Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-08 / 287. szám

6 KULTÚRA PÉNTEK, 2000. DEC. 8. mozaik Vetítések, szakmai fórumok, közönségtalálkozók Tévéfesztivál Szegeden Gazdag Gyula: „A fesztivál jó alkalom a párbeszédre". (Fotó: Karnok Csaba) Gábor Géza Porgy, Vackor és Pistol szerepére készül Egy szépreményű basszista ALSÓVÁROSI PROG­RAMOK. Szülővárosom, Szeged címmel december 10­ig tart nyitva az Alsóvárosi Kultúrházban Farkas Gyula festőművész kiállítása. Ugyanitt december 9-ig, na­ponta 10-től 18 óráig képvá­sárt rendeznek. Az Alsóváro­si Kultúrház értesíti a közön­séget, hogy a december 9-re, szombatra meghirdetett Duna Táncműhely produkciója, Ju­hász Zsolt Infant cfmű kore­ográfiájának előadása beteg­ség miatt elmarad. 10-én, va­sárnap 10-től 14 óráig ingye­nes adventi jógaprogramot rendeznek az Alsóvárosi Kultúrházban gycrmekkon­certtel, kézműves foglalko­zással, vegetáriánus étclkós­tolóval és videovetttéssel gyermekek és családok ré­szére. JÓTÉKONYSÁGI BÁL PUSZTAMÉRGESEN. Az újszegcdi gyermekkórház ja­vára jótékonysági Mikulás­napi bált rendez holnap, szombaton a Pusztamérgcsi Ifjúsági Szervezet (PISZ). Az érdeklődőket és a segíteni szándékozókat 18.30-tól vár­ják a pusztamérgcsi művelő­dési házba. Az esten fellép a helyi ószikék Nyugdíjasklub és a Happy Jumpcrs ugrókö­tclcs-csoport. Ezen kívül lesz még gyermek szépségver­seny, tombolahúzás és szóra­kozás kifulladásig. A bál fő­védnöke Balogh László or­szággyűlési képviselő. FORRÁSKÚTI TŰZOL­TÓK KÖZGYŰLÉSE. Ma. pénteken délután 5 órától a forráskúti önkéntes tűzoltó egyesület a Borostyán Étte­remben közgyűlést tart. Ezen többek között Lévai Sándor parancsnok beszámol a tava­lyi és az idei munkáról, ered­ményekről, illetve ismerteti a 200l-es terveket. A beszá­molók végén vacsora. DKSZKI VÍZIKÖZMŰ TÁRSULAT. Holnap, de­cember 9-cn délelőtt 10 óra­kor a Faluházban alakul meg a Deszki Vízi közmű Társu­lat. Ezen a gyűlésen választ­ják meg a több mini 9(X) lagú társulás 5 tagú intéző bizott­ságát és 3 tagú ellenőrző bi­zottságát. Ezek a testületek fogják irányítani, koordinálni Deszk község belterületén a szennyvízhálózat kiépítésé­vel kapcsolatos feladatokat. MINŐSÉGÜGYI TÖRZS­ASZTAL VÁSÁRHELYEN. A Minőségügyi Törzsasztal dél-alföldi regionális szek­ciójának találkozóját rende­zik meg pénteken 10 órától Vásárhelyen. A résztvevő meghívoll szakemberek 10 órától gyárlátogatáson vesz­nek részt az Eurohód Textil Kft-nél, majd a Fekete Sas Szálló éttermében déltől kez­dődnek az előadások. Ezen elsőként Hannauerné Szabó Anna, az Eurohód Textil Kft. ügyvezető igazgatója ismer­teti a cég eddigi eredményeit s terveit, a bevezetett minő­ségügyi rendszer tükrében. A nap folyamán elhangzó elő­adások: Jancsó Eszter: „Az ÖKO-TEX l(X) mint a textil­termékek minőségi követel­ménye", dr. Pataki Pál: „Tex­tiltermékek vizsgálatával és forgalomba hozatalával kap­csolatos tudnivalók az EU di­rektívák figyelembevételé­vel.", dr. Koczor Zoltán ­Némcthné dr. Erdődi Katalin: „A tervezés minőségügyi eszközeinek használata a kö­tött kelmék tervezési gyakor­latában". A tervek szerint a találkozót 15 órától divatbe­mutaló sztnestti, majd a je­lenlévők kerekasztal beszél­getésen cserélnek tapasztala­tokat. Az idén második alka­lommal rendezik meg a Kamera Hungária elne­vezésű tévéfesztivált, amelynek elöször ad ott­hont Szeged. A tegnapi megnyitón Gazdag Gyu­la filmrendező a párbe­szédre való alkalomként jellemezte a televíziósok találkozóját, amelynek gazdag programjaira a közönséget várják. Valójában már az ünne­pélyes megnyitó előtt elkez­dődött a Kamera Hungária 2000, a televíziós műsorok idei fesztiválja, hiszen teg­nap délután a Belvárosi Mi­niplex Moziban több ver­senykategóriában is vetítet­tek műsorokat és megtartot­ták a találkozó első szakmai fórumát. Ezen az elmúlt egy Munkatársunktól A Belvárosi Miniplex moziban zajló Kamera Hungária 2000. televízi­ós fesztivál és verseny második napján, decem­ber 8-án a következő programok várják a kö­zönséget (a zárójelben a vetítések időtartama, il­letve a verseny kategóri­ák olvashatók): Nagyterem: 14.00. Le­gyen Ön is milliomos (24'j, Kész átverés (36') (Vetélke­dő, Show, talk show kategó­riák). 15.15. Magyarországi világörökség - Hollókő (15') (Népszerű tudományos, is­meretterjesztő műsor kategó­ria). 15.40. Hyppolit (92') (Televíziók által támogatott játékfilmek kategória). 18.00. Az RTL Klub televízió estje. Fellépők: Ambrus Éva, Rochkor Gábor. Boros La­jos, D. Tóth Kriszta. Gáspár Munkatársunktól Nagyváradon járt a napok­ban a SZTE Konzervatóriumá­nak tanári küldöttsége, vala­mint az intézet Vivaldi Zene­kara. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (a koráb­bi Sulyok István Főiskola) fennállásának 10. évfordulója alkalmából rendezett tudomá­nyos konferencia zárókoncert­jére kaptak meghívást. A nagyrészt középiskolás növen­év televíziós műsortermésé­ről beszélgettek alkotók, kri­tikusok, médiaszakértők. Megtartotta előadását - Az igazság és a valóság viszo­nya a mai televíziózásban címmel - Gazdag Gyula filmrendező, aki az Egyesült Államokban egyetemi okta­tóként dolgozik. A fesztiválra, amely a tele­víziós műsorok szakmai meg­mérettetésének fóruma, 500 műsort neveztek különböző tévécsatornák, köztük a ha­tárokon túliak. Az előzsűri ál­tal kiválasztott 50 órányi programból összesen 12 kate­góriában választja ki a nem­zetközi szakmai zsűri és a kö­zönség a legjobb műsorokat. További három speciális kate­góriában is összemérik a be­nevezett alkotásokat. A feszti­válprogramban alkotói műhe­András, Havas Henrik, Ku­rucz Péter és a „Barátok közt" szereplői. 20.00. Esca­pe zenekar zenei bevezetője. 20.15. Filmpremier: Mese­autó, a vetítést követően ta­lálkozó a szereplőkkel és az alkotókkal. Filmtéka terem: 14.00. A MTA könyvtárának keleti gyűjteménye (20'), Bartók Bcla Kárpát medencéje (30') (Népszerű tudományos, is­meretterjesztő műsor kategó­ria). 15.00. Együtt - Velünk élő kisebbségek (24'), Ptuj (25') (Határontúli-, körzeti­és kisebbségi magazin kate­gória). 16.15. Nagypénteki passió (30'), Szenteste (5'), Mert sehol se vagy - Szabó Lőrinc (30') (Fikciós, drama­tikus műsor kategória), 17.30. Elveszett civilizációk nyomában (26'), Európa Ga­léria - Alice terem (28') (Magyarra átdolgozott műso­rok kategória). 18.45. Film... dékckből álló Vivaldi zenekar Aracsi László vezényletével nagy sikert aratott. Műsorukon J. S. Bach-, Telemann-, Hán­del-, Mozart- és Beethoven­művek szerepeltek, a szólókat lyek mutatkoznak be - első­ként, tegnap este a Duna Tele­vízió. Díszbemutatók, mint a Meseautó című film vetítése (pénteken 20.15-kor), premie­rek, mint a szegedi költő, Ba­ka István művéből készült Szekszárdi Mise bemutatója (szombaton este 8-kor) és szakmai fórumok egészítik ki a 10-én, vasárnap záruló talál­kozó eseményeit. A fesztivál programjai nyilvánosak. A tegnapi megnyitóünnep­ségen dr. Bartha László pol­gármester köszönte meg a szervezőknek, hogy a tévé­fesztivál városának Szegedet választották. Azt mondta, „a szegediek sokat áldoznak a művészet oltárán", s példa­ként bemutatta a patinás bel­városi moziépületet, a feszti­vál helyszínét. Kifejezte, hogy a város örülne, ha a televíziós (81') (Televíziók által támo­gatott játékfilm kategória). 20.15. Esti showder Fábry Sándorral (81')(Show, talk show kategória). Grand Café terem: 13.45. Pol pot megye punkjai (64') (Nem fikciós, doku­mentum műsor kategória). 15.00 Aranymadár (30'), Uristen@menny.hu (22') (Televíziók által támogatott játékfilmek kategória). 16.00. Kül- és belpolitikai riportok, tudósítások (67'), Akták: Fe­ketemunka, Nagybánya - ci­ánszennyezés, Olimpia, Hongkong, Tajvan, Ma reg­gel: Vakon a világban, Pesty Fekete Doboz: Apokalipszis tegnap, Schuster story. (Kül­és belpolitikai riport, tudósí­tás kategória). 17.30. Interak­tív előadás: Hagyományos dramaturgiai elemek a mo­dern televíziózásban. Klasz­szikus filmes eszközök és a televíziós manipulálás. Elő­Greksa László (blockflőte) Greksa Márta (hegedű) és Ko­csis Krisztina (fuvola) játszot­ta. A hangverseny után Kerek Ferenc, a konzervatórium igazgatója méltatta az ünnepi műsorok seregszemléjének a következő években is otthont adhatna, s Szeged nemcsak nyáron, hanem télen is feszti­válváros lehetne. Wéber János a Kamera Hungária 2000 ren­dezvényeit támogató testület, az ORTT képviseletében be­szélt a megnyitón a találkozó hasznosságáról. Gazdag Gyu­la, a versenyzsűri elnöke azt hangsúlyozta, hogy a fesztivál segítheti a párbeszédet arról, hogyan tud tovább fejlődni a televíziózás. Xantus János filmrendező, az alkotói zsűri elnöke arról beszélt, hogy a kamera veszélyes, mert fegy­ver is lehet; kivételes pillana­tokban viszont az alkotás esz­köze. A fesztivál arra való, hogy a kamerával létrehozott művek megkapják azt az elis­merést, ami jár nekik. S. E. adó: Bíró Yvett filmesztéta (USA). 18.45. A park (52') (Nem fikciós, dokumentum műsor kategória). 19.45. Ho­vatovább! (53') (Játék, vetél­kedő kategória). 20.45. Hely­foglalás, avagy a mogyorók bejövetele (81') (Televíziók által támogatott játékfilm ka­tegória). Kamara terem: 14.00. Én, Rippl-Rónai József (90') (Fikciós, dramatikus műsor kategória). 16.00. Költők tár­saságában (28'), Szép ma­gyar novella / Kőműves Ke­lemen (30') (Kulturális mű­sor kategória). 17.30. S im­már itt vagyok (17') (Nem fikciós, dokumentum műsor kategória). 18.00. 72 Óra (30') (Kulturális műsor kate­gória). 19.00 Egy csipetnyi Grönland (30') (Népszerű tu­dományos,ismeretterjesztő műsor kategória). 20.00. Rögtön VII. (78') (Show, talk show kategória). alkalom jelentőségét, és kife­jezte reményét, hogy a két in­tézmény közötti kapcsolat a jövőben rendszeressé válik. A nagyváradi egyetem rektora, valamint Tőkés László refor­mátus püspök, az egyetemi alapítvány kuratóriumának el­nöke ígéretet tett, hogy az egy­házzene-zenepedagógiai tan­szék énekkarával 2001 márci­usában viszonozzák a szegedi­ek látogatását. Az elözö évadban szer­ződött a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatához Gábor Géza. A huszon­nyolc éves, természetesen szép hanganyaggal ren­delkező basszistát tizen­egy évvel ezelőtt Jobbágy Mária fedezte fel és irá­nyította az énekesi pályá­ra. Azóta elvégezte a ze­neakadémiát, keresett koncertszólista lett, és operaszínpadon is egyre komolyabb feladatok vár­ják. Ma este például Porgy szerepét énekli az Oberfrank Péter dirigálá­sával a nagyszínházban koncertszerűen bemuta­tásra kerülő Gershwin­operában. - Hogyan lett operaéne­kes? - Székesfehérvári vagyok, a zenetagozatos gimnázium ka­marakórusában énekeltem, amikor felfigyelt rám Jobbágy Mária, a kiváló szoprán, aki néhány éve a szegedi színház­ban is nagy sikerrel vendég­szerepelt. Nála kezdtem éne­kelni tanulni 17 éves korom­ban. Korábban is volt kapcso­latom a zenével, hiszen sokáig zongoráztam. A következő év­ben felvételiztem a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Ro­zsos István lett a tanárom. Egy év múlva a zeneakadémián Bende Zsolt növendékeként folytattam az énektanulmánya­imat, majd az ő nyugdíjba vo­nulása után Gulyás Dénes lett a mesterem. - Ők ketten meglehetősen különböző alkatú művé­szek, mit tanult tőlük? - Bende Zsolt az egyik utolsó képviselője volt a nagy klasszikus énekeseknek, akik­ről már kétszáz méterről lát­szott, hogy operisták. Mindig olyan elegánsan jelent meg az óráin is, mintha skatulyából húzták volna ki. Tőle nemcsak éneklést, hanem viselkedést is tanulhattam, ha meglátta, hogy le van szakadva a gombom, nem állta ki szó nélkül. Gulyás Dénes már modernebb mű­vész, aki ilyesmivel nem fog­lalkozott. A szakmáról mind­kettőjüktől sokat tanultam, bár az első években nem voltam még elég érett ahhoz, hogy mindent megértsek. Az ének tanszakon 1996-ban diplomáz­tam, majd 1998-ban elvégez­tem az operatanszakot is. Sze­repfgéretekkel a Magyar Álla­mi Operaház hívott, de a lét­számstop miatt nem volt kö­zalkalmazotti státus, (gy állást nem kaptam. Az ígéreteket pe­dig nem tartották be, ügy érez­tem, évente öt-hat előadást énekelve nem tudok meg­felelően fejlődni. Amikor Oberfrank Péter - aki 1999­ben zeneigazgató lett Szegeden - szerződést ajánlott, örömmel jöttem. - Ismerte a szegedi társula­tot? - Csak egyetlen előadást láttam itt korábban, amikor Jobbágy Mária Aida szerepét énekelte. Arra emlékeztem, hogy gyönyörű a színház. A társulatból Szonda Évát ismer­tem, akivel gyakran énekeltem oratóriumokat szerte az or­szágban, és Vajda Júliával is felléptem egyszer egy zágrábi koncerten. Hamar befogadott az együttes, jól érzem közöttük magam. Szegedet is megsze­rettem, mert ami Budapestből sok, az itt pont jó, ami pedig Székesfehérvárból hiányzik, az itt adott. - Oberfrank Péter mit ígért? - Hogy kipróbál. Eleinte ki­sebb szerepeket kaptam, példá­ul Rozgonyit énekeltem a Hu­nyadi Lászlóban, majd az I. papot A varázsfuvolában, a múlt évad végén pedig a fran­cia király szerepében mutat­koztam be a János vitézben, amit ebben szezonban is reper­toáron tart a színííaz. - Milyen szerepekben hall­hatja még a közönség? - A Lammermoori Luciá­ban Raimondóval kezdtem volna az évadot, de egyelőre nem tudtam beállni, mert a ko­rábbra hozott felújítás egybe­esett a már januárban lekötött pécsi Rigoletto-előadásokkal, amelyekben Sparafucilét éne­kellem. Dacember végén talán sor kerülhet rá. Most Porgy szólamát éneklem a Gershwin­opera koncertszerű előadásain. Szeretem ezt a szerepet, annak idején a Bendzsó-dallal felvé­teliztem a konziba. Jövő febru­árban Vackor leszek Britten operájában, a Szentivánéji álomban, majd a tavasszal színre kerülő Falstaffban Pis­tolt énekelem. - Jó iskolának tekinti a szegedi színházat vagy sze­retne hosszabb távon is a társulat tagja maradni? - Sokan mondják, nem sza­bad vidéken énekelni, mert el­temeti magát az ember. Szerin­tem ez nem igaz! Azóta, hogy a szegedi társulat tagja vagyok, ugyanúgy 80-100 koncertre htvnak egy évben. Nemrégiben például a Teremtés oratóriu­mot énekeltem a Pesti Vigadó­ban, legközelebb pedig Bach Karácsonyi oratóriumában és a H-moll miséjében lépek fel. Kétségtelen, hogy a szegedi társulat nagyszerű lehetősége­ket kfnál annak, aki meg akarja tanulni a szakmát. A tagságom hosszú távon elsősorban azon múlik, ki a zeneigazgató és mi­lyen feladatokat ad. Hollősi Zsolt Gábor Géza, az operatársulat fiatal basszistája a ma esti koncerten a Porgy és Bess című Gershwin-opera főszerepét énekli. (Fotó: Nagy László) Kamera Hungária 2000. Szegedi muzsikusok Nagyváradon

Next

/
Oldalképek
Tartalom