben.) Igazi élményt nyújt, ha elolvassuk, hogy Mikszáth (1888) és Gárdonyi (1897) írói képzeletében miként kelt életre az egykori hitvita, ők hogyan színezték ki - minden múltszerető szegedi gyönyörűségére... Apró Ferenc Megkurtított elnöki mandátum Franciaországban Egy népszavazás kérdőjelei Szeptemberben, a jugoszláv elnökválasztással egy napon Franciaországban is urnákhoz szólították a lakosságot: a köztársasági elnök ugyanis népszavazást írt ki az elnöki mandátum hét évről öt évre való csökkentéséről. A szavazás eredménye különös kettőséget mutatott: a szavazók 73 százalékos tartózkodás mellett mondtak igent az ötéves elnöki rendszer bevezetésére. Ezzel a V. Köztársaság sorrendben kilencedik népszavazásán minden eddigi tartózkodási rekord megdőli, még az is, amelyet eddig az Uj-Kaledónia státusáról kiírt referendum vezetett a maga 63 százalékával. Vagyis a tartózkodók száma alapján azt is mondhatnánk, hogy a francia demokratikus rendszer reformja még Uj-Kaledónia jövőjénél is kevésbé érdekelte volna franciákat. A kérdés azonban cnncl bonyolultabb. A lavinát minden bizonnyal magának a köztársasági elnöknek, Jacques Chirac-nak még június 5-én a televízió csatornáin tett nyilatkozata indította el, amikor is azt mondta: „ha a franciák igent mondanak, az is jó, ha nem, az is". Az elnöki kijelentés rányomta bélyegét az egész kampány hangulatára, már amennyiben egyáltalán kampányról lehetett beszélni. A francia politikai életei ugyanis e forró nyár folyamán sokkal inkább a korzikai kérdés uralta. A népszavazás azonban nemcsak ettól volt különleges, hanem attól is, hogy nem állította szembe a jobb és baloldalt: az eredetileg Lionel Jospin és a Szocialista Párt kampányában és programNapóleon szarkofágja az invalidusok dómjában. Az utódok mandátuma már csak 5 év. (Fotó: Gyenes Kálmán) jáhan szereplő tervet ugyanis a jobboldal is elfogadta. Az így „egységbe kovácsolt" jobb és baloldalból csak a „szélek" lógtak ki: nyíltan csak a szélsőjobb, a független jobboldal, a kommunisták és szélsőbaloldali pártok, valamint a zöldek egy csoportja nem támogatta a javaslatot. Az általános tartózkodás viszont azt mutatja, hogy maga a referendumot kiíró köztársasági elnök pártjának tábora, valamint a kormánypárti többséget adó szocialisták sem mentek el szavazni, vagy ha igen, akkor is 16 százalékuk ún „vote Wű/ic"-nal, kitöltetlenül bedobott cédulával szavazott. Mégis a két igen szavazat között fontos különbségek vannak. A törésvonalak ugyanis nem az öt éves ciklus mentén alakultak ki, hanem a további reformok tekintetében. Míg Jospin a „reformer et moderniser" jelszava alatt más reformot is tervbe veti, addig Chirac számára a ciklus módosítása nem a további reformok kezdetét, hanem a reformok végét jelenti. Ezt a nézetkülönbséget már jól tükrözték a népszavazást követő első nyilatkozatok is. Chirac a közvetett és közvetlen demokratikus elemek kombinálására helyezte a hangsúlyt, amely fontos részének tekinti a népi kezdeményezést és a lokális demokrácia erősítését, egy „olyan demokrácia kidolgozását, amelyben az állampolgár boldogan vesz részt a közügyek gyakorlásában". Jospin reformjai viszont a mandátumok harmonizációját, a szenátusi mandátumok csökkentését, a funkcióhalmozás korlátozását: és ha nyíltan kimondva nem is, de a parlament hatalmának erősítését célozzák. A sztrájkkal felérő tartózkodás mögött az is meghúzódott, hogy a vezető politikusok és politológusok nem tudtak világos választ adni arra kérdésre, milyen hatással lesz az öt éves ciklus a francia félelnöki rendszer működésére. E szisztéma lényegét többek között az eltolt választási rendszer, a hét évre választott köztársasági elnök, valamint az öt évre választott parlament alkotta. Az elnök mintegy kontinuitást biztosított az egyes parlamenti ciklusok között. A rendszer működési zavarai a nyolcvanas évek második felétől jelentkeztek, amikor először fordult elő, hogy nem ugyanaz a párt nyerte a parlamenti és az elnökválasztásokat. A köztársasági elnök pedig kénytelen volt nem a saját pártjából kinevezni a miniszterelnököt. E sajátos együttélés politikája azonban amely immár harmadik alkalommal fordul elő - tartósan nem bizonyult súrlódásmentesnek. De elég garancia-e a mandátumok harmonizációja arra, hogy a franciák a miniszterelnököt adó parlamenti többséggel megegyező köztársasági elnököt válasszanak? Főleg egy olyan szisztémában, ahol a nagy tekintélynek örvendő és széles jogkörrel rendelkező elnök megválasztásában pártállástól függetlenül a jelölt egyéni kvalitásai is szerepet játszanak. Számos politológus szerint nem. Renc Rémond a Francia Politikatudományi Intézet vezető professzora egyenesen úgy véli. hogy az öt éves elnöki ciklus bevezetése „kockázatos és téves" lépés, amely a demokrácia reformjának égisze alatt meggyöngíti az elnöki hatalmat. Egyenlőre azonban még az sem tisztázott, hogy 2002-ben milyen sorrendben történik a két választás: előbb választ Franciaország elnököt, vagy parlamentet. Annyi azonban bizonyos, olyan változásról van szó, amely alapjaiban érintheti az V. Köztársaság politikai rendszerét. Szénás! Éva politológus Isten és a legfinomabb bogyó A régi vicc szerint két horgász ül a parton, egymás mellett, órákon át mozdulatlanul figyelik a botot, de nincs kapás. Amikor az egyik keresztbe teszi a lábát, a társa kérdőre vonja, hogy akkor most horgászunk vagy szambázunk. Igen. Könnyű viccelődni a horgászokkal - ezt gondoltam, amikor megláttam Isaak Walton könyvét (Invictus Kiadó, 2000.). A tökéletes horgász - ez a címe, és néhányan biztos azt fogják mondani vagy gondolni, hogy valamelyik tökéletlen horgász írhatta. De legyen ez az ő boldogságuk. Az enyém meg legyen az, hogy már ennyiből is tudom, mifélék ők. Nem írom ide, mert nem akarom őket megsérteni; mert ahogy a háromszázötven éves könyv szerzője, Isaak Walton, úgy én is azt szeretném, hogy maguktól, lehetőleg szégyenkezés nélkül döbbenjenek rá egyszer, milyen nagyot tévednek, ha ebben a tárgyban kimerítő tapasztalatok nélkül ítélkeznek. Tudniillik, mint Walton mester írja, „nincs élet olyan boldog és olyan kellemes, mint a horgász jól szervezett élete, mert miközben a jogász beletemetkezik a munkájába, és az államférfi összeesküvéseket leplez le vagy agyai ki, addig mi ülünk a kankalinos partokon, hallgatjuk a madarak énekét, és olyan nyugalom tölt el bennünket, mint ezek a néma ezüst áramlatok, amelyek csendesen elsuhannak mellettünk. Valóban, jó tanítványom, elmondhatjuk a horgászatról, amit Boteler doktor mond az eperről: nem kétséges, hogy Isten jobb bogyót is tudott volna teremteni, de nem kétséges, hogy mégsem tette meg..." Mindebből kiderül, hogy én is horgász vagyok; az voltam gyerekkorom óta, hat éve azonban, amikor megszületett a nagyobbik fiam, és messzebb jártam dolgozni, úgy döntöttem, azt a kevés megmaradt szabadidőt inkább vele töltöm. Az idén azonban a fiam látott egy horgászt, és kijelentette, hogy ő is szeretne horgászni. Ekkor nem csak neki, magamnak is váltottam újra engedélyt. Ketten elég sok halat fogtunk, mégsem ez volt a fontos, hanem az a felismerés, hogy valahogyan sokkal jobban haladtunk egymás megismerésében a vízparton; hogy az a szótlanság, az a csöndes figyelés tényleg jót tesz az idegrendszernek. Erre a felismerésre erősített rá Walton mester könyve, melyet a barátomtól kaptam. Nagyon szép bibliai idézet olvasható az elején, s a mű maga is gyakran utal a szentírásra. Jézus tanítványait főleg akkor sorakoztatja a szerző, amikor arról van szó, milyen nagyszerű jellemek a horgászok... Ebben az izgalmas, szórakoztató és elgondolkodtató olvasmányban az a különös, hogy a mai ember számára majdnem minden jelenete fiktívnek tűnik. Hárman gyalogolnak egy birtok felé, ahol vidrára fognak vadászni; út közben a solymász is, a vadász is a saját passzióját dicséri, és a horgász is. A vadásznak tetszik az, ahogyan a horgász beszél, és tanítványául szegődik. A vidravadászat után együtt maradnak, horgászgatnak, a fogást hol a fogadóba viszik, ahol a kedves fogadósné a kívánságuk szerint elkészíti nekik, hol odaajándékozzák egy tehenészlánynak, aki hálából dalolgat és tejet ad nekik. Szóval a történet idealizált; kivéve azokat a részeket, melyek a horgászatról szólnak. Mert azok valódiak. Es nem túloz akkor sem, amikor a horgászat örömeiről beszél. A legszebben az ezüst áramlatokról szóló részben. Az azóta született horgászkönyvek egy része szintén tanmese-szerű, ám nagy különbség, hogy Walton mester nem akar mindent megtanítani velünk; csak azt magyarázza el, hogyan tanuljunk. És többször is figyelmeztet arra, hogy figyeljünk egymásra. A barátomnak, aki mostanában azon szomorkodik, hogy az embereknek nincs, és talán nem is lesz már idejük arra, hogy verseket olvassanak, és épp ezért az egy másodperces mondaton gondolkodik, azt üzenem, hogy amikor az Isten legjobb bogyójáról olvastam a könyvben, éppen szólt a rádió, és egy szétdohányzott, de nagyon kedves női hang azt mondta, a munkások nem csak a munkanélküliségtől való félelem miatt rombolták szét az ipari forradalom idején a gépeket; és hogy a nagy technikai forradalmakat mindig olyan időszakok követik, amikor az emberek „magukba néznek, illetve egymás felé fordulnak", és épp ezért kell remélnünk azt, hogy ez a mostani is véget ér egyszer. Hát várjuk ki a végét, és lehetőleg az ezüst áramlatok közelében. Bakos András Beethoven-koncertek Munkatársunktól Csalog Gábor zongoraművész és Kcller András hegedűművész vendégszereplésével két Beethoven-estet rendeznek január 4-én és 5én a Szegedi Tudományegyetem Konzervatóriumának nagytermében. A koncerten a külföldi turné előtt álló művészek Beethoven hegedű-zongora szonátáit adjak elő. Keller András a nagyközönség előtt elsősorban az. általa alapított és világhírre vitt Keller-vonósnégyes révén ismert. Szólistaként elsősorban Bartók, Kurtág és más kortárs magyar szerzők műveit tolmácsolva fellépett Európa csaknem valamennyi országában és Japánban. Csalog Gábor itthoni tanulmányai után (legfontosabb tanárai Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Kurtág György és Schiff András volt) Sebők György tanítványa, majd asszisztense lett az amerikai Indiana University-n.