Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-09 / 288. szám

SZOMBAT, 2000. DEC. 9. SZOLGÁLTATÁS 19 Ma: ügyeletes újságíró * Ujszászi Ilona. Hívható 8 és 16 óra között a 06-20-9432-663-as telefonon. csörög a Pannon GSM Kedves olvasóink! Közérdekű problémái­kat. észrevételeiket, tapasztalataikat december 10-ig, vasárnapig Ujszászi Ilona újságíró mun­katársunkkal oszthatják meg. Ügyeletes mun­katársunk reggel 8 és délután 4 óra között hív­ható a 06-20-9432-663-as rádiótelefon-számon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tár­gyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingye­nes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld szá­mon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkhan. Vakcina. A mai hatal­masok azt akarják, hogy ügy hulljanak a nyugdíja­sok. mint ősszel a legyek? - kérdezte mérgesen Ábra­hám Bertalan (317-007), aki szerint a kicsi nyugdíj­ból lehetetlenség megvásá­rolni az agyhártyagyulladás elleni vakcinát, amiért nem röstellnek kilencezer forin­tot kérni. Parkoló. Érzéketlenség­re és figyelmetlenségre vall, hogy a mozgáskorlá­tozottaknak kijelölt parko­lóhelyeket rendre elfoglal­ják azok az autósok, akik­nek nem jelent gondot a kocsiból való ki és beszál­lás, illetve a vásárlás utáni pakolás - panaszkodott F. J.-né (478-392). Ezt a fi­gyelmetlenséget olvasónk rendszeresen tapasztalja az egyik nagyáruház parkoló­jában. A Rókusi körúti be­vásárlóközpont igazgatójá­tól, Szemerédiné Bara Juli­annától megtudtuk, hogy a jelenségre már fölhívták a rendőrség járőreinek figyel­mét. Az áruház biztonsági szolgálatához csak a kasszasoron belüli eladótér tartozik, nem feladata a parkoló szemmel tartása. Játék. A gyermekeinek ajándékként Gazdálkodj okosan napjainkban elne­vezésű társasjátékot vásá­rolt Bakosné. A társasjáté­kozás öröm helyett bosszú­ságot okozott, mert a Ker­mi engedélyével árusított dobozban a legkisebb cím­letű „papírpénz" a 200 fo­rintos, pedig a szabályok szerint van olyan „kiadás", ami 50 forintra végződő összegű. Háború. A csütörtökön a Stefánián felszínre buk­kant háborús lőszerekről B. I-né tudni véli, hogy 1944. október 10-én, kedden ke­rültek arra a helyre, ahon­nan most előkerültek. Ol­vasónk emlékei onnan táp­láloznak, hogy akkoriban gyakran járt Szeged ezen részén, mert a Szcéhenyi téren egy irodában gépírós­kodott. Állomások. Bár meg­lenne még az 50-es autó­buszjárat, mely összekötöt­te a „nagyállomást és az új­szegedit"! - reagált a vas­útépítési tervekkel foglal­kozó írásunkra Erdődi Sán­dor (406-302). Bazár? A karácsony a szeretetről szól, nem pedig arról, hogy a Cserepes sori bazársor a főtérre költözik - reagált az egyik tegnap közölt „csörögös" véle­ményre T. T. (545-930). napló HÉTFŐN A SZOCIALISTA PÁRT Irodáján (Tisza L. krt. 2-4. I. em. 122-es szoba) Dr. Bálint János ügyvéd ingyenes jogi tanácsadást tart az ér­deklődőknek 15-16 óra kö­zött. TÓTH JÓZSEF, a 16-os választókerület (Kiskundo­rozsma) képviselője fogadó­órát tart 16 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban (Negyvennyolcas u.). TÓTH CSABA, a 9-es választókerület (Szőreg) ön­kormányzati képviselője fogadóórát tart 17.00 órától a Polgármesteri Hivatal Szóregi Ügyfélszolgálatán (Szerb u.). Főszerkesztő: DI.USZTUS IMRE Hírszerkesztőség: RÉTH1 J. ATTILA főszerkesztő-helyettes SZAVAY ISTVÁN felelős szerkesztő Szerkesztők: V. FEKETE SÁNDOR, NÉMET TIBOR, PATAKI SÁNDOR, ZÉKÁNY JÁNOS. Rovatvezetők: SÜLI JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) Publicisztikai szerkesztőség: ÓRFI FERENC főszerkesztő-helyettes Szerkesztők: PANEK SÁNDOR (kultúra), KECZER GABRIELLA (universitas), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), SZABÓ C. SZILÁRD (műsor). Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Hódmezővásárhely 6800, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. Makó 6900, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391. Tel./fax: 62/213-198. Szentes 6600, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. Csongrád 6640. Iskola u. 2. Tel./fax: 63/483-656. Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10.. Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153 Központi lelefon: 62/481-281. Kiadói titkárság faxszáma: 442-958. Szerkesztőségi titkárság: 481-320. Fax: 481-460. Sportrovat: 481-730. E-mail: szerkesztőség@delmagyar.szeged.hu Kereskedelmi igazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA Hirdetési titkárság: 420-819. Fax: 481-444. Hirdelési zöldszám: 06-80/820-220 KIADJA A DÉLMAGYARORSZÁG KFT. Ügyvezető igazgató: RÁSKAI-KISS ZSOLT. Nyomda: 6725 Szeged. Kálvária sgt. 67. Telefon: 466-847. Nyomdavezető: HOCZ PÁL Terjesztési vezető: JÁSZKUTI MIKLÓS Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetésben terjeszti a Média Logisztika Kft. Árus terjesztés: Délhir Rt. ISSN 0133-025X (Délmagyarország). ISSN 1416-0099 (Délvilág) A Délmagyarország Kft. a Kisalföld Lapkiadó Társaság tagja Ügyvezető igazgató: SZAMMF.R ISTVÁN MA A SZEGEDI NŐK KLUBJA EGYESÜLET irodájában (Jósika u. 4.). 9-től 11 óráig dr. Újvári Márta tanácsadást tart „Női jo­gok" témában. A MÓRA FERENCMÚZE­UMBAN gyermekeknek matiné de. 10 órától. A foglalkozást „Er­délyi barangolás" cfmmel dr. Szűcsné Kopasz Kinga vezeti. AZ ALSÓVÁROSI KUL­TÚRHÁZBAN (Rákóczi u. 1.) 14 órakor a Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete karácsonyi ünnepséget tart. A HELLER ÖDÖN MŰVE­LŐDÉSI HÁZBAN (Budai Nagy Antal u. 20-22.). 14 órától a tápéi gyékényes műhely programja gyermekeknek; ugyanitt megnyílt Tóth Péter képzőművész kiállítá­sa. A tárlat december 22-ig te­kinthető meg. MÓRA BULI 21 órától a Kó­csagban (Dugonics u. 42.). A PUSZTAMÉRGESI IFJÚ­SÁGI szervezet a Művelődési Házban (Móra tér 2.) egész napos jótékonysági programot és bálát szervez, a program bevételét az újszegedi gyermekkorháznak ad­ják. A WAGNER TEAHÁZBAN (Wagner udvar, Klauzál tér 7.) megnyílt Lázár Pál festőművész kiállítása. Megtekinthető: decem­ber 20-áig. A MÓRICZ ZSIMGOND ajánló MŰVELŐDÉSI HÁZBAN (Szent­mihály, Kapisztrán út 50.) meg­nyílt a szegedi üvegfestő művé­szek exkluzív kiállítása. Megte­kinthető: december 19-éig, hét­köznap 12-tól 17 óráig. FARKAS GYULA festőmű­vész szabadtéri olajfestmény kiál­lítása látható december 23-ig a Dóm téren, a karácsonyi ünnep­ségsorozat részeként. A tárlat na­ponta 9 és 19 óra között tekint­hető meg; az Alsóvárosi Kultúr­házban (Rákóczi u. 1.) „Szülővá­rosom Szeged" címmel megnyílt a festőművész kiállítása. Megte­kinthető december 4-től 10-ig, naponta 10-től 18 óráig. A művész állandó kamaratárlata megtekinthető naponta 10-tól 18 óráig, naponta a Wellington Club-házban (Vörösmarty u. 7., az Állami Biztosító volt épületé­ben). A KÉPTÁRBAN (Horváth M. u. 5.) megnyílt Korniss Péter fo­tóművész Erdélyi képek 1967­1998 című kiállítása. Megtekint­hető január 14-ig naponta 10-től 17 óráig, kedden 10-tól 15 óráig, hétfőn szünnap. A MÓRA FERENC MÚZE­UM I. emeleti kiállítótermében Zsoldos János késesmester műhe­lye címmel néprajzi kiállítás nyílt. Megtekinthető: április 1-jé­ig. A II. emeleti kiállító teremben Gepidák - kora középkori ger­mán királyság az Alföldön című régészeti kiállítás megtekinthető: március 18-áig. Mindkét tárlat lá­togatása: naponta I O-től 17 óráig, kedden 10-tól 15 óráig, hétfőn szünnap. A FEKETE HÁZBAN (Somo­gyi u. 3.) „Toronyórák lánccal" ­fejezetek a szegedi órásművesség történetéből, kiállítás. A NAGYÁLLOMÁS Resti ét­termében Proszka Gyöngyi festőművész kiállítása. Megte­kinthető az év végéig, naponta de. 10-tól 20 óráig. ÓPUSZTASZEREN az em­lékparkban Patay László festőművész gyűjteményes kiállí­tása megtekinthető az év végéig a Honfoglalás és az Attila-terem­ben. VASÁRNAP AZ ALSÓVÁROSI KUL­TÚRHÁZBAN (Rákóczi u. 1.) minden vasárnap 7-től 13 óráig lemezbörze és bolhapiac; 9 órától adventi jógaprogram gyermekek­nek és felnőtteknek, valamint kézműves foglalkozások, játék, mese, gyermekkoncert, vegetáriá­nus ételkóstoló. ÉREM- ÉS TELEFONKÁR­TYAGYŰJTŐK KLUBJA (Tisza L. krt. 14.) vasárnap de. 8-12 óráig, szerdán du. fél 3 és fél 5 között. AZ ÚJSZEGEDI REFORMÁ­TUS TEMPLOMBAN 9 órától a Szeghy Endre Pedagógus Női Kar adventi koncertje. Karnagy: dr. Mihálka György. Zongorán kísér: Kemény Erzsébet. CSALÁDI SZÍNHÁZ a Száz­szorszép Gyermekházban 15 óra­kor: a debreceni Főnix Diákszln­pad előadásában bemutatásra ke­rül: Lúdas Matyi, Vacskamati mesejáték. HÉTFŐN A FORRÁS SZÁLLÓBAN 15 órakor nyílik Putics Miklósné „Millennium képeslapokon" című kiállítása. A tárlatot Pető J. Gyula igazgató nyitja meg. AZ ALKOTÓHÁZ a Szeged Pláza területén JÁTSZÓHÁZAT tart december 22-ig, 14-tól 18 óráig. Az Alkotóházban (Árboc u. 1-3.) mindennap 10-től 18 órá­ig népművészeti kiállítás. Hétfőn: 15 órától csipkekészító, 16 órától gyékényszövő, üvegfestő és tűzzománc szakkör, valamint ne­mezelés. Római katolikus plébániák Alsóváros: Szombaton 7.30 és 17.30 órakor szentmise, 16 órakor óvodás mise. Vasárnap 7, 9, 11 órakor, valamint 18.30 órakor szentmise. Vasárnap Gyálaréten 9 órakor, 10.30.kor Kecskéstelepen szentmise. Hétköznap (hétfőtől péntekig) reggel 6.30 órakor, valamint 17.30 órakor szentmise. Zso­lozsma hétköznap 6.15 és 18.10 órakor, szombaton reg­gel 7.15.kor, vasárnap 18.10 órakor. Szentségimádás csütör­tökön 18.10-19.20 óráig. Belváros: vasárnap 8.30­kor diákmise, 10 órakor ének­karos mise, 11.30-kor szentmi­se, 18 órakor ifjúsági mise. Hétköznap 6.30 hajnali mise és 18 órakor szentmise. Felsőváros: szombaton 18 órakor szentmise. Vasárnap 7, 9, 11 és 18 órakor szentmise. Hétköznapokon 6.30-kor, 7 és 18 órakor szentmise. Rókus: Hétköznapokon 7 és 18 órakor szentmise. Vasár­nap 7, 9, 11 és 18 órakor szent­mise. Béketelepen vasárnap 12 órakor szentmise. Móraváros: szombaton 18 órától szentmise. Vasárnap 7­kor, 9-kor, 11.30-kor és 18 óra­kor mise, 15 órakor szentmise a ll-es kórház kápolnájában. Tarjánváros: szombaton 18 órakor szentmise. Vasárnap délelőtt 9 és 11 órakor szentmi­se. Hétköznapokon 18 órakor szentmise. Újszeged: szombaton 16 órakor a kápolnában, 18 órakor a templomban szentmise. Va­sárnap 7, 9, 11.30 és 18 órakor szentmise a templomban. Hét­köznapokon 18 órakor szent­mise. Szent József Jezsuita Templom (Dáni u. 3.): vasár­nap 8-kor, 9-kor, 11-kor, dél­után fél 6-kor és este fél nyolc órakor szentmise. Hétköznapo­szertartások kon: reggel 6-kor és negyed 8­kor, valamint este fél 7-kor szentmise. Petőfitelep: vasárnap 10 órakor szentmise. Hétfőn és szerdán 17 órakor, pénteken 17.30-kor szentmise. Tápé: hétfőn, kedden, szer­dán és pénteken 8 órakor szent­mise. Szombaton és vasárnap 8 és 17 órakor szentmise. Kiskundorozsma: vasárnap 7, 9 és 17.30 órakor szentmise. Hétköznap 7 órakor szentmise. Szőreg: vasárnap 9 és 17 órakor, hétköznap reggel 7 óra­kor szentmise. Görög katolikus egyházközség (Lechnertér 9.) Szombaton 16 óra 30 perc­kor vecsemye, 17 órakor szent liturgia. Vasárnap 9-kor szent liturgia, 10.30-kor gyermekmi­se. Hétköznapokon 17 órakor szent liturgia. Református egyházközség Honvéd tér: vasárnap 8 és 11, 18 órakor istentisztelet. Gyálaréten 15 órakor istentisz­telet. Biblia óra szerdán és pén­teken 15 órakor; ifjúsági biblia kör kedden 18 óra 30 perckor. Hittanórák 1-3. osztálynak, szombaton 9 órakor, 4-6. osz­tályosoknak 10 órakor, 7-8. osztályosoknak 11 órakor; pén­teken 16.30-kor középiskolá­soknak és konfirmáció utániak­nak. Újszeged (Szent-Györgyi Albert u. 6.); Vasárnapi Ige: „Uram, az igazságnak beszédét ne vedd el soha az én számtól, mert várom a Te ítéleteidet!" (Zsoltárok könyve 119, 43.) Szombaton 17 órakor imaóra. Vasárnap 9 órakor gyermek- és felnőtt istentisztelet; 11 órakor Kisteleken istentisztelet. Hétfőn 18.30-kor ifjúsági bibli­aóra. Kedden 18 órakor biblia­óra. Evangélikus egyházközség (Tisza L. krt. 16.) Vasárnap 10 órakor úrva­csorai istentisztelet, ugyanak­kor óvodások és alsó tagozato­sok hittanórái a Luther-házban. Minden hónap első vasárnap­ján 9 órakor gyermek-istentisz­telet. Kedden 10 órakor biblia­óra a Luther-házban. Minden hónap második és negyedik szerdáján 17 órakor „asztali be­szélgetések" a gyülekezeti te­remben. Csütörtökön 18 órakor úrvacsorai istentisztelet, 19 órakor ifjúsági óra a gyüleke­zeti teremben. Pénteken 11 órakor úrvacsorai istentisztelet a Luther-házban; 18.30-kor kö­zépiskolás korúak órája a gyü­lekezeti teremben. Szombaton 10 órakor felső tagozatosok hittanórái a Luther-házban. Baptista gyülekezet: (Hét vezér u. 5/B) vasárnap 9 órakor felnőtt- és gyermek-bibliaórák, 10 és 17 órakor istentisztelet. Kedden 18 órakor ifjúsági bib­liaóra. Csütörtökön 17 órakor érdeklődők bibliaórája, 18 óra­kor istentisztelet. Hetednapi Adventista Egy­ház: szombaton 9.30 órától 10.35-ig kiscsoportos bibliata­nulmány, 11-12 óráig igehirde­tés, 15 órakor beszélgetés a Bib­liáról, 16.30-tól ifjúsági film­klub. Hétfőn 17 órától egészsé­ges táplálkozásról foglalkozás, szerdán 18 órától bibliakör, csü­törtökön 17 órától sportprogram (érdeklődni a 473-262-es tele­fonszámon lehet). Metodista Egyház (Londo­ni körút 30.): vasárnap 10 és 18 órakor istentisztelet. Csütörtö­kön 18 órakor bibliaóra. Pénte­ken 18 órakor ifjúsági óra. Hit Gyülekezete: Az isten­tisztelet szombaton 16 órától a Móricz tornacsarnokban (Déry­né u. 7.). Csütörtökön 18 órától istentisztelet a megyeháza ét­termében (bejárat a Török u. felől). Levelezési cím: 6701 Szeged Pf. 1209, tel.: 62/555­480, fax és üzenetrögzítő: 62/555-482. E-mail: hitsze­ged@deltav.hu. Hit Gyüleke­zete az interneten: www.hit.hu. Hit Gyülekezete belvárosi közössége minden pénteken 19-kor istentiszteletet tart a Ká­rász utca 11. sz alatt. E-mail: belvarosigyul@freemail.hu Honlap: http//belvarosi­gyul.cjb.net Új Apostoli Egyház (ősz u. 18.): minden vasárnap 10 óra­kor istentisztelet az ősz utca 18. szám alatt. Jehova Tanúi Egyház: előadások a Biblia gyakorlati alkalmazásáról a Szent István tér 5. szám alatti Királyság-ter­mekben szombaton 17 órától, vasárnap 9.10 és 9.30 órakor, valamint délután 13.45 és 16 órakor. A Fadrusz utca 30. szám alatti Királyság-teremben vasárnap 9.45 és 16.30 órakor. Krisztus Szeretete Egyház: Istentisztelet és gyógyító alka­lom: vasárnap 16 órától a Deák gimnáziumban. (Időpont-változásokat, ese­ményeket minden pénteken 8.30 és 9.30 óra közön a Csö­rög telefonszámán lehet beje­lenteni.) (Míg non találta mtg az igazi ajándíf&t: "Vagy csaíf csinosan szeretne ünnepelni?" ' Rendkívüli akcióval várjuk ezüstvasárnapi Egyes női szövetkabátok 30%-os Férfi, téliesített ballonok 30%-os Női kosztümök, szoknyák, blúzok k ^0-50%-os engedménnyel kaphatóak! Ezüstvasárnapi nyitva tartásunk: 9-15 óráig. / MŰSZAKI RAJZOLÓ \ kollégákat keresünk, olyan gépész alapvégzettségű, vagy beállítottságú, számítógépes gyakorlattal rendelkező kreatív, a határidőre elvégzett precíz munkára igényes munkatársak személyében, akik modern középületek üveg és fém homlokzatburkolatainak tervezésében szívesen közreműködnek. írásbeli jelentkezéseket részletes önéletrajzzal, a felhasználói szinten ismert programok megnezvezésével kérjük az alábbi címre: ALUKONSTRUKT Kft., ^ 6728 Szeged, Budapesti út 8. ^ horoszkóp KOS: Uj vállalko­'zásba kell kezde­nie, hisz hamarosan itt az új év kezdete, s ilyenkor talán nagyobb a lehetőség egy más életforma kialakítására. BIKA: Egy fontos családi beszélge­tés szinte az egész na­pot elfoglalja. Nem saj­nálják az időt egymás­ra. mert sok mindent tisztázhatnak így. I IKREK: Egy él­vezetes randevúra készül, s nem jut idő barátjára. Ha igazi barát megérti, ha nem, akkor pedig ne is törődjön a lelkivilágával. RÁK: Személyes ügyeinek pontos lebonyolításában segít­ségére lesz egy régi munkatársa. Nagyon jólesik önnek, hogy számíthat valakire. 65> OROSZLÁN: Ren­geteg olyan fel­adat halmozódott fel, amikkel nem képes dél­előtt végezni, pedig a délutánját a saját céljaira szeretné felhasználni. np ni SZŰZ: Nézze meg, hogyan működik űj elképzelése az életről, hogy biztos legyen a dol­gában. Délután tegye ma­gát szabaddá, természete­sen csak a munkától. S MÉRLEG: Ma­gánéletében új emberek tűnnek fel, akiknek életstílusuk sokban eltér a szokásos­tól. Ettől lesz kapcsola­tuk izgalmas és különös. SKORPIÓ: Mos­tanában van elég ideje, hogy átgondolja, mire képes egyáltalán. Egészen szokatlan, de megvalósítható gondo­latokjárnak a fejében. NYILAS: Ma ——olyan a csillagok állása, hogy szinte min­dent elérhet. Szedje össze a kívánságait és tegye meg a megfelelő lépése­ket a megvalósítás felé. BAK: Nagy ter­veket forgat a fe­jében, de még nem ér­kezett el az ideje annak, hogy a megvalósításuk­hoz hozzáfogjon. Gyűjti az információkat. VÍZÖNTŐ: Kedve­se ügyei egyre za­varosabbak. Persze az önéi sem ütik meg az er­kölcsösség szintjét, de ar­ról hajlamos elfelejtkezni. Megviseltek az idegei. ryn HALAK: Új isme­retségeket szeret­ne kötni, úton-útfélen beszédbe elegyedik em­berekkel. Nem tudni, mi történt, de többen me­nekülnek ön elől. Az előfizetéssel és a kézbesítéssel kapcsolatos észrevételeiket az Ingyenesen hívható ZÖLD számon tehetik meg. 06-80/821-821 Szombatonként a466-847-es fővonalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom