Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-12 / 290. szám
KEDD. 2000. DEC. 12. SPORT 11 Medikémia: következik a Gorzow A Pick már a moszkvai visszavágóra készül Közös szurkolói és csapatsiker » "5. *«• * t m Ü4TS Jtajp M. » m ' " * 5 f. p % m ;JSri - | < % 1 A •P/f * J i ja ^y w (Jkíf* É Imi VtW » • w -: g Egymást biztatták a jobb teljesítményre a szegedi játékosok, mint a képen szereplő Rosta, Eklemovics, Németh és Buday arca is elárulja. (Fotó: Gyenes Kálmán) reflektor röplabda A Medikémia férfi röplabdacsapata a svájci Concordia MTV Nafels ellen mutatkozott be az Európai Elcsapatok-kupájának csoportküzdelmeiben. A debütálás nem sikerült, a vendégek 3:l-re nyertek az újszegedi Sportcsarnokban. Szerdán, 16.30-tól Lengyelországban, a Gorzow ellen folytatja a szereplését a Szeged. - Milyen tapasztalatokat szűrt le a Concordia Nafels elleni találkozóból? kérdeztük Nyári Sándort, a Medikémia Szeged vezetőedzőjét. - A Nafels lényegesen jobb anyagi kondíciókkal rendelkezik, ezért Európából és a tengerentúlról is meghatározó játékosokat tudott igazolni. Bár már az edzésmunkájuk is intő és figyelmeztető volt, mégsem gondoltam, hogy az első megnyert szettünk után olyan precízen és konokul röplabdázva állják a sarat. Mi a tudásunk hatvan-hetvenszázalékát nyújtottuk, s azt már korábban tapasztaltuk, hogy nemzetközi szinten ez szinte semmire sem elég. - A lengyel riválisról sikerült valamilyen információt szerezni? - Sajnos, nem sokat... Az biztos, hogy két válogatott erősíti a soraikat. Az tény és figyelmeztető lehet a számunkra, hogy a Gorzow idegenben is 3:0-ra verte a Navokosárlabda Munkatársunktól KNC-SalgótarjánVásárhelyi Kosársuli 79-82 (21-22,14-20, 20-17,24-23) NB I B csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés. Salgótarján, 200 néző. Vezette: Pázsitka. Hegedűs. Kosársuli: ELEK (8), BŐDI (13/3), SZIL SZ. (10), Bere (9), TORNYOS (22). Csere: Szabó (1), Czibere (5/3), Czifrák (8), Bartucz (6). Edző: dr. Elek András. A bajnokság legutóbbi fordulójában, a második helyezett Tiszaújváros ellen is jól helyt állt a vásárhelyi gárda, ám ennek ellenére hatalmas meglepetés, hogy Bődiék ezúttal idegenben nyertek. Ráadásul azt a Salgótarjánt győzték le, amelynek otthoBudapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 49. heti totónyeremények a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 106 db volt, nyereményük egyenként 105 ezer 223 forint. 13 találatos szelvényt 150 darabot találtak, ezek nyereménye 15 ezer 448 Ft, a 12 találatosok (3791 darab) 782, míg a 11 találatos szelvények 293 dari együttesét. Ennek alapján az jósolható, hogy színvonalas és nehéz mérkőzés vár ránk. - Milyen esélyekkel lépnek pályára? - Egyértelműen a házigazdák a találkozó esélyesei, akárcsak mi az újszegedi Sportcsarnokban a svájciak ellen. Ha nyugodtan és jól röplabdázunk és nem tiszteljük nagyon a Gorzowot, meglephetjük vendéglátóinkat - de ehhez nagyon jó egyéni teljesítményekre lesz szükségünk. A kezdőcsapaton nem változtatok, vagyis a Torma, Mészáros, Nyirka, Bunford, Hulmann, Jánosi hatos lép majd parkettre, liberóként pedig továbbra is Petheőre számítok. A Medikémia tegnap az indulás előtt könnyed, átmozgató jellegű edzést tartott, majd 12 órakor buszra szállt a küldöttség, s az a fővárosig repítette őket. Ott a Keleti pályaudvarról startoló vonattal utaztak tovább Mondiék, s ma reggel 7 órakor - amennyiben tartotta a menetidőt a szerelvény - érkeztek meg Poznanba. Ismét busz következett, a mintegy 80 kilométerre fekvő Gorzowig. A meccs helyszínén ma délután edzést tart a Medikémia, de az is elképzelhető, hogy még szerda délelőttre is beiktat egy könynyebb tréninget Nyári Sándor vezetőedző. Az összecsapás pedig szerdán 16.30-kor kezdődik. A 7. csoport állása az első forduló után: 1. Gorzow 110 3:0 2 2. Nafels 110 3:1 2 3. Medikémia 10 1 1:3 1 4. Navodari 10 1 0:3 1 Imre Péter nában a Szedeák és a Kecskemét is kikapott. A vendégek szinte végig vezetve, egészen jól védekezve diadalmaskodtak. A hazaiak mindössze kétszer, ám nagyon rövid időre vették át a vezetést. Döntő fontosságúnak bizonyult, hogy a Kosársuli centerei 40(1) lepattanót szedtek össze, míg a bedobok és az irányítók 21(!) alkalommal szereztek labdát. Különösen Tornyos nyújtott kiváló teljesítményt, mindkét palánk alatt korlátlan úrnak bizonyult, ráadásul a kipontozódásáig a pontszerzésből is kivette a részét. A junioroknál: KNC-Salgótarján-Vásárhelyi Kosársuli 105-89 (39-22, 17-18, 26-27, 23-22). A legjobb vásárhelyi dobók: Szabó (21/6), Kováts (18), Lengyel (14), Mihalkó (10/3). forintot fizetnek. A 10 találatos szelvények nyereményösszege a nettó 50 forintot nem érte el, ezért a 11 találatos szelvények között osztották fel az alapot. Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt, 5 találatos szelvényt 3 darabot találtak, nyereményük egyenként 83 ezer 666 Ft, míg a 4 találatosokra (115 darab) 866 forintot fizetnek. kézilabda A Pick Szeged szombati, élményszámba menő játékáról még két nappal az esemény után is beszéltek a drukkerek. A legtöbben azt emelték ki, hogy most igazán egymásra talált a két és félezer szurkoló és a csapat. Az előbbiek az első másodperctől az utolsóig űzték, hajtották kedvenceiket, akik pedig vevők voltak erre a sportszerű biztatásra. Úgy küzdöttek a szegedi játékosok, annyira akarták a sikert, mint ebben a bajnokságban még soha. A legtöbb szegedi drukker azért bosszankodik, hogy nem lehet ott a visszavágón. Ginál János, az idegenbeli mérkőzéseken való részvétel egyik főszervezője mindent elkövetett, hogy valahogyan eljussanak a szurkolók Moszkvába, de bárhogyan is osztotta és szorozta a vízilabda Természetesen a Tabán Trafik Szeged férfi vízilabdacsapatának háza táján mindenki jobban örült volna, ha Nitsovitsék vasárnap nyertek volna Egerben, de a döntetlennel sem szállt el az esély a hat közé jutáshoz. Ha rápillantanak a tabellára, akkor a gárda legnagyobb drukkereinek még a maradék életkedve is elszáll. Hisz' azon mi is áll? A vasárnapi ellenfél, az Eger együttese 11 ponttal a hatodik, a Tiszapartiak eddig 10 pontot harácsoltak össze, s ez pillanatnyilag a 7. helyhez elegendő csupán. Nem beszélve arról, hogy míg Módéknak már csak egyetlen találkozójuk van hátra az alapszakaszból, addig a Heves megyeiek még kétszer ugranak a medencébe. így nézve, nem túl rózsás a helyzet. A csütörtöki záró fordulóban a trafikosok a címvédő kiadásokat, óriásira rúgott volna a költség. Sokan megpróbálták a Tisza-partiak sikerének hátterét boncolgatni. Egyesek szerint az orosz bajnok túl könynyelműen vette a Pick Szegedet. Minden bizonnyal a Kiskőrös tudása, játékstílusa alapján készítette fel Makszimov edző a csapatát. Az tény, hogy a kezdetben alkalmazott 5 plusz egyes védekezésük hamar csődöt mondott, s kénytelenek voltak a hatos falra áttérni. De ugyancsak nem vált be az oroszoknak a lerohanásos játékstílusuk, amivel a Kiskőröst olyannyira meglepték, hogy annak idején 30-18-ra győzték le a magyar csapatot a saját pályáján. Itt ez nem érvényesült, mert a Tiszapartiak támadásban kevesebbszer hibáztak. A Pick védekezéséről pedig külön fejezetet lehet nyitni, hiszen ilyen agresszíven, ugyanakkor durvaságtól mentesen talán csak az elmúlt bajnokság tavaszi idényében az újszegedi Sportcsarnokban rendezett DunaFTC-t fogadják, míg az egriek a Szőnyi úti uszodában a BVSC vendégszeretetét „élvezhetik". Ezzel nekik még nincs vége, rá három napra, december 17-én a listavezető Honvéddal még farkasszemet néznek a tényleg csodálatos Bitskey Aladár uszodában. Ha már itt tartunk, engedtessék egy megjegyzéssel élnem: a sportszerűtlenség netovábbja az alapszakaszt követően egy sorsdöntő ferr elleni mérkőzésükön játszottak. Tamás Sándor megbízott edző dirigálásával pedig jól variálták a hatos falat és az 5+l-es védekezési formát. Azzal pedig, hogy rendre kiléptek az éppen labdát kapó orosz játékosra, teljesen széttördelték a támadásaikat, valamint elbizonytalanították a moszkvaiakat. Szólni kell Bajusz Sándor teljesítményéről is, akiről Hajdú János nem is olyan régen még azt mondta: a jelenlegi játéka nem üti meg a válogatott szintjét. Isztambulban egy félidő alatt 12 gólt lőtt a Besiktasnak, most pedig a Pick góljainak majdnem az egyharmadát (9-et) ő szerezte. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a Tisza-parti együttes csapatkapitányában mindig sokkal több van, mint amennyit eddig a bajnoki mérkőzéseken mutatott... Tamás Sándor edző nagyon szerényen fogadta a gratulációkat. Mindenkinek csak azt mondta: „A siker a srácokkal elvégzett közös munkánk eredménye." Arra mérkőzés lejátszására engedélyt adni. A versenybizottság jóvoltából az egriek úgy „lépnek pályára" a Honvéd ellen, hogy pontosan tudják, nekik milyen eredmény „kell" a hat közé jutáshoz... A papírforma alapján az UPC Eger már nem szerez több pontot az alapszakaszban. Mind a BVSC-vel, mind pedig a Honvéddal szemben erre minimális az esélye. Hangsúlyozom, a a kérdésre pedig: hogy megnézte-e a találkozóról készült videofelvételt? - mosolyogva így válaszolt: - Csupán azért tekintem meg újból a mérkőzést, hogy kielemezzem, hol módosítsam a taktikát a visszavágóra. A sikerünk egyik titka, hogy nem tudtak bennünket lerohanni. Igaz, már nem rendelkeznek egy akkora egyéniséggel, mint Krivoslikov, aki eddig a Moszkvának, de az elmúlt héttől kezdve már a spanyol Leonnak szerzi a gólokat. Azt már most elárulhatom, hogy a visszavágón nem ugyanilyen felállásban játszunk, mert tudjuk, a hétgólos előny nem akkora, amit ne lehetne ledolgozni. A szakember kifejtette még, hogy nagyon elégedett volt a játékosaival, akik szigorúan azt csinálták a pályán, amit előre megbeszéltek, s amikor kellett, időben váltani tudtak harcmodort, s nem a játékvezetők eléggé sűrűn előforduló tévedéseit minősítették. Süli József papírforma alapján. A Szeged a Fradit fogadja, s bár ebben a párosításban is a fővárosiak a favoritok, azért nem teljesen reménytelen a Tisza-partiak helyzete. Elég csak visszaemlékezni az Újpest, illetve a BVSC elleni hazai derbikre. Úgy kaptak ki Tóth Ivánék előbb 6-5-re, majd 7-5-re, hogy mindkét találkozón már 4-l-re is vezettek. Szóval nincs veszve semmi, s még az is könnyen elképzelhető, hogy a zöldek ellen nem csak a győzelem, már a döntetlen is azt jelentheti, hogy a Tabán Trafik Szeged január közepén a legjobb hat között kezdhetné el a bajnoki rájátszást. Egy héten belül mindenre választ kapunk. A bajnokság állása: 1. Honvéd 9 8 _ 1 106-55 16 2. Vasas 9 8 _ 1 112-64 16 3. BVSC 9 7 1 1 95-59 15 4. FTC 10 6 2 2 113-82 14 5. l)TE 10 4 4 2 77-65 12 6. Eger 9 4 3 2 74-67 11 7. Szeged 10 4 2 4 74-72 10 8. KS1 10 2 3 5 61-93 7 9. Szentes 10 2 1 7 56-81 5 10. OSC 10 2 8 74-114 4 II. Szolnok 10 1 1 9 62-107 3 12. MAFC 10 3 7 56-101 3 Szélpál László ÉLEN A SZEVIÉP-SZEGED KE. A Csongrád megyei NB I B csoportos kosárlabdacsapatok közül a Szeviép-Szeged KE női együttese van a legelőkelőbb pozícióban, a Királytanítványok vezetik a bajnokságot. A férfiaknál a NaturtexSzedeák a harmadik, a Vásárhelyi Kosársuli pedig a hetedik. Női B csoport állása: 1. Szeged KE 12 1 1041-793 0,962 2. Baja 11 2 1085-882 0,923 3. Monor 11 2 953-831 0,923 4. MAFC 8 5 896-881 0,808 5. Szarvas 4 9 909-995 0,654 6. Debrecen 3 10 776-947 0,613 7.12 karátos 211 745-912 0,577 8. KÉSZ 1 12 806-970 0,538 Férfi B csoport állása: 1. MAFC 10 1 1045-789 0,955 2. Tiszaújváros 11 2 1141-1012 0,923 3. Szedeák 9 4 1235-889 0.846 4. Kecskemét 8 5 1170-949 0.808 5. Debrecen 7 5 922-790 0,792 6. Salgótarján 6 7 1012-1079 0.731 7. Vásárheiv 3 9 791-1127 0,625 8. Nagykdrös 1 10 811-1091 0,545 9. Miskolc 0 12 799-1200 0.500 HAT KÖZÖTT AZ SZVPS CSAPATAI. Az országos I. osztályú fiú utánpótlás vízilabda-bajnokság alapszakaszának záró fordulójában a Szegedi Vízipóló Suli korosztályos csapatai a Vasas ellen, idegenben szálltak vízbe. Eredmények, ifjúságiak: Vasas-SZVPS (edző: Éles Vilmos) 8-9; a vendégek góljait Éles (6), Szőcs G. (2) és Kerekes szerezte. Serdülők: Vasas-SZVPS (edző: Éles Vilmos) 7-6; gólszerzők: Sándor (2), Kovács, Várkonyi, Horváth, Szaniszló. Gyermekek: Vasas-SZVPS (edző: Lakó Gábor) 8-6; gólszerzők: Barna (3), Szőcs (2), Szabó. A Szegedi Vízipóló Suli mindhárom korosztályos csapata az első hat között végzett, így tavasszal a „felsőházi" rájátszásban folytatják majd. ÖNKORMÁNYZATIKUPA. Az ásotthalmi Sportcsarnokban december 16-án második alkalommal rendezik meg a Csongrád megyei települések önkormányzati-kupa teremlabdarúgó-tornáját. A csapatokban minden olyan személy futballozhat, aki a településük önkormányzatának vagy fenntartott intézményének alkalmazottja, illetve képviselőtestületének tagja. Azok viszont nem szerepelhetnek, akik az elmúlt két évben a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség által rendezett bajnoki mérkőzésen játszottak. Nevezni december 13-ig a következő címen lehet: 6783 Ásotthalom, Béke u. 3. Bővebb felvilágosítás a 62/291-408, valamint a 62/291-090-es telefonszámon kérhető. MÁSODIK FORDULÓ. A második fordulót rendezték meg a Csongrád megyei sakkcsapatbajnokságban. Eredmények: Hódmezővásárhelyi Sakk SE II-Röszkei Sportkör 6:6, Szegvári Tanácskozó Sakk Club-Budalakk SE II. 1:11, Szatymazi SE-Szentesi Spartacus II. 3,5:8,5. A Portál II. csapata szabadnapos volt. KÖZGYŰLÉS. A Móra Ferenc Horgászegyesület értesíti a tagságot, hogy éves közgyűlését, amely egyben tisztújító választás is, december 17-én (vasárnap) délelőtt kilenc órakor tartják Szegeden a Helyőrségi klubban (Victor Hugó u. 6). SZILVESZTERI FOCI ZÁKÁNYSZÉKEN. A zákányszéki sportcsarnokban az év utolsó három napján ismét megrendezik a hagyományos szilveszteri Uhlsport-kupa kispályás labdarúgótornát. Nevezni december 22-ig lehefa 62/290-345, vagy a 06-20/3328490-es telefonszámon. Játékos sportvetélkedő Munkatársunktól A Szeged Városi Sportigazgatóság, az Arany János Általános Iskola és a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karának negyedéves rekreáció-testnevelés szakos hallgatóinak közös szervezésében ma rendezik meg az idei tanév diákolimpiai sorozatának játékos sportvetélkedő részét. Az esemény 14 órakor kezdődik és az Arany János iskola tornacsarnokában lesz. Bravúr Salgótarjánban Totónyeremények Pólómatele, sok „ha"-val... Tóth Iván a szentesiek után az egriek szemét is kivédte. Csütörtökön jöhet a Fradi... (Fotó: Gyenes Kálmán)