Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-11 / 289. szám

Keleti io€Í A labdarúgás magyar barátainak igazán nincs okuk a panaszkodásra 2000 decemberében. Hiszen a csapa­tok ily' hideg, szeles időben nem lépnek pályára (így az­tán a silány teljesítmények láttán sem kell harcba száll­nunk a könnyeinkkel...), míg (liga)válogalotlunk ugyan kikapott az olasz bajnokság élmezőnyébe még véletlenül sem sorolható Perugiától, de Bicskey Bertalan annyi biz­tató jelet látott, hogy belékáprázott a szeme. Aztán arról se feledkezzünk meg, hogy a legnépszerűbb egyesület, a Fradika, az első helyen tanyázik, s Verebes (Mágus) Jó­zsef is megtalálta új csapatát Pápán. A felhőtlen örömhöz most már csak arra lenne szük­ség, hogy azok a fránya sportlapok még véletlenül se kö­zöljenek az elmúlt szezont értékelő írásaikhoz bajnoki táblázatot. De bizony megteszik. Igy aztán az unalmas óráiban olvasgató szurkoló a következő tényekkel szembe­sülhet. 2000 telén a 12 csapatos első osztályban a Debre­cen, mint az utolsó kelet-magyarországi, NB l-es labdarú­gó-csapat, kieső poszton várja a bajnokság folytatását. Míg az NB 1/B Keleti csoportjának első helyén (ami, ugyebár a feljutásra jogosító pozíció), a Budapesti VSC tartózkodik. S ha valaki még ahhoz is veszi a bátorságot, hogy alá­merül az amatőr bajnokságok adataiba, azt is megtudja: Miskolc első számú csapata (Borsod Volán) az NB ll-ben viaskodik ellenfeleivel, Salgótarján egykor nagy derbijei­ről híres SBTC-jének most csak a megyei bajnokságra futja. Békéscsabán egyelőre annak örülnek, hogy együtte­süknek minden esélye megvan arra, hogy bent maradjon a második vonalban, míg Szeged legjobb gárdája után kutatóknak is az NB lll-ig kell lapozniuk a táblázatos sta­tisztikákban. M ár ennyi tényből is levonható a következtetés: Ke­let-Magyarország labdarúgása (csak a labdarúgá­sa?...) nagyon nagy bajban van. De érkeznek azért re­ményt keltő hírek is a keleti végekre: a stadionépítési programba, „érdemeikre való tekintettel" bekapcsolódhat Miskolc és Szeged is. Hogy ezekben a szép sportközpon­tokban ki kergeti majd a labdát, még kérdés. Amíg pedig erre választ kapunk, szurkoljunk a Debrecennek. S örül­jünk annak, hogy feltalálták a televíziót... Bátyi Zoltán kosárlabda Munkatársunktól Az újszegedi Sportcsar­nokban rendezték az or­szágos ifjúsági leány ko­sárlabda-kupa középdön­tőjét. A Szeged KE együt­tese a négyes csoportban a második helyen végzett, így kiharcolta a nyolcas fi­náléba kerülést. Eredmények: Szeged KE—DKSK 99-66(26-11,23-17, 30-12, 20-26) A legjobb szegedi pont­szerzők: Kiss (30), Lalus­ka (20), Pungor (14). Szeged KE-MAFC 120-62 (40-13, 39-16, 26-20, 15-13) A legjobb szegedi pont­szerzők: Kiss (36), Lalus­ka (35), Pungor (20). Szeged KE­BSE 75-101 (14-25, 29-27, 15-30,17-19) A legjobb szegedi pont­szerzők: Kiss (19), Lalus­ka (15), Szúcs (15). A viadal végeredménye: 1. BSE, 2. Szeged KE, 3. DKSK, 4. MAFC. A torna legeredménye­sebb pontszerzője: Kiss Nikolett (Szeged KE) 85 ponttal. cselgáncs Neu EB-ötödik Krajkó Gyula tanítványa há­rom ellenfelén túljutva az elődöntőben egy portugállal küzdött. A Tisza-parti spor­toló sokáig vezetett, ám az utolsó percben az ellenfele a maga javára fordította a meccset. A bronztalálkozón a csalódott Neu a francia ri­vális yukóból szerzett elő­nyét még kiegyenlítette, ám a gall újabb, pontértékú do­bására már nem volt válasza, így az ötödik helyen végzett az SZVSE kiválósága. Munkatársunktól Az elmúlt héten Ciprus szigetén elkezdődött a junior cselgáncs Európa-bajnokság. A larnacai viadalon a ma­gyar válogatott a 90 kg-os Hadfi és a +100 kg-os Szilá­gyi révén két bronzéremmel kezdett. Tegnap a Szegedi VSE dzsúdósa, Neu Gábor is tata­mira lépett a 66 kg-ban. Év sportolói díjátadás - gálaműsorral Budapest (MTI) Hatszáz személyes vacso­ra és szfnes músor keretében kerül sor az Év sportolói ün­nepélyes eredményhirdetésre és gálaestre december 19-én a Budapest Kongresszusi Központban. A legjobbak ál­lami vezetők, művészek, va­lamint a hazai sportélet ki­emelkedő képviselőinek je­lenlétében vehetik át a meg­érdemelt díjakat. A magyar sport csillagait a legnépszerűbb hazai elő­adók szórakoztatják. Fásy Adám, a Miss Universe Hun­gary igazgatója állította össze és rendezi a műsort, amelyben felvonulnak a szépségkirálynők is. A nyitó tánc után a sydneyi olimpiá­ra emlékeznek, majd szín­padra lép többek között az Irigy Hónaljmirigy, Keresz­tes Ildikó, a No Smoking, Délhúsa Gjon és Xantus Barbara. A Moulin Rouge táncosai is bemutatják tudá­sukat, a záró képet tűzijáték követi. A gálaestet december 27­én és 28-án felvételről köz­vetíti az m 1. Raiffeisen BANK Szeged­hűmmel mcm KO»wtm «roM«»A *tr ÖÉLMAQYAR0RS2ÁQ GUMIIPARI TSST TESCO IJltif-VI kézilabda Edzők a leldtőn Nem volt nehéz észre venni őket, hiszen egymástól ­bár nem vagyok biztos, hogy tudtak a másikról - há­rom méterre ült két ismerős kézilabdas szakember. A valamikori magyar szövetségi kapitány, a Honvéddal bajnoki elmet szerző Kovács László Hajdú János mel­lett foglalt helyet. Mfg Veszelin Vujovics, az olimpia után lemondott jugoszláv szövetségi kapitány néhány honfitársával Ult a lelátón. Azt bizonyára sokan tudták, hogy egyikőjük sem az orosz csapat játékát akarta fel­térképezni, annál inkább arról van szó, hogy a novem­beri elnökségi ülés határozatának megfelelően edzőt keres a Pick Szeged. Hogy végülis kettejük közül valaki leül-e a szegedi kispadra, az egyelőre bizonytalan. Az orosz bajnok vesztesen távozott Szegedről Pick-hétcsapás a Moszkvára Továbbjutott az SZKE Bajusz Sándor (felugorva kapura lö) megismételte isztambuli formáját, s kilencszer vette be az orosz bajnok kapuját. (Fotó: Gyenes Kálmán) Pick Szeged­CSZKA Moszkva 26-19(12-7) Férfi EHF-kupa, nyol­caddöntő, első mérkőzés. Újszegedi Sportcsarnok, 2500 néző. Vezette: Vo­dopivec, Krasna (szlové­nok). Pick Szeged: PERGER ­Berta 1, BECSI 5, Doros, ROSTA I. 2, BAJUSZ 9 (2), Németh 2. Csere: NAGY Z. (kapus), Eklemovics 2, BUDAY 5 (3), Oláh. Meg­bízott edző: Tamás Sán­dor. Moszkva: Stehevelev ­Csernyavsin, Ignatov 1, IVANOV 8 (4), Gricsenko, Kamanyin 4 (2), Deni­csenko. Csere: Popov (ka­pus), Lusnyikov 1, Szafo­nov 2, Dracsev 3 (2), Kudriavcev. Edző: Vlagyi­mir Makszimov. Kiállítások: 10 ill. 14 perc. Hétméteresek: 6/5, ill. 10/8. Az eredmény alakulá­sa: 6. p.: 3-1, 12. p.: 5-5, 13. p.: 5-6, 27. p.: 12-6, 34. p.: 13-9, 41. p.: 16-11, 44. p.: 19-14, 54. p.: 21-18, 57. p.: 24-19. Már a mérkőzés előtt egy órával a régi hangulat uralko­dott az újszegedi Sportcsar­nokban. Szinte izzott a leve­gő, zúgott a biztatás, s még a nagyon lelkes B-közép által szervezett trombitaszólóval elénekelt Magyar Himnusz sem „lógott ki" a sorból. Ta­más Sándor edző igazi meg­mérettetésnek minősttette az orosz bajnok elleni mérkő­zést: - Most mindenki bebizo­nyíthatja, hogy alkalmas-e a nagyobb feladatok végrehaj­tására - jelentette ki a tréner. A másik oldalon az oroszok csendesen, de nagyon fegyel­mezetten melegítettek, míg Makszimov edző elégedetten szemlélte játékosai mozgását. A lelátón helyet foglaló Haj­dú János szövetségi kapitány arra a kérdésünkre: verhető-e az orosz együttes, a követke­zőt válaszolta: „Miután Kri­vocslikov, az olimpiai bajnok orosz válogatott szélsője át­igazolt a spanyol Leonba, tíz­tizenkét góllal gyengült meg a CSZKA. Számomra az nem kérdéses, hogy nyer-e a Pick, csak az a bizonytalan, hogy elegendő lesz-e az előny a visszavágóra." Rögtön kirajzolódott a két csapat taktikája: a Pick na­gyon fegyelmezetten és fi­gyelmesen védekezett. A lab­dás játékosra azonnal kiléptek a szegediek. Az oroszok pe­dig nagyon megbecsülték a labdát, s csak tiszta helyzet­ben célozták meg Perger ka­puját. Az is egyértelművé vált, hogy a hazai hibákat, a hírüknek megfelelően, gólok­kal használják ki. Ennek tud­ható be, hogy a kétgólos Pick­vezetés a félidő közepére nem csupán elfogyott, hanem a vendégek szerezték meg a ve­zetést. Tegyük hozzá, hogy először és utoljára... Tamás Sándor időt kért, s arra ösztö­nözte a játékosait, hogy ne cifrázzák a támadásokat, vál­lalkozzanak bátran lövésre. Annyira megfogadták a Ti­sza-parti kézilabdásuk tréne­rük tanácsát, hogy zsinórban hétszer vették be a hatalmas termetű Stehevelev kapuját. Különösen Bécsi, valamint Bajusz „érezte" a legjobban a góllövést. Természetesen a szegedi előny növelésében közrejátszott Perger kapus is, akinek a 13. perc után legkö­zelebb csak a 29. percben tud­ták a moszkvaiak megzörget­ni a hálóját. Azonban a bünte­tőre beálló Nagy Zoltán sem maradt le kollégája mögött, hiszen neki hétméterest sike­rült hárítani. Kővári Árpád klubelnök, régi szokásához híven, nem tudott egyhelyben ülni, a lelá­tón járkálva nézte a mérkő­zést. A véleményére voltunk kíváncsiak: - Lendületesen játszunk, jó a védekezésünk, s végre ka­pusbravúrokat is láthatunk ­foglata össze a látottakat. A második félidő Pick-gól­lal kezdődött, de a két szlovén játékvezető ítéletei nem csak a nagyon lelkes szegedi közön­séget hergelték, hanem a játé­kosokat is, amikor sorozatos hetesekkel és kiállításokkal majdnem megtörték a Pick lendületét. A Szeged azonban még innen is fel tudott állni, s kettős emberhátrányban is megtartotta ötgólos előnyét. Közben több hazai bravúrt is feljegyezhettünk: például Nagy Z. ismét büntetőt hárí­tott, vagy Bajusz nem csak a büntetőt, hanem a helyzeteket is magabiztosan értékesttette. Ezek után nem volt meglepő, hogy Makszimov edző időt kért. Tanácsai olyannyira jók lettek, hogy a CSZKA három gólra megközelítette a Tisza­partiakat. A szegediekben azonban volt még annyi tarta­lék, hogy fergeteges hajrát nyissanak, Így az utolsó öt percben az öt Pick-gólra mindössze egyetlen orosz ér­kezett. Tamás Sándor: - Fegyel­mezett játékkal tetemes előnyt szereztünk. Ennek ellenére csak akkor juthatunk tovább, ha a szegedi teljesítményünket Moszkvában megismételjük. Vlagyimir Makszimov: ­Meglepett bennünket a Pick Szeged kemény védekezése. Ennek ellenére nincs még veszve semmi, a játékosaimat képesnek tartom a hátrány le­dolgozására. Süli JŐZMf Csollány­arany a Világ­kupán torna Glasgow (MTI) A gyűrű olimpiai baj­noka, Csollány Szilvesz­ter megőrizte trónját, hi­szen a legerősebb sze­rén szoros csatában az első helyen végzett a glasgow-i tornász Világ­kupa-döntőben. Csollány Szilveszter 9.812 pontot kapott, míg a bolgár Jordán Jovcsev 9.8-at. A harmadik helyen a fehér­orosz Ivan Ivankov végzett (9.787). - Annak ellenére jól érez­tem magam a verseny előtt, hogy a felkészülésem nem sikerült igazán. Mindenkire ráférne már egy kis pihenés. A gyakorlatom sem volt tö­kéletes, egy kicsit erőlköd­tem, de szerencsére engem hoztak ki győztesnek. A hé­ten még vár rám egy párizsi gála, aztán vége a hosszú idénynek - nyilatkozta Csol­lány, aki két évvel ezelőtt is az első lett a Világkupában. Supola Zoltán 9.675 pont­tal a negyedik helyen vég­zett lólengésben. Az első az olimpiai bajnok román Ma­rius Urzica lett (9.837). - Bár fáradt voltam a ver­seny előtt, Sydney óta most éreztem magam a legjobb formában. Szerencsére sike­rült néhány elemet a vártnál tisztábban előadni, ennek köszönhető, hogy majdnem dobogós lettem - mondta Supola lólengés szombati fi­náléja után. Vasárnap Supola még érintett volt a nyújtón is, me­lyen a hatodik helyet (ehhez 9.625 pont kellett) szerezte meg. Végső búcsú Peterdi Páltól Budapest (MTI) A hamvasztás utáni gyászszertartáson vettek végső búcsút Peterdi Páltól családtagjai, barátai, tiszte­lői szombaton a pünkösd­fürdői Boldog Özséb Temp­lomban. A kiváló sportúj­ságíró, s népszerű humoris­ta hosszú, súlyos betegség után november 20-án, életé­nek 76. évében hunyt el. Totó­eredmények Budapest (MTI) A totó 49. heti szel ­vényén szereplő mér kőzések eredményei: 1. 1860 München­Rostock 2-1 1 2. Freiburg­Bochum 5-0 1 3. Schalke 04­VfB Stuttgart 2-1 1 4. Dortmund­llnterhaching 3-0 1 5. Kaisersiautern­B. München 0-0 X 6. Leverkusen­Hertha BSC 4-0 1 7. Bremen­1. FC Köln 2-1 1 8. Brescia­Napoli l-l X 9. Juvcntus­Parma 1-0 1 10. Atalanta­Perugia 0-0 X 11. Bari-Bologna 2-0 1 12. Roma-Udinese 2-1 1 13. Vicenza-Lazio 1-4 2 Pluszmérkőzés: 14. Fiorentina­Internazionale 2-0 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom