Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-19 / 296. szám

6 HELYI TÜKÖR KEDD, 2000. DEC. 19. KARACSONYI MEGLEPETÉS a MATCH-ban Hj On december 1. es 24 ko2ott karacsonyi bevásárlását ^^ V/r/^^ • '/Á icsonyi sorsjeggyel 3}andekoz7uk ^L^Lo^^r ' meg A sok sok Match nyeremény mellett akar * az egesz bevásárlás összeget is visszanyerheti! ' I MATÁ-1 Vegyen Kedvére Új ösztöndíjak a felsőoktatásnak Marad a Széchenyi, jön a Békésy Az Oktatási Minisztéri­um által kidolgozott új felsőoktatási oktatói és kutatói életpálya-modell része a vezető oktatói utánpótlást biztosító Bé­késy György Posztdokto­ri Ösztöndíj, valamint az egyetemi tanári pályázat előkészítését segítő Szé­chenyi István Ösztöndíj. Mindkét pályázatot 2001. február 28-án ír­ják ki. A Békésy György Poszt­doktori Ösztöndíjat 250 fiatal oktató, kutató (amelyből leg­alább 100 fő a felsőoktatási intézmények oktatója, kutató­ja) kaphatja meg. A pályázat egyszer nyerhető el, 36 hónap időtartamra. Pályázhatnak PhD (DLA) fokozattal ren­delkező, felsőoktatási intéz­ményben teljes munkaidőben, közalkalmazottként foglal­koztatott egyetemi/főiskolai adjunktusok és tanársegédek, főiskolai docensek, tudomá­nyos segédmunkatársak és tu­dományos munkatársak, a felsőoktatási intézményhez rendelt MTA kutatócsoportok tudományos segédmunkatár­sai és tudományos munkatár­sai, a felsőoktatáson kívülről pályázó kutatók. Az ösztöndí­jasnak magas színvonalú, egyetemi docensi (főiskolai tanári) követelmények teljesí­tésére felkészítő oktatási és kutatási tevékenységet kell végeznie, egyéni munkaterv alapján. Az ösztöndíjas időszak külföldi kutatómunka végzése esetén, intézményi hozzájárulással, legfeljebb két alkalommal és összesen 30 hónapra megszakítható, amely alatt az ösztöndíj fo­lyósítása szünetel. Az ösztön­díjas jogviszony megszűnik egyetemi docensi (főiskolai tanári, tudományos főmunka­társi) kinevezés esetén, felsőoktatási munkaviszony megszűnésekor, intézmény kezdeményezésére, ha a kura­tórium ezt jóváhagyja, szer­ződésszegés esetén. A támo­gatás összege a felsőoktatás­ban állományban lévők részé­re a fizetésen felül a garantált professzori bér (GPB) 20 szá­zaléka, azaz 46 ezer forint, amely pl. az adjunktusi mini­mummal együtt 161 ezer fo­rint. A felsőoktatáson kí­vülről pályázók a GPB 70 százalékát kapják illetmény­ként, ez szintén 161 ezer fo­rint. A Széchenyi István Ösz­töndíjat 150 fiatal, tudomá­nyos fokozattal rendelkező egyetemi docens vagy főisko­lai tanár pályázhatja meg. Pá­lyázhatnak PhD (DLA) foko­zattal rendelkező, felsőokta­tási intézményben teljes mun­kaidőben foglalkoztatott egyetemi docensek, főiskolai tanárok, tudományos főmun­katársak, illetve az egyete­mekhez rendelt MTA kutató­csoportokban foglalkoztatott tudományos főmunkatársak. A pályázat egyszer nyerhető el, 36 hónap időtartamra. Az ösztöndíjas időszak alatt ­munkatervben rögzített - ok­tatási és kutatási feladatokat kell megvalósítani. Az ösz­töndíjas időszak legfeljebb 12 hónapra szüneteltethető, és a szüneteltetés időtartamára az ösztöndíj nem folyósítható. Az ösztöndíjas jogviszony megszűnik egyetemi tanári (tudományos tanácsadói) ki­nevezés esetén, felsőoktatási munkaviszony megszűnése­kor, szerződésszegés esetén. A GPB 30 illetve 25 százalé­kának megfelelő illetmény­kiegészítéssel a nyertesek professzori illetményt kap­nak. A felsőoktatásról szóló törvény rendelkezik á Szé­chenyi István Ösztöndíjról, és ennek keretében arról, hogy a Széchenyi István Ösztöndíj odaítélésének rendjét minisz­teri rendeletben kell megál­lapítani. Jelenleg folyamat­ban van - a költségvetési tör­vény elfogadásával párhuza­mosan - a törvény ide vonat­kozó bekezdéseinek újabb módosítása. A módosítás tör­vényi keretek közé emeli a Békésy György Posztdoktori Ösztöndíjat is. K. G. Vasárnap délben a vá­sárhelyi Tornyai János Múzeum emeleti termei­ben nyílt meg a III. Vá­sárhelyi Kerámia Szimpó­zium alkotásai bemutató tarlat. Az idei, immár a III. Vá­sárhelyi Kerámia Szimpózi­um vendégeként dolgozott Ada Grossmann. Benkő Ilo­na, Krajcsovits Margit, La­borcz Mónika, Mészáros Gá­bor, Roskó Zsolt, Ujj Zsuzsa, Pagony Rita, Orosz Mária és Tuza László - sokan közülük már nem első ízben - a város három kerámiaipari cégénél, hogy azok segítségével meg­valósulhassanak az általuk megálmodott kerámiatárgyak, -alkotások. Az idén a vasár­nap délben, a Tornyai János Múzeum emeleti termeiben nyílt kiállításon a nagyérde­mű érdeklődő közönség is megcsodálhatta, s teheti még jó ideig, hogy hogyan sikerült lelket önteniük a lelketlen agyagba vagy porcelánba az alkotóknak. A tárlat megnyitóján Al­mási István alpolgármester köszöntötte az alkotóművé­szeket, majd Laczkó Ibolya ros mintegy négyszáz fazeka­sának kerámiáit (a múzeumot 1905-ben alapították), majd 1912-ben az akkor legjelentő­sebb, legismertebb képzőmű­vészek: Tornyai János, Pász­tor János, Kallós Ede, Rub­leczky Géza, Rudnay Gyula megalapították a majolikagyá­rat, hogy ápolják, s tovább fejlesszék a mesterségbeli tra­díciókat. E hagyományt kö­vetve jött létre jóval később a FIM Alföldi Porcelángyár, majd '90-es évek elejének a privatizációját követő három új vállalat. Ez utóbbiak tették lehetővé, technológiájuknak és anyagi alapjaiknak a kera­mikusok rendelkezésre bocsá­tásával, hogy immár harma­dik esztendeje minden évben tíz-tíz alkotóművész dolgoz­hasson náluk. Az első szim­pózium után, a második „Az anyag határain" címmel, míg a harmadik „Az idol" címmel jött létre. Ez utóbbi figyelemremél­tó, meghökkentő, sőt kerámi­aként néha-néha elképzelhe­tetlen alkotásai láthatók a Tornyai János Múzeum va­sárnap délben megnyílt tárla­tán. Korom András Tanulságos esetek - drága tanulópénzzel Társasházi társastánc Megnyílt a III. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium tárlata Idolok és bálványok Sok érdekes alkotás láttán csodálkozhatott a közönség. (Fotó: Tésik Attila) művészettörténész, a Magyar Alkotók Országos Egyesülete titkára mondott ünnepi beszé­det. Még 1998-ban rendezték meg az I. Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumot, mégpedig azért, mert a záró kiállításnak helyet adó múzeum, illetve Vásárhely tűzállóanyag-gyár­tó cégei közösen a várossal el­határozták, hogy az évente megrendezett őszi Tárlat mellett legyen látható ta­vasszal egy kortárs kerámia kiállítás is. Mégpedig a múze­um névadója, Tornyai János tiszteletére, aki úgy alapozta meg a közgyűjteményt, hogy annak idején, még a század­fordulón, összegyűjtötte a vá­Az érdekeiket védő Olajos utcai tulajdonosi közösség - a tettlegességig fajuló vita után - bár zaklatottan, de körültekintően igyekezett dönteni az intézőbizottság tagjainak megválasztásáról. (Fotó: Karnok Csaba) ségeinek tagjai kispénzű em­berek. Ráadásul Szegeden is egyre többet hallani olyan panaszt, hogy egy-egy ügyes­kedő közös képviselő mellett - különösen, ha bizonyos számú támogatóra is sikerül szert tennie - szinte kiszol­gáltatottá válhatnak a tulaj­donosok. Nem csoda, hiszen a korábban bérlőként élők nem szólhattak bele a ház dolgaiba, ezért sokan elfeled­keznek arról, hogy tulajdo­nosként ma már tők diktálhat­nak és nem a közös képvi­selő. A tények azonban azt iga­zolják - példaként említhető Budapesti körüti. Olajos ut­cai vagy Kálvária sugárúti la­kóközösség is -, hogy akad­nak olyan tulajdonosok, akik legfeljebb saját kárukon okulva látják ezt be. Hiába fi­gyelmeztetik ugyanis őket körültekintőbb társaik, azt nem fogadják el. így a közös képviselők - számukra elő­nyös feltételekkel - kedvez­ményesen használhatnak, ad­hatnak bérbe közös helyisé­geket, bízhatnak meg szak­embereket különböző mun­kák elvégzésével, súlyosabb esetekben pedig - többek kö­zött - „elfelejtik" befizetni a közüzemi díjakat. Ez utóbbi azonban nem csupán azt je­lentette például a Kálvária sugárút lakóközössége szá­mára, hogy vízkorlátozással sújtották őket, de kiderült: pénzük jelentős része is kike­rült ellenőrzésük alól. De példaértékűnek tekint­hető a Olajos utcai 238 laká­sos társasház legutóbbi közgyűlése is, amelyen bebi­zonyosodott: néhány embert fel lehet biztatni úgy, hogy azok akár a fenyegető fellé­péstől, mi több, a tettleges­ségtől sem riadnak vissza, hogy elhallgattassák tulajdo­nosi jogaikkal élni kívánó társaikat. Azokat, akik szá­mon szerették volna kérni az előző közgyűlésen már levál­tott közös képviselőn, hogy milyen megbízás alapján köl­tött el súlyos százezreket a közösség pénzéből. A sok tanulsággal szolgáló ügy persze nem most kez­dődött. Ez év tavaszán már a lakóközösség tagjai közül egyre többen belátták, hogy a ház dolgaival kapcsolatban nincs minden rendben. A vi­tás kérdések tisztázásától azonban közös képviselőjük, T. L. elzárkózott. Nemcsak erkölcsi bizonyítványát, a kö­zös képviselői teendők ellátá­sát igazoló megbízási szer­ződését nem volt hajlandó éveken át bemutatni, hanem önkényesen döntött a lakókö­zösséget érintő nagyobb be­ruházásokról is. Hiszen meg­bízást adott(?) a több milliót igénylő lapostető felújítását, pontosabban annak beépítését célzó munkálatok megtervez­tetésére, majd amikor ennek bejelentésekor a közgyűlésen kitört a „háború", akkor újabb akcióba fogott: a gáz­vezetékek egy részének felú­jításába kezdett. Természete­sen ez utóbbi esetben is kész tények elé állítva a tulajdono­si kört. T. L. az erre vonatko­zó észrevételeket, csak úgy mint más, számára ked­vezőtlen kérdést válaszolatla­nul hagyott. Arra sem méltat­ta állítólagos megbízóit, a tu­lajdonosokat, hogy megma­gyarázza: miért fizetett több mint háromszázezer forintot a társasház szervezeti és műkö­dési szabályzatának elkészíté­séért, amikor az a házi jogta­nácsadó sorozat kiadványa­ként gyakorlatilag „fillére­kért" beszerezhető lett volna. T. L. erősen kifogásolható magatartását számon kérte a több mint negyven lakó ­akik már megelégelték a re­ménytelen küzdelmet - érde­keit képviselő ügyvéd is, de hiába. T. L. még azt a kétség­telen tényt is igyekezett cá­folni, hogy az ügyészség számviteli fegyelem megsér­tése és magánokirat-hamisítás ügyében vádat emelt ellene a Szeged Városi Bíróságon. Végül a tulajdonosok és a közös képviselő, illetve han­goskodó hívei között kiala­kult heves vita a tettlegessé­gig fajult. A kedélyek a rendőrség kiérkezését kö­vetően csillapodtak le, és T. L. - határozatképtelenségre hivatkozva - bezárta a köz­gyűlést. A jelenlévők többsége azonban elfogadta a szám­vizsgáló bizottság elnöke ál­tal megnyitott ismételt köz­gyűlést, amelynek résztvevői, tekintettel a lezajlott esemé­nyekre, nem egyetlen közös képviselőt, hanem háromtagú intézőbizottságot választottak a ház ügyeinek intézésére. Ez azonban nem lesz könnyű feladat, mert mára kiderült: a társasháznak „csak" a vízdíj­hátraléka közel 400 ezer fo­rint. Emellett több zárószin­ten lévő lakás beázik, így a tetőfelújítás is a jogos igé­nyek közé tartozik, azaz túl sok a megválaszolatlan kér­dés, amelyek egyike: vajon miként záródik majd a bíró­sági tárgyalás? Sikerül-e és mennyit visszaszerezni a tu­lajdonosok hozzájárulása nél­kül elköltött százezrekből? Vagy a veszteséget a történ­tek „tandíjaként" kell elfo­gadnia az érintetteknek? Az ügy tanulsága azonban min­denképpen túlnyúlik e lakó­közösség gondjain, hiszen esetük nem egyedülálló. N. Rácz Judit Az or­szág­gyűlés 1997. de­cemberé­ben fo­gadta el a társashá­zakról szóló törvényt, amely - úgy tűnik - a gyakorlatban nem egé­szen váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egyre több olyan esetről lehet ugyanis hallani, amely igazolja: túl sok még a kiskapu, amelyet egy „rátermett" közös képvi­selő kihasználhat. A tu­lajdonosok pedig gyak­ran csak azt veszik ész­re, hogy a társasházi kö­zösség számlájáról rész­ben vagy egészben el­folyt a befizetett pénz. A rendszerváltás után, az egykori tanácsi, állami laká­sok bérlői nagy megelége­déssel fogadták a lakáspriva­tizáció hírét. Az abban rejlő csapdával azonban sokan csak napjainkban szembesül­nek. Különösen igaz ez a 60­as 80-as évek között, főként vasbeton paneles technológi­ával épült szociális bérlaká­sok esetében. A kérdés pedig az, hogy ki finanszírozza a lakótelepek rehabilitációját, hiszen ezen házak lakóközös-

Next

/
Oldalképek
Tartalom